FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ahol a példaképek nem csak a múltat jelentik – generációváltás zajlik a magyar vízilabdában

Mit mondanak a magyar vízilabda legendái azoknak, akik most indulnak el az úton? Egy videóban személyes üzenet érkezik a jövő bajnokainak – érdemes megnézni.


 

A magyar vízilabda több mint száz éve nemzeti büszkeségünk része. Egy sportág, ahol a történelem aranyérmekben íródott, és ahol a múlt sikerei iránytűként mutatják az utat a következő generációnak.

Új fejezet kezdődik

A szingapúri világbajnokságon mind a férfi-, mind a női válogatott döntőt játszott, és végül ezüstéremmel tértek haza. Mondhatni letették névjegyüket a következő olimpia legfényesebb medáliájáért küzdő csapatok előtt – mert a világ második legjobbjának lenni a sportágban igenis nagy eredmény, hiába vagyunk szurkolóként abban az elkényeztetett helyzetben, hogy csak az aranyérmeket tudjuk igazán értékelni.

Ez a szereplés jelzés is: új arcok érkeztek a nemzetközi mezőnybe, fiatal játékosok, akik először tapasztalták meg, mit jelent világversenyen játszani a magyar címeres sapkában.

A mostani válogatottak valódi generációváltás jegyében szerepeltek: a férfiaknál tizenegy játékosnak ez volt az első világbajnoksága, míg a női csapatban kilencen most mutatkoztak be először felnőtt világversenyen. Ez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az elmúlt két évtizedben a magyar vízilabda folyamatosan ott volt a világ élvonalában: a férfiaknál három olimpiai arany (2000, 2004, 2008), világbajnoki cím (2013), Európa-bajnoki sikerek, a női válogatott pedig több vb- és Eb-döntőt játszott, és 2021-ben olimpiai bronzérmes lett. Az, hogy most ennyi újonccal is döntőig jutott mindkét csapat, a sportág erejét, stabil utánpótlását jelzi.

Különleges és embert próbáló helyzet

A fizikai felkészültség önmagában nem elég. Az első nagy tornák mentálisan is komoly kihívást jelentenek a fiatal sportolóknak: ott lenni a világ legjobbjai között, összezárva, nyomás alatt, sokszor ezer kilométerekre az otthoniaktól.

Ilyenkor válik különösen fontossá, hogy legyen mivel elterelni a figyelmet és legyen kire támaszkodni. Hogy legyen egy történet, egy emlék, egy példakép, aki már végigment ezen az úton.

A vízilabdában szerencsére nem nehéz példaképeket találni. Biros Péter, Molnár Tamás, Drávucz Rita – csak néhány név azok közül, akik korábbi olimpikonként, világklasszisként a sportág örökös legendáivá válták. És akik nemcsak múlt időben inspirálnak, hanem ma is jelen vannak: odafigyelnek például a megújult válogatottak szereplésére, sőt, személyes sztorikkal bátorítják őket.

Ezért is különleges az a rövid videó, amely a világbajnokság alatt készült: a három vízilabdalegenda néhány mondatban személyes üzenetet küldött az ifjú játékosoknak. Nem olyan gyújtó hangulatú beszédekre gondoljunk, amilyenekre a döntő meccsek előtt az öltözőkben van szükség, sokkal inkább emberi, támogató gondolatokra például arról, hogyan lehet lelkileg is felkészülni a nagy pillanatokra. Mi segített nekik korábban, mit javasolnak a jövő bajnokainak?

A videó az OTP Bank támogatásával készült – a hitelintézet a Magyar Vízilabda Szövetség büszke támogatója. Mert a sport nemcsak az eredményekről szól, hanem az emberekről is – múlt, jelen és jövő találkozásáról.

Nézd meg a videót itt:

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
5 egyszerű, de látványos halloweeni dekoráció, amit akár gyerekkel is elkészíthetsz
Tippek tökfaragás helyett.


Bár a Halloween nem magyar ünnep, egyre többen kezdenek októberben tökfaragásba. Pedig ennél jóval többet is ki lehet hozni ebből az ünnepből, ráadásul a gyerekeket bevonva izgalmas program lehet egy esős őszi estén.

Mutatunk 5 olyan egyszerű, de látványos dekorációt, amit te is könnyedén elkészíthetsz

1. Tökfestés

Ha a tökfaragást túl nagy macerának találod, vagy csak szimplán már unod, akkor sem kell elkeseredni. Ennél egy jóval egyszerűbb verziója a tökfestést, amiben a gyerkőcök is örömmel fognak segíteni.

2. Befőttesüveg lámpások

Szuper aranyos, és nagyon egyszerű a megvalósításuk. A befőttesüvegeket lehet akár festeni is, de a nagyobbak körbe ragaszthatják gézzel, vagy sima fehér krepp-papírral is. A szemet lehet festeni vagy ragasztani is.

3. Lógó pókhálók

Mindössze három jégkrémes pálcikára és némi fonálra van szükség ehhez a rém egyszerű dekorhoz. Kis pókokat lehet hozzá készíteni sajátkezűleg, vagy játékboltban beszerezni.

4. Kis szellemek

Egy zsebkendő vagy WC papír és némi víz kell ahhoz, hogy kis szellemet készítsetek. A videón egy tollaslabdát használnak alapnak, amibe két pálcikát tűz, majd erre teríti a vizes papírzsepit. Innentől nincs más hátra, mint megvárni, hogy megszáradjon, majd fekete filccel szemeket esetleg szájat rajzolni rá és már kész is van.

@thathalloweenvibes_ Just Tissue and Water Halloween DIY. #halloweendiy #cheaphalloween #halloween #halloweenghost #halloweendiyidaes #ideas #fypシ #newideas #newhalloweenidea #fyp #halloweenghost #cuteghost #led #shuttle #tissue #water #tissuediy ♬ Oh Klahoma - Jack Stauber

5. Denevérek WC-papír gurigából

Eggyel talán bonyolultabb művelet, mint az eddigiek, de azért viszonylag könnyen megugorható. A WC-papír guriga az egyik legalapabb gyerekes dekoráció-kellék, és szerencsére mindig van kéznél. Ezt közösen feketére lehet festeni esetleg fekete papírral körberagasztani, amiből aztán denevérszárnyakat kell kivágni, és a gurigára ragasztani. Kreatívabbak vághatnak fület is nekik, végül pedig érdemes arcocskákat festeni nekik.

Forrás: Bien

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bödőcs Tibor: Utolért már bennünket Ausztria? Bevezettük végre a rubelt?
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Rövidesen turnéra indul Bödőcs Tibor. A humorista kedd délelőtti posztjából kiderül, hogy az első helyszínekre már el is kapkodták a jegyeket. Éppen ezért mindenkit megnyugtat a bejegyzésben, hogy „lesz még sok jegy, helyszín, dátum”.

„A turné másfél, két évig szokott tartani. A végén már egész nagy arénákban röpködünk. Remélem, mindenki feljut végül valamelyik gépre!” – olvasható Bödőcs posztjában, aki ezután néhány költői kérdést is feltesz a követőinek.

„Tényleg, ha már itt tartunk: történt valami lényeges az elmúlt tíz hónapban, mióta nem léptem fel? Ki a miniszterelnök a Duna menti, félkész Kánaánban? Utolért már bennünket Ausztria Bevezettük végre a rubelt? Mi a magyar ma?”

Bödőcs Tibor legutóbb a nyár elején jelentkezett új videóval. Ebben a Pride-fesztivál kezdetére bújt Horváth Jürgen bőrébe, és arról kiabált, hogyan lett újra normális:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ledöbbent a család, mikor kiderült, hogy az újszülött egy játékbaba, a nő a lebukása után az „apának” azt hazudta, hogy meghalt a gyerek
A Skóciában élő 22 éves fiatal nő mindenkit átvert a műhassal, történeteket talált ki, fotókat tett fel a közösségi oldalára. Végül az anyja gyanút fogott.


Egy - a skóciai Airdrie-ben élő - 22 éves nő, Kira Cousins

hetekig átverte a családját és ismerőseit azzal, hogy azt állította, megszülte a kislányát. Aztán kiderült, hogy a "baba" valójában egy élethű játék volt.

A Mirror azt írja, a család akkor döbbent meg, amikor Kira édesanyja a hálószobában rábukkant a babára.

A fiatal nő állítólag műhasat viselt, és a közösségi médiában mutatta be az újszülöttnek hitt Reborn babát, akit Bonnie-Leigh Joyce-nak nevezett el. A hónap elején bejelentette a "születést", sőt azt is állította, hogy a kislány 2,4 kilogrammal jött világra. Ultrahangképeket, a baba nemét bejelentő buliról készült felvételeket és egy olyan videót is megosztott, amelyen a "baba" mintha a hasát rugdosta volna. Képek kerültek fel újszülött ruhákról és a rokonoktól kapott ajándékokról, köztük egy 1000 fontos babakocsiról és autósülésről.

Kira részletesen beszámolt az állítólagos kórházi időpontokról és komplikációkról is, azt állítva, hogy a szülés előtti vizsgálatok szívhibát mutattak ki. A család akkor vádolta meg hazugsággal, amikor az anyja megtalálta a babát a szobájában.

Képernyőfotók szerint Kira

ezután olyan üzeneteket küldött annak a férfinak, akit a baba apjának mondott, hogy a gyermek meghalt.

Kira nem reagált a megkeresésekre, de a TikTokon közleményt tett közzé: „Tegyük tisztába a dolgot. Az ágyban voltam, amikor anyám bejött a szobámba, és rájött, hogy ez egy baba.” Azt írta, hogy "mindenkitől távol tartotta magát", a család szembesítette, és "nem hagyták annyiban". Hozzátette: „Egyikük sem tudta. Az apa és a családja sem.”

Barátnője, Neave McRobert szerint azonban gyanússá vált, hogy a "baba" sosem sírt, és Kira senkinek nem engedte megérinteni, miközben azt állította, hogy a kicsi nemrég kórházi ellenőrzésen járt. Egy október 16-án készült videóban Neave elmondta: észrevette, hogy Kira minden fotót és videót törölt a közös beszélgetésükből Bonnie-Leigh-ről, majd rákérdezett a "baba" apjánál, aki azt válaszolta: „Igen, ez egy baba.” Neave szerint Kira még azt is üzenetben írta a férfinak, hogy "Bonnie-Leigh meghalt".

A Reborn típusú babák ára 30 és 2000 font között mozog.

A család egyik – névtelenséget kérő – ismerőse azt mondta, elejétől fogva sejtette, hogy a terhesség nem igazi. Úgy fogalmazott, Kira "sorozatos hazudozó", és kétszer is látta rajta a gyanúsan "csomós" műpocakot. A vékony pizsama alatt még a hátán futó pántokat is észrevette. Azt állította, a feltöltött "babafotón" is rögtön látszott, hogy egy baba, de nem mert szólni, mert attól tartott, "mindenki őt nézi majd bolondnak".


Link másolása
KÖVESS MINKET: