Szombaton Veszprémben lép felé a Skarbonari, akik idén már hatalmas sikert arattak Szolnokon, a Tiszavirág Fesztiválon is. Ott ültünk le velük beszélgetni egy kicsit a Mirkoval, a reggae-t, a ska-t, és dél-amerikai ritmusokkal frissített olasz folkzenét játszó együttes vezetőjével.
Szombaton Veszprémben lép felé az I Skarbonari, akik idén már hatalmas sikert arattak Szolnokon, a Tiszavirág Fesztiválon is. Ott ültünk le velük beszélgetni egy kicsit a Mirkoval, a reggae-t, a ska-t, és dél-amerikai ritmusokkal frissített olasz folkzenét játszó együttes vezetőjével.
Hamar Éva cikke
- Évről évre visszajártok Magyarországra valamelyik nyári fesztivál fellépőjeként. A közönség miatt tértek vissza, vagy más oka van?
- Magyarországhoz fűződő kapcsolatunk Ferrara-ban, Olaszországban kezdődött, egy nyári fesztiválon. Amikor is valaki odajött hozzánk, és megkérdezte, lenne-e kedvünk Magyarországra jönni. Az első fellépésünk Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon fantasztikus volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Ez 2006-ban történt. Meglepődtünk, az emberek mennyire szerették a zenénket. Háromszor jártunk Veszprémben, tavaly pedig három este is felléptünk Szolnokon, a Tiszavirág Fesztiválon. Ez szintén nagy élmény volt.
- Nagyon megszerettem az itteni embereket. Ezek a fesztiválok nem olyanok, mint Franciaországban, Svájcban, vagy Olaszországban. Ezekben az országokban külön van reggae fesztivál, jazz fesztivál, blues fesztivál. Itt Magyarországon az emberek nagyon nyitottak különböző zenei stílusokra akár egy fesztiválon belül is, és tetszik a mentalitásuk, a hozzáállásuk a zenéhez.
- Mióta zenéltek, így ebben a felállásban együtt?
- 7 éve. Hagyományos olasz zenét játszunk ska stílusban. Például, a Bella Ciao egy tipikus, népszerű
hagyományos zene Olaszországban, kicsit átalakítottuk ska stílusban. A sok utazás alatt,
ahogy Európában járunk, felhasználjuk a kapott élményeket és ezeket is beépítjük a zenénkbe.
Vándorzenészek vagyunk.
- Hol fogtok legközelebb fellépni?
- Idén nyáron fellépünk Svájcban, és Olaszországban, de nem lesz sok koncertünk, szeretnénk befejezni az új albumot októberre. Novemberben, illetve az album befejezését követően tervezünk koncerteket több helyen
Európában.
- Hol találhatnak meg titeket a rajongók?
- A Skarbonari honlapján. www.skarbonari.com.
Az együttest meghallgathatjátok a veszprémi Utcazene Fesztivál Óváros téri nagyszínpadán, este fél 12-től.
Szombaton Veszprémben lép felé az I Skarbonari, akik idén már hatalmas sikert arattak Szolnokon, a Tiszavirág Fesztiválon is. Ott ültünk le velük beszélgetni egy kicsit a Mirkoval, a reggae-t, a ska-t, és dél-amerikai ritmusokkal frissített olasz folkzenét játszó együttes vezetőjével.
Hamar Éva cikke
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.
Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.
Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.
Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.
Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.
Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek
Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.
Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.
Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.
Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.
Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk
Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.
A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.
A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.
Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.
Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.
Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.
Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.
A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.

Idén Svájcban tartották az Eurovíziót, ahol meglepő dolgok történtek. A zsűri Izraelnek nem adott kiemelkedő értékelést, a közönség mégis a dobogóig tudta tornázni a pontszámokat.
Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet idén Svájcban rendeztek meg, miután tavaly a svájci Nemo nyerte meg a versenyt – írja a 24.hu. A döntőt Bázelben tartották, ahol 26 ország előadója lépett színpadra, összesen pedig 37 ország indult az idei megmérettetésen.
A 2025-ös Eurovíziót az osztrák színekben induló JJ nyerte meg Wasted Love című dalával. A 24 éves osztrák–filippínó énekes, Johannes Pietsch klasszikus zenét tanul, és a győztes dalt Teodora Spiriccsel, valamint Thomas Turnerrel közösen írta. JJ korábban a The Voice UK című műsorban is szerepelt. A döntő után a díjat családjának, csapatának és egész Európának köszönte meg, majd meghatódva azt mondta:
„a szeretet a legnagyobb erő a világon”.
A második helyen Izrael végzettYuval RaphaelNew Day Will Rise című dalával. Az énekesnő a zsűri pontozása alapján még csak a 14. helyen állt, de a közönségszavazatokkal végül a második helyre lépett elő, miután Izrael kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől.
Izrael részvétele idén is vitákat váltott ki a verseny körül. A Guardian beszámolója szerint szerdán körülbelül 200 ember tiltakozott palesztin zászlókkal Bázel belvárosában. Szombat este újabb demonstrációkra került sor, amelyeken a rendőrség könnygázt és vízágyús teherautót vetett be, hogy megakadályozzák a tüntetők bevonulását a városközpontba. A döntő alatt is történt incidens:
ketten megpróbáltak feljutni a színpadra, és egy stábtagot festékkel dobtak meg, de nem jutottak közel az énekesnőhöz, és senki sem sérült meg.
A harmadik helyet Észtország szerezte meg, míg a negyedik Svédország lett, akit a döntő előtt az esélyesek között tartottak számon.
Magyarország idén sem vett részt hivatalosan a dalfesztiválon, de így is lehetett magyar indulóknak drukkolni. A Carson Coma San Marinóban próbált kijutni az Eurovízióra, de végül nem sikerült bejutniuk. Németország színeiben azonban döntőbe jutott az Abor & Tynna néven versenyző Bornemisza testvérpár. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, de már Bécsben született és nevelkedett Tünde és Attila az elektronikus zenét a hiphoppal ötvöző Baller című dallal szerepeltek, és végül 151 ponttal a 15. helyen végeztek.
Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet idén Svájcban rendeztek meg, miután tavaly a svájci Nemo nyerte meg a versenyt – írja a 24.hu. A döntőt Bázelben tartották, ahol 26 ország előadója lépett színpadra, összesen pedig 37 ország indult az idei megmérettetésen.
A 2025-ös Eurovíziót az osztrák színekben induló JJ nyerte meg Wasted Love című dalával. A 24 éves osztrák–filippínó énekes, Johannes Pietsch klasszikus zenét tanul, és a győztes dalt Teodora Spiriccsel, valamint Thomas Turnerrel közösen írta. JJ korábban a The Voice UK című műsorban is szerepelt. A döntő után a díjat családjának, csapatának és egész Európának köszönte meg, majd meghatódva azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Számos olyan rendezőt és színészt ismerünk, akik rengeteg közös filmmel bizonyították, hogy igazán gyümölcsöző kapcsolat az övék, akár egymás múzsái is lehetnek. Ilyen például Martin Scorsese és Robert De Niro vagy Leonardo DiCaprio, Tim Burton és Johnny Depp, Pedro Almodóvar és Penelopé Cruz vagy Antonio Banderas, Wes Anderson és Bill Murray, Michelangelo Antonioni és Monica Vitti, Ingmar Bergman és Liv Ullmann vagy Max von Sydow, a Coen fivérek és Frances McDormand, Federico Fellini és Marcello Mastroianni, Werner Herzog és Klaus Kinski, Richard Linklater és Ethan Hawke, Adam McKay és Will Ferrell, Christopher Nolan és Cillian Murphy vagy Michael Caine, Sam Raimi és Bruce Campbell, Steven Spielberg és Tom Hanks, Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson vagy John Woo és Chow Yun-Fat.
Paul W.S. Anderson rendező és Milla Jovovich színésznő azonban nem tartoznak közéjük. Ők ketten a 2002-es A kaptár című közös filmjük készítése során szerettek egymásba, s azóta, vagyis már 23 éve együtt vannak (2009-ben házasodtak össze, és 3 gyermekük született).
Anderson pedig valóban a múzsájaként tekint Jovovich-ra, hiszen már összesen hét filmet forgattak együtt, az első kooperációjuk óta a rendező mindössze három filmjében nem szerepeltette a nejét (Alien vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen, Halálfutam, Pompeji).
És sajnos a közös munkáikban sincs sok köszönet, hiszen A kaptár első, negyedik (Túlvilág), ötödik (Megtorlás) és hatodik (Utolsó fejezet) része, a 2011-es A három testőr és a 2020-as Monster Hunter: Szörnybirodalom sem éppen a hollywoodi filmkészítés csúcsteljesítményei. Vagy kerekperec mondjuk ki: a többségükben ostoba, látványorientált, gyenge fércművekről van szó.
Na de talán majd a hetedik együttműködés lesz az igazi! A Kárhozott Vidékre keresztelt akció-fantasy, amelynek novellaalapja (In the Lost Lands) nem más tollából származik, mint a Trónok harcát is megálmodó George R.R. Martinéból. Benne boszorkányokkal, vérfarkasokkal, világégéssel, vallási fanatikusokkal, sok-sok lövöldözéssel, bunyóval és lassítással. Na meg rengetegeg-rengeteg szűrővel.
Nos, bármennyire hangzik is lehengerlőnek a fenti summárum, A Kárhozott Vidék sajnos továbbra is megkérdőjelezi direktorunk és sztárunk, avagy az akciózó házaspár együttműködésének létjogosultságát.
Sőt, akár odáig is elmerészkednénk, hogy legújabb rettenetük egyben hosszú karrierjük leggyengébbje is eddig. Na de lássuk előbb, miből gazdálkodhattak a munkálatok megkezdésekor!
Egy nagy háború kietlen pusztasággá változtatta a világot (vagy csak azt a terepet, ahol a sztori játszódik). A megmaradtak egy városba zsúfolódtak össze, amely el van zárva az úgynevezett Kárhozott Vidéktől, ahol mindenféle démonok és szörnyek portyáznak. A súlyos beteg Nagyúr (Jacek Dzisiewicz) halálára bazírozó becsvágyó Úrnő (Amara Okereke) kétségbeesetten keresi a szerelmet, ezért merész lépésre szánja magát: megkeresi a hatalmas és rettegett boszorkányt, Szürke Alyst (Jovovich) – aki senkit nem utasít el, ha meg tudja fizetni a kérése árát –, és a vérfarkassá változás varázserejét kéri tőle. Alysnek ezért természetesen el kell mennie a Kárhozott Vidékre, a küldetéséhez pedig felkéri segítségnek a titokzatos vadászt, Boyce-t (Dave Bautista). Ám nincs könnyű dolguk, hiszen a nyomukban van a boszorkányságot halállal büntető vallási vezető, a Pátriárka Johan (Fraser James) jobbkeze, a fanatikus Ash (Arly Jover) és pribékjei.
Jó, oké, a fentiekből is kitűnik, hogy Paul W.S. Andersonék ezúttal sem az Oscar-díjakra pályáztak (bár azt még talán el tudjuk képzelni, hogy A három testőrrel és a Pompejivel voltak ilyen célok is…), szóval a helyén kell kezelni a filmet, ami nem is akar más lenni, mint egy akciódús, korhatáros, látványos fantasy, ezt nem vitathatjuk el tőle. Sajnos azonban a műfaján belül is pocsék lett.
Nehéz pozitívumot találni benne, mivel szinte egyik eleme sem működik.
A történet egy nagy katyvasz, az akciójelenetek fantáziátlanok, a szanaszét szűrőzött CGI-látványvilágtól kifolyik az ember szeme, a párbeszédek nevetségesek, a színészi játék pedig vagy ripacskodás (Okereke, Jover), vagy unott takarékláng (Jovovich, James), egyedül Dave Bautista próbálja valamennyire élettel megtölteni a karakterét, csak hát nem talál túl sok fogódzkodót hozzá.
Talán csak Paul Haslinger eredeti filmzenéjét lehet kiemelni ellenpólusként, és könnyen lehet, hogy a filmvégi csavar is meglephet egyeseket, mindent összevetve azonban A Kárhozott Vidék szigorúan csak a műfaj, a filmes trash, illetve az Anderson-Jovovich páros legmegátalkodottabb és leghűbb rajongóinak javallott. Mindenki másnak csak saját felelősségre!