KULT
A Rovatból

Amiket mindenképp látnod kell, ha eddig még nem: ezek 2023 legjobb sorozatai!

Melyik sorozat érdemli meg az idődet? Melyek voltak 2023 legjobb sorozatai és hol láthatod őket? Cikkünkben összeszedtünk minden fontos új és visszatérő szériát az elmúlt évből.


Megpróbáltuk egybegyűjteni az idei év legjobb sorozatait. Direkt nem Top10-ben gondolkodtunk, mert zsáner szerint könnyebb az összehasonlítás. Illetve fontos az is, hogy egy sorozat melyik életszakaszában jár.

Egy új sorozat egészen másképp „üt”, mint egy 2. évados visszatérő sorozat, vagy egy megfáradt sokadik évados széria, amihez megszokásból ülünk csak le.

Most, hogy az írósztrájknak és színészsztrájknak is vége lett, elkezdődhet a munka az új évadokkal, viszont ez azt jelenti, hogy minden csúszik. Nem igazán lesz új tartalom a jövő év elején, ezért érdemes visszanézni kicsit, mit hagyhattunk ki 2023-ban. Kezdjük is.

Legjobb visszatérők:

Az animáció szerelemesei mindig találnak maguknak valami gyöngyszemet, 2022 egyik legjobb rajzfilmsorozata az Invincible volt, amely idén visszatért és tartotta a színvonalát a folytatásban is. A zseniális, brutális, és szigorúan 18+-os első évadot egy legalább olyan minőségi második követett. Az Amazon Prime Video sorozata egy pillanatig sem cicózott, beleadott apait-anyait a híres amerikai képregény adaptálásába és be is rendelték a 3. évadot. A DC és Marvel sorozatok antiképregénysorozata lett, talán úgy tudom leírni, mintha a The Boys-t átültetnék rajzfilm verzióba, csak szerethetőbb karakterekkel.

A másik animáció, aminek érdemes adni egy esélyt, már egy régebben futó sorozat, minden kocka kedvence, a Rick és Morty 7. évada volt.

Az HBO Max tulajdonosa a Warner anno 10 szezonra leszerződtette a készítőket, ez idén kicsit megingott, miután az egyik alkotó – aki egyben Rick és Morty szinkronhangját is jegyző Justin Roiland – egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos perbe keveredett. Így őt kirúgták és a 7. évad sokáig csak lógott a levegőben, de ki lehet jelenteni, hogy akik eredeti nyelven szerették, szinte észre sem vették az új színészeket. Köszönjük neked AI – nem bizonyított, de valószínű benne volt a keze a mesterséges intelligenciának a szinkronhangok tökéletességében.

Vígjátékok: itt vannak igazi nagykutyák. Vagyis A rezervátum kutyái 3. évadja a Disney+-on. Ez a sorozat páratlan. Aki kicsit nyitott a morbid humorra és nem gond számára a drámai felhang, akkor az eredeti címén sokkal viccesebb Reservation Dogs egy kiváló választás. Az első évad számomra 2020 legjobb sorozata. Meg lehet említeni a netflixes Menned Kell! Egy este Tim Robinsonnal (You Should Leave Tim Robinson!) 3. évadját. Ez egy abszurd humorral operáló szkeccs show. Nagyon elvont, de hihetetlenül mellberúgó. Sokszor, egy kezdeti poén a csak a rész végére nyer értelmet, de akkor nagyot üt!

Aki szereti Eric André stílusát, imádni fogja Tim Robinsont is.

A közönségkedvenc nagy visszatérő az Apple TV+-ra a Ted Lasso 3. évadja volt. Szokásos minőség, szinte tökéletes lezárás, meglátjuk, hogy a készítők fogják-e még fejni azt a bizonyos tehenet. A Ted Lasso egy könnyed, kedves kis sorozat, amit csak remélni merek, hogy nem folytatnak, mert így tökéletes a befejezés.

Nehéz kérdés, kinek mi a drámai. A Yellowjackets folytatása a SkyShowtime-on, akár a thriller-horror zsánerbe is beleférne. Tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése számomra a repülőgépbaleset túlélőkből lett kannibál focista csajok sztorija, kicsit olyan, mintha a Lost-ot és A Legyek Urát egybegyúrnánk. Csak ajánlani tudom. Mindenképp említést érdemel A mackó (The Bear) a Disney+-on.

A mackó már a 2022-es évben is egy pergő dialógusokkal megtűzdelt, remekül megrendezett, konyhai dráma volt, egy gyorsétteremről és a szakácsokról, akik húzzák az igát és közben egymás idegeit feszegetik.

A második évad tartotta a színvonalat és bátran indul a szokásos sorozatos díjakért jövőre. Egy biztos, véget ért egy modern klasszikus is 2023-ban. Az Utódlás (Succession) az 5. szezonnal elköszönt, egy kissé váratlanul, de teljesen méltó véget ért a sorozat. Aki eddig követte a Roy család üzelmeit, azoknak kötelező az utolsó eresztés, jómagam csak most váltottam jegyet a vonatra, és viszonylag hamar végig szaladtam az HBO Maxon az elejétől kezdve és azt kell, hogy mondjam: minden elismerésem a készítőknek, hiányozni fog a Roy dinasztia.

Az egyetlen, igazán nagyköltségvetésű visszatérő fantasy sorozat, az Amazon Prime Video-s, Az idő kereke (The Wheel of Time) volt. Egy lélegzetelállítóan látványos fantasy, mely a tavalyi évben kategóriájának legjobbja volt.

Véleményünk szerint a Sárkányok házát és A Gyűrűk Ura-sorozatot is maga mögött hagyta izgalomban és történetben.

Az idő kereke egy klasszikus, nagybetűs fantasy kaland, modern köntösben, amit kicsit lassan, de nagyon érdekesen folytattak idén. A minőség megmaradt, a tétek csak nagyobbak lettek és az alapjául szolgáló könyvsorozatnak köszönhetően még van alapanyag bőséggel adaptálni.

Sci-Fi: na itt jön egy-két kötelező résztvevő. Folytatódott A mandalóri (The Mandalorian) a Disney+-on, szokásos minőségben tért vissza Din Djarin és Grogu kettőse. Úgy vélem, kicsit talán már túlnyújtották A mandalórit a sok melléksorozattal, ha valaki eddig azokról lemaradt, elveszve érezhette magát a második évad után.

Az Alapítvány (Foundation) 2. évadja továbbra is hozza a magas színvonalat csakúgy, mint a For All Mankind 4. évada.

Mindkét sorozat az Apple TV+-on található, minőségi sci-fi a zsáner rajongóinak. De az egyik legmeglepőbb, hogy a SkyShowtime-os Star Trek: Különös új világok továbbra is fun. Az utóbbi idők legjobb Star Trek-sorozata jobb, mint a Pickard és a Discovery együtt.

Akik igazi akcióra vágynak két adag bejgli között, azok számára ajánlom, a Reacher 2. szezonját az Amazon Prime Videón. Lee Child óriás nyomozója igazán szórakoztató kis kalandon volt túl tavaly, így hatalmas elvárásokkal vártuk a folytatást.

Eddig nem kellett csalódni, van annyira szórakoztató, mint az első évad, bár kezd kicsit fáradt szájízt hagyni maga után.

Még csak az első négy rész ment le, még elválik, hogy lesz-e akkora katarzis, mint amekkora Jack Reacher maga.

Új sorozatok:

Szinte még friss belépő a Netflixen a Scott Pilgrim rákapcsol (Scott Pilgrim Takes Off) első évadja. Akik ismerik Edgar Wright klasszikusát (sajnos nem sokan vannak), azok megnyalják mind a tíz ujjukat az animációs sorozat után.

Nem egyszerű adaptálása a képregénynek, hanem fogták Wright filmjét, teljesen kiforgatták azt és egy alternatív verziót készítettek belőle, amit csak animációs formában lehetett megvalósítani.

Visszatért a teljes szereplőgárda, mint szinkronszínészek. Vicces volt Chris Evanst és Brie Larsont újra ebben a szerepben hallani, 2010-ben még egyikük sem volt ekkora név.

Ha már Tim Robinsont említettem a visszatérő sorozatoknál, nem tudok elmenni a Philomena Cunk szerint a világ (Cunk on Earth) című vígjátéksorozat mellett. Ez szintén netflixes, mint Robinsonék és legalább annyira elvont darab. Kellemetlen humornak is lehet nevezni, talán a legjobb hasonlat Sacha Baron Cohen Ali G és Borat kegyetlenkedései lennének. Amikor vannak beavatott emberek és ártatlan áldozatok, akiknek vicces a reakciójuk a főszereplők hülyeségére. Gondolkodtam, hogy csinálok külön kaland kategóriát, vagy anime kategóriát, de

a One Piece debütálásával alapvetően egy könnyed kaland-vígjátékba csöppenünk a Netflixen.

Mintha Jack Sparrow kalandjait kereszteztük volna egy egyedi japán fantasyvel. Egy jól felépített, családbarát, kedves kis sorozat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, s talán kedvet kap valaki az animékhez is. Az első évados Pokerface (SkyShowtime-on) és Az afterparti (Apple TV+-on) hasonlóan indultak: híres készítők szerelemgyerekei. Előbbi egy nyomozós sorozat Rian Johnson tollából, míg utóbbi egy whodunit a szuper sikeres Christopher Miller–Phil Lord kettőstől. Mindkettő érdemes a figyelemre.

Sci-fi: a Mrs. Davis 1. évadja az HBO Maxon egy igazán szórakoztató abszurd darab, amihez hasonlót nagyon régen nem láthattunk. Aki valami különlegesre vágyik, bátran próbálkozzon vele. A siló bemutatkozó szezonja az Apple TV+-on a kötelező posztapokaliptikus disztópia stílusában készült könyvadaptáció. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Tudom, nem szép hasonlítgatás, de akik kedvelik az olyan young adult könyveket, mint Az éhezők viadala, vagy Az Útvesztő-sorozat, az kedvelni fogja ezt is.

Minőségben ezeknél azért fényévekkel jobb természetesen. Aztán az év egyik legjobb sci-fije, drámája és posztapokaliptikus túlélő sorozata: The Last of Us. Erről tudtuk, hogy nagyot fog szólni, de az HBO kitett magáért, és a The Last of Us lett minden idők legjobb videójáték-adaptációja. Nem éri meg kihagyni!

Horrorsorozatok tekintetében nem számolhatok be dömpingről, de ami volt, az nagyon ütött. Az Usher-Ház bukása (The Fall of the House of Usher) a Netflixen valami hihetetlen jó volt. Én személy szerint már kétszer láttam a premier óta a 8 részes minisorozatot. Ez Mike Flanagan utolsó netflixes projektje (szerződése volt előre meghatározott számú tartalomra) az Edgar Alan Poe történetekből szőtt fekete komédia, horrorelemekkel teletűzdelve.

Mike Flanagan egy korszakos zseni, és már most várom következő sorozatát, a The Life of Chuckot Tom Hiddlestonnal.

A Gen V nem igazi horror, inkább a The Boys spirituális folytatásának tekinthető tiniszuperhős-szatíra volt az Amazon Prime Videón. De akárcsak Az Usher-ház bukása, a Gen V is kiemelkedett kegyetlenségével és humorával a mezőnyből. Nem a fiatalabb korosztály a célközönség az Amazon stúdiójánál sem, korhatár tekintetében végképp nem.

Amiket még mindenképpen meg szerettem volna említeni így a cikkem végéhez közeledve, azok a dokumentumsorozatok. A Netflix tele van a true crime alapú doksikkal, amik nagyon jók, de hagynak egy kellemetlen „hangulatot” az emberben. Így ki szeretnék emelni három felemelő doksit, amelyek egy kicsit jobb hangulatban engedik el a nézőt. Ilyenek közül az első (igaz, kakukktojás, mert nem film, hanem sorozat, de mindenképpen meg akartam említeni) az Apple TV+-os Still: Michael J. Fox élete. Ez egy szép, kerek történet,

szinte búcsú a betegsége ellenére pozitív Michael J. Foxtól.

Aki kicsit is kedveli a színészt, annak kötelező darab. A netflixes Beckham-minisorozat sokak szemében csak focirajongóknak, azon belül is Manchester United-drukkereknek fontos széria. Pedig nem így van. Az egyik első igazi futballszupersztár életét követő sorozat egy igazi csemege lehet mindenkinek. Nem tudom, mennyire megjátszott, de kellően őszintének tűnik, és szintén felemelő doksi. Nem tudok elmenni a Disney+-on lassan harmadik évadjába belekezdő Welcome to Wrexham mellett sem. Ryan Reynolds és Rob McElhenney kalandja a brit futball csodálatos világában. A sztárok mókásak, a csapatukért megéri drukkolni, igazi Csipkerózsika-történet egy majdnem 160 éves walesi futballklubról.

Aki nem látta a kedvenc sorozatát a felsorolásban, az ne aggódjon, valószínűleg csak én felejtettem ki, mert annyi minden volt 2023-ban, hogy lehetetlen mindet követni. Nem beszéltem például a megszámlálhatatlan minőségi animékről sem, a cikk így is epikus hosszúságú lett.

2023 jó év volt, meglátjuk, 2024 mit hoz.

Van egy érzésem, hogy nem lesz olyan nagy a választék, mint idén volt, ezért érdemes lesz majd visszanyúlni egy-két említett darabhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lehet, hogy egy vagyon hever a polcodon: 16 millió forintot is fizetnek egyetlen Dűne-könyvért
A popkulturális könyvsorozatok másodlagos piaca felrobbant, a gyűjtők Frank Herbert és Isaac Asimov első kiadásaira vadásznak. A filmes adaptációk miatt a kereslet az egekbe szökött.


Valami egészen fura történik a magyar könyvpiac egy szűk, de annál szenvedélyesebb szegletében: a sci-fi és fantasy rajongók mostanra már nemcsak rajonganak, hanem licitálnak is – méghozzá nem ritkán félmilliós összegekkel. A másodlagos piacon ugyanis elszabadultak az árak, különösen a kultikus státuszba emelkedett sorozatok esetében. Dűne, Alapítvány, Gyűrűk Ura, Witcher, Neil Gaiman

ha bármelyikből megvan egy első kiadás, netán sorozatban, magyarul, jó állapotban, akkor egy kisebb vagyonon ülsz.

És ha netán nemcsak ülsz rajta, hanem el is adod, akkor szinte biztosan többet keresel vele, mint az eredeti szöveg fordítója vagy szerkesztője valaha kapott érte.

Világszinten sem más a helyzet, az elmúlt hónapok aukciós eredményei sorra döntik a sci-fi és fantasy könyvek árrekordjait, miközben a díszkiadások a másodlagos piacon többszázezres, sőt millió forintos összegekért cserélnek gazdát.

A ritkakönyv-piac szerint a zsáner végleg kitört a perifériáról és elfoglalta a gyűjtői világ közepét.

A piac átrendeződését a legnevesebb aukciósházak is megerősítik. „Az aukció eredményei egy jelentőségteljes elmozdulást tükröznek… A science fiction és a fantasy már nem mellékes kategóriák. A ritka könyvekről szóló párbeszéd középpontjában állnak” – nyilatkozta Francis Wahlgren, a Heritage Auctions ritkakönyv-részlegének igazgatója a ház decemberi árverése után.

Frank Herbert 1965-ös Dűnéjének első kiadása, eredeti, 5,95 dolláros árat feltüntető borítóval december közepén 13 125 dollárért, azaz körülbelül 4,3 millió forintért kelt el.

Egy másik, kiemelkedő állapotú példányért novemberben már 24 000 dollárt (közel 8 millió forintot) fizettek,

egy szerző által dedikált kötet pedig novemberben 48 000 dolláros, vagyis nagyjából 15,9 millió forintos leütést ért el.

Isaac Asimov legendás Alapítvány-trilógiájának első, a Gnome Press által kiadott három kötetéért novemberben 14 400 dollárt (4,7 millió forintot) adtak, míg

az Én, a Robot egy 1950-es, dedikált első kiadása 20 000 dollárért (6,6 millió forintért) talált új gazdára.

„Nagyszerű napunk volt tegnap; óriási eredményeket értünk el a modern irodalom, az amerikanisztika és az eredeti műalkotások terén. Izgatottan várjuk, mit hoz a jövő!” – mondta Chad Reingold, a Potter & Potter aukciósház ritkakönyv-igazgatója az Antiques & Auction News-nak.

De más a helyzet a magyar könyvpiacon sem. A gyűjtői láz persze nem új jelenség, de az elmúlt 2-3 évben a trend egészen vad szinteket ért el. Míg korábban egy-egy ritkább könyvért 8-10 ezer forintot is szívesen kifizettek a fanatikusok, mostanra ez az összeg a tízszeresére nőtt – sőt, bizonyos esetekben ennek a sokszorosára.

A Dűne eredeti, 1993-as, Szukits-féle kiadásáért simán elkérnek 150-200 ezer forintot, ha pedig az egész hatkötetes sorozat egyben van, szépen megőrizve, akkor 500 ezer forint fölé is mehet az ár.

Nem vicc: ugyanennyiért már el lehet hozni egy karbantartott, használt Suzuki Swiftet is.

Az Asimov-féle Alapítvány sorozat sem marad el sokkal. A régi Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadások – különösen azok, amelyeknek borítója mára afféle retró dizájnikonná vált – szintén aranyáron kelnek el.

És nem csak az állapot vagy a ritkaság számít: van, aki pusztán azért hajlandó többet fizetni, mert az adott példányban „nem törött meg a gerinc”.

A modern, limitált példányszámú díszkiadások másodlagos piaca önálló ökoszisztémává nőtt. A brit Folio Society 500 sorszámozott példányban kiadott, eredetileg 495 fontba kerülő Dűne-kötete ma a gyűjtői piactereken jellemzően 1400–1900 dollár (460–630 ezer forint) közötti áron cserél gazdát, de az Alapítvány-trilógia hasonlóan igényes kiadásaiért is rendszeresen elkérnek 200-300 dollárt. A keresletet a gyűjtői közösségekben tapintható „kimaradástól való félelem” (FOMO) is fűti. „A FOMO manapság az egekben van” – írta egy gyűjtő egy online fórumban, miután a Dűne-sorozat egyik újabb, dedikált díszkiadása perceken belül elfogyott.

A legfontosabb hajtóerő a folyamatos popkulturális láthatóság. A Dűne: Második rész tavaly tavaszi, elsöprő mozisikere – amely Észak-Amerikában 81,5 millió dolláros hétvégével nyitott – új rajongók tömegeit vezette el a könyvekhez, ezzel párhuzamosan pedig a gyűjtői étvágyat is feltüzelte.

Asimov esetében is ez a helyzet: az Apple TV+ Alapítvány-sorozatának tavaly szeptemberben berendelt negyedik évada garantálja, hogy a márka a következő években is a köztudatban marad, ami stabilan magasan tartja a könyvritkaságok iránti érdeklődést.

Egy Dűne első kiadás értékét az dönti el, hogy a Chilton kiadó 1965-ös nyomata-e, a borítón John Schoenherr eredeti grafikája látható-e, és a hátsó fülön a négy soros kiadói impresszum szerepel-e. A dedikáció, különösen, ha személyes üzenetet is tartalmaz, akár meg is duplázhatja egy kötet árát, ahogy azt a 48 000 dolláros példa is mutatja. Sorozatoknál, mint az Alapítvány-trilógia, a komplett, egységes állapotú, eredeti borítókkal rendelkező szett képviseli a csúcsot. A gyűjtők számára a hitelesített aukciósházak és a lezárt eladásokat listázó online piacterek jelentik a legbiztosabb támpontot, ahol a kínálati árak helyett a tényleges tranzakciók mutatják a piac valós mozgását.

A jelenség első ránézésre abszurd. Ezek nem középkori kódexek, hanem tömegtermékek voltak.

Csakhogy közben eltelt harminc–negyven év, a példányok elkoptak, eltűntek, költözések során kidobódtak, padlásokon rágta meg őket az egér. Az újranyomások pedig vagy elmaradtak, vagy teljesen más formában történtek meg: új fordítás, új borító, új tördelés, ami a gyűjtők szemében nem ugyanaz.

Számos klasszikus sorozatból sosem jelent meg teljes, egységes, új kiadás magyarul. A Dűnéből például van filmes borítós verzió, van díszkiadás, de egy rajongónak egyik sem pótolja az eredetit. Az Asimov-életmű is kaotikusan újrahasznosított:

egyszer az Európa, másszor a Delta Vision próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Így aztán marad az antikvárium, a Vatera, a Marketplace.

A streaming szolgáltatók egymás után hozzák le a nagy nevű adaptációkat. A Dűne második filmje, a Vaják Netflix-sorozat, a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi – ezek mind új generációkat húztak be a zsánerbe. Az újoncok meg persze szeretnék „papíron is birtokolni” a világot, amit a képernyőn megkedveltek. És ha már birtokolni, akkor lehetőleg azt, amit a hardcore fanok is elismernek.

A könyv ma már státuszszimbólum
 is. A gyűjtői példány mostanra nemcsak érzelmi, hanem presztízsértéket is képvisel.

Vannak, akik vitrinben tartják, mások posztolnak vele. Az algoritmusnak pedig mindegy, hogy cipő vagy könyv – ha sokat szerepel a feedben, nő az ára.

Ez a könyvpiac legkevésbé szabályozott szegmense. Antikváriumok, privát eladók, Facebook-csoportok, online aukciós oldalak – teljes ökoszisztéma épült ki, afféle digitális börze, ahol a megbízhatóságot és az értéket nem ISBN szám, hanem közösségi reputáció dönti el.

A kereslet ráadásul egyre csak nő. Egyes eladók már befektetési célból vásárolnak fel ritkább köteteket, hogy aztán pár hónap múlva tízszeres áron visszadobják a piacra. Az sem ritka, hogy valaki „komplett Dűne-gyűjteményért” keres eladó lakást vagy épp iPhone-t.

És hogy mit csinálnak mindeközben a magyar könyvkiadók? Leginkább azt, amit az elmúlt 20 évben: széttárt karokkal figyelik, ahogy a másodlagos piac nyer.

Ahelyett, hogy újranyomnák azokat a könyveket, amelyekre kézzel fogható, fizetőképes kereslet van, inkább frissítik a borítót, vagy újrafordíttatják, sokszor teljesen szükségtelenül.

Pedig egy jó minőségű, egységes sorozatkiadás – normális tipográfiával, újratördelt szöveggel, igényes borítóval – nemcsak a gyűjtőket csalogatná vissza, de új olvasókat is be tudna vonzani. Ehelyett marad a posztmodern valóság: Dűne 1993-ból, 250 ezerért, vagy semmi.

Aki mostanában vág bele a sci-fi/fantasy gyűjtésbe, az vagy nagyon gazdag, vagy nagyon elszánt. De egy dolog biztos: egy használt könyv már rég nemcsak olvasásra való tárgy. Ez itt már nem könyvpiac. Ez relikviavadászat. És a relikviák ára – nos, az épp úgy emelkedik, mint a lakások ára. Csak gyorsabban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Kiara Lord szerepeltetése szokatlan mélységet kölcsönöz A Nagy Ő-nek, amiben Stohl András valósággal lubickol
Közel sem a korábbi felnőttfilmes a legmegosztóbb szereplő A Nagy Ő új évadában, amelyben Stohl András keresi új párját. A színész-műsorvezető szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte, de felvetődik a kérdés: mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?


Stohl András a magyar showbusiness egyik legmegosztóbb figurája. Személyes megítélésének legalább három dimenziója van: a sikeres és tehetséges színész, a bármit bevállaló celeb és a botrányokba keveredő magánember. Azt, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze, majdnem mindenki elismeri, folyamatosan játszik színházban, és számos emlékezetes filmszerepe volt, van és gondolom, lesz is. Talán még a Pappa piát is megbocsátjuk neki.

Sokan bírálják, amiért rendszeresen szerepel a kereskedelmi tévékben akár műsorvezetőként, akár versenyzőként. Tévés karrierje az RTL-en (akkor még RTL klubon) indult, mint a Reggeli műsorvezetője, Alföldi Róbert oldalán, láthattuk a Való világban is, a TV2-n zsűrizett és versenyzett is a Sztárban sztárban. Kritikusai szerint aprópénzre váltotta a tehetségét. (Halkan megjegyzem, azért nem olyan apró az.)

Leginkább azonban a magánemberre neheztelnek részben viharos magánélete miatt, részben drogproblémái és a bűntetőügye kapcsán. Mondhatnánk erre, hogy csak rá tartozik, de hát Buci valahogy mindig tesz róla, hogy a magánügye bekússzon a médiába.

Nem volt ez másként most sem. Alig száradt meg a tinta a válási papírjain, amikor kiderült, hogy ő lesz a legújabb Nagy Ő – aminek egyébként egy ízben szintén volt műsorvezetője. Az időzítés felveti a kérdést:

mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?

A kérdésre saját bevallása szerint maga Buci sem tudja a választ. Igaz, ugyanígy felvetődhet a kérdés: mennyire komoly szándéka a műsornak, hogy a végén valódi kapcsolat jöjjön létre?

A Nagy Ő ugyancsak eléggé megosztó, nagyjából a szépségversenyekkel helyezik egy bugyorba az ellenzői. Micsoda szexista dolog, amikor egy műsor arra épül, hogy dekoratív hölgyek egy férfi kegyeiért versenyeznek? Szerencsére a mostani Nagy Ő-ben látott hölgyek egyike sem tűnik elveszett virágszálnak, szerintem ismeretlenül is tisztelhetjük őket annyira, hogy feltételezzük, tudják mit csinálnak.

Ami engem jobban zavar, hogy a Nagy Ő főszereplője mindig valami jólszituált playboy, aki kellően macsó de nem kőbunkó, és szemre is elfogadható. Noszály Sándor, Árpa Attila vagy Stohl András mind hasonló férfiideált testesít meg, talán Jákob Zoli aki kicsit "puhább" volt a sorban, de ő meg annyira gazdag, hogy az sok mindenért kárpótol. Mindenesetre én szívesen megnéznék egy olyan évadot, ahol a Nagy Ő egy Woody Allen típusú szorongásos, szemüveges balfék, aki lehet, hogy híres, lehet, hogy gazdag, de egy szép nő társaságában elbotlik a saját lábában.

Magyarországon egyetlen egyszer hölgy is volt Nagy Ő, Molnár Anikó. Ez vélhetően nagyon nem jött be, mert azóta sem próbálkoztak ilyesmivel.

A Nagy Ő műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna. Ez a harmadik évad, amit ő tart kézben. Az idei annyiban más, hogy Stohl Andrással kollégák és barátok, és ez meg is látszik a dinamikájukon. Sokszor leírtam, és még le is fogom, bármennyire is szeretik ekézni Ramónát, amiért kvázi a semmiből, civilként került be anno a Barátok köztbe és így a médiába, mára az egyik legfelkészültebb műsorvezető lett.

Fesztelenül mozog a kamera előtt, nem vét bakikat, és még szórakoztató is.

Stohl Andrással pedig tényleg úgy bánik, mint egy szerető testvér. Természetesen nem tudom, ez mennyire a valós dinamikájukat tükrözi, hiszen nem szoktunk együtt libát őrizni, mindenesetre hitelesnek tűnik.

Az első adás fő mutatványa a hölgyek érkezése. Idén 19–en érkeztek a Nagy Ő villájába, hogy meghódítsák Stohl András szívét. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a hölgyek ezúttal álarcban érkeztek, ami mindig kétélű fegyver. Pozitív és negatív csalódásokat is okozhat, bár ezzel kapcsolatban Buci nem nyilatkozott később.

Az érdekesebb személyiségek közé tartozik a brazil Miriam. Sajnos sosem jártam Dél- és Közép-Amerikában, de kezdem azt gondolni, hogy egész más hőfokon élnek ott az emberek. Andrásnak saját készítésű répatortát is hozott. Ráadásul humora is van.

Amikor kettesben maradhatott Andrással, és bevallotta, hogy négy gyereke van, nevetve megjegyezte: „Nem volt tévé."”

Antal Ginára azonnal felfigyelt Stohl. A sajátos humorú hölgy közölte, unja már, hogy egyedül van, jó lenne valaki, aki vasárnap kihúzza helyette a kukát. Legalább őszinte.

A versenyzők közül kiemelkedik a felnőttfilmes Kiara Lord, akinek szerepeltetése műsorkészítői szempontból igazi főnyeremény. Önmagában garancia arra, hogy izzani fog a chat szekció. Különösen, hogy Stohl András nem hogy nem botránkozott meg Kiara szerepltetésén, kimondottan izgalmasnak tartja a helyzetet, főleg, miután a hölgy közölte vele, András szerepel a bakancslistáján.

Kiara jelenléte ad egy olyan moralizáló réteget is a műsornak, amitől kicsit mélyebbé válik a szokásostól, hiszen mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit gondol erről az egészről.

Jó, ettől sem lesz magaskultúra, de mégiscsak valami.

Ami talán kicsit meglepő, bár pozitívum, hogy a konkurens hölgyek többsége abszolút elfogadóan állt Kiara személyéhez. Egyedül Melinda fogalmazta meg, hogy bár nem ítéli el, de azért nem ide való.

Mégsem Kiara a legmegosztóbb szereplő, hanem Princess Szabina,

aki úgy néz ki, mint Lendvai Ildikó 25 évesen, úgy vinnyog, mint Tereskova, és úgy öltözik, mint Barbie. Mesterkélt, de legalább idegesítő.

Szabina amúgy influenszer, de bevallom, nem merek rákeresni. Ötvenhez közeledve kímélni kell a szervezetemet minden fölösleges stresszhatástól.

Valójában a leginkább azon csodálkozom, mivel tudták elérni a műsorkészítők, hogy néha csöndben maradjon.

A hölgyek közül emlékezetes még a nagyon fiatal Réka. Amikor megérkezett, és közölte Stohllal, hogy 21 éves, a színész nem bírta uralkodni magát, és hangos nevetésben tört ki. Később neki is szegezte Rékának a kérdést: „el tudnád képzelni magadat egy 37 évvel idősebb férfival? Nem zavar, hogy van egy 32 és egy 29 éves lányom? Akkor te a mostohaanyukájuk lennél?” De a végső érvét már Réka sem tudta hárítani:

„Nyilván szeretnél majd valamikor anyuka lenni. Ez velem gyakorlatilag lehetetlenség.”

Végül Stohl korrekten megkérte a lányt, hogy menjen haza, és keressen egy korban hozzá illő fiút.

A Nagy Ő első adása körülbelül ennyit tudott. Még egyetlen érdekes mozzanatot emelnék ki, amikor András énekelt a hölgyeknek. Az Őrült nők ketrecéből énekelte az Ez vagyok én című dalt. A sláger világszerte népszerű, hiszen az önelfogadásról szól, ugyanakkor nehéz nem felidézni, hogy a musicalben Stohl lényegében egy transzvesztita előadót alakít. Éppen ezért ez a dal a NER-hez megannyi szállal kötődő TV2-n legalábbis pikáns választás. Lehet, ez is a repedezés jele?

Stohl egyelőre lubickol a szerepében, szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte. Próbál korrekt és visszafogott lenni, kérdés, ez meddig sikerül neki. Mindenesetre ha valamiért, miatt érdemes követni a show-t, mert érdekes, sokrétű személyiség – na és persze nagyszerű színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Erőszak, prostitúció és drogok között nevelkedett, gyerekként mindig volt nála egy kés, és utálja a sminket – 35 dolog, amit nem tudtál a 45 éves Alicia Keysről
A nehéz New York-i gyermekkort sikeresen túlélte, állítása szerint pedig ezeknek a megpróbáltatásoknak köszönheti a karrierjét is.


1. Éjjel 3:30-kor született, 1981. január 25-én, New Yorkban, Alicia J. Augello-Cook néven.

2. Alicia apja, Craig Cook afroamerikai, az anyja, Teresa M. Augello kaukázusi. Alicia anyai nagyapja olasz származású volt, anyai nagymamája pedig angol, ír és skót ősökkel rendelkezett. Teresa jogi asszisztensként és részmunkaidős színésznőként dolgozott, Craig pedig légiutas-kísérőként.

3. Alicia mindössze kétéves volt, amikor az apja elhagyta a családot.

4. Hétévesen kezdett el zongorázni.

5. 13 éves kora óta ismeri Beyoncét.

6. Nehéz gyermekkora volt. Még kicsi volt, amikor a szülei elváltak, s ez mély nyomot hagyott benne, többször mesélt már arról, milyen fájdalmas volt neki egy csonka családban felnőnie.

7. Már fiatal korától kezdve önértékelési problémákkal küzdött, és fokozatosan próbált elbújni a világ elől, amikor sebezhetővé vált az ítélkezés, majd később a ráirányuló, nem kívánt szexuális figyelem miatt. A Hell's Kitchen nevű kemény környéken felnőve már kiskorától kezdve rendszeresen ki volt téve az utcai erőszaknak, a drogoknak, a prostitúciónak és a szexuális ajánlatoknak.

8. Az utcán szerzett tapasztalatai miatt önvédelem céljából mindig magával hordott egy házi készítésű kést.

9. lmondása szerint hálás azért, hogy ott nőtt fel, ahol, mert ez felkészítette a zeneiparban tapasztalt párhuzamokra, különösen mivel tinédzserként kezdte pályafutását; így meg tudta őrizni a koncentrációját, és nem tért el a céljától.

10. Állítása szerint a „kemény” édesanyjának köszönheti, hogy a helyes úton maradt, ellentétben sok ismerősével, akik rossz útra tértek, és börtönbe kerültek.

11. Az első dalát 14 évesen írta.

12. 16 évesen végzett egy művészeti középiskolában.

13. Két hónapos eljegyzés után 2010. július 31-én, Korzika szigetén, egy kis ceremónián ment hozzá Swizz Beatzhez, akivel 14 hónapja voltak együtt. Idén ünneplik a 16. házassági évfordulójukat.

14. Egy időben Lauryn Hill-lel holtversenyben állt a legtöbb Grammy-díj (öt) elnyerésében, amelyet egy nő egy év alatt kapott. Azóta többen is csatlakoztak hozzájuk: Norah Jones, Beyoncé, Amy Winehouse, Alison Krauss és Adele. Sőt, Beyoncé és Adele már le is főzték őket, mivel 6-6-ot nyertek egyetlen este.

15. 2006 novemberében három dalt adott elő a legendás David Bowie-val a New York-i Hammerstein Ballroomban, ami Bowie utolsó élő fellépése lett.

16. Ő írta az Impossible című dalt, amely Christina Aguilera Stripped című albumán található.

17. Gitározni is tud.

18. Jó tanuló volt, már 16 évesen felvették a Columbia Egyetemre, de otthagyta az iskolát, hogy a zenei karrierjét egyengesse.

19. Mielőtt a Keys vezetéknevet választotta, egy időben fontolgatta, hogy Alicia Wildként épít majd karriert, de az anyja ezt nem engedte, mert szerinte úgy hangzott, mint egy szexmunkás neve.

20. Két fia van: Egypt Daoud Dean (született 2010. október 14-én) és Genesis Ali Dean (született 2014. december 27-én) a férjétől, Swizz Beatztől.

21. 2017 májusában helyet kapott a TIME magazin „A 100 legbefolyásosabb ember” című számában. A színésznő Kerry Washington írt róla cikket.

22. 2002-ben a People magazin az 50 legszebb ember közé választotta.

23. Közeli barátok voltak a 2016-ban elhunyt Prince-szel.

24. Öt hónapos terhes volt a fiával, Egypttel, amikor befejezte a The Freedom Tour című turnéját, amely a kanadai Ottawában kezdődött, és New Orleansban ért véget.

25. A Swizz Beatzszel kötött házassága alkalmából az esküvői ruháját Vera Wang tervezte.

26. Az FHM magazin 2006-ban a világ 100 legszexisebb nője kiegészítő kiadásában a 65. helyet szerezte meg, a Maxim magazin 2008-as Hot 100 listáján pedig a 77. lett.

27. Öt hónappal a második fia, Genesis születése után tért vissza a munkába, hogy megkezdje hatodik stúdióalbumának felvételét.

28. Teljes mellszélességgel kiáll azokért a fenntartható ügyekért, amelyek változást hoznak az emberek életébe. Már régóta az egészség és a társadalmi igazságosság szószólója. Emellett 2009 óta a Keep a Child Alive nagykövete. A szervezettel együttműködve pénzt gyűjt, és világszerte felhívja a figyelmet a HIV/AIDS-re.

29. Már korán elkezdett filmekben és televíziós projektekben is szerepelni. Négyévesen már a Cosby Show-ban tűnt fel, évekkel később pedig olyan sorozatokban és filmekben lehetett látni, mint például az American Dreams, a Bűbájos boszorkák, a Füstölgő ászok, az Egy bébiszitter naplója, A méhek titkos élete vagy az Empire.

30. Megalapította a #NoMakeup Twitter-kampányt, amelyben kijelentette, hogy bojkottálja a sminket. A kampány fő célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a nők egyénisége gyakran elvész az alapozók és a szempillaspirálok mögött. Továbbá leírta, hogy akkor érzi magát a legerősebbnek, legszebbnek és leginkább magabiztosnak, amikor nincs rajta smink.

31. Ő énekelte fel Barack Obama elnökválasztási kampányához a kampánydalt. A Girl on Fire című híres dal címe így Obama’s on Fire lett.

32. 16 éves korában döntött úgy, hogy a vegetáriánus étrendre vált, és azóta is tartja ezt az életmódot.

33. A 2008-as A méhek titkos élete című filmben June Boatwright szerepe kedvéért 4 hét alatt megtanult csellózni.

34. A fia, Egypt zenei csodagyereknek számít. 5 évesen több dalt is készített Kendrick Lamar Untitled Unmastered című albumához, köztük a Untitled 07 címűt.

35. 2015-ben Alica és a férje, Swizz eladták 25 000 négyzetméteres otthonukat, mivel az nem volt elég nagy a hatalmas műgyűjteményüknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Voith Ági
A Jászai Mari-díjas színésznő, a József Attila Színház örökös tagja márciusban töltötte volna be 82. életévét. Halálát megelőzően decemberben tüdőgyulladással kezelték kórházban.


Nyolcvanegy éves korában elhunyt Voith Ági, a József Attila Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, közölte Bóta Gábor színházkritikus a Facebookon.

A színésznő, aki rendezőként is dolgozott, márciusban töltötte volna be 82. életévét.

Decemberben súlyos tüdőgyulladással került kórházba. Bár nem sokkal később hazaengedték, és a karácsonyt már otthon tölthette.

A Blikknek akkor még bizakodóan nyilatkozott a jövőről.

„Ádám fiamnál lesz a karácsonyi összejövetel, addigra én is kimászom a kórházból, mert most sajnos itt vagyok, elért egy tüdőgyulladás. Szerencsére már kifelé megyek belőle, nemsokára haza is engednek”

– mondta akkor a színésznő.

Voith Ági 1944. március 17-én született Budapesten, művészcsaládba: édesanyja a kétszeres Kossuth-díjas színésznő, Mészáros Ági volt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése utáni pályáját számos díjjal ismerték el: 1976-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2013-ban Érdemes Művész lett, 2024-ben pedig Kiváló Művész díjjal tüntették ki. A József Attila Színház örökös tagja az utóbbi években visszavonultan élt egy Budapest melletti kisvárosban, Nagykovácsiban.

„Egy ideje kint lakunk a párommal Nagykovácsiban, van egy kutyánk, és egyszerűen élvezzük az életet. Nem játszom, mert én már nagyon sokat dolgoztam az életemben. Az, hogy nagyon ritkán egy-egy fellépést elvállalok, már bőven elég nekem” – nyilatkozta korábban.

Házastársa Bodrogi Gyula volt, akitől ugyan évtizedek óta külön élt, de a házasságukat sosem bontották fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk