KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Zokogtak a gyerekek, amikor 14 évvel apjuk halála után találták meg az általa írt cetlit

Szívszorító sorok kerültek elő az autóbalesetben elhunyt apa táskájából.

Link másolása

Mick Carney 2003-ban, tragikus autóbalesetben hunyt el. 54 éves volt. Gyermekei, Dave és Laura Carney hosszú időn át küzdöttek a gyásszal; apjuk személyes holmijaihoz nem is nyúltak hozzá egészen 14 évig.

Egy nap aztán Laura úgy döntött, kinyitja az aktatáskát, amit édesapja használt. Díszek és egy kis bőrtárca került elő belőle, a bőrtárcában pedig egy három oldalas dokumentumot, amire az volt írva: "Bakancslista".bakancslista apuka

60 dologgal, amit Mick még halála előtt meg szeretett volna valósítani. A férfi 1978-ban írta a listát, amikor lánya, Laura született.

De amitől elsírták magukat, az a legelső pont volt:

"

Hosszú, egészséges életet szeretnék, és legalább 2020-ig akarok élni.

Mick csupán öt dolgot tudott kipipálni a hatvanból, de gyermekei úgy döntöttek: végigcsinálják apjuk nevében a listát.

Videó:

Néhány pont a listáról:

- Percenként 40 szó legépelése hibátlanul

- Jó életkörülményeket biztosítani a családomnak

- Lefutni 10 mérföldet egyhuzamban

- Országos terjesztésű lapba bekerülni egy fotóval

- Levelezni a pápával

- Beszélgetni az amerikai elnökkel

A legnehezebb azonban ez lesz Laura szerint: vezetni egy Corvette-et. A nő ugyanis halálosan retteg az autóvezetéstől apjuk tragikus balesete óta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Balogh Levente kifizette egy földrajztanár 1,5 millió forintos tartozását
A Cápák között legutóbbi adásában Balogh Levente elmondta, hogy nem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.

Link másolása

Elindult a Cápák között új évada, amelynek legutóbbi adásában többek között Mándli Péter földrajztanárt ismerhették meg a nézők, aki egy olyan applikációval jött, amelynek célja, hogy rendhagyó módon tanítsa az embereket az aznapi dátumhoz köthető érdekes tényekkel.

A tanár 2016 nyarán kezdte el gyűjteni az információkat, és idén indította el webapplikációját, melyre összesen másfél millió forintot költött eddig. Ennek fejlesztéséhez további 5 milliót kért a befektetőktől, amiért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából.

"Az a dilemmám, hogy ebből akkora sztori nem tud kerekedni, ami a befektetőnek megtérülést hozna. Ha a befektető akar ebből először jóllakni, akkor az meg egy unfair helyzet, mert te leszel az, aki ezen dolgozik. És csak azért dolgozni, hogy ez megtérüljön, közben meg te vagy a tanár, aki értéket ad, és teremt valamit. Üzletileg ebbe én nem tudok befektetni, de közben meg veled a szívem"

– mondta Balogh Petya, majd kiszállt a földrajztanár által kínált üzletből.

Végül Balogh Levente is megerősítette, hogy számára sem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Esztergomi robbantás: üzent a meghalt kommandós felesége
A 34 éves korában meghalt TEK-es özvegye még fel sem fogta, hogy mi történt. A család számára gyűjtést szervezetek a kollégák.

Link másolása

Összetört férje elvesztése után, de hálás a sok segítségért – ezt üzente az esztergomi robbantásban meghalt TEk-es özvegye, miután gyűjtés indult a két kisfiával egyedül maradt családanyának, írja a Blikk.

Az özvegy még fel sem fogta a történteket, de minden erejével azon van, hogy a gyerekeket a lehető legmegfelelőbben ellássa.

A 34 évesen elhunyt Kónya Gábor Lajos hét éve dolgozott a TEK-nél. Az RTL szerint egy hathónapos és egy három és fél éves gyermeket hagyott hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Hős buszsofőr: a 149-es buszon született meg egy baba, a buszvezető segítette világra
A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk. A BKV a Facebookon gratulált a buszsofőrnek.

Link másolása

"Nálunk már a gólyák is busszal járnak!” - ezzel a felvezetéssel osztott meg egy kedves történetet a BKV Zrt. a Facebook-oldalán.

A beszámoló szerint Németh Roland Ferenc, a 149-es busz sofőrje észrevett egy láthatóan fájdalmakkal küzdő várandós nőt a Széll Kálmán téren. A sofőr azonnal a nőhöz sietett és megkérdezte, hogy tud-e valamiben segíteni. A nő ekkor közölte vele, hogy valószínűleg megindult a szülés, mert elfolyt a magzatvíz.

A járművezető felsegítette az asszonyt a buszra, ahol segített a szülésben, például fogta az újszülött fejét. A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk, majd kórházba szállították édesanyát és gyermekét.

A BKV a posztban gratulált a hős buszsofőrnek helytálló magatartásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Gyűjtés indult a két pici gyereket maga után hagyó, 34 évesen hősi halált halt rendőr családjának
A gyűjtést szervező alapítványt egy rendőrnő alapította egy kolléganője halála után, hogy nehéz helyzetbe került rendőrcsaládoknak nyújtson támogatást. Most Kónya Gábor Lajos családjának szeretnének segíteni.

Link másolása

Kónya Gábor Lajos 34 éves kétgyermekes édesapa halt meg szerdán este az esztergomi robbantásban - számolt be róla az RTL Híradó. A férfi hét éve szolgált a terrorelhárítóknál, a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította.

Kónya Gábor Lajos állhatott a legközelebb a robbanáshoz, így esélye sem volt túlélni.

A holttestét csütörtök hajnalra sikerült kiemelni a romok alól.

A ZoNa Alapítvány most gyűjtést indított a hátramaradt kèt pici gyermek részére:

Az alapítványt Kosztolánszkyné Alexa Hajnal, a BRFK Bűnügyi Főosztályának főnyomozója hozta létre, hogy nehéz helyzetbe került rendőrcsaládoknak nyújtson támogatást. A nemes kezdeményezést egy kolléganője betegsége és halála után hívta életre.

„Egy jótékonysági összejövetelt szerveztem az ismerősök körében, kire-kire rábízva, hogy milyen mértékben tud hozzájárulni a közös felajánláshoz, majd az összegyűlt adományt átadtam a megözvegyült férjnek. Ebből az eseti kezdeményezésből, az itt megtapasztalt segítségnyújtás örömét megismerve döntöttem el, hogy a hasonló helyzetbe került rendőrcsaládoknak máskor is megpróbálok támaszt adni”

- mondta korábban a nyomozó az indulásról. Az alapítvány nevét két kislánya, Zoé és Léna neveinek összevágásából alakította ki.

A robbantásban megsérült, nem intenzív osztályon ápolt rendőröket Pintér Sándor belügyminiszter is meglátogatta a kórházban a rendészeti államtitkár és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kíséretében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk