Életének 82. évében meghalt a szlovák színművész, humorista Milan Lasica vasárnap este, a pozsonyi L + S stúdió színpadán, a Bratislava Hot Serenades koncertje közben - írja a Ma7.
Lasica a koncert speciális vendége volt az éppen 20 évvel ezelőtt megjelent Optimista vagyok (Ja som optimista) című legendás albuma évfordulójának alkalmából. A szemtanúk elmondása szerint végigénekelte a koncertet, és jó hangulatban volt.
A közönség hatalmas ovációval köszöntötte, és amikor harmadszor ment ki meghajolni, váratlanul összeesett. Az életét már nem tudták megmenteni.
Milan Lasica 1940. február 3-án született Zólyomban. A pozsonyi színművészeti főiskolán dramaturgiát tanult, és már diákként is rendszeresen fellépett. Később színész lett, és humoros párbeszédeivel tévéműsorokban is szerepelt. Dalszövegeket is írt, közel 35 lemeze jelent meg és két albumot adott ki a Bratislava Hot Serenadesszel – írja a portál.
Életének 82. évében meghalt a szlovák színművész, humorista Milan Lasica vasárnap este, a pozsonyi L + S stúdió színpadán, a Bratislava Hot Serenades koncertje közben - írja a Ma7.
Lasica a koncert speciális vendége volt az éppen 20 évvel ezelőtt megjelent Optimista vagyok (Ja som optimista) című legendás albuma évfordulójának alkalmából. A szemtanúk elmondása szerint végigénekelte a koncertet, és jó hangulatban volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem akárki mellől nézte végig Orbán Viktor a lelátón ülve, ahogy Szoboszlaiék simán kikaptak a Manchester Citytől
A miniszterelnök az amerikai útja után egyenesen Manchesterbe repült, hogy a VIP-páholyban szurkoljon. A liverpooli magyar focistáknak azonban nem volt szerencséjük, a City simán legázolta őket.
A Manchester City 3–0-ra legyőzte a Liverpoolt az Etihad Stadionban a Premier League 11. fordulójának rangadóján. A mérkőzés Pep Guardiola 1000. tétmeccse volt edzőként, a gólokat pedig Erling Haaland, Nico González és Jérémy Doku szerezték. A győzelemmel a City 22 ponttal feljött a tabella 2. helyére, míg a vereséggel a Liverpool 18 ponttal a 8. helyre csúszott vissza.
A Liverpoolban kezdőként lépett pályára Szoboszlai Dominik, míg Kerkez Milos az 56. percben állt be Andrew Robertson helyére.
A helyszínen tekintette meg a mérkőzést Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akit a Manchester City elnöke, az egyesült arab emírségekbeli Khaldoon al-Mubarak társaságában fotóztak le a hírügynökségek
A miniszterelnök manchesteri látogatása mindössze két nappal követte washingtoni útját, ahol november 7-én Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban. A nemzetközi sajtó beszámolói szerint a találkozó fő témái az energiaügyek és az Oroszországgal szembeni szankciók voltak. A megbeszélések eredményeként Magyarország mentességet kapott az orosz olaj- és gázszankciók alól, emellett a felek megállapodtak amerikai LNG-vásárlásról és a nukleáris együttműködésről is.
A Manchester City 3–0-ra legyőzte a Liverpoolt az Etihad Stadionban a Premier League 11. fordulójának rangadóján. A mérkőzés Pep Guardiola 1000. tétmeccse volt edzőként, a gólokat pedig Erling Haaland, Nico González és Jérémy Doku szerezték. A győzelemmel a City 22 ponttal feljött a tabella 2. helyére, míg a vereséggel a Liverpool 18 ponttal a 8. helyre csúszott vissza.
A Liverpoolban kezdőként lépett pályára Szoboszlai Dominik, míg Kerkez Milos az 56. percben állt be Andrew Robertson helyére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mészáros Lőrinc elmondja, hogyan érintené őt egy kormányváltás - ezt ígéri holnapra az Index
A nagyinterjúból állítólag az is kiderül majd, milyen volt valójában a viszonya a NER-ből kiugrott Magyar Péterrel. Az Index azt ígéri, hogy Hatvanpuszta ügye is szóba kerül a beszélgetésben.
Hétfőn reggel 8 órakor exkluzív interjút közöl Mészáros Lőrinccel az Index. A Mészáros Csoport tulajdonosát Szabó Gyula faggatta egyebek mellett arról, hogy
milyen volt a kapcsolata Magyar Péterrel, mit diktál szerinte a kampány logikája, és a hatvanpusztai ügyek is szóba kerültek. Mészáros Lőrinc emellett kifejti, hogyan érintené őt egy esetleges kormányváltás,
milyen szerepet tölt be a V-Híd a cégcsoporton belül, és részletesen beszél a jelenlegi magyarországi makrogazdasági helyzetről is.
A Mészáros és Magyar Péter közötti viszony témája azért is bír különös jelentőséggel, mert 2025 júniusában az üzletember nyílt levélben fordult a politikushoz, miután Magyar Péter éles kritikát fogalmazott meg vele szemben.
Az interjúban szintén érintett hatvanpusztai ügyekkel kapcsolatban a Direkt36 oknyomozó portál 2025 októberében írt arról, hogy Mészáros egyik cége, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. pénzügyi fedezetet biztosított Orbán Győző egyik beruházásához. A Mészáros Csoport később visszautasította, hogy a Talentis utalt volna a fedezetkezelő felé, állításuk szerint azt az építtető teljesítette.
A V-Híd szerepe a Mészáros Csoporton belül azért központi kérdés, mert a Transparency International Magyarország 2025. márciusi elemzése szerint Mészáros érdekeltségei 2021 és 2023 között több mint 1090 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el. A V-Híd a legnagyobb nyertesek közé tartozik, olyan kiemelt projektekkel, mint a Ferencváros–Kelenföld vasútvonal mintegy 338 milliárd forintos kapacitásbővítése.
Mészáros Lőrinc vagyonát a 100 leggazdagabb magyar 2025-ös listája 1422 milliárd forintra, míg a Forbes listája 1749 milliárd forintra becsülte, ezzel mindkét rangsorban az első helyen áll. Az üzletember nem először ad nagyinterjút a lapnak, 2021-ben és 2024-ben is válaszolt már a kérdéseikre. A 2024-es beszélgetésben többek között az MBH Bankról, az Opus Globalról és az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról is beszélt.
Hétfőn reggel 8 órakor exkluzív interjút közöl Mészáros Lőrinccel az Index. A Mészáros Csoport tulajdonosát Szabó Gyula faggatta egyebek mellett arról, hogy
milyen volt a kapcsolata Magyar Péterrel, mit diktál szerinte a kampány logikája, és a hatvanpusztai ügyek is szóba kerültek. Mészáros Lőrinc emellett kifejti, hogyan érintené őt egy esetleges kormányváltás,
milyen szerepet tölt be a V-Híd a cégcsoporton belül, és részletesen beszél a jelenlegi magyarországi makrogazdasági helyzetről is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hiába a drogvád és a hajnali házkutatás, fölényesen nyert a Pikó András által támogatott jelölt Józsefvárosban
Úgy tűnik, a Losonci negyed szavazóit nem hatotta meg a lejárató kampány. Horváth Alexander végül fölényes, 52 százalék feletti eredménnyel szerzett újra mandátumot.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Horváth Alexander nyerte a VIII. kerület 8. számú egyéni választókerületében (Losonci negyed) tartott időközi önkormányzati választást.
A függetlenként induló, de Pikó András polgármester által támogatott jelölt a szavazatok 52,54 százalékát szerezte meg, összesen 642 voksot kapott.
A második helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal (468 szavazat). A Demokratikus Koalíció által támogatott független Tóth-Ádám Éva 5,24 százalékot, az MSZP-s Czeglédy Ádám pedig 2,95 százalékot kapott, míg az ötödik független jelölt, Tóth Erzsébet a szavazatok kevesebb mint egy százalékát gyűjtötte be – írta a Telex.
Horváth újraválasztása Pikó András polgármester helyzetét stabilizálja a közgyűlésben. A győztes képviselő a Közösen Józsefvárosért frakcióhoz csatlakozik, amivel az őt támogató oldalnak ismét meglesz a minősített többséghez is szükséges szavazataránya.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Horváth Alexander – aki korábban a DK politikusa volt – idén nyáron lemondott mandátumáról. A lemondást az előzte meg, hogy a kormánymédiában megjelent egy videó, amelyen az látható, hogy egy vele egy szobában tartózkodó férfi fehér port húz ki csíkokra, majd felszívni készül azt. Horváth tagadta, hogy ő maga kábítószert fogyasztott volna, és azt állította, a felvétel évekkel korábban készült.
A helyzet odáig fajult, hogy drogtesztet kellett csinálnia, amelynek negatív eredményét Pikó András polgármester tette közzé a Facebookon. A kampány hajrájában, október 20-án a rendőrség hajnali hatkor házkutatást is tartott a képviselőjelölt lakásán, majd előállították. Az akciót Pikó András polgármester „megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak” nevezte. A választás tétjét növelte, hogy a korábbi ellenzéki összefogás gyakorlatilag megszűnt Józsefvárosban, az MSZP és a DK is külön jelöltet indított Horváth ellen.
A választás napján hamis szórólapok is megjelentek a kerületben, amelyek Tóth Erzsébet független jelöltet a TISZA Párt támogatottjaként próbálták beállítani, noha a párt korábban jelezte, hogy 2026 előtt nem indítanak jelölteket.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Horváth Alexander nyerte a VIII. kerület 8. számú egyéni választókerületében (Losonci negyed) tartott időközi önkormányzati választást.
A függetlenként induló, de Pikó András polgármester által támogatott jelölt a szavazatok 52,54 százalékát szerezte meg, összesen 642 voksot kapott.
A második helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal (468 szavazat). A Demokratikus Koalíció által támogatott független Tóth-Ádám Éva 5,24 százalékot, az MSZP-s Czeglédy Ádám pedig 2,95 százalékot kapott, míg az ötödik független jelölt, Tóth Erzsébet a szavazatok kevesebb mint egy százalékát gyűjtötte be – írta a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
Olyan félmondatokat illesztettek egymás után, amelyek között a valóságban 50 perc telt el, így a végeredmény azt a benyomást keltette, mintha Trump arra szólította volna fel a támogatóit, hogy harcolni menjenek a Capitoliumhoz.
A vágásból azonban kimaradt az a kulcsfontosságú mondat, amelyben az elnök békés és hazafias kiállásra buzdított.
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem” – írta lemondólevelében Tim Davie. Hozzátette: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”
Deborah Turness, a BBC News vezetője szintén a botrány miatt távozott. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – közölte.
Az ügyre a brit politika is reagált. Lisa Nandy kulturális miniszter nagyon komolynak nevezte a helyzetet, és jelezte, hogy a műsorszolgáltatónak más, elfogultsággal kapcsolatos aggályokra is választ kell adnia. Az Egyesült Államokban Donald Trump és stábja választási befolyásolással vádolta meg a BBC-t.
A mostani botrány egy szélesebb vitába illeszkedik a BBC pártatlanságáról. A műsorszolgáltató nemrégiben már bocsánatkérésre kényszerült egy Gázáról szóló dokumentumfilm hibái miatt, az intézmény pedig különösen érzékeny helyzetben van a 2027-ben esedékes működési engedélyének megújítása előtt. A BBC vezetése várhatóan hétfőn hivatalos bocsánatkéréssel és magyarázattal áll a parlament kulturális bizottsága elé.