KÉK HÍREK
A Rovatból

Agyonverték, de mielőtt meghalt, órákig hagyták szenvedni

Ketten felváltva ütlegelték, rugdosták a földön fekvő férfit. Majd csak másnap, kora délután hívták a mentőket a sérülthöz, aki addigra meghalt.
MTI - szmo.hu
2023. augusztus 28.



Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik brutális módon bántalmazták egy ismerősüket tavaly októberben egy budapesti lakásban, majd órákig hagyták szenvedni. A magatehetetlen állapotba került férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A vádirat szerint

a két férfi 2022. október 9-én késő estétől egy VIII. kerületi lakásban italozott régi ismerősével. Az éjszaka szóváltás alakult ki közöttük, eközben az egyik férfi ököllel arcon ütötte és a földre lökte a sértettet. Ezután csatlakozott hozzá társa is, együtt bántalmazták tovább a sértettet: felváltva ütlegelték, rugdosták a földön fekvő férfit.

A sértett a bántalmazás után még órákig feküdt a földön, közben többször is jelezte a vádlottaknak, hogy rosszul van. Ők ennek ellenére csak másnap, kora délután hívták a mentőket a sérülthöz, aki azonban a segélyhívás után perceken belül, még a mentők megérkezése előtt meghalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Csecsemőgyilkosság Baranyában: szeméttelepen találták meg az újszülött holttestét, az anyja ölhette meg
A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a helyszínre a holttest.


Emberölés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe azt a 35 éves, többgyermekes somogyapáti nőt, aki a feltételezések szerint végzett újszülött gyermekével – írja a bama.hu. A rendőrség kezdeményezte az anya letartóztatását.

Múlt pénteken érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a nő három héttel korábban titokban szülte meg kisfiát.

A bejelentés szerint a csecsemőt egy plédbe csavarta, a baba pedig ezt követően életét vesztette. A nő a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma a babával együtt azóta a szeméttelepre került.

A bejelentés után a rendőrök előállították az édesanyát, és emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.

Az ügyben az eljárást a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: