UTAZZ
A Rovatból

Ahonnan pár méteren belül három országba is eljutsz

Az Őrségben kiderül, hogy milyen a hármashatárkő, és megtudhatod, hogy hol van Magyarország legvédettebb természeti értéke.


Ha azt mondjuk Őrség, akkor szinte mindenkinek a lankás vidék, a tiszta levegő, a hangulatos régi házak, a vidéki vendéglátás jut az eszébe. Ám talán kevesen tudják, hogy erre a gyönyörű vidékre télen is érdemes ellátogatni.

orseg8

Őrség

Nyugat-Magyarország egy részén és a szlovéniai Muravidéken terül el ez a történeti és néprajzi tájegység. Nevét a honfoglaló magyarok által épített őrállókról kapta. Ezeket az építményeket az ország védelme érdekében telepítették ide, innen, a magaslatokról figyelték a határvidéket.

Az Őrség területén több középkori emlék is található, melyeket érdemes felkeresni. Őriszentpéteren a Szent Péter-templom, a Veleméri Szentháromság-templom, a Szentgyörgyvölgyi református templom, vagy jó néhány harangláb is megér egy kis kitérőt.

orsegorseg2

Ha szívesen nézelődsz múzeumokban, akkor ajánljuk a Szikszai Edit helytörténeti és néprajzi gyűjteményt Őriszentpéteren, ahol a régi gazdálkodás eszközeit ismerheted meg. A Pityerszeri skanzenben a településekről tudhatsz meg sok érdekességet. A Sindümúzeum a magyar hieroglif írást és a népi jelkincset mutatja be. A múzeumban látható a vidék legkorábbi, ismert égetett agyagtárgyának, a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor hiteles másolata.

orseg6orseg7orseg10

A Ság hegyi helytörténeti kiállítást az ötmillió éves Ság hegy oldalában álló egykori bányaépületben nézheted meg. A Ság régészeti leleteit, élővilágát bemutató tárlatot és a bányászati emlékeket láthatod.

Ha az Őrségbe indulsz, akkor készülj fel arra, hogy hűvös, szubalpin klímája miatt csapadékos vidék. Viszont az Alpok közelsége miatt tiszta a levegő.

Az Őrség fővárosaként szokták említeni Őriszentpétert, mely Vas megye délnyugati csücskében található.

orseg21orseg24

Őrségi Nemzeti Park

Az Őrségi Nemzeti Park 43 927 hektáron terül el, 44 települést foglal magába. Teljes területe Natura 2000-es minősítésű, az Európai Közösségben védett, ebből 3104 hektár fokozottan védett.

A földrajza is érdekes, az ős-Rába kaviccsal töltötte fel. A vidéken 200 forrás található, melyek 15 patakot táplálnak vizükkel. Több helyen visszaduzzasztották a patakokat és így tavakat alakítottak ki.

orseg3orseg7

A nemzeti parkokat nem tartja vissza a hideg, a hó, sőt. Kifejezetten erre az időszakra szóló programokkal készülnek, hogy megmutassák a parkok új arcát, a természet csendjét, a téli rétek, erdők varázslatos világát. A szervezők ilyenkor olyan fokozottan védett helyekre is elviszik a kirándulókat, ahová a többi évszakban nem lehet belépni. Külön érdekesség, hogy az itt élő állatok is jobban kimerészkednek a védett fák közül.

A felsőszölnöki hármashatár három ország, Magyarország, Ausztria és Szlovénia találkozásánál található. Itt állították fel a trianoni döntés után 1922-ben a hármashatárkövet. A 2. világháború után a vasfüggöny széle lett, fegyveres őrizet volt a határon, ezért a területre már nem lehetett bejutni.

orseg20orseg23

Az emlékhelyet 1989. május 27-én nyitották meg (ezzel megelőzték az 1989. augusztus 19-i Páneurópai pikniket, az első határnyitást a vasfüggönyön keresztül). Azóta a turisták is eljuthatnak ide. A 215 cm magas, alul 173 cm széles gúla alakú kőnek három oldala van, melyen a három ország címere látható. A határkő körül pár sétálva pár méter megtételével három országba is be lehet lépni.

orseg27

A kő egyben három kiemelt nemzeti természetvédelmi terület hátárán is áll, az Őrségi Nemzeti Park (Magyarország), a Dreländer Naturpark Raab (Ausztria) és a Krajinski Park Goričko (Szlovénia) található itt.

Ez a hely egyben Magyarország legnyugatibb pontja.

Információk ITT és ITT

Bűdfalva (Budinci) falu a Muravidéken, Szlovéniában található, és ez a legészakibb szlovéniai település.

orseg_budfalva

Orfalunak egyik nevezetessége az 1823-ban épült haranglábja. A másik a Fekete-tó, avagy Fekete-láp, amely egy nagy kiterjedésű szigetszerű láp. Ez Magyarország egyik legkiemelkedőbb jelentőségű, egyben legvédettebb természeti értéke. A lápot erdő veszi körül. A néphagyomány úgy tartja, hogy régen a tó helyén egy templom állt, ám azt Isten elsüllyesztette, cserében viszont tavat fakasztott a helyére.

orseg_orfaluorseg_feketelap

A láp régen a vaddisznók kedvenc dagonyázóhelye volt, és a helyi fiatalok is rendszeresen motoros rodeókat tartottak a területen. Ezek miatt a növényzet súlyosan károsodott, így 1990-ben lekerítették, azóta csak külön engedéllyel és kísérővel lehet belátogatni a területre.

A helyi lakók is sorra elköltöztek, 2000-ban már csak 56 lakója volt a falunak. Ebben az évben egy emléktáblát készítettek a harangláb mellé, melyre felvésték az akkori lakók neveit.

Tanösvények

Az Őrségben több remek tanösvény is található, ezekből ajánlunk most néhány különösen érdekeset:

A Ság-hegyi geológiai és természetismereti tanösvény az ötmillió éves Ság geológiai és természeti értékeit mutatja be.

Az Írottkő tanösvény az Írottkő Natúrpark településeivel és a Kőszegi-hegység kirándulóhelyeivel ismertet meg az Írottkő kilátóhoz vezető út mentén. Hossza kb. 2 km.

Ciklámen erdei tanösvény a Kőszegi-hegység erdőgazdálkodását mutatja be a Szent Vid-hegytől a Stájer-házakig vezető úton. Hossza mintegy 4,5 km.

Az Óriások útja tanösvény a Széles-kő és a Kalapos-kő közötti hegygerinc jelentősebb sziklaalakzatait, kis barlangjait és kőfülkéit mutatja be a bozsoki Sibrik-vártól a Kalapos-kőig vezető úton. Hossza mintegy 2 km.

A Rezgőnyár Tanösvény Őriszentpéteren az Őrség növény- és állatvilágáról, az erdőkről, az itteni élővilágáról, a helybeli őshonos háziállatokról valamint a tókák élővilágáról mesél.

Sárgaliliom tanösvényen túra Velemérről Magyarszombatfára vezet, a 6,2 km úton a kevésbé ismert és látogatott Belső-Őrség természeti és kulturális értékeit mutatja be.

Felsőszeri tanösvény 1,7 km hosszú túráján az Őrség népi építészetének sajátosságait mutatják be.

Élet a kaszáló gyümölcsösben tanösvény a pityerszeri Népi Műemlékegyüttes területén található. Régi, őrségi gyümölcsfajtákat, egy őrségi porta állatvilágát, és a környék jellemző lepkéit és gyógynövényeit láthatod itt.

A tanösvényekről bővebben ITT.

orseg4orseg12orseg14

Fotók forrása: Őrségi Nemzeti Park Facebook-oldala, wikipedia

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Erzsébet királyné látványos fénykertje ismét elvarázsol Gödöllőn
A fénykiállítás idén a zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk témákkal vár. Ráadásul egy harminc méter magas óriáskerékre is felülhetsz, amelyről madártávlatból élvezhető a kivilágított kastély és park.


Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tavaly már nagy siker volt az adventi-karácsonyi időszakban a pompás kastélykertben kialakított fénykert. A látványos rendezvény idén is megnyitja kapuit.

Október 24-én este újranyílik Erzsébet királyné fénykertje a Gödöllői Királyi Kastélyban a DECOLED Story of Lights keretében.

A fénykiállítás idén új témákban – zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk – vezeti végig a látogatókat az ikonikus helyszínen az est leszálltával. A kiállítás különlegessége egy óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park.

Mindössze 30 kilométerre Budapesttől, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében – Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sisi kedvenc nyári rezidenciájában – található kiállítás mintegy 32 000 négyzetméteren valósul meg, százharmincnál is több installációval.

Az idei látványt 370 000 izzó és több mint 12 kilométernyi fényfüzér biztosítja, a homlokzatokon dinamikus vetítések futnak, miközben hangszerformájú fényszobrok gombnyomásra megszólalnak.

A kert különlegessége egy 30 méter magas óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park, valamint egy „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított „Sisi kert”, ahol programozható LED-mintázatok rajzolják tovább a Sisi történetet. Ezeken túl a 116 méter hosszú, alagútszerűen kivilágított barokk fasoron sétálva, valóban időutazásban lehet része a látogatóknak.

Képgaléria: A fénypark (képekért kattints a fotóra)

Az idei évben a fénypark működtetése során befolyt bevétel egy részét a kastélykertben az elmúlt években elpusztult fák pótlására tervezik fordítani.

A gödöllői látványprojekt abban is egyedi, hogy az ikonikus kertben az elegancia és a játékosság egyszerre jelenik meg, így a barokk örökség családbarát, interaktív esti sétává válik az őszi-téli hónapokban.

Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta: „A kastélykert esti fényei időutazássá állnak össze: a történeti örökség és a kortárs technológia ötvöződik a séta során. Célunk, hogy Gödöllő télen is élő, közösségi tér legyen — ahol zene, játék és történelem találkozik.”

A Gödöllőn idén is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonódására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel is gazdagodjanak.

„Erzsébet királyné fénykertje az elegancia és a játékosság ünnepe. A barokk motívumoktól a gyerekek nevetéséig és a zenei témákig – a fénykiállítás több fejezetben meséli el a történetet, és mindenkit arra hív, hogy lépésről lépésre fedezze fel azt” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.

A Gödöllői Királyi Kastély fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve október 24–25-én, amikor 18:00 és 21:00 óra között tart nyitva.

Bővebb információk ITT

A kivitelezést húsznál több helyszíni szakember végezte körülbelül két hét alatt, míg a háttérmunkában pedig harmincnál is több kolléga vett részt.

A kivitelezést végző DECOLED csak modern, alacsony energiafogyasztású LED-technológiákat használ. A fénypark egy óra működés alatt ugyanannyi energiát fogyaszt, mint egy óra elektromos tűzhelyen való főzés. A DECOLED 2023-ban jelentős összeget fektetett be újrahasznosított műanyaghulladékot használó új, nagyszabású 3D-nyomtatási technológiába. Céljuk, hogy a termelést fokozatosan felváltsák ezzel a technológiával, amely nem új anyagokat állít elő, hanem a meglévőket dolgozza fel újrahasznosítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
A kecskesajttól a vadlúdig: lassú pillanatok a főváros közelében
Budapestről szabadulnál egy-két napra? Tele van a környék lehetőségekkel. Két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk.


Az ősz talán a legszebb időszak a természetben. Ilyenkor a legjobb túrázni, sétálni, szabad levegőn lenni.

És van ennek az időszaknak még egy nagy előnye: novemberre általában lelassul minden. Kevesebben utaznak, így se a városban, se a természetben nincs nagy tömeg.

Nemrég egy sajtóúton vettem részt, ahol két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk. Mindegyik desztináció remek példa volt arra, hogy mennyi különleges élmény vár csupán egy órányira a fővárostól.

Piliscsév - Apis Farm és Pincefalu

A túra első állomása az Apis Farm volt, ami nem egy klasszikus turistalátványosság, hanem egy működő családi gazdaság, ahol testközelből lehet látni, hogyan készülnek a tejtermékek (elsősorban kecskesajtok), hogyan élnek az állatok, és milyen az, amikor a fenntarthatóság nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat.

Az Apis Farm sajtjai nemcsak helyben népszerűek, hanem többször részesültek már komoly szakmai elismerésben. Idén, a Sajtkészítők Egyesülete által megrendezett országos sajtversenyen három termékük is dobogós lett – a kecske camembert bronzérmet, az érlelt kecske krémsajt ezüstöt, míg a natúr érlelt kecskesajt aranyérmet nyert. Ez is mutatja, hogy valóban kivételes minőségű, gondosan készített termékekről van szó.

Aki pedig szívesen megkóstolná ezeket, vagy felfedezné a többi kistermelő portékáját, annak érdemes vasárnaponként ellátogatni az Apis Farm termelői piacára. A legfrissebb programokról, kiállítókról és kínálatról mindig a piac Facebook-oldalán található aktuális információ.

Néhány perces sétára található a farmtól a Pincefalu, ahol közel háromszáz présház és pince sorakozik egymás mellett.  A közeljövőben itt túraközpont is épül, amely új találkozóhelyet kínál majd természetjáróknak, csoportoknak, kutyásoknak.

De addig még kiélvezhetjük itt az igazán csendes, békés őszi napokat, ezzel a fenséges tájjal körülvéve.

Ha valaki szeretne egy kis friss levegőt, egy vidéki piacot, néhány mosolygós arcot és igazi, lassú tempót – Piliscsév remek választás.

Hilltop Borbirtok és Étterem – Panoráma és borélmények Neszmélyen

Innen Neszmélyre vezetett az utunk, a Hilltop Borbirtokra. Itt hétvégente többnyire esküvők zajlanak, ami nem is csoda, hiszen a helyszín minden részlete tökéletesen alkalmas egy ilyen eseményre.

Aki azonban hétköznap érkezik (mint ahogy mi is), egy csodás panorámával kísért ebédet vagy vacsorát költhet el itt.

A borászat és az étterem kínálata tökéletesen kiegészíti egymást. Az étlapon klasszikus, komfort fogások szerepelnek, amikhez készségesen ajánlanak kísérő italt is.

Ahol tényleg minden részlet tökéletes - a

tatai Platán

Tata igazi ékköve a Platán. A komplexum gerincét a vendéglátás és a szállás adja, melyek mindegyike a legmagasabb színvonalat képviseli. A Platán Gourmet Étterem Magyarország első és egyetlen vidéki két Michelin-csillagos étterme. Pesti István séf vezetésével a tíz- vagy tizenkét fogásos degusztációs menü elegánsan ötvözi a keleti és nyugati ízeket, követve az évszakok állandó változását.

A komplexum másik kulináris egysége, a Platán Bisztró a kortárs magyar konyhát képviseli, és elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, amellyel a kalauz a mérsékelt áron elérhető, kiváló minőséget jutalmazza. A séf Mogyorósi Donát, aki 2023-ban került a Platán Bisztró élére.

A szálláshely, a Platán Udvarház pedig 2025-ben elnyerte a One Michelin Key minősítést. Ezt az elismerést csak egy olyan, egyedi karakterrel rendelkező helynek ítélik oda, amely a maximumot nyújtja a szolgáltatásban.

Ezt a tökéletes egységet számos más, mesterien kidolgozott részlet teszi teljessé. A Platán Pék pékség például egy 1800-as évek óta működő hagyományt folytat: a kenyereket nagy gondossággal, kizárólag kovászt, lisztet, sót és vizet felhasználva készítik, és a friss pékárukkal látják el a komplexum éttermeit és szálláshelyét is.

Mindemellett náluk a fenntarthatóság sem csupán divatszó: saját energianáddal fűtenek, a pékség és a cukrászat napenergiával működik, a konyhákban használt zöldségek és a hús egy része pedig a saját kertészetből és Angus marhafarmról származik. A pihenést és a programot olyan egyedülálló élmények teszik teljessé, mint az e-bike túrák, a privát hajókázás az Öreg-tavon, vagy a várárokban kialakított Mirror Spa részleg.

A mi vacsoránk most a Platán Bisztróban volt, és azt hiszem itt ettem életem egyik legjobb kacsás főételét. De persze az előétel és a desszertpult sem okozott csalódást. És a társaság többi tagja is halálosan szerelmes lett a Platánba ez alatt a pár óra alatt.

És talán ez furcsán hangozhat, de engem a reggeli nyűgözött le a legjobban. Kicsi, hangulatos térben volt felterítve. És bátran állíthatom, hogy minden csak a legjobb minőségben. Friss tojásételek, csodás kenyérfélék, péksütemények, finom desszertek.

Itt került pont az i-re, és ebből látszik az, hogy a legapróbb részleteket sem hanyagolják el.

Másnap reggel a Tatai Öreg-tó partján sétáltunk még egyet, és beszélgettünk arról, hogy mitől ilyen különleges ez a hely.

A tó környezete nemcsak gyönyörű, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt: minden évben leengedik a vizet, hogy megtisztuljon és megújuljon az élővilága, a halászat után pedig a sekély vízfelület ideális pihenőhelyet kínál a vadludaknak és más vonuló madaraknak. Ez az egyik legfontosabb megállóhelyük az egész térségben, ezért Tata különösen figyel a természet nyugalmára: még szilveszterkor sincs tűzijáték, hogy ne zavarják az itt pihenő madarakat.

A vadludak látványa ilyenkor ősszel és télen is lenyűgöző, és ennek a csúcspontja a minden évben megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom, ami idén november 29-én várja a látogatókat.

Ez az esemény nemcsak a madárbarátoknak kötelező program, hanem mindenkinek, aki szereti a természetet és azt a különleges látványt, amikor több ezer vadlúd egyszerre emelkedik a levegőbe az Öreg-tóról.

A Tatai Vadlúd Sokadalom hivatalos oldalán megtalálható a rendezvény részletes programja, és november 16-tól webkamera is elérhető, melyen bárki élőben követheti az Öreg-tó madárvilágát. Az oldalon egy aktuális egyedszámláló is működik, amely folyamatosan mutatja, hány vadlúd tartózkodik éppen a tavon. Amikor ezt a cikket írom, 13 100-nál járunk.

Közeleg az év végi hajtás, szóval lehet, hogy pont itt az ideje, hogy rápihenj egy kicsit.

Családdal vagy barátokkal, aktívan vagy a wellnessben relaxálva: több száz szálláshely kínál kedvezményes őszi csomagokat egészen november 30-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk