A klímának jót tenne, ha mind egy kicsit Aspergeresek lennénk - Én vagyok Greta kritika
Két éve még senki sem tudta, ki az akkor 15 éves Greta Thunberg, most pedig már előszeretettel használja a nevét a média és a világ nagy vezetői hol szitokszóként, hol úttörőként hivatkozva rá. Nyilván kell róla gyorsan egy dokumentumfilm – gondolhatnánk, ám az Én vagyok Greta alkotója már akkor ott volt a kamerájával, amikor Greta még csak egyszemélyes sztrájkot folytatott a svéd parlament épülete előtt.
Nathan Grossman, svéd fotós és rendező tényleg nem csak úgy sebtében pattant fel a hypevonatra, hanem már korábbi munkáival is a környezettudatosságot kutatta kamerájával: 2015-ben elég nagyot dobbantott a videója arról, mennyit is kell tekernie egy biciklisnek egy piritósnyi áramért, de a svédek húsfogyasztási szokásairól is készített már filmet.
Egy svéd kollégája adta neki a tippet: van ez a Greta, aki épp egyszemélyes tüntetésbe fog a svéd parlament előtt, menj ki, nézd meg, érdemes-e vele foglalkozni.
Grossman pedig kiment, a kamera forgott, és akkor még nem sejtette, milyen jókor is volt a legjobb helyen: ő örökíthette meg annak a mozgalomnak a megszületését, ami aztán a Time magazin címlapjára repítette a svéd tinédzsert.
A filmnek jó keretet ad a magányos tüntetés, ahogy a nyugdíjasok kérdezgetik az egyedül ücsörgő Gretát, miért nem az iskolában ül inkább, és az, ahogy ünneplő tömeg fogadja a New York-ba, az ENSZ klímacsúcsára behajózó, immár mindenki által ismert klímaaktivistát.
Grossman egy éven keresztül követte a lányt és családját, szinte beépült kamerájával mindennapjaikba, a film legjobb pillanatai pedig pont ezek, amikor beleshetünk a tüntetések és beszédei közben látott eltökélt arc mögé:
Greta is csak egy tinédzser, aki behisztizik, ha az apja ráparancsol, hogy egyen, aki a kutyái dögönyözése közben a legboldogabb, aki néha csak úgy gyermekien, önfeledten táncol. Csakhogy őt az átlagnál sokkal jobban nyomasztja a bolygó sorsa.
Asperger-szindrómája is terítékre kerül – hol az őt kevésbé szívlelő megmondóemberek szájából sértésként elhangozva, de leginkább valóban megmutatva, mit jelent ez: Greta egy fotografikus memóriával rendelkező, az átlagnál jóval érzékenyebb tinédzser, aki ha egy dologra ráfókuszál, akkor azt nem ereszti figyelme alól, és bele is betegszik, ha úgy adódik. Amikor ugyanis tudatosult benne az, milyen eszeveszett tempóban halad az emberiség épp a hatodik kihalási hullám felé, sem enni, sem beszélni nem volt igazán képes hosszú ideig, ám belátta, hogy sokkal hasznosabb tenni valamit ez ellen, mint szépen csendben tönkremenni ebben. Így ült ki a kis táblájával a parlament elé, a többi pedig már történelem.
A lány nyíltan beszél autizmusáról, sőt, nagyon nagy szerepet tulajdonít neki: elmondja, hogy a nehézségek mellett ennek köszönheti, hogy felnyílt a szeme a bolygót fenyegető problémák iránt.
A film végigköveti, hogyan kapta fel a lány akcióját előbb a helyi, majd a világsajtó, miként lobbantotta lángra egy tinédzser tette az egész világon a klímatüntetések fáklyáját, hogyan kezdték aztán az egyre nagyobb nevű klímakonferenciák igényelni, hogy Greta náluk mondjon beszédet.
És ugyan a Thunberg-sztori sikertörténet, és a többmilliós tüntetések diadalként tűnnek fel, a konferenciákban inkább a kudarc elevenedik meg, a világ vezetőinek nemtörődömsége.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
