KULT
A Rovatból

A fél osztályom ott volt a közönségben, és kiabálták, hogy "tanár úr, tanár úr!"

Sallai László középiskolai tanár szeretne lenni, de emellett négy zenekarban is játszik. A Szabó Benedek és a Galaxisokkal, illetve a Felső Tízezerrel is egyre nagyobb sikereket ér el.


Bár sok zenésznek van polgári foglalkozása, ők többnyire csak hobbiszinten játszanak zenekarokban, komolyabb terveik nincsenek a dologgal. Az, hogy valaki egy jól menő, országosan turnézó és fesztiválozó csapat tagjaként dolgozzon kötött munkakörben, kimondottan ritka.

A 27. születésnapját a napokban ünneplő Sallai László viszont annak ellenére el tudja képzelni magát magyar-történelem szakos tanárként, hogy már a tavalyi évet is végigkoncertezte, idén pedig valószínűleg még több fellépése lesz. Ő a Szabó Benedek és a Galaxisok basszusgitárosa, ez a zenekar gyakorlatilag már befutott, de Felső Tízezer nevű saját formációja is egyre több rajongóra tesz szert. Arról beszélgettünk, hogyan éli meg a népszerűséget, mit szólnak ehhez a diákjai, valamint hatottak-e egymásra a hozzá hasonlóan generációs szövegeket író Szabó Benedekkel.

– Mikor merült először fel benned, hogy a zenélés akár több is lehet az életedben, mint puszta hobbi?

– A komolyra fordulás talán 2012-ben volt, akkortájt, amikor a The Somersault Boy elindult. Ekkor éreztem először, hogy megtaláltam azt a hangot, amit szerettem volna megütni. Igazán viszont az elmúlt két évben pörögtek fel az események, amióta a Galaxisoknak is tagja vagyok, illetve a Felső Tízezer is létezik. Azóta hatalmas a tempó, nagyjából állandó rohanással, de nagyon élvezem. Mindig is ezt akartam, szóval eszem ágában sincs panaszkodni.

– Hogyan élted meg ebből a szempontból, amikor egyre többen kezdtek járni a koncertjeitekre?

– Ez egy elég döbbenetes élmény, hiszen a zenészek többségéhez hasonlóan kezdetben velem is az volt a helyzet, hogy főként a haverjaim jöttek el megnézni.

"
Amikor egyre több lett az ismeretlen arc, sőt még oda is jöttek koncert után, illetve leveleket is írtak, hogy mennyit jelent nekik ez az egész, azzal először tényleg nehéz volt mit kezdeni. Ilyenkor tényleg csak annyit tud ismételgetni az ember iszonyú hálásan, hogy „köszönöm, köszönöm”.

Nagyon furcsa, de remélem, hogy még sokáig így fog maradni.

– Melyik szerep áll közelebb hozzád, a gitáros frontember, vagy a háttérben meghúzódó basszusgitáros?

– Mindkettőt nagyon szeretem, azért is, mert nagyon élesen elválnak egymástól: mindkét szerepben teljesen máshogy kell viselkednem. Ez persze kihívás, ugyanakkor változatosságot is jelent. Az egyikben az a jó, hogy a szélre húzódva tudok a hangszerre koncentrálni, a másik pedig folyamatos figyelmet és fegyelmet kíván.

– Könnyű volt elkezdened magyar nyelven is dalokat írni az angol után?

– Nem, annak ellenére se, hogy legelőször gimnazistaként magyarul kezdtem el írni. Aztán valahogy átváltottam angolra, volt egy 3-4 éves kihagyás, amikor egyáltalán nem írtam magyar nyelven. Aztán miután elhatároztam, hogy most már tényleg megcsinálom a Felső Tízezret, az elindulás nagyon nehezen ment. Sokáig úgy éreztem, nem elég jók a szövegek, ez jelentős csúszást okozott. Végül A mi emberünk és a Süllyedő hajó volt az első két dal, ami megszületett, ezekre mondtam először, hogy érdemes velük kiállni mások elé.

– Ezek saját élmények által inspirált dalok?

– Nagyrészt igen, amiben az is közrejátszott, hogy a régebbi szövegeimet amiatt nem éreztem olyan jól sikerültnek, mert túl sok volt bennük a fikció.

"
Szerintem nem annyira hiteles, ha olyan dolgokról írok, amelyek igazából nem történtek meg velem.

Ezért miután jött ez a visszaváltás magyarra, tudatosan személyes élményekből kezdtem el építkezni. Persze nem kizárólag, de most már szerintem legfeljebb 15 százalék a fikció aránya a szövegeimben, míg korábban szinte fordítva volt.

– Benedek mindig elmondja, hogy ő igazából egyáltalán nem olyan zenéket hallgat, mint amit játszik. Te hogy állsz ezzel?

– Ha a Felső Tízezret nézzük, akkor ez rám nem igaz, mivel hozzám mindig is közel állt az a fajta powerpop hangzás, ahová leggyakrabban besorolják. Bár nagyon sokféle zenét hallgatok, ennek mondjuk a 60 százaléka biztosan ilyen jellegű.

sallail4

Fotó: Komróczki Dia

– És szövegek terén ez az underground-alternatív világ mennyire jön be?

– A ’80-as évek újhullámos underground vonala nagyon nagy hatással volt rám, az URH-tól az Európa Kiadóig, a ’90-es években pedig például az Üllői Úti Fuck, vagy a Kézi Chopin. Azt nem tudom megmondani, hogy a saját szövegeimet közvetlenül mennyire inspirálták, de mondjuk a Vidámpark hatása szerintem eléggé tetten érhető. Ugyanakkor

"
olyan helyekről is próbálok ihletet meríteni, amelyek nem feltétlenül dalszövegalapúak. Ilyen akár a szépirodalom, akár a filmművészet.

– A Felső Tízezer bemutatkozó, illetve a Galaxisok első két lemezére egyaránt a generációs tematika jellemző. Hatottatok egymásra Benedekkel?

– Valamennyire biztosan, már csak azért is, mert elég hosszú beszélgetéseket folytattunk a dalszerzésről. Ez valóban leginkább a tematikában érződik, ebben a tekintetben biztosan volt valamilyen kölcsönhatás, különösen, hogy kissé hasonló élethelyzetben voltunk az említett lemezek megírásának idején.

– A most születő dalaitokról ki szoktátok kérni egymás véleményét?

– Ez inkább zenekari szinten jellemző, amire a tavasszal lezajlott közös turné pont jó alkalmat teremtett. Ennek során próbálgattunk pár új számot, és tök jó kontrollcsoportot jelentett, hogy általában a Galaxisok többi tagja is meghallgatta a koncerteket. Egyébként pedig inkább az otthon rögzített első demókat szoktam megmutatni másoknak és ezekről gyűjtök visszajelzéseket.

– Volt olyan, hogy a másik valamelyik dalára azt mondtátok, „basszus, ezt én is megírhattam volna”?

– Benedek egyszer azt nyilatkozta, hogy ő személy szerint a Teleszkópot irigyli legjobban a dalaim közül. Az én esetemben ez a Focipályák éjszaka, ami szerintem az egyik legjobb Galaxisok-dal.

– Ha már említetted a közös turnét: mennyit vett ki belőled, hogy egész este színpadon voltál?

– Egyfelől nagyon sajnálom, hogy vége lesz (egy állomás van még hátra), mert végig remek volt a hangulat a két zenekar között – annak ellenére, hogy előzetesen kicsit tartottam tőle, milyen lesz összeereszteni őket. Szerencsére alaptalannak bizonyult az aggodalmam. Mindazonáltal az tény, hogy nekem rettenetesen fárasztó volt, előzetesen nem is igazán gondoltam bele ebbe. De egyáltalán nem bántam meg, bár állandó jelleggel nem csinálnék ilyet, egy turnét viszont simán be lehet vállalni. Most azért jó lesz kicsit lazítani a fesztiválszezon kezdetéig.

– Felnőhet szerinted a Felső Tízezer arra a szintre, ahol a Galaxisok most tart?

– Azt gondolom, hogy van benne egy elég erőteljes pop-potenciál, ami az első lemeznél elég jól megmutatkozott. De abból, hogy ezzel rendelkezik a zenekar, nem következik magától értetődően, hogy a népszerűsége is arányosan fog növekedni. Ez egy nagyon sok tényezős dolog, annyi biztos, hogy jó dalok mindenképp kellenek hozzá. Reménykedem benne, hogy ezek megvannak, innentől kezdve pedig majd eldől, mi lesz. Jósolni mindenesetre nem mernék semmit, annyi apró részleten el lehet csúszni.

– Fontos számodra, hogy polgári foglalkozásod is legyen a zenélés mellett, vagy egy adott szintre eljutva bevállalnád, hogy csak abból élsz?

– Volt már egy rövid időszak, amikor nem csináltam semmi mást mellette, illetve olyan is, hogy újságíróként dolgoztam viszonylag kötetlen időbeosztással.

"
Annyi biztos, hogy hagyományos irodai munkakörben nem igazán tudnám elképzelni magam, ebbe a „9-re bemegyek, 5-kor eljövök” rendszerbe nehezen tudtam annak idején betagozódni.

De lehet, hogy pont egy ilyen keret kell az életemhez, hogy ne menjen el mellettem minden. Kell valami, ami rendben tart.

sallail6

Fotó: Komróczki Dia

– Jelenleg mi ez?

– Épp az egyetem utolsó heteit csinálom, magyar-történelem szakos tanárként fogok végezni az ELTE bölcsészkarán. A közelmúltban a gyakorló tanításom is megvolt, ami tényleg megvalósította azt a bizonyos keretet. És ez nem is tett rosszat nekem ebben a tavaszi időszakban, annak ellenére, hogy az időbeosztásomat nyilván még tovább bonyolította.

– Elmennél tanárnak egy középiskolába?

– Igen, ez a tervem, hacsak nem jön közbe valami váratlan fejlemény.

– És hogy tudnád ezt összeegyeztetni a turnézással?

– Nyilván nem lenne könnyű, de végül is elég sok tanárról tudok, aki aktívan zenél a munkája mellett, úgyhogy valahogy biztos megoldható. Persze ez majd csak élesben derül ki igazán, ha tényleg eljutok arra a pontra. Mindenesetre ha a mostani vitalitásomat nézem, szerintem viszonylag simán össze tudnám egyeztetni a kettőt. Remélem, egy vagy két év múlva is ez lesz a helyzet.

– A diákok, akiket tanítottál, mennyire tudták rólad, hogy zenélsz?

– Pont az említett gyakorló tanítás alatt játszottunk az A38-on a Galaxisokkal és a Felső Tízezerrel is, erre a koncertre a fél osztályom eljött. Vicces volt, ott álltak elől a közönségben és kiabálták, hogy "tanár úr, tanár úr!" Ők mondjuk már idősebbek voltak, ebben a félévben kisebbeket tanítottam, akik szerintem nem annyira tudták, hogy mit csinálok hétvégente. Ez szerintem egészségesebb is így, nem tartom szerencsésnek, ha ezek a szerepek keverednek.

– Említetted, hogy újságírással is foglalkoztál, leginkább kulturális területen. A saját dalaidra mennyire tudsz külső, objektív szemmel tekinteni?

– Azt hiszem, hogy semennyire. Annyit talán meg tudok érezni, ha valami tényleg nagyon jól sikerült, de egyébként nagyon nehezen megy ez. Emiatt is jó a zenekar, mert értékes visszajelzéseket tudnak adni külső fülekként. Hiszen hiába együtt rakjuk össze a dalokat, az alap vázat azért többnyire egyedül írom, és nekik mutatom meg először. Akkor adódnak igazán furcsa helyzetek, ha valamiről azt hiszed, hogy ez tök jó, ők viszont sehogy sem lelkesednek érte. Ilyenkor el kell dönteni, hogy csak azért is keresztülviszed, amit szeretnél, vagy hiszel nekik és elengeded. Mindkettőre volt már példa.

"
Az egész dalszerzést talán a hegymászáshoz tudnám hasonlítani: az ember folyamatosan igyekszik a csúcs felé, és hiába halad jó ütemben, időnként elkerülhetetlenül visszacsúszik.

De ez is a legszebb az egészben, hiszen ha folyamatosan tartani tudnék egy stabil színvonalat, elveszne az egésznek az izgalma. Ahhoz, hogy elsőre megírj tíz tökéletes dalt egy lemezre, tényleg minden csillagnak együtt kell állnia.

A legújabb Felső Tízezer klip:

sallail5

Fotó: Komróczki Dia

– A készülő második album mennyiben lesz más világ, akár zeneileg, akár szövegek terén? Marad a generációs jelleg, vagy Benedekhez hasonlóan te is újítasz?

– Szerintem nem lesz nagyon éles váltás, zeneileg legfeljebb annyiban, hogy az első lemezt még csak ketten csináltuk Korándi Dáviddal, emiatt elég hangsúlyosan domináltak rajta a szintik. Most viszont már van rendes zenekar, és az egészet együtt fogjuk rögzíteni. A dallamok és az alapvető zenei világ viszont nem nagyon fog változni, legfeljebb kicsit erőteljesebb lesz.

Szövegek terén nem tudom, mekkora a különbség – annyi biztos, hogy egy elég rossz magánéleti periódusomat éltem az elmúlt két évben, ami nyilván az ezalatt született dalokra is hatással volt. Bár az első lemez írása alatt sem éreztem magam mindig jól, akkor azért eléggé más volt a hátterem.

"
Emiatt most kicsit talán kiakadtabbak a szövegeim, a rettenetes mértékű önostorozásból ugyanakkor próbáltam lehetőség szerint visszavenni. Az önironikus hangvétel viszont változatlanul megvan.

– Ez ősszel fog megjelenni?

– Igen, valószínűleg nyár végén vesszük fel és szeptember-október környékén tesszük közzé. Beharangozóként most kiadtunk egy háromszámos EP-t Új városok épülnek címmel, ennek lesz a bemutató koncertje május 10-én a Gozsdu Manó Klubban. Itt mutatkozik be Korándi Dávid Cappuccino nevű szólóprojektje is, aminek élő előadásában egyébként a Felső Tízezer többi tagja is részt vesz Szigeti Árpival és Szabó Benedekkel kiegészülve.

sallail1

Fotó: Bradák Soma

sallail3

– Tagja vagy még két másik zenekarnak, a már említett The Somersault Boy-nak és a Zombie Girlfriendnek is. Ezek mennyire töltenek be jelentős szerepet az életedben?

– A The Somersault Boy eredetileg szólóprojektként indult, aztán végül zenekar lett abból is. Mostanában úgy tűnhet, hogy nagyon elnyomta a másik kettő, de azért ezzel is dolgozunk a második lemezünkön. Koncertezés terén kicsit hobbiszintű a dolog, akkor lépünk fel, ha éppen nagyon szeretnénk már. Próbálni viszont gyakran szoktunk, és a dalszerzői kapacitásomnak is elég jelentős része oda ment az utóbbi időben. Viszonylag laza a munkatempó: nem sürget minket semmi, akkor csináljuk, amikor kedvünk van hozzá.

A Zombie Girlfriend Benedek projektje, annak is volt egy nagyobb szünete, tavaly kezdtünk hosszú idő után újra koncertezni. Mindannyian nagyon szeretjük csinálni, ráadásul most már ott is Korándi Dávid gitározik, szóval rajtam kívül is van átfedés a Felső Tízezerrel. Igaz, mivel Eszter, a dobosunk Berlinben él, nem tudunk olyan aktívak lenni, mintha minden tag budapesti volna. De dolgozunk, ahogy tudunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk