Óriási felháborodás tört ki egy rémhír miatt, miszerint New York muszlim polgármestere kötelezővé tenné az arab számok oktatását
Futótűzként terjedt az a rémhír az interneten, hogy New York frissen megválasztott, muszlim vallású polgármestere, Zohran Mamdani kötelezővé tenné az arab számok oktatását a város általános iskoláiban. A lavinát egy múlt héten közzétett X-bejegyzés indította el, amelyet több millióan láttak.
„Zohran Mamdani megköveteli, hogy minden New York-i általános iskolás megtanulja az arab számokat” – közölte a Polymarket nevű amerikai pénzügyi cég. Ugyanilyen posztot osztott meg Derrick Evans amerikai politikus is.
A rendszer Indiából származik, de arab tudósok közvetítésével terjedt el Európában és a világon, innen ered a neve.
Bár a posztot viccnek szánták, a kommentelők és a hírt továbbosztók egy jelentős része valós fenyegetésként értelmezte. A felháborodást jobboldali politikusok is felerősítették. Derrick Evans, Nyugat-Virginia állam egyik képviselője szinte szóról szóra ugyanazt a szöveget tette közzé saját oldalán, szintén sürgős figyelmeztetésként beállítva. „SÜRGŐS: Várhatóan Zohran Mamdani megköveteli, hogy MINDEN New York-i általános iskolás megtanulja az arab számokat” – írta a politikus.
A kommentelők között is akadtak, akik komolyan aggódtak az amerikai oktatás jövőjéért. Miközben a felháborodás egyre csak nőtt, a másik oldalon megjelent a gúny is. Sokan, akik értették a bejegyzés ironikus élét, az esetet egyfajta intelligenciatesztnek fogták fel. A kommentelők között többen is arról írtak, hogy a reakciók tökéletesen megmutatják, ki mennyire tájékozott.
„Hogyan reagálsz erre, az pontosan megmutatja, mennyire vagy okos” – fogalmazott az egyik hozzászóló.
Egy másik felhasználó pedig így vélekedett: „A kedvenc címsorsztorijaim azok, amelyek egyszerre IQ-tesztek is.” A botrány végül elült, de a történet tanulságos példája maradt annak, hogyan válhat egyetlen félreértett mondatból országos vita a közösségi média korában.
– fogalmazott egy újabb kommentelő.
Zohran Mamdani a november 4-i polgármester-választást megnyerve lett New York első muszlim és dél-ázsiai származású vezetője. Személye és politikai nézetei már a kampány alatt is megosztóak voltak, így a győzelme utáni hetekben a politikai légkör különösen feszültté vált. A félrevezető hír éppen ebbe a helyzetbe robbant be, kihasználva a kulturális és identitáspolitikai feszültségeket.
A jelenség nem teljesen új, egy régi internetes mém újbóli felmelegítéséről van szó. A Snopes tényellenőrző oldal már évekkel ezelőtt beszámolt egy hasonló esetről, amely egy 2019-es felmérésen alapult. Akkor a Civic Science közvélemény-kutató cég azt a kérdést tette fel az amerikaiaknak, hogy szerintük kellene-e tanítani az arab számokat az iskolákban. A válaszadók 56 százaléka mondott nemet, vélhetően a kifejezés félreértése miatt. A mostani eset ismét rávilágított arra, hogy a fogalmi tájékozatlanságra építő álhírek milyen könnyen képesek elterjedni, különösen, ha egy politikailag megosztó személyhez köthetők.
A botrány végül elült, de a történet tanulságos példája maradt annak, hogyan válhat egyetlen félreértett mondatból országos vita a közösségi média korában.
Via Newsweek