A pop-rock pudingképű Schubertje – Sir Paul McCartney 80 éves

„Szeretjük a csavarokat… szerintünk epizódról epizódra csak jobb lesz” – nyilatkozta Harlan Coben, a thriller-irodalom egyik mestere arról a januárban bemutatott Netflix-sorozatról, amely ismét bizonyítja, hogy a legveszélyesebb titkokat nem bűnszövetkezetek, hanem a családok őrzik.

A Run Away című, nyolcrészes minisorozat Coben 2019-es regényének brit adaptációja, amely egy apa, Simon (James Nesbitt) kétségbeesett kutatását követi nyomon drogfüggőségbe süllyedt, eltűnt lánya, Paige után.

A nyomozás azonban gyorsan túlnő egy családi drámán:

A történet érzelmi epicentrumában Simon felesége, a gyermekorvos Ingrid áll, akit Minnie Driver formál meg. Bár a karakter a cselekmény egy pontján kómába kerül, és

„Ez a hihetetlenül mély szeretet Ingrid és Paige között szó szerint szétszakadt a függőség miatt” – mondta Driver a karakterek kapcsolatáról.

A cselekmény bemutatja, ahogy a szégyen és

A családi titkok elrejtésében kulcsszerepet játszik a nagynéni, Yvonne is, aki Simon üzlettársaként aktívan részt vesz bizonyos információk visszatartásában.

A történet a fináléban éri el a csúcspontját, amikor kiderül, hogy a lányt bántalmazó Aaront nem a rá vadászó bérgyilkosok ölték meg, és

„Az utolsó pillanatban belenézek a kamerába, mintha azt kérdezném: ‘Mit tegyek most?’” – mondta James Nesbitt a Netflix Tudum oldalán.

Minnie Driver is egy másik különösen megrázó jelenet forgatásáról beszélt őszintén. „Soha nem csináltam még ehhez hasonlót… szörnyű volt – egyáltalán nem élveztem” – mondta a Radio Times-nak.

A fiktív Lanford University külső jeleneteit több valós egyetemi helyszín „összevarrásával” hozták létre Manchesterben és Liverpoolban, a lepusztultabb városrészeket pedig a stáb vászonra festett, valósághű graffitikkel tette még hitelesebbé.

de erről hivatalos információ nincs, valószínűsíthetően csak a díszletelem része.

A sorozatot a kritikusok vegyesen fogadták: a Rotten Tomatoes portálon 81%-on áll, dicsérve Nesbitt odaadó játékát és a feszes tempót, míg a Metacritic oldalán 58 pontot ért el, ahol a cselekmény túlzsúfoltságát és logikai terheltségét emelték ki.

A sorozat ritka módon az utolsó percig képes fokozni a feszültséget – kihagyhatatlan darab a műfaj szerelmeseinek.

VIA The Guardian

Januárban a Stranger Things rajongói hetekig reménykedtek egy titkos, kilencedik részben, ami felülírja a sorozat befejezését. A pletykának végül a Netflix vetett véget, a pontot az i-re pedig a Saturday Night Live tette fel egy paródiával, amiben a sorozat sztárjai is feltűntek.

A teória alapját a fináléban látott apró vizuális részletek és háttérképek félreértelmezései adták. Erről természetesen kiderült, hogy kacsa.

A pletykákra reagálva a Netflix hivatalos közösségi média felületein egyértelmű üzenetet tett közzé: „A STRANGER THINGS MINDEN RÉSZE MOST MEGTEKINTHETŐ”, jelezve, hogy nincs több epizód. Több amerikai lap, köztük a Forbes, már január elején tényellenőrző cikkekben cáfolta, hogy bármilyen titkos rész érkezne.

A történet január 17-én vett új fordulatot,

A műsorba Wolfhard mellett Caleb McLaughlin és Gaten Matarazzo is beugrottak, hogy újra eljátsszák sorozatbeli karaktereiket.

A Conformity Gate népszerűségén felbuzdulva a titokzatos kilencedik rész is belekerült a műsorba.

A rajongók végül nem egy új epizódot, hanem egy werkfilmet kaptak. Január 12-én jelent meg a Netflixen a „One Last Adventure: The Making of Stranger Things 5” című, több mint kétórás dokumentumfilm a sorozat készítéséről. A film rendezője, Martina Radwan egy nyilatkozatában a Conformity Gate-et egyszerűen vágyvezérelt gondolkodásnak nevezte. „Bárcsak lenne egy titkos epizód, de sajnos nincs” – tette hozzá, végleg lezárva a spekulációkat.

Íme, a videó:

Bármilyen hihetetlen, már több mint 26 éve indult az On the Spot. Cseke Eszter és S. Takács András a Spektrumon indította útjára dokumentumfilm-sorozatát, amely Robert Capa híres mottóját követi:

A sorozat címe is olyasmit jelent, hogy "a helyszínen". Műsoraikat az jellemzi, hogy nem csak ellátogatnak a helyszínre, de ha kell, akár évekig ott élnek egy adott helyen, hogy elnyerjék a kiszemelt riportalanyok bizalmát, mint például Az istenek szigete esetén, amit Balin, az ubudi királyi családdal forgattak.

Azóta bejárták a világot és a magyar tévéket. Évekig láthattuk őket a köztévén, A hosszú élet titka című évad a Telekom TV Go-n tűnt fel, 2022-ben pedig az RTL-hez igazoltak. Minden évadnak van egy központi témája, mint például Törzsek, Diktátorok gyermekei, vagy épp A hosszú élet titka.

On the Spot: Sonu – Egy gyógyulás története – ez a címe az új etapnak, és az indiai származású Sonu Shivdasani küzdelmeit mutatja be egy halálos betegséggel. Cseke Eszter és S. Takács András hét éven keresztül dokumentálták főszereplőjük rákból való felépülését a kemoterápiától a pszichedelikus pszichoterápiáig.

A hatrészes új sorozat a világ egyik legexkluzívabb magánszigetén játszódik a Maldív-szigeteken, ahol korunk legnagyobb sztárjai töltik szabadságukat Angelina Jolie-tól David Beckhemig. Stanley Tucci például szerepel is az egyik epizódban. A szigeten a vendégek és a tulajdonosok mezítláb járnak, biozöldségeket esznek a saját veteményesből, hétről hétre más Michelin-csillagos séf főz rájuk.

Sonu minden lehetséges eszközt bevet a betegség ellen: a hagyományos onkológiai kezeléseket alternatív terápiákkal egészíti ki, a böjtöléstől és a hiperbárikus oxigénterápiától a magyar fejlesztésű hipertermiáig, amely a rákos sejtek számára nehezen elviselhető hőmérsékletre melegíti fel a testet.

„Nem szokványos rákbeteg” – jegyzi meg róla onkológusa.

Kezdetben Sonu a fél világot bejárja a legmegfelelőbb klinikát keresve (a sorozat öt országban készült), később saját klinikát alapít a szigetén ahova nyugati és keleti orvosok költöznek, köztük a hagyományos kínai gyógyászat és az indiai ájurvéda képviselői is. A betegség azonban újra és újra kiújul, miközben Sonu pénzügyi nehézségekkel is szembesül.

A lényeg a részletekben rejlik. Először is, Sonu egy sikeres ember és úgy is viselkedik. Üzletemberként megszokta, hogy felelősséget vállaljon magáért és a döntéseiért, és a gyógyuláshoz is így fog hozzá. Nem esik pánikba, hanem racionálisan végiggondol minden eshetőséget, és úgy választja ki, kikre bízza rá magát. Egy pillanatra sem engedi ki a kezéből az irányítást. El is mondja, hogy legjobban a kontrol elvesztésétől fél. Amikor például olvas egy egerekkel végzett kísérletről, elhatározza, hogy a kemoterápia előtt böjtölni fog, mert állítólag akik így tesznek, azokat sokkal kevésbé viseli meg a kezelés – és ez beválik.

Arra is ügyel, hogy olyan klinikát válasszon – egy isztambuli intézményt –, ahol a nyugati orvoslás mellett alternatív eszközöket is használnak. Közben a lelki egészséggel is törődik: nem csak azt tárja fel, hogy az anyja milyen kapcsolatban lehet az ő megbetegedésével, de amikor valakitől azt hallja, hogy a transzgenerációs traumák is közrejátszhatnak az ilyen problémákban, felkeresi azt a pakisztáni falut, ahonnan a családjának az 1947-es szétválás után hindukként úgy kellett elmenekülnie egyik napról a másikra, hogy ég a templomuktól sem búcsúzhattak el.

Cseke Eszter és S. Takács András nagy erénye, hogy egyáltalán nem akar véleményt formálni arról, amit látunk. Nem mondják, hogy hatásos az ájurvéda, nem állítják, hogy valóban létezik transzgenerációs trauma. Ők egész egyszerűen megmutatnak mindent, amit Sonu átél, és ránk bízzák, hogy véleményt alkossunk, mit fogadunk el belőle.

Ez a sorozat is az On the Spot jól ismert eszköztárával készült: ketten, két kiskamerával, szinte zavarba ejtően közelről vettek fel mindent. A nehéz téma ellenére egyáltalán nem depressziós a műsor. Igaz, maga Sonu sem egy búvalbélelt, magába roskadó személyiség. Optimistán, életvidáman jár-kel a mindennapokban akkor is, amikor küzd a betegséggel, akárcsak párja, a mosolygós Eva. Persze a házaspár magánbeszélgetéseiből azért kiderül, hogy közel sem kezelik olyan félvállról, könnyedén a helyzetet, mint ahogy kívülről látszhat, de nem akarják megadni magukat semmilyen szinten a betegségnek.

A drámaiság apró mozzanatokban kúszik be. Sonu kemoterápiája alatt például halljuk egy asszony sírását a háttérből – egy másik páciens, aki közel sem viseli olyan jól a kezelést, mint a hoteltulajdonos. Vagy látjuk Sonu arcán az érzelmeket, amikor orvosa arról értesíti, hogy a rák visszatért.

Ahhoz, hogy az embert nem keríti hatalmában a búskomorság, nagyban hozzájárul Sonu otthona, a trópusi szigetvilág festőisége, illetve Balázs Ádám fantasztikus aláfestő zenéje.

Arra természetesen nem kapunk választ, hogy győzhetjük le a rákot. Ahogy azt minden epizód elején kihangsúlyozzák a készítők, ez egyetlen ember gyógyulásának a története.

Nem mellesleg Sonu dúsgazdag ember. Nem sokan tehetjük meg, hogy a világ másik felére repülünk kezelésre, vagy hogy saját klinikát rendezünk be, ahová a világ minden tájáról odacsődítjük a tudományos és – nevezzük így – alternatív rákgyógyítás legnevesebb képviselőit.

De ezzel együtt is érdemes rászánni a hatszor 45 percet, hogy végignézzük a sorozatot. A Sonu – Egy gyógyulás története nem csak azért érdekes, mert végig követhetjük egy ember viszontagságait. Az On the Spot kamerái segítségével eljuthatunk a világ, az emberi psziché és spiritualitás olyan területeire, ahová egyszerű, halandó ember ritkán téved.

Amikor először a meghallottam, hogy George R. R. Martin új könyveket ír valami Dunk és Egg történeteiből, bevallom, kissé ambivalens érzéseim voltak. Egyrészt örültem, mert kifejezetten szórakoztató, könnyedebb hangvételű, jól fogyasztható kis ponyvákat kaptunk, másrészt ott motoszkált bennem a gondolat: vajon nem a Tűz és Jég dala rovására születnek-e ezek a történetek?

Utólag viszont el kell ismernem, hogy a kisregények pontosan azt adják, amit ígérnek: olvasmányosak, szerethetőek, és meglepően sok szívet hordoznak magukban. Ám a Tűz és Jég dala regényfolyam valószínűleg sosem fog befejeződni könyv formájában.

A sorozatadaptáció hírére az első gondolatom nagyon hasonló volt ahhoz, amit korábban a Stranger Things kapcsán éreztem: Egg karaktere, akit Dexter Sol Ansell alakít, hamar fel fog nőni, így a készítőknek nem lesz túl sok idejük befejezni a szériát.

Persze, mivel George R.R. Martinról beszélünk, lehet erre időtlen időkig kell várni. Az első epizód alapján a sorozatról elmondható, hogy a feldolgozás meglehetősen hű az alapanyaghoz. Nem akarja újraértelmezni azt, nem akar többnek látszani annál, ami: egy kisebb léptékű, személyesebb lovag-történet.

A nyitány rögtön ismerős terepre vezet. 100 évvel járunk a Trónok harca történései előtt. A Targaryanek uralkodnak. Egy kóbor lovag pedig egy esős napon éppen eltemeti pótapját. Duncan (Dunk) elvesztette azt a kóbor lovagot, aki felnevelte. Szerencséjére halála előtt lovaggá ütötte Dunkot, amit bár mi nézők nem láttunk, elhisszük a nagy mamlasznak.

Útnak indul egy tornára, Ashfordba ahol azt sejteni lehet, semmi sem alakul pontosan terv szerint. Ez a kiindulópont már a könyvekben is kiválóan működött, a sorozat pedig pontosan ezt a hangulatot ragadja meg.

Peter Claffey választása Dunk szerepére telitalálat. Fizikailag is pontosan olyan, amilyennek lennie kell: hatalmas termetű, kissé esetlen, de jószándékú figura, akiben egyszerre van jelen a naivitás és az ösztönös becsület.

Az egész felvezetés kifejezetten hangulatos, és gyorsan egyértelművé válik, hogy ez a történet tudatosan sokkal kisebb léptékű, mint amit Westeros világától megszokhattunk.

Nem érdemes nagyívű politikai machinációkra, világot megrengető konfliktusokra számítani. Ez az évad lényegében egy lovagi torna köré épül, annak minden intrikájával, személyes drámájával és persze a Martin-féle váratlan fordulataival. Meglepetésekből, emberi tragédiákból és finoman adagolt feszültségből így sem lesz hiány, de a hangsúly egyértelműen a karaktereken marad. Az első részre főként a hangulat jutott, túl sok feszültség nem.

Míg az utóbbi erősen ingadozott a látványos, de néha üres, unalmas nagyszabásúság és az érdekes karakterdráma között, itt a készítők mintha pontosan tudnák, mit akarnának elmesélni. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a Dunk és Egg könyvek sokkal több alapanyagot szolgáltak a készítőknek, mint a Sárkányok háza.

A sorozat mögött George R. R. Martin és Ira Parker állnak, ami érezhetően garancia arra, hogy a hangulat és a szellemiség hű marad az eredeti művekhez. A casting erős, a történet intimebb, a tétek kisebbek, cserébe több idő jut arra, hogy a szereplők kibontakozzanak és valóban megszerettessék magukat a nézővel.

A középpontban Egg és Dunk barátsága lesz, két nagyon különböző háttérből érkező figura kapcsolata, amely lassan, természetesen mélyül el és halad egy jobb jövő irányába. Ez az érzelmi mag az, ami igazán működőképessé teszi a történetet, és ami miatt könnyű belebolondulni a könyvekbe, még akkor is, ha a világvége éppen nem forog kockán. Mégis olvastatta magát, reméljük a sorozat pedig majd nézeti magát.

A kiszivárgott epizódhosszok alapján a sorozat nézőbarát játékidőt választott: nem kell maratoni hosszúságú részekre készülni, lesz olyan, amely mindössze 30 perces. Ez kifejezetten jót tehet a tempónak, és segít elkerülni az elnyújtott, üresjáratos pillanatokat. Khmmm… Sárkányok háza.

Semmi gond, legyen sikeres a sorozat és talán kapunk még többet. Jelenleg az HBO Max érdekes helyzetben van. Rengeteg jó sorozatuk van és nagyon meg kell majd válogatni, mit fognak folytatni a Netflix felvásárlás miatt. Ted Sarandos és a piros streaming óriás producerei biztos mindent ki fognak sajtolni a Warner HBO Maxos sorozataiból. Meglátjuk mi lesz Dunkékkal.

Ez az HBO második komoly kísérlete arra, hogy újra elkapja a Trónok harca varázsát. Ha az első rész nem is ígér korszakalkotó tévétörténeti pillanatokat, azt mindenképpen, hogy egy szerethető, jól működő, emberléptékű történetet kapunk Westeros világából. Lehet, most pontosan erre van a legnagyobb szükség.