KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Tizennyolc evangélikus alapítvány, akiket támogathatsz adód 1%-ával

Adunk pár tippet, kik vehetik hasznát a felajánlott egy százalékodnak!


Idén is lehetőséged van arra, hogy rendelkezz az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadó 1+1%-áról, egy regisztrált civilszervezetet és egy technikai számmal rendelkező vallási közösséget támogathatsz így. Tizennyolc evangélikus alapítványt mutatunk be, akiket civil 1%-oddal is támogathatsz.

A Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet A Dunaújvárosi Evangélikus Centrumért Alapítványa (19097570-1-07) kulturális, hitéleti és szociális munkával segíti a közösség életét. A dunaújvárosi evangélikus templom számos koncertnek és kiállításnak, előadásnak és konferenciának ad otthont, ezek szervezése, támogatása az alapítvány feladata. Emellett a rászorultakat és nagycsaládosokat karácsonyi támogatással, csomagokkal, táborozási lehetőségekkel segíti.

A nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégium Luther Márton Kollégium Tanulóiért Alapítványa (18803640-1-15) főbb céljai elsősorban az intézmény tanulóinak nevelése és képességfejlesztése, a széles körű ismeretterjesztés, valamint a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi egyenlőségének elősegítése, szociális támogatása. Az alapítvány többnyire olyan programokat szervez és támogat, amelyek a közösségfejlesztést, az ismeretszerzést és a szabadidő hasznos eltöltését szolgálják. A jövőben a közösségfejlesztésre, közösségépítésre szeretnék helyezni a hangsúlyt, mert a pandémia és az online oktatás miatt a diákok részéről óriási igény mutatkozik ezen a területen.

A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség azért hozta létre a Segítség Háza a Tirpák Utódokért Alapítványt (18151053-1-15), hogy működési területén a különböző élethelyzetben élő embereket támogassa programjaival és iránymutatással, valamint hogy erősítse azok gyülekezethez való tartozását, evangélikus identitását.

A Pápai Evangélikus Egyházközséghez tartozó Sola Fide Pápai Evangélikus Gyülekezet Alapítványa (18930720-1-19) a pápai evangélikusok életét kívánja segíteni. Fontosnak tartják az 1786-tól álló barokk evangélikus templom felújítását. Az oltalom és nyitottság gondolata mentén szélesre tárt kapu várja az evangélikusokat és a keresőket. Az alapítvány a belvárosban folyó közösségi élet, az ifjúsági és nevelőmunka, az értékek megőrzésének támogatója.

 A Büki Evangélikus Egyházközség Fülöp Dezső Evangélikus Alapítványa (18897140-1-18) leginkább az egyházközség épített örökségének karbantartásában vállal segítő szerepet, emellett évente több alkalommal támogatja a gyermekek és fiatalok keresztény tartalmú programjait. A nyári hittantábor szervezésében és lebonyolításában is jelentős szerepet vállal. Mindemellett az alapítvány tartja fenn a gyülekezeti házat, és hozzájárul az ott zajló közösségi élet anyagi feltételeihez.

Az Evangélikus-Keresztyén Ovoda Alapitvány (19181929-1-13) célja, hogy biztosítsa a nagytarcsai Szivárvány Evangélikus-Keresztyén Óvodába járó gyermekek színvonalas nevelését. A beérkezett 1%-os felajánlásokból az óvodai csoportok minden karácsonykor új játékokat, felszereléseket, könyveket kapnak, továbbá a hozzájárulások a tavaszi csoportkirándulásokhoz is támogatást biztosítanak. Gondot fordítanak arra is, hogy az óvodai dolgozók érezzék a szülők megbecsülését, ezért évente egyszer SZÉP kártya juttatást biztosítanak számukra.

 A Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség Zuglói Evangélikus Egyházközségért Alapítványa (18158287-1-42) aktív szerepet vállal az egyházközség szociális tevékenységében, a családsegítésben, az időskorúak gondozásában, az ifjúság nevelésében-oktatásában és képességfejlesztésében. Az alapítvány közreműködésével valósulnak meg a többhetes nyári napközis táborok, ahol ötven–hetven gyermek hitéleti közösségben tölti boldog napjait. A közös énekléssel, zenéléssel, sportolással és kézműves-foglalkozásokkal teszik tartalmassá és változatossá a gyermekek napjait, amelyen a rászoruló családok gyermekei térítésmentesen vehetnek részt. Az alapítvány támogatásával jelenik meg évente három alkalommal a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség lapja, a Reménység is. Mindezek mellett minden egyházi esztendőben a budapesti evangélikus gimnáziumokat is egyenlő mértékben támogatják.

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola és a Mezöberényi Petöfi és Goethe Alapítvány (19061522-1-04) célja, hogy olyan lehetőségeket biztosítson az intézmény tehetséges tanulóinak, közösségi csoportjainak és nevelőinek, amelyek fejlesztik a tanulók személyiségét, és növelik érvényesülési esélyüket. Támogatják az idegen nyelvi képzést, a nyelvtudás fejlesztését, az ÖSD és Pannon nyelvvizsgáztatást, a cserekapcsolatok szervezését és azokat a tanulmányi, kulturális és sportprogramokat, versenyeket, rendezvényeket, amelyek a tehetség kibontakozását szolgálják.

A Kaposvári Evangélikus Egyházközség „Növekedés” Alapítványának (18761638-1-14) elsődleges célja a Kaposváron és környékén élő evangélikusok segítése, épületeik tárgyi feltételeinek javítása. Emellett segíti a gyermekek és az ifjúság erkölcsi nevelését és oktatását, az időskorúak gondozását, a családokat, valamint különféle zenei és irodalmi alkalmak szervezésében is részt vesz. 2021-ben a Mesebárka Evangélikus Családi Bölcsőde fejlesztését tekintik prioritásnak.

A Ne Aggódj Alapítványt (18521937-1-41) az Óbudai Evangélikus Egyházközség hívei hozták létre. Céljuk az evangélikus hagyományok és értékek szellemében a szociálisan rászoruló személyek és a nagycsaládosok életkörülményeinek javítása, valamint a gyermekek és az ifjúság egészséges fejlődésének támogatása. A nagycsaládosok boldogulását családi napok, programok, kirándulások szervezésével, a gyermekek és az ifjúság egészséges fejlődését különféle kulturális és sportesemények, közösségépítő ifjúsági táborok szervezésével támogatják. A Határtalanul szeretjük hazánkat eseményen az erdélyi Zajzon és a szlovákiai Gömör fiataljai találkozhattak.

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium Deák Téri Evangélikus Gimnázium Iskola Alapítványa (18101522-1-41) a gimnázium rászoruló tanulóinak nyújt szociális segítséget, valamint az iskola kulturális és tanulmányi munkáját támogatja: az osztálykirándulásokat, az iskolai bálokat, az erdei iskolát, valamint rászorultsági alapon ingyenes ebédet és rendszeres szociális támogatást is nyújtanak. A járvány alatt elektronikus eszközökkel segítették az iskolai munkát és szükség szerint az otthon tanuló gyerekeket. Az intézmény projektorai és számos informatikai eszköze az alapítvány támogatása révén került a gimnáziumba.

 A Pilisi Evangélikus Egyházközség Pilisi Evangélikusok Erős Vár Alapítványa (18672693-1-13) Halkó Péter Petyusz gyógyítására gyűjtött, azonban Péter egy súlyos betegséggel küzdve 2019. október 8-án, hosszú harc után itthagyta a földi világot, hogy az angyalokkal játszhasson. Az összegyűlt pénzből és adományokból egy játszóteret szeretnének létrehozni Pilisen, az összefogás segítő erejére emlékeztetve a jövő gyermekeit.

 A Mezőberényi I. Kerületi Evangélikus Egyházközség Erős Vár Alapítványát (18376438-1-04) 1996-ban egy Svájcban élő, Mezőberényből elszármazott hozta létre. Az alapítvány támogatja a szellemi fogyatékos gyermekek képzését és foglalkoztatását, a nehéz anyagi körülmények között élő tehetséges gyermekek továbbtanulását, valamint az időskorúakat és az egyedülálló, idős korú személyeket. A rászorulók havonta pénzbeli juttatást is kapnak. Az egyházközséggel közösen évente megrendezik az evangélikus bált, amelynek bevételét szintén támogatásra fordítják.

 A Veszprémi Evangélikus Egyházi Alapítványt (18913419-1-19) a Veszprémi Evangélikus Egyházközség alapította 1992-ben. Az alapítvány célja az evangélikus egyházi élet fellendítése, az egyházi ingatlanok fenntartása, a hitélet támogatása, a gyülekezet tárgyi feltételeinek biztosítása, az ifjúság erkölcsi nevelése és az egyházi iskolák támogatása. Kiemelten segítik a veszprémi gyülekezet által alapított Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodát, valamint minden évben az alapítvány gondozásában jelenik meg a gyülekezeti újság. Több sikeres alapítványi pályázat bevételéből újult meg a templom orgonája, és a lelkészi hivatal is kapott egy multifunkciós fénymásolót.

 A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség Penúél Békásmegyeri Evangélikus Gyülekezetépítő Alapítványa (18075096-1-41) az Észak-Budán élő evangélikusok szociális, diakóniai, kulturális és közösségi tevékenységét támogatja. Szociális-diakóniai tevékenysége középpontjában két intézmény, a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház és a Sion Nevelőszülő Hálózat segítése, támogatása áll. Kulturális-közösségi tevékenységük keretében, a csillaghegyi evangélikus gyülekezet közösségén túlnőve, a környezetükben élő érdeklődők számára koncerteket, templomtárlatokat, író-olvasó találkozókat és érdekes beszélgetéseket szerveznek. Az alapítvány szerkeszti és finanszírozza a Hét Hárs gyülekezeti folyóiratot is. Idén kiemelt célkitűzésük olyan új projektek szervezése és finanszírozása, amelyek a Gaudiopolis Szeretetház demenciával élő idős lakóinak életkörülményeit, életminőségét javíthatják.

 A Bonyhádi Evangélikus Egyházközség Templom 2000 Alapitványa (18851564-1-17) célja a Bonyhád–Hidas–Kismányoki Evangélikus Egyházközséghez tartozó ingatlanvagyon (templomok, egyéb ingatlanok) karbantartásának, felújításának és fejlesztésének, valamint a gyülekezet hitéleti céljainak, programjainak finanszírozása.

 A Beledi Evangélikus Egyházközség „Tégy a Tehetségekért” Alapítványa (18534984-1-08) támogatja a tanulmányaikban átlagon felüli teljesítményt nyújtó, vallásukat gyakorló evangélikus diákokat. Továbbá segíti a nehéz anyagi helyzetben levő általános iskolai, valamint közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató tanulókat. Az alapítvány anyagi segítséget nyújt az egyházhoz kötődő ifjúsági diákutazások (köztük a konfirmációs táborok) megszervezéséhez is.

 A Luther-Rózsa Alapítvány A Sárvári Evangélikus Egyházközség Fejlesztéséért (18890246-1-18) immár huszonkét éve végzi helyi közösségi programok szervezését, támogatását, továbbá hozzájárul az egyházközségben folyó munka személyi és tárgyi feltételeinek javításához.

Támogasd szja 1+1%-oddal a Magyarországi Evangélikus Egyházat (technikai szám: 0035) és az evangélikus szeretetotthonok, nevelési-oktatási intézmények vagy gyülekezetek munkáját! Az evangélikus alapítványok adatai a https://egyszazalek.lutheran.hu/ oldalon érhetők el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: