KULT
A Rovatból

A pop-rock pudingképű Schubertje – Sir Paul McCartney 80 éves

Egy nemzedék zenei forradalmának élharcosa volt, de lelke mélyén konzervatív maradt.


Amikor egy, a 60-as években kamaszkorát élő ember szembesül azzal, hogy egykori ideáljai, ha megérték, 80 évesek lettek, egy kicsit megdöbben, hiszen ez azt jelenti, hogy felette is elszálltak az évek. Ugyanakkor van egy másik érzés is: ezek az ideálok máig jelen vannak, néhányan még a színpadon is, de életművükkel mindenképpen, és ezzel fiatalon tartják tisztelőiket is.

Így vagyok én Sir Paul McCartney-val is, akit lassan 50 éve, 1972. augusztusában volt szerencsém élőben látni a Wings együttes élén Helsinkiben, a Messuhalli sportcsarnokban, ahol 20 évvel korábban Papp László második olimpiai aranyérmét nyerte. Akkoriban Apám diplomáciai kiküldetése révén ott éltünk, a helyi zenei élet teljesítette ki a pop-rock iránti rajongásomat és alapozta meg lemezgyűjteményemet. Bár az akkor még javában dúló Lennon-McCartney vitában én John Lennon pártján álltam, azért örömmel mentem meghallgatni Pault, hiszen mégiscsak Beatle volt. És bár akkoriban szerették a Wingset „a világ legrosszabb zenekarának” titulálni, nagyszerű koncert volt, Macca egyénisége minden pillanaton és hangon átsugárzott.

Még néhány évvel korábban egy rajzot, amelyen a Beatles When I’m 64 című dala nyomán „megöregítették” a négy liverpudlit. Sajnos ketten nem érték meg ezt a kort – Lennont 40 évesen gyilkolták meg, George Harrisont pedig 58 évesen vitte el a rák – így nem tudjuk, milyenek lettek volna 64 évesen. Pault a művész tokás, tiszteletre méltó úriemberként ábrázolta, és bár mindig őt tartották a bandában a legkonzervatívabb felfogásúnak, az élet rácáfolt e képre: a minap megnéztem a YouTube-on egy idei, Seattle-ben tartott koncertjét, és egy fess, élettel teli idős fickót láttam, aki még mindig képes élőben is élményt nyújtani a közönségnek.

James Paul McCartney 1942. június 18-án született Liverpoolban. Élete második legfontosabb dátuma – és egyben a 20.századi zene történetét megváltoztató esemény – 1957.július 6. Ezen a napon vitte el őt egy barátja, bizonyos Ivan Vaughan a Woolton kerületi Szent Péter parókiára, ahol a Quarry Men nevű zenekar játszott egy esküvői garden partyn.

Paulnak, aki akkoriban már próbálgatta zenész szárnyait, nagyon megtetszett az énekes hangja, játéka, személyisége. Aznap este egy másik buli során Vaughan bemutatta őket egymásnak: John Lennon, Paul McCartney – a többi már történelem.

A két fiú néhány év alatt korunk talán legnagyobb szerzőpárosává nőtte ki magát, bár kezdettől fogva különböző egyéniségek voltak. Lennon elképzelései nyersebbek voltak, McCartney viszont inkább kötődött a hagyományosabb brit dalkincshez, ő volt a romantikusabb alkat, még akkor is, ha ő énekelt néhányat a „legüvöltősebb” dalok közül a Kansas Citytől a Helter Skelterig.

Mivel egy idő után a Lennon-McCartney címkét csak szerzői-kiadói jogok miatt tartották fenn, még könnyebb lett beazonosítani, hogy melyik Beatles-dal melyikük szerzeménye. Az övéi az olyan gyöngyszemek, mint a Yesterday, az Eleanor Rigby, a Fool On The Hill, a Penny Lane, a Hey Jude vagy a Let It Be, a már-már klasszikus ihletésű For No One és She’s Leaving Home, a játékosan szerelmes Blackbird, de ő vitte be a Beatles zenéjébe az 1920-as, 30-as évek kuplévilágát a már említett When I’m 64-ral, a Martha My Dear-rel vagy a Maxwell’s Silver Hammerrel.

Dallamai látszólag egyszerűek, de tele vannak rejtett finomságokkal. Sokszor hallottam amatőr zenészektől, hogy „Beatlest játszani mindenki tud”, aztán vért izzadtak, amikor le kellett követni egy akkordmenetet. Nem véletlen, hogy már a Beatles idején a „20.század Schubertjeként” emlegették.

A balkezes Paul, miként társai is, teljesen autodidakta módon tanult meg basszusgitározni, gitáron, zongorán játszani, később még dobolni is. Állítólag a mai napig nem tud kottát olvasni. Különleges hangfekvéséről a szakértők azt mondták, hogy „mindenen áthatol”, annak ellenére, hogy nem is igazán erős. A Beatlesnek egyik nagy fegyvere éppen az utánozhatatlan vokál volt, és ez hiányzott a legjobban mindegyikük későbbi szólódalaiból.

A ma már elképzelhetetlen tömeghisztéria, ami a Beatlest körülvette, nemcsak a zenéből fakadt, hanem a négy fiú egyéniségéből és külsejéből is. Paul kamaszos mosolyával, furcsán lefelé álló szemeivel, „pudingképével”, ahogyan annak idején írták, volt az első számú kedvenc, olyan, akihez a hagyományokhoz hű brit lányos anyák örömmel hozzáadták volna gyermeküket. Amikor Macca 1969 márciusában feleségül vette az amerikai Linda Eastman fotóst, valóságos nemzeti gyász tört ki a szigetország hölgyei között. Paul azonban így sem tagadta meg magát: 29 éven át, Linda haláláig, mintacsalád voltak négy gyermekükkel.

Alig egy évvel később a gyász már világméretűvé dagadt, amikor Paul 1970. április 10-én bejelentette, hogy kilép a Beatlesből, és ezzel akaratlanul is „elvitte a balhét” a Fab Four, egy nemzedék zenei forradalma zászlóvivőjének feloszlásáért. Holott valójában csupán elfáradtak egymástól, és mindenki a maga útját akarta járni. De azért még üzengettek egymásnak egy ideig nem túl kedves dolgokat a médiában és dalokban egyaránt.

A bűnbak mégis Macca lett, és így is ítélték meg első önálló munkáit, pedig második szólóalbuma, a Ram már olyan slágereket is tartalmazott, mint Too Many People vagy az Eat At Home. Ez kihatott az új bandára, a Wings-re is, nem utolsósorban Linda billentyűs-vokalista szerepe miatt, hiszen a „jólértesültek” szerint éppen Mrs.McCartney és John Lennon kedvese, Yoko Ono közti rivalizálás marta szét a Beatlest.

Paul azonban már 1972 februárjában meggyőzte közönségét, amikor az új csapattal rögtönzött turnéra indult brit egyetemi klubokban úgy, hogy a közönség csak a helyszínen tudta meg, kik lépnek fel. Ezzel a muzsikus egyben csattanós választ adott azoknak is, akik hittek az ostoba rémhírnek, mely szerint a Beatles 1966-ban azért hagyta abba a koncertezést, mert őt halálos autóbaleset érte, a fotókon egy hasonmás jelent meg, és a konteósok számos „bizonyítékot” találtak erre az utolsó évek Beatles-dalaiban és a lemezborítókon.

És hogy ihletét sem vesztette el, mutatták a Paul McCartney & The Wings legjobb lemezei: a Band on The Run (1973), a Venus and Mars (1975) és főleg a London Town (1978). Az egyik legnagyobb slágerük az Élni és halni hagyni (Live and Let Die) című James Bond-film betétdala lett, de ennek a korszaknak a legemlékezetesebb dala a Mull of Kintyre, amelyben McCartney a skót föld előtt rótta le tiszteletét, amely élete legnehezebb pillanataiban adott neki megnyugvást és lelki megtisztulást. A karácsonyi éneknek szánt dal egyfajta „nemhivatalos” skót himnusszá vált.

A Wings 1979-ben feloszlott, innentől kezdve Paul, persze sokszor Lindával párban folytatta karrierjét, bár lelkileg kétségtelenül nagy törést jelentett számára John Lennon halála, akivel minden huzavona ellenére örök barátok maradtak. Készített felvételt Stevie Wonderrel és Michael Jacksonnal, pop-rock albumai mellett, amelyek közül talán a Flowers In The Dirt (1989) és a Flaming Pie (1997) voltak a legkiválóbbak.

De komolyzenei babérokra is tört: írt balettzenét, és a Liverpool oratóriumot nálunk is bemutatták 2002-ben a Pesti Vigadóban. Egy évvel később Paul személyesen is tiszteletét tette Magyarországon, és a Budapest Sportarénában adott nagy sikerű koncertet.

Pályafutására visszatekintve nem lehet nem megemlíteni azt a szolgálatot, amelyet Lindával együtt a vegetarianizmus világméretű terjedéséért tettek, és egyben meggyőződéses állatvédők is lettek. Részt vett számtalan humanitárius akcióban: ő szervezte meg az 1978-ban a polpotizmus rémuralma alól felszabadult Kambodzsának szánt segélykoncertet, részt vett a Live Aiden, majd 20 évvel később a Live 8-en a Hyde Parkban a U2-val.

Második feleségével, Heather Millsszel pedig a taposóaknák betiltásáért folyó kampányba kapcsolódott be. „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” – vallja. Büszke lehet lányára, Stellára is, aki a fenntartható divat egyik legelismertebb egyénisége.

Paul McCartney 80 évesen sem pihen meg. Immár 9 éve házasok a nála 17 évvel fiatalabb amerikai Nancy Shewellel, akivel 2011. október 9-én – azaz John Lennon születésnapján – házasodtak össze a londoni Marylebone kerületi városházán. Ugyanott, ahol annak idején Lindával.

Még mindig az a legnagyobb boldogság számára, ha bemegy egy stúdióba, és kijön egy kész dallal. Bár a nyugodt családi légkör mindig fontos volt neki, el sem tudja képzelni, hogy otthon üljön és a tévét bámulja. Inkább irány a színpad, hadd szóljon a zene…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Roxette alapítója elmondta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz engedély nélkül használta a Listen to Your Heartot
Per Gessle arról is beszélt, miért Lena Philipsson lett a zenekar énekesnője Marie Fredriksson halála után.


November 4-én Budapesten koncertezik a Roxette, ennek apropóján beszélgetett a HVG a zenekaralapító Per Gessle-vel. Elmondta, hogy miután 2019-ben Marie Fredriksson rákban meghalt, miért Lena Philipssont választották énekesnőnek. Mint kiderült, az ismeretségük a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a svéd énekesnő befutott, ugyanis Gessle írta az első slágerének a szövegét.

„Tavaly készítettem egy svéd nyelvű duettalbumot, sok-sok énekessel. Lena is köztük volt. A stúdióban voltunk, és ahogy énekelni kezdett, a fejemhez kaptam, hogy te jó ég, Lenában megvan, minden, ami alkalmassá teszi, hogy a Roxette-dalokat énekelje. Meg se fordult a fejemben, hogy találhatok valakit, aki úgy tud énekelni mint Marie.

Persze Lena egészen más személyiség, mint Marie, a stílusuk sem ugyanaz, de a hangjában, az előadói attitűdjében van valami, ami passzol a Roxette-dalokhoz. És ezek nem könnyen énekelhető dalok. Ott van a Queen of Rain, az It Must Have Been Love vagy a Listen to Your Heart – ezeket nehéz rendesen előadni” – mondta a Roxette alapítója.

Azt is hozzáfűzte, hogy a koncertjükön tartanak egy kis megemlékezést Marie Fredriksson emlékére. Mint mondta: „Nem kevés kiadatlan anyagunk van, amit Marie és én együtt készítettünk, ezek majd biztosan fel fognak bukkanni alkalomadtán”.

Ha már szóba került egyik, ha nem a leghíresebb számuk, azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz a zenekar engedélye nélkül kampánydalnak használta a Listen to Your Heartot.

„Ha valaki az engedélyünk nélkül használja valamelyik dalunkat, nem vagyunk urai a helyzetnek, nem tudjuk, mi történik a számmal. Ezt én nem szeretem. És senki más sem szereti. Igen, hallottam az esetről. Ezek mindig komplikált ügyek.”

Hozzátette, hogy ez egyedi eset volt, nem tud más hasonlóról. „Ha valami jogilag nincs rendben, akkor azt leállítjuk. De ez nagyon ritka” – mondta Gessle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: