A fél osztályom ott volt a közönségben, és kiabálták, hogy "tanár úr, tanár úr!"
Bár sok zenésznek van polgári foglalkozása, ők többnyire csak hobbiszinten játszanak zenekarokban, komolyabb terveik nincsenek a dologgal. Az, hogy valaki egy jól menő, országosan turnézó és fesztiválozó csapat tagjaként dolgozzon kötött munkakörben, kimondottan ritka.
A 27. születésnapját a napokban ünneplő Sallai László viszont annak ellenére el tudja képzelni magát magyar-történelem szakos tanárként, hogy már a tavalyi évet is végigkoncertezte, idén pedig valószínűleg még több fellépése lesz. Ő a Szabó Benedek és a Galaxisok basszusgitárosa, ez a zenekar gyakorlatilag már befutott, de Felső Tízezer nevű saját formációja is egyre több rajongóra tesz szert. Arról beszélgettünk, hogyan éli meg a népszerűséget, mit szólnak ehhez a diákjai, valamint hatottak-e egymásra a hozzá hasonlóan generációs szövegeket író Szabó Benedekkel.
– Mikor merült először fel benned, hogy a zenélés akár több is lehet az életedben, mint puszta hobbi?
– A komolyra fordulás talán 2012-ben volt, akkortájt, amikor a The Somersault Boy elindult. Ekkor éreztem először, hogy megtaláltam azt a hangot, amit szerettem volna megütni. Igazán viszont az elmúlt két évben pörögtek fel az események, amióta a Galaxisoknak is tagja vagyok, illetve a Felső Tízezer is létezik. Azóta hatalmas a tempó, nagyjából állandó rohanással, de nagyon élvezem. Mindig is ezt akartam, szóval eszem ágában sincs panaszkodni.
– Hogyan élted meg ebből a szempontból, amikor egyre többen kezdtek járni a koncertjeitekre?
– Ez egy elég döbbenetes élmény, hiszen a zenészek többségéhez hasonlóan kezdetben velem is az volt a helyzet, hogy főként a haverjaim jöttek el megnézni.
Nagyon furcsa, de remélem, hogy még sokáig így fog maradni.
– Melyik szerep áll közelebb hozzád, a gitáros frontember, vagy a háttérben meghúzódó basszusgitáros?
– Mindkettőt nagyon szeretem, azért is, mert nagyon élesen elválnak egymástól: mindkét szerepben teljesen máshogy kell viselkednem. Ez persze kihívás, ugyanakkor változatosságot is jelent. Az egyikben az a jó, hogy a szélre húzódva tudok a hangszerre koncentrálni, a másik pedig folyamatos figyelmet és fegyelmet kíván.
– Könnyű volt elkezdened magyar nyelven is dalokat írni az angol után?
– Nem, annak ellenére se, hogy legelőször gimnazistaként magyarul kezdtem el írni. Aztán valahogy átváltottam angolra, volt egy 3-4 éves kihagyás, amikor egyáltalán nem írtam magyar nyelven. Aztán miután elhatároztam, hogy most már tényleg megcsinálom a Felső Tízezret, az elindulás nagyon nehezen ment. Sokáig úgy éreztem, nem elég jók a szövegek, ez jelentős csúszást okozott. Végül A mi emberünk és a Süllyedő hajó volt az első két dal, ami megszületett, ezekre mondtam először, hogy érdemes velük kiállni mások elé.
– Ezek saját élmények által inspirált dalok?
– Nagyrészt igen, amiben az is közrejátszott, hogy a régebbi szövegeimet amiatt nem éreztem olyan jól sikerültnek, mert túl sok volt bennük a fikció.
Ezért miután jött ez a visszaváltás magyarra, tudatosan személyes élményekből kezdtem el építkezni. Persze nem kizárólag, de most már szerintem legfeljebb 15 százalék a fikció aránya a szövegeimben, míg korábban szinte fordítva volt.
– Benedek mindig elmondja, hogy ő igazából egyáltalán nem olyan zenéket hallgat, mint amit játszik. Te hogy állsz ezzel?
– Ha a Felső Tízezret nézzük, akkor ez rám nem igaz, mivel hozzám mindig is közel állt az a fajta powerpop hangzás, ahová leggyakrabban besorolják. Bár nagyon sokféle zenét hallgatok, ennek mondjuk a 60 százaléka biztosan ilyen jellegű.
Fotó: Komróczki Dia
– És szövegek terén ez az underground-alternatív világ mennyire jön be?
– A ’80-as évek újhullámos underground vonala nagyon nagy hatással volt rám, az URH-tól az Európa Kiadóig, a ’90-es években pedig például az Üllői Úti Fuck, vagy a Kézi Chopin. Azt nem tudom megmondani, hogy a saját szövegeimet közvetlenül mennyire inspirálták, de mondjuk a Vidámpark hatása szerintem eléggé tetten érhető. Ugyanakkor
– A Felső Tízezer bemutatkozó, illetve a Galaxisok első két lemezére egyaránt a generációs tematika jellemző. Hatottatok egymásra Benedekkel?
– Valamennyire biztosan, már csak azért is, mert elég hosszú beszélgetéseket folytattunk a dalszerzésről. Ez valóban leginkább a tematikában érződik, ebben a tekintetben biztosan volt valamilyen kölcsönhatás, különösen, hogy kissé hasonló élethelyzetben voltunk az említett lemezek megírásának idején.
– A most születő dalaitokról ki szoktátok kérni egymás véleményét?
– Ez inkább zenekari szinten jellemző, amire a tavasszal lezajlott közös turné pont jó alkalmat teremtett. Ennek során próbálgattunk pár új számot, és tök jó kontrollcsoportot jelentett, hogy általában a Galaxisok többi tagja is meghallgatta a koncerteket. Egyébként pedig inkább az otthon rögzített első demókat szoktam megmutatni másoknak és ezekről gyűjtök visszajelzéseket.
– Volt olyan, hogy a másik valamelyik dalára azt mondtátok, „basszus, ezt én is megírhattam volna”?
– Benedek egyszer azt nyilatkozta, hogy ő személy szerint a Teleszkópot irigyli legjobban a dalaim közül. Az én esetemben ez a Focipályák éjszaka, ami szerintem az egyik legjobb Galaxisok-dal.
– Ha már említetted a közös turnét: mennyit vett ki belőled, hogy egész este színpadon voltál?
– Egyfelől nagyon sajnálom, hogy vége lesz (egy állomás van még hátra), mert végig remek volt a hangulat a két zenekar között – annak ellenére, hogy előzetesen kicsit tartottam tőle, milyen lesz összeereszteni őket. Szerencsére alaptalannak bizonyult az aggodalmam. Mindazonáltal az tény, hogy nekem rettenetesen fárasztó volt, előzetesen nem is igazán gondoltam bele ebbe. De egyáltalán nem bántam meg, bár állandó jelleggel nem csinálnék ilyet, egy turnét viszont simán be lehet vállalni. Most azért jó lesz kicsit lazítani a fesztiválszezon kezdetéig.
– Felnőhet szerinted a Felső Tízezer arra a szintre, ahol a Galaxisok most tart?
– Azt gondolom, hogy van benne egy elég erőteljes pop-potenciál, ami az első lemeznél elég jól megmutatkozott. De abból, hogy ezzel rendelkezik a zenekar, nem következik magától értetődően, hogy a népszerűsége is arányosan fog növekedni. Ez egy nagyon sok tényezős dolog, annyi biztos, hogy jó dalok mindenképp kellenek hozzá. Reménykedem benne, hogy ezek megvannak, innentől kezdve pedig majd eldől, mi lesz. Jósolni mindenesetre nem mernék semmit, annyi apró részleten el lehet csúszni.
– Fontos számodra, hogy polgári foglalkozásod is legyen a zenélés mellett, vagy egy adott szintre eljutva bevállalnád, hogy csak abból élsz?
– Volt már egy rövid időszak, amikor nem csináltam semmi mást mellette, illetve olyan is, hogy újságíróként dolgoztam viszonylag kötetlen időbeosztással.
De lehet, hogy pont egy ilyen keret kell az életemhez, hogy ne menjen el mellettem minden. Kell valami, ami rendben tart.
Fotó: Komróczki Dia
– Jelenleg mi ez?
– Épp az egyetem utolsó heteit csinálom, magyar-történelem szakos tanárként fogok végezni az ELTE bölcsészkarán. A közelmúltban a gyakorló tanításom is megvolt, ami tényleg megvalósította azt a bizonyos keretet. És ez nem is tett rosszat nekem ebben a tavaszi időszakban, annak ellenére, hogy az időbeosztásomat nyilván még tovább bonyolította.
– Elmennél tanárnak egy középiskolába?
– Igen, ez a tervem, hacsak nem jön közbe valami váratlan fejlemény.
– És hogy tudnád ezt összeegyeztetni a turnézással?
– Nyilván nem lenne könnyű, de végül is elég sok tanárról tudok, aki aktívan zenél a munkája mellett, úgyhogy valahogy biztos megoldható. Persze ez majd csak élesben derül ki igazán, ha tényleg eljutok arra a pontra. Mindenesetre ha a mostani vitalitásomat nézem, szerintem viszonylag simán össze tudnám egyeztetni a kettőt. Remélem, egy vagy két év múlva is ez lesz a helyzet.
– A diákok, akiket tanítottál, mennyire tudták rólad, hogy zenélsz?
– Pont az említett gyakorló tanítás alatt játszottunk az A38-on a Galaxisokkal és a Felső Tízezerrel is, erre a koncertre a fél osztályom eljött. Vicces volt, ott álltak elől a közönségben és kiabálták, hogy "tanár úr, tanár úr!" Ők mondjuk már idősebbek voltak, ebben a félévben kisebbeket tanítottam, akik szerintem nem annyira tudták, hogy mit csinálok hétvégente. Ez szerintem egészségesebb is így, nem tartom szerencsésnek, ha ezek a szerepek keverednek.
– Említetted, hogy újságírással is foglalkoztál, leginkább kulturális területen. A saját dalaidra mennyire tudsz külső, objektív szemmel tekinteni?
– Azt hiszem, hogy semennyire. Annyit talán meg tudok érezni, ha valami tényleg nagyon jól sikerült, de egyébként nagyon nehezen megy ez. Emiatt is jó a zenekar, mert értékes visszajelzéseket tudnak adni külső fülekként. Hiszen hiába együtt rakjuk össze a dalokat, az alap vázat azért többnyire egyedül írom, és nekik mutatom meg először. Akkor adódnak igazán furcsa helyzetek, ha valamiről azt hiszed, hogy ez tök jó, ők viszont sehogy sem lelkesednek érte. Ilyenkor el kell dönteni, hogy csak azért is keresztülviszed, amit szeretnél, vagy hiszel nekik és elengeded. Mindkettőre volt már példa.
De ez is a legszebb az egészben, hiszen ha folyamatosan tartani tudnék egy stabil színvonalat, elveszne az egésznek az izgalma. Ahhoz, hogy elsőre megírj tíz tökéletes dalt egy lemezre, tényleg minden csillagnak együtt kell állnia.
A legújabb Felső Tízezer klip:
Fotó: Komróczki Dia
– A készülő második album mennyiben lesz más világ, akár zeneileg, akár szövegek terén? Marad a generációs jelleg, vagy Benedekhez hasonlóan te is újítasz?
– Szerintem nem lesz nagyon éles váltás, zeneileg legfeljebb annyiban, hogy az első lemezt még csak ketten csináltuk Korándi Dáviddal, emiatt elég hangsúlyosan domináltak rajta a szintik. Most viszont már van rendes zenekar, és az egészet együtt fogjuk rögzíteni. A dallamok és az alapvető zenei világ viszont nem nagyon fog változni, legfeljebb kicsit erőteljesebb lesz.
Szövegek terén nem tudom, mekkora a különbség – annyi biztos, hogy egy elég rossz magánéleti periódusomat éltem az elmúlt két évben, ami nyilván az ezalatt született dalokra is hatással volt. Bár az első lemez írása alatt sem éreztem magam mindig jól, akkor azért eléggé más volt a hátterem.
– Ez ősszel fog megjelenni?
– Igen, valószínűleg nyár végén vesszük fel és szeptember-október környékén tesszük közzé. Beharangozóként most kiadtunk egy háromszámos EP-t Új városok épülnek címmel, ennek lesz a bemutató koncertje május 10-én a Gozsdu Manó Klubban. Itt mutatkozik be Korándi Dávid Cappuccino nevű szólóprojektje is, aminek élő előadásában egyébként a Felső Tízezer többi tagja is részt vesz Szigeti Árpival és Szabó Benedekkel kiegészülve.
Fotó: Bradák Soma
– Tagja vagy még két másik zenekarnak, a már említett The Somersault Boy-nak és a Zombie Girlfriendnek is. Ezek mennyire töltenek be jelentős szerepet az életedben?
– A The Somersault Boy eredetileg szólóprojektként indult, aztán végül zenekar lett abból is. Mostanában úgy tűnhet, hogy nagyon elnyomta a másik kettő, de azért ezzel is dolgozunk a második lemezünkön. Koncertezés terén kicsit hobbiszintű a dolog, akkor lépünk fel, ha éppen nagyon szeretnénk már. Próbálni viszont gyakran szoktunk, és a dalszerzői kapacitásomnak is elég jelentős része oda ment az utóbbi időben. Viszonylag laza a munkatempó: nem sürget minket semmi, akkor csináljuk, amikor kedvünk van hozzá.
A Zombie Girlfriend Benedek projektje, annak is volt egy nagyobb szünete, tavaly kezdtünk hosszú idő után újra koncertezni. Mindannyian nagyon szeretjük csinálni, ráadásul most már ott is Korándi Dávid gitározik, szóval rajtam kívül is van átfedés a Felső Tízezerrel. Igaz, mivel Eszter, a dobosunk Berlinben él, nem tudunk olyan aktívak lenni, mintha minden tag budapesti volna. De dolgozunk, ahogy tudunk.
