KULT
A Rovatból

A szeretnivaló bohém író, aki fütyült a való élet nehézségeire – 50 éve halt meg P. G. Wodehouse

Min dolgozott a halálos ágyán? Mi köze Molnár Ferenchez? Igaz, hogy a nácikkal kollaborált? Fél évszázada hunyt el a világ legismertebb humoros írója, P. G. Wodehouse.


Február 14-én a nyugati (és nyugat által megfertőzött) világ jelentős része a Valentin-napot ünnepli. Sok férfi ilyenkor kéri meg a barátnője kezét, még több férfi ilyenkor kerül bajba, mert elfeledkezett róla. És persze ne feledkezzünk meg azokról, akik tizenkilencre lapot húzva ekkor tartják az esküvőjüket… A virág- és csokiárusok nagy napja, amikor egy nap alatt keresnek annyit, mint máskor egy hónapban.

De van a világon egy furcsa (több milliós) kisebbség, akinek ez a nap egészen más miatt emlékezetes: 1975-ben ezen a napon hunyt el 93 évesen a világ talán leghíresebb humoristája, P. G. Wodehouse, becenevén „Plum”. Tisztelői között olyan hírességek is akadnak, mint Agatha Christie – aki egyik Poirot-történetét Wodehouse-nak ajánlotta –, Rudyard Kipling vagy Stephen Fry.

Fantasztikus életművet hagyott maga után. Első novellája 1902-ben jelent meg, és még a halálos ágyán is dolgozott. Több mint kilencven könyvet, negyven színdarabot, kétszáz novellát és egyéb írást köszönhetünk neki. Utolsó, félbe maradt regényének címe stílusosan Sunset in Blandings (Naplemente Blandingsben, fordította Kövesdi Miklós). Az idős mester nyilván érezte, hogy közeleg az végállomás, és szeretett volna leghíresebb szereplőivel búcsúzni tőlünk. Az a megtiszteltetés ért, hogy 12 Wodehouse-kötetben működhettem közre fordítóként, ezért fontosnak éreztem, hogy megemlékezzem egyik legfontosabb szerzőm halálának 50. évfordulójáról.

A kezdetek

1881. október 15-én született az angliai Guilfordban. Nevéről így nyilatkozott egyszer:

„Ha arról kérdeznek, szeretem-e a Pelham Grenville Wodehouse nevet, őszintén be kell vallanom, hogy nem… A keresztapám után neveztek el, és nem kaptam cserébe semmit, csak egy kis ezüst bögrét, amit 1897-ben elvesztettem.”

Gyermekkora mai szemmel meglehetősen mostoha volt. Apja Hong Kongban szolgált, ezért Plumot és bátyjait lényégében dajkák nevelték. Két éves volt, amikor a fiúkat visszaküldték Angliába. Attól fogva Wodehouse alig látta a szüleit, teljesen elidegenedett tőlük. Tanulmányait bentlakásos iskolákban végezte (ez a világ számos írásában visszaköszön). Ennek ellenére úgy emlékezett vissza, hogy összességében boldog gyerekkora volt.

Wodehouse az írás mellett a sportokban is kitűnt: krikettezett, rögbizett és bokszolt. Armine nevű bátyját követve az Oxfordi Egyetemre készült, ekkor azonban a család anyagi körülményei rosszabbra fordultak, ezért egyetem helyett Plum kénytelen volt munkába állni a Hongkong és Shanghai Banknál. (1939-ben az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Wodehouse-nak). A fiatal Wodehouse azzal vigasztalódott, hogy szabadidejében írt. Eleinte komolyabb hangvételű cikkekkel próbálkozott. Első humoreszkje 1900-ban jelent meg a Tit-Bits magazinban. A banknál eltöltött két éve alatt összesen nyolc írása jelent meg kilenc különböző magazinban. Első regénye The Pothunters (magyarul Bűntény a gimnáziumban, fordította Abrudán Katalin) címen 1901-ben jelent meg. Ekkor hagyta ott a bankot, hogy főállású író legyen.

Wodehouse, a nácibarát?

Wodehouse sikert-sikerre halmozott, 1914-ben megtalálta élete párját, akivel haláláig együtt maradt, meghódította a Broadwayt és Hollywoodot is. Kevesen tudják, de Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját is ő ültette át amerikai színpadra. Pályafutásának azonban van egy máig vitatott epizódja, amiről ritkán esik szó. A harmincas évek vége felé Wodeohuse Franciaországba, La Touqet-be költözött – egyesek szerint a kedvezőbb adózás miatt –, itt érte a második világháború, majd a német megszállás.

Egy anekdota szerint amikor kiürítették a közeli brit légibázist, felajánlották Wodehouse-nak az utolsó szabad helyet egy repülőn, de ő nem volt hajlandó hátra hagyni a feleségét és a kutyájukat.

A megszállás után két hónappal a németek internáltak minden 60 év alatti ellenséges férfi állampolgárt. Wodehouse börtönből börtönbe került, míg végül a sziléziai Toszekbe vitték (a mai Lengyelország területére). 1940-ben a sajtó és több befolyásos személy nyomást gyakorolt a németekre az író szabadon engedésére. Bár nem engedték el, enyhítettek a fogva tartása körülményein, sőt még egy írógépet is kapott. Ekkor írta meg Pénz a bankban (Money in the Bank, fordította Poór Bálint) című regényét.

Ebben az időben Wodehouse levelezőlapokat küldött amerikai irodalmi ügynökének és arra kérte, küldjön 5-5 dollárt különböző kanadai családoknak, megemlítve az ő nevét. Ezek kanadai hadifoglyok családjai voltak, akikkel az író így tudatta, hogy a fiaik életben vannak.

1941-ben, néhány hónappal a 60. születésnapja előtt váratlanul átszállították Wodehouse-t egy berlini luxushotelbe. Látszólag tehát kiszabadult, de nem hagyhatta el Németországot, a szállodában a saját költségén kellett élnie, és a nácik „megkérték”, hogy készítsen öt műsort a német rádióban, amit aztán a propagandagépezet Nagy Britanniában sugárzott. Ezekben az adásokban az író a saját derűs humorában számolt be a fogvatartásáról.

Hazájában sokakat felháborított, hogy Wodehouse szerepet vállalt az ellenség rádiójában. Kollaboránsnak, hazaárulónak bélyegezték. Sok könyvtárban levették a könyveit a polcokról. Bár több barátja, köztük A. A. Milne is próbált a védelmére kelni, a támogatók leveleit helyhiányra hivatkozva nem hozta le az újság. A megengedőbb hangok csak meggondolatlanságnak vélték Wodehouse tettét, a BBC pedig mindenkit arra intett, meg kell várni, amíg kiderülnek a pontos tények, hisz az is lehet, hogy nem önszántából cselekedett. Később Orwell is megvédte egy cikkben az írót, szerinte Woedehouse-t legfeljebb hülyeséggel lehet vádolni.

A „vádlott” maga így írt erről életrajzában:

„Nyilván éreznem kellett volna, milyen ostobaság a német rádiót használni, még akkor is, ha teljesen ártalmatlan dologról van szó. Gondolom, a börtönélet kikezdi az intellektust.”

Wodehouse és felesége – aki utána utazott Berlinbe – 1943 őszén térhetett vissza Franciaországba, de Nagy-Britanniába nem mehetett haza, mert sokáig félő volt, hogy letartóztatnák. Végül 1947-ben New Yorkba hajóztak. Wodehouse soha többé nem tért vissza a szülőhazájába, még akkor sem, amikor halála előtt nem sokkal lovagi címet kapott.

Wodehouse Magyarországon

A brit szerzőnek itthon is nagy rajongótábora van, amiben elvitathatatlan érdeme van a remek fordítóinak. Közülük is kiemelném Révbíró Tamást – az ő pártfogásának köszönhetem, hogy én is Plum fordítója lehettem –, Devecseriné Guthi Erzsébetet – és érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Szerb Antal is fordított Wodehosue regényt. A kommunizmus idején is népszerű volt, még tévéjáték is készült a műveiből.

Az akkori „vonulatnak” kapóra jöttek az arisztokratákat sokszor együgyű idiótaként bemutató történetek.

A rendszerváltás után nálunk is nagyon népszerűvé vált A Hugh Laurie és Stephen Fry főszereplésével készült Majd a komornyik című sorozat, amely Wodehouse Jeeves és Wooster történeteit dolgozza fel.

A Wikipedián megtalálható magyarul megjelent könyveinek listája. Bármilyen hosszú is, sajnos a teljes Wodehouse életmű még mindig nem elérhető teljesen magyarul, és mivel jelenleg egyik kiadó sem foglalkozik vele, kérdés, változik-e a helyzet.

Wodehouse-ban az a csodálatos, hogy a humora így, közel 140 évvel a születése, és 50 évvel a halála után sem poros. Ő maga így írt ars poetikájáról:

„Úgy gondolom, kétféleképpen lehet regényt írni. Az egyik, hogy olyan lesz, mint egy zenés vígjáték zene nélkül, fütyülve a való életre, a másik, hogy mélyen leásol a valóság mélyére, kompromisszumok nélkül.”

Wodehouse az előbbi utat választotta, amiért sokan bírálják, de én a magam részéről roppant hálás vagyok neki érte. Lehet, írásai nem mélyek olyan értelemben, mint Tolsztoj vagy Thomas Mann művei, mégis: Plum nagyon is ismerte az emberi természetet, a gyarlóságainkat, és el tudta érni azt, amire csak a legnagyobbak képesek: hogy ne másokon nevessünk, hanem önmagunkon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Galkó Balázs
Fia közösségi oldalán jelentette be a hírt. A színész az utóbbi időszakban több egészségügyi problémával küzdött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. Halálhírét fia, Galkó Máté közölte a Facebookon.

„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról. Búcsúztatásáról itt a facebookon értesítünk benneteket”

– írta a bejegyzésben, amit a Blikk vett észre.

Galkó Balázs az elmúlt évben több súlyos balesetet is elszenvedett: hat bordája eltört, és kétoldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Többször szorult sürgősségi ellátásra, január elején pedig hosszabb időre kórházba került.

Nemrég a lap munkatársai otthonában keresték fel, ahol arról beszélt, hogy anyagi nehézségekkel küzd, és nem tud megélni a nyugdíjából. Februárban adta hírül, hogy munkát talált: hivatalsegédként kezdett dolgozni egy könyvelőirodánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Queer – A film, amiben alig történik valami, mégis eseménydús és magával ragadó
Lehet, hogy nehezen veszi rá magát az ember a több mint kétórás mű megtekintésére, pedig megéri! Megmutatjuk , miért érdemes egy esélyt adni, akkor is, ha elsőre a téma távolinak is tűnik.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 25.



Luca Guadagnino egy zseni. Ezzel szerintem egyetlen cinefil se vitatkozik. Az olasz író-rendező sorra hozza a jobbnál-jobb filmeket. Nekem a Szólíts a nevedennel tette fel magát a filmes térképre, ami egyébként nagyon hasonlít cikkünk tárgyára, de erről majd később.

Ezután következett a mesteri Sóhajok, amely Dario Argento 1977-es horrorfilmjét gondolta újra.

Nagyobb kihagyást követően a Csontok meg mindenben újra együttdolgozott Timothée Chalamet-val, ám a mű nem aratott akkora siker, mint azt mindenki várta. Ezután, 2024-ben következett két csodálatos projekt. A Challangers szerintem 2024 egyik legjobb filmje, mely mellett sajnos teljesen eltűnt a másik mozija, a Queer. A magyar bemutatóra 2025 április végéig várni is kellett. De vajon miért?

A Queer egy eléggé nehéz film, könnyed Guadagninos máz alá rejtve. Rendezőnk 17 évesen olvasta William S. Burroughs azonos című regényét, ami nagy hatást gyakorolt az épp szárnyait próbálgató, homoszexuális fiatalra. A regény írója éppen kilépett házasságából, és rájött másságára. Leginkább ez ihlette fikciós könyvét. Guadagnino nagyon régóta tervezgette, hogy adaptálja Burroughs művét, de sokáig kellett várnia, mire összejött a Szupercsapata. Nem olvastam az alapanyagot, de az A24 stúdió nem véletlenül ált Guadagnino mellé.

Ez a stúdió híresen ad a minőségre és tényleg a szerzői filmesek Mekkája. De miről is szól a Queer?

A könyv főszereplője maga az író volt, vagyis inkább egy kitalált verziója, Lee (Daniel Craig). A középkorú férfi kocsmáról kocsmára éli az életét Mexikóvárosban az 1950-es években. A hidegháború fenyegetése miatt sok a katona a közép-amerikai országban. Főszereplőnk habzsolja az életet, alkohol, drogok és persze fiatal férfiak. Egészen, amíg meg nem látja Eugenet (Drew Starkey), akibe első látásra belehabarodik. Van egy apró zökkenő: nem tudja, hogy a fiatal férfi homoszexuális-e. Innentől, azt hittem, hogy Lee két órán át fogja csapni a szelet Eugene-nek, és egy se veled, se nélküled kapcsolati dráma lesz. Félig tévedtem – mondjuk az hatalmas tévedés volt.

A film második fele egy körutazás Dél-Amerikában, Mexikóból indulunk, miközben Lee csapja a szelet Eugenenek. Guadagnino, mint egy könyvet, fejezetekre bontotta a cselekményt, és a mexikói hódítás/hódítási kísérletek csupán az első fejezetet teszik ki. Ezután Lee és Eugene utazását láthatjuk, csodálatos környezetben, bámulatos, szinte pszichedelikus megvalósításban csipetnyi egzisztencializmussal fűszerezve. Guadagnino stílusa páratlan, könnyed és nézeti magát az amúgy nem túl könnyed téma. Lee szerelmes a fiatalabb társába, ám láthatóan Eugene csak próbálja kihasználni a helyzet előnyeit és szinte sarokba szorítva küzd a kapcsolat ellen, egyúttal valószínűleg saját boldogsága ellen is.

Órákig néztem volna még a két színész játékát. Daniel Craig nagyon elhivatott a szerepe iránt, mindent bevállalt a cél érdekében.

Craiget egyértelműen megfosztották egy aranyszobrocskától 2024-ben, legalábbis egy jelöléstől minimum. Amit ki kell emelni, hogy nem vicc a 18+-os karika. Aki egy picit érzékeny lelkületű, jó ha tudja, itt keveset hagynak a fantáziánkra. Éppen, hogy csak az explicit aktust nem látjuk élőben. Ez a fülledt homoszexuális atmoszféra egyértelműen a Szólíts a nevedenre emlékeztetett. A Queerben is hasónlóan egy idősebb, tapasztaltabb karakter avatja be a fiatalabbat a testi örömökbe, csak most az érettebb szempontjából látjuk a történéseket, és a kapcsolati felállás szinte teljesen fordított.

Guadagnino vizuális stílusa csöpög a vászonról. Rengeteget játszik a kamerával, a beállításokkal és meglepően sok vizuális effekt is van a filmben. Még a hosszú játékidő és a melankolikus hangnem mellett is szinte rohan a film.

Remek tempót diktál, egy pillanatra sem ül le, lefoglalja a nézőt, egy audiovizuális orgia hozzáértő szemmel nézni a Queert, persze figyelembe véve, hogy szerzői drámáról van szó, nem egy látványos akciófilmről.

A zene elképesztő, ami nem is véletlen, a többszörös Oscar-díjas Trent Reznor és Atticus Ross brillírozik, olyan előadók licencelt zenéi mellett, mint a Nirvana, Shidéad O’Connor vagy a New Order.

Elképesztő ezt így leírni, de nem sok minden történik a Queer-ben, mégis eseménydús film.

Magával ragadó alkotás, igazi pszichedelikus utazás egy önmagát kereső középkorú, önpusztító homoszexuális karakter szemén keresztül.

A színészek mindent beleadnak, Guadagninoban nem csalódtam, továbbra is elképesztő író-rendező. Lassú, de bámulatos!


Link másolása
KÖVESS MINKET: