SZEMPONT
A Rovatból

Steiner Kristóf: Mindig találhatunk zöld megoldást, ha nem a kifogásokat keressük, hanem a lehetőségeket

A népszerű influenszer elmondta, hogy lehet pandémia idején is környezettudatos vegán ételhez jutni, milyen a környezettudatos hedonizmus, és beszélt arról is, milyen programokon lehet találkozni vele hamarosan Budapesten.


– Jó pár interjút elolvastam és megnéztem veled, és nagyon jól kitapintható egy folyamat, ahogy egyre jobban odafigyelsz magadra is és a környezetre is. Jól érzem ezt?

– Abszolút jól érzed. Tudom, hogy a fiatalok nem szeretik ezt hallani, de a korral, az idő múlásával nagyon sok minden együtt jár. Vannak bölcs lelkek, akik már 16 évesen olyan kiforrott emberek, mint más 30-40 évesen, de azért sokat számít, hogy min megy keresztül valaki.

Elég színes, kalandos életet élek. Sok országban megfordultam, sokféle munkával foglalkoztam, sokféle barátom van különböző népekből és korosztályokból.

Amit ma képviselek, az egy tanulási folyamat és egy tudatosság eredménye.

Nincs egységes recept arra, hogy miként érdemes élni az életet. Van, akinek az válik be, hogy minden percét beosztja, sosem iszik egy korty alkoholt se, hihetetlenül szervezetten él. Más pedig éppen attól válik kiegyensúlyozottá, hogy megtanulja elengedni magát, hedonista életet folytat.

Én a kettő közti egyensúlyt próbálom megtalálni.

– Gyakran hangsúlyozod, hogy hedonista vagy. Össze lehet egyeztetni a hedonizmust a környezettudatossággal?

– Szerintem száz százalékosan. A hedonizmus azért nem azt jelenti, hogy egy őrült fogyasztói kultúrában mindent megvásárolunk, és csak a saját boldogságunkkal foglalkozunk.

Számomra a hedonizmus azt jelenti, hogy a lehető legideálisabban karbantartom lelki, testi és szellemi saját magamat ahhoz, hogy mindig többet és jobbat tudjak produkálni.

Egy átmulatott éjszaka, vagy egy utazás jobban fel tud tölteni, mintha sanyargatom magamat.

– Az köztudott, hogy vegán vagy, aminek szintén sok zöld vonatkozása van. Emellett mik a legfontosabb zöld választások az életedben?

– A vegánság nyilván nagyon fontos, de hozzáteszem, hogy azt is lehet rosszul csinálni környezetvédelmi szempontból. Ha például valaki kizárólag Dél-Amerikából érkező avokádót eszik és kinoát, vagy folyamatosan csomagolt termékeket vásárol, chipseket és gyorskajákat fogyaszt, akkor hiába vegán, az sem az egészségének, sem a környezetének nem fog jót tenni.

Az abszolutizmusban sem hiszek, de azért törekedni kell rá, hogy az alapanyagaink jelentős része szezonális és helyi termesztésű legyen, és amennyire lehet, helyi kisvállalkozásoktól vásároljuk.

Ezzel nem azt mondom, hogy senki ne járjon szupermarketbe, és soha ne ehessen meg egy csokit vagy ihasson meg egy kávét bűntudat nélkül. De nálam a konyhai kreatívkodás 90%-át szezonális, helyi termékek töltik ki. Sőt, Görögországban, a faluban, ahol élünk, már saját zöldséges kertünk is van, ami mindig tele van az adott évszaknak megfelelő terményekkel. Sokszínű, változatos táplálékforrás.

A kényelmi kultúra egyik következménye, hogy azt hisszük, mindennek kell lennie otthon.

Pedig ez nem így működik, nem ez a cél, inkább az, hogy a következő egy-két napra mindig legyen otthon főznivaló.

Mi, amikor cukkini szezon van, főleg cukkinit eszünk. Ha tele van a kert céklával, akkor mindenbe teszünk céklát. Arra is ügyelünk, hogy egészségesen étkezzünk. Mindig legyen valami leveles zöld, gyökérzöldség, hüvelyesek, olajos magvak, bogyós termékek.

Mivel nem vagyok az a típus, aki figyeli, hogy hány kalóriát fogyaszt, vagy milyen típusú fehérjét, figyelnem kell arra, hogy elég változatos legyen az étrendem.

– Magyar vagy, de évekig éltél Izraelben, és egy ideje Görögországba költöztél. Nagy különbségek vannak a három ország, a három nép hozzáállásában a zöld témák tekintetében?

– Óriási a különbség. Bár nem is biztos, hogy az országon múlik, inkább az, hogy városban vagy falun. Biztos Magyarországon is vannak helyek, ahol száz százalékosan megoldható, hogy az ember főként kistermelőktől vásároljon, de ehhez az kell, hogy olyan emberek vegyék körül, akik zöldséget termesztenek. Budapesten élve ez már-már luxusnak számít, hogy az ember kistermelőktől vásároljon.

Az is hozzátartozik, hogy a magyar konyha nem kimondottan vegán barát. Évszázadok szokásait kellene megváltoztatni ahhoz, hogy egészségesen és környezettudatosan étkezzünk Magyarországon.

Ezt azért szoktam elmondani, hogy senki ne érezze magát rosszul, amiért esetleg nem tud teljesen környezettudatosan étkezni.

Nem vagyok benne biztos, hogy ha Magyarországon maradok, ilyen mértékben át tudok állni a hulladékmentességre és a vegán életmódra.

2021-ben szerencsére egyre többen vannak, akik Budapesten is meg tudják ezt valósítani. Egyik kedvencem az Instagramon Vica, a vászonzsákos lány, aki igazi budapesti, nagyvárosi lány létére mégis odafigyel, hogy kevés szemetet termeljen, vegán és csomagolásmentes boltokban vásárol.

– Hogy érzed, a Covid milyen hatással volt a zöld mozgalmakra, a zöld törekvésekre?

– Olyan szempontból jót tett ez az időszak, hogy sokkal tisztábbak a vizek. Ez itt, Görögországban is egyértelműen érzékelhető. Nem járnak a nagy óceánjáró hajók. A tengerparton felhalmozódott szemét ugyanis alapvetően nem azért kerül oda, mert a parton pihenő emberek nem viszik magukkal haza, hanem mert a hajókról a vízbe engedik.

Viszont az is hozzá tartozik, hogy nagyon sok bolt be volt zárva, nem voltak piacok. Ilyenkor sokkal nehezebb például csomagolásmentesen vásárolni. Nehezebb a helyi termelőkkel tartani a kapcsolatot.

De már erre is vannak megoldások. Például már avókádót is lehet rendelni spanyol termelőtől interneten magánszemélyként. Tíz barát vagy család összeáll, és rendelnek egy nagy láda avokádót, ami nem a dél-amerikai őserdők avokádó maffiáitól származik.

Mindig találhatunk zöld megoldást, ha nem a kifogásokat keressük, hanem a lehetőségeket.

Tudod, milyen hatással van az emberi tevékenység a bolygónkra? És tudod, hogy mit tehetünk a teremtett világ védelmében?

Tedd magad próbára a DUE Médiahálózat, Nagy Diák Klímatesztjén, hogy esélyes légy a fődíjra, amit te választhatsz magadnak, egy fantasztikus kétszemélyes belföldi (balatoni) utazás, egy elektromos robogó, vagy egy nagyértékű kerékpár közül!

A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlik 2021. március 5. és 2021. szeptember 5. között, a legjobb környezetvédők pedig továbbjuthatnak a középdöntőbe. A tesztet bárki kitöltheti, de a fődíjakért csak a 14-24 év közöttiek versenghetnek. A középdöntőt és a döntőt 2021. szeptember 30-án, a 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretén belül rendezik meg az Akvárium Klubban.

– Hamarosan Budapesten találkozhatunk veletek, és itt is tartotok mindenféle workshopokat.

– Így van. Egy év után végre Magyarországra látogatunk. A Pride-ra érkezünk. Szívből remélem, hogy megvalósulhat, bár az új törvény tükrében elég kétséges és ködös, hogy megtartható-e.

De akárhogy is lesz, mi mindenképp eljövünk.

Úgy érzem, szüksége van a magyar LMBTQ közösségnek a támogatásunkra.

Július 24-én, a Pride napján este 10 órától tartunk egy bulit a Budapest Parkban. Másnaptól pedig egy héten keresztül minden nap vannak programjaink.

Két főzőkurzusunk van, ami már másfél hónappal az esemény előtt teljesen betelt. Lesz egy főző bemutatóval összekötött előadásunk is a zöld életmódról és a környezettudatosságról. Illetve 30-án este tartunk egy Pride vacsorát. Ezt hét éve minden Pride-on megtartom. Ilyenkor a tányéron a szivárvány összes színe megjelenik.

Utána szaladunk haza Görögországba, ahol rurális turizmus workshopokat tartunk, és október végéig teljesen be vagyunk foglalva vendégekkel, akiket helyi borászatokba viszünk, olivatermelőkhöz, főző kurzusokat tartunk nekik. Novemberben pedig egy jóga táborban fogunk főzni, Mexikóban.

Fotó: Mate Czaban Photography


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Lecsúszó nyugdíjasok, Nők40, 13. és 14. havi nyugdíj - Mit csinált a Fidesz 16 év alatt a nyugdíjakkal?
A Fidesz nagyon komoly szigorításokkal kezdett, kedvezmények sorát vonta meg, majd a svájci indexálás megszüntetésével rendszerbe építette a lecsúszást. Később jelentős pluszjuttatásokat adott, de összességében keveset költ a nyugdíjakra. Mérlegen az elmúlt 16 év.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. március 18.



16 év, egy korszak. Akik a NER első napján születtek, maholnap nagykorú középiskolások. Ma induló új sorozatunkban különböző területek elismert szakértőivel vesszük sorra, hogyan teljesített Orbán Viktor rendszere ebben a 16 évben az oktásban, az egészségügyben, a gazdaságban, a szegénység kezelésében, a korrupció felszámolásában, a helyi ügyekben, a környezetvédelemben, a közlekedés fejlesztésében vagy például a hétköznapi biztonság területén.

Elsőként Farkas András nyugdíjszakértővel azt mutatjuk be, hová jutottak a nyugdíjasok 2010 óta, mi minden változott, és ez milyen következményekkel járt.

— 2010-ben milyen helyzetből indult a nyugdíjrendszer?

— A 2010-ben hivatalba lépő kormány azzal szembesült, hogy gyorsan nagy összegű forrást kell találnia. Először megpróbálta elérni, hogy a hiánycélt a korábbi elképzeléseknél magasabbra emelhessék, de ez nem sikerült. Emiatt 2010-ben visszaállamosították a magánnyugdíjpénztárakat, ahol mintegy 3000–3300 milliárd forint halmozódott fel. A kötelező nyugdíjjárulékok teljes összege így visszakerült az állami nyugdíjkasszába, ami stabilizálta a rendszert.

A pénzt azonban nem a nyugdíjasok helyzetének javítására használták fel, hanem más célokra, például államadósság-csökkentésre és a korábbi állami tulajdon visszavásárlására.

A visszaállamosítás közvetlen, azonnali veszteséget a legtöbb ember számára nem okozott, mert a magánpénztári kifizetések akkor még messze voltak. Az állami nyugdíjjogosultságok helyreálltak, az állami kassza megerősödött. Ugyanakkor a politikai kommunikáció nagyon rosszul sikerült, és hosszú távon erős bizalmatlanság maradt az emberekben a hosszú távú megtakarításokkal szemben. Összességében ez volt az első nagy lépés: a magánnyugdíjpénztári pillér megszüntetése és visszaterelése az állami rendszerbe. A második nagy irány az volt, hogy csökkentsék a nyugdíjkassza terheit. Ennek részeként

fokozatosan 62-ről 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Emellett megszüntették a rokkantsági nyugdíjat.

2012. január 1-jétől már nem rokkantsági nyugdíj, hanem más feltételekkel igényelhető rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás maradt. Ez nagyon sok embernek okozott problémát, még akkor is, ha a korábbi rendszerben valóban irreálisan magas volt a rokkantsági nyugdíjasok száma. De ne feledjük azt sem, hogy a ’88–’89-es rendszerváltozás idején Magyarországon azért nem lett nagyon sok munkanélküli, és ez nem keltett nagy társadalmi feszültséget, mert viszonylag könnyen el tudtak menni az emberek rokkantsági nyugdíjba. Ez egy menekülőútvonal volt, és ezt a menekülőútvonalat a kormányzat 2011. december végén gyakorlatilag lezárta.

A harmadik nagy lépés a korhatár előtti nyugdíjak teljes megszüntetése volt.

Eltűnt a korkedvezményes, korengedményes, előrehozott, csökkentett összegű előrehozott, szolgálati és bányásznyugdíj is, vagyis minden olyan forma, amely lehetővé tette, hogy valaki a hivatalos korhatár előtt menjen nyugdíjba. Összességében tehát négy alapvető változás történt 2010 és 2012 között: a magánnyugdíjpénztárak visszaállamosítása, a nyugdíjkorhatár emelése, a rokkantsági nyugdíj megszüntetése és a korhatár előtti nyugdíjak eltörlése. Ezek együtt csökkentették a nyugdíjkassza terhelését, és a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat is jelentősen visszafogták.

— Csak elvonások és megszüntetések jellemezték a korszak elejét? Vagy voltak, akik jól jártak?

— 2011. január 1-jétől bevezették a nők kedvezményes nyugdíját, a Nők40-et. Ez nagyon gyorsan a rendszer egyik legnépszerűbb elemévé vált. Kezdetben az adott évben nyugdíjba vonuló nők fele, mára több mint kétharmada ezt választja. A rendszer lényege, hogy a jogosultsági idő teljesítése után a nők korhatár előtt is teljes öregségi nyugdíjat kaphatnak, és ez később automatikusan öregségi nyugdíjjá alakul.

A Nők40 rendkívül kedvező konstrukció, mert nem kapcsolódik hozzá olyan levonás, mint más országok korhatár előtti nyugdíjmegoldásaihoz.

Közben a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelkedett, de a jogosultsági idő változatlanul 40 év maradt. Emiatt a rendszer egyre kedvezőbbé vált az érintettek számára. Ma évente körülbelül 140–160 ezer nő van kedvezményes nyugdíjban, és ez 550–560 milliárd forintos plusz terhet jelent a nyugdíjkasszának. Azonban, a Nők40 abszolút hungarikumként rendkívül előnyös a nők számára. Hosszú idősoron nézve ez rendkívül kedvező a nőknek; nem is szabad támadni, legfeljebb finomítani, úgy, hogy a modern nyugdíjrendszerek logikájához jobban illeszkedjen.

— Sokan a svájci indexálás megszüntetését tartják az ősbűnnek. Mi is volt ez pontosan, mikor szűnt meg, és valóban ezzel veszítettek sokat a nyugdíjasok?

— A svájci indexálást 2012-ben, tehát már az Orbán-kormány idején szüntették meg. Maga a konstrukció azt jelentette, hogy a nyugdíjemelésnél 50 százalékban az inflációt, 50 százalékban a nettó keresetek növekedését kellett figyelembe venni. Ezt váltotta fel a kizárólag inflációhoz kötött emelés. Ennek az akkori indoka az volt, hogy bizonytalan gazdasági helyzetben legalább a nyugdíjak értékét meg lehessen őrizni. Ez az akkori logika szerint érthető volt, mert legalább azt biztosította, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csökkenjen. Csakhogy az inflációkövető emelés valójában nem növeli a nyugdíjakat, hanem csak szinten tartja az értéküket. Ha a bérek gyorsabban nőnek, mint az infláció, akkor a nyugdíjasok elkerülhetetlenül lemaradnak az aktív keresőkhöz képest. Ez az úgynevezett relatív elszegényedés.

Az elmúlt 16 évből gyakorlatilag 14-ben ez történt: a keresetek gyorsabban nőttek, mint az infláció, így a nyugdíjasok társadalmi pozíciója folyamatosan romlott.

Ez azért különösen fontos, mert a frissen megállapított nyugdíjak még követik a kereseteket, de amint valaki nyugdíjba vonul, a következő évtől már csak az inflációs emelés számít. Vagyis minél régebben állapították meg valakinek a nyugdíját, annál inkább ki van téve ennek a lecsúszásnak. Ma nagyjából 700 ezer öregségi nyugdíjas él a relatív szegénységi küszöb alatt, és több mint 300 ezren a mélyszegénységi kockázati sávban vannak. A probléma tartós megoldása csak az emelési rendszer átalakításával lenne lehetséges, például úgy, hogy az infláció mellé a keresetnövekedés egy részét is figyelembe vegyék.

— Hogyan változott a nyugdíj és a keresetek viszonya?

— A 2010 körüli állapot és a mai helyzet összevetése félrevezető lehet. Akkor a nyugdíj valóban az átlagkereset nagyobb részét tette ki, de maga az átlagkereset is nagyon alacsony volt. Ma a havi nyugdíj a nettó átlagkereset nagyjából 49–51 százaléka körül van, de ezt módosítja a 13. havi nyugdíj, illetve a 14. havi nyugdíj terve. Ha éves szinten nézzük a bevételt, a 13. havi nyugdíj már 55–58 százalék körüli arányra emeli a nyugdíjat a 12 havi nettó átlagkeresethez képest, a 14. havi pedig ezt 60 százalék fölé is viheti. A fontosabb kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy Magyarország mennyit költ a nyugdíjrendszerre.

Jelenleg a GDP 7,32 százalékát fordítjuk öregségi nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 11 százalék körül van.

Ez nagyjából 3000 milliárd forintos különbséget jelentene ahhoz képest, ami az uniós átlag eléréséhez kellene. Vagyis a rendszer egyik alapvető problémája az, hogy az összes politikai vita ellenére nagyon kevés pénz jut a nyugdíjasokra.

— Mit mutat a szegénységi küszöbhöz viszonyított kép?

— A hosszú idősoros összehasonlítás itt is nehéz, mert 2010-ben sokkal többféle ellátotti csoport tartozott bele a nyugdíjas társadalomba: rokkantnyugdíjasok, korhatár előtti nyugdíjasok, szolgálati nyugdíjasok és mások is. Akkor közel hárommillió ember kapott valamilyen nyugdíjszerű ellátást, ma viszont nagyjából kétmillió öregségi nyugdíjasról beszélünk. Emiatt nagyon óvatosan lehet csak közvetlen összehasonlítást tenni.

Ami viszont egyértelműen kijelenthető, hogy a nyugdíjasok relatív pozíciója 2010 óta csaknem minden évben romlott.

A KSH ezt rendszeresen méri, és két év kivételével minden évben kimutatható volt ez a romlás. Ez nem azt jelenti, hogy minden nyugdíjas abszolút értelemben rosszabbul él, mint korábban, hanem azt, hogy az aktív keresők világához képest folyamatosan csúszik lefelé. Ezért van az, hogy miközben az átlagnyugdíjas helyzete önmagában nézve nem feltétlenül drámai, a nyugdíjas társadalom egésze társadalmi értelemben mégis veszít a pozíciójából.

— Miért nem volt érdemi javulás az elmúlt években?

— Azért, mert 1997 óta nem volt átfogó, valódi nyugdíjreform Magyarországon. Azóta vagy ad hoc beavatkozások történtek, vagy a 2010–2011-es nagy kiadáscsökkentő intézkedések. Közben politikai okokból új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Ilyen a 13. havi nyugdíj, a tervezett 14. havi nyugdíj és a Nők40.

A 13. havi nyugdíj önmagában több mint 500 milliárd forintos tétel, a Nők40 szintén hasonló nagyságrendű, és a 14. havi nyugdíj teljes visszaépítése újabb ekkora terhet jelentene.

Vagyis a korábbi kiadáscsökkentő lépések hatását időközben részben semmissé tették ezek a plusz vállalások. Ráadásul ezek mögött nincs teljes járulékfedezet. A rendszer így úgy vállal egyre több kötelezettséget, hogy közben a hosszú távú finanszírozás alapkérdéseit nem rendezi. Tehát a 2010-es nagy áldozatok után mára a finanszírozási kockázatok ismét visszatértek.

— Mitől annyira nehéz a nyugdíjrendszer reformja?

— Minden változtatás azonnal nagy költségvetési következményekkel jár. Ha például az infláció fölött még a keresetnövekedés egy részét is hozzáadnák a nyugdíjemeléshez, az évente plusz 1–2–3 százalékpontot is jelenthetne. Egyetlen plusz 1 százaléknyi emelés 60–80 milliárd forintos többletet jelentene évente. Ez gyorsan növelné a nyugdíjkassza súlyát a GDP-n belül. Vagyis a jelenlegi rendszernek van egy világos politikai előnye: költségvetési szempontból féken tartja a nyugdíjkiadásokat.

Emiatt a következő két évben aligha várható érdemi reform, bármilyen kormány is legyen hatalmon.

A költségvetésért versenyez a nyugdíjrendszer az egészségüggyel, az oktatással és más nagy állami rendszerekkel, miközben a választási ciklusok logikája inkább egyszeri vagy politikailag látványos döntéseknek kedvez, nem pedig hosszú távú szerkezeti átalakításoknak.

— Ez azt is jelenti, hogy amennyiben egy új kormány rászánja magát a nyugdíjreformra, akkor lesz idő tisztességesen felkészülni?

— Igen, de nem túl sok. A következő két év akár elég is lehetne arra, hogy szakmai és társadalmi vita induljon egy új nyugdíjreformról. Az OECD már készített javaslatokat, a magyar nyugdíjszakértők körében is vannak vitaanyagok. Ezek alapján el lehetne indítani egy olyan egyeztetést, amelynek eredményeként a politika elé már társadalmilag megvitatott reformjavaslatok kerülnének. Csakhogy a mindenkori kormányok valószínűleg nem ezzel kezdik majd, mert rövid távon más problémáik lesznek.

— Mikor jöhetnek az igazán súlyos gondok a rendszerben?

— 2037-től, amikor nagy tömegben kezd nyugdíjba vonulni az utolsó nagy létszámú korosztály, a Ratkó-unokák, vagyis az 1973 és 1977 között születettek generációja.

Néhány év alatt akár 400 ezerrel is nőhet az öregségi nyugdíjasok száma. Ha a jelenlegi körülbelül kétmilliós létszám 2,4 millióra nő, az már önmagában komoly finanszírozási nyomás lesz.

Ezt tovább súlyosbítja a társadalom öregedése, a kevés gyerek és az a tény, hogy sok aktív korú magyar külföldön dolgozik, így nem vesz részt a hazai finanszírozásban.

— Lehet-e olyan jövő, ahol a „nyugdíjas” szó nem a szegénység egyfajta szinonimája lesz?

— Egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszerhez nem elegendő az állami nyugdíj. A nyugat-európai rendszerekben a nyugdíjas jövedelem több pillérből áll: van állami nyugdíj, emellett működik foglalkoztatói nyugdíjpillér és erős önkéntes megtakarítási rendszer is. Magyarország ebből a szempontból pillérhiányos: a nyugdíjasok megélhetése döntően az állami nyugdíjtól függ, miközben a többi elem gyenge.

A kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével Magyarország letért arról a pályáról, amely hosszabb távon sokkal több lábon álló rendszert eredményezhetett volna.

Ha az a rendszer megmarad és finomhangolják, akkor ma egy egészen más szerkezet felé tartanánk. A jövőben azonban nem feltétlenül ugyanazt kellene visszaépíteni, hanem inkább egy erős foglalkoztatói nyugdíjpillért kellene létrehozni, amelyben a munkavállaló befizetését a munkáltató is kiegészíti, és az állam is támogatja.

— Van-e ennek a korszaknak tanulsága?

— Az, hogy a magyar nyugdíjrendszer fő problémája nem egyetlen döntésből fakad, hanem több, egymásra rakódó tényezőből. A 2010 utáni időszakban egyszerre történt nagy kiadáscsökkentés és bevételnövelés, majd később új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Közben a nyugdíjemelés módja a relatív elszegényedés irányába tolta a nyugdíjasokat, miközben a GDP-arányos nyugdíjkiadás alacsony maradt európai összevetésben. A rendszer rövid távon még működőképes, de a nagy finanszírozási kihívások igazán 2037 után jönnek. Ezért a reform előkészítését már most el kellene kezdeni, még ha a megvalósítás rövid távon nem is látszik valószínűnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország művel” – soha nem volt ilyen mélyen Orbán Viktor és az EU kapcsolata
Orbán Viktor a magyar választási kampány érdekében bevállalta, hogy Magyarország maradék hitelét is feláldozza. A spanyol miniszterelnök szerint a magyar kormányfő átlépett egy vörös vonalat. A német kancellár is súlyos árulásról beszélt a csúcs után.


Jeges hangulatban zárult a tegnapi brüsszeli EU-csúcs, miután Orbán Viktor egyedüliként nem támogatta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. A Euronews úgy fogalmaz, Magyarország a törésvonalhoz közelít, álláspontja komoly felháborodást és példátlan kritikákat váltott ki.

A New York Times szerint a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson már az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a magyar kormányfő nem enged. Érkezésekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy „Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal”. A miniszterelnök szerint az Európai Unió „az ukránok oldalán áll – tőlük nem remélhetünk semmit”, és „ezt az olajblokádot saját erőnkből kell megtörnünk.” A feszült hangulatot jelezték Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatájának szavai is, aki mielőtt bement a terembe, úgy fogalmazott: „Nem vagyok túl optimista.”

A zárt ajtók mögött lezajlott csütörtöki vita légköre a holland miniszterelnök, Rob Jetten szerint időnként „jeges” volt, „kínos csöndekkel” tarkítva.

Orbán Viktorral szemben „nagyon, nagyon kemény kritika hangzott el, és az volt az általános érzés, hogy ez egyszerűen nem mehet így tovább” – mondta Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, hozzátéve: „Soha nem hallottam még ilyen erős bírálatot uniós csúcson bárkiről, soha.”

A vezetők egy része, köztük Giorgia Meloni olasz és Bart De Wever belga miniszterelnök megértőbb hangnemben próbált hatni Orbánra, de ez a megközelítés sem vezetett eredményre.

Az sem sokat segített, hogy a tanácskozásra távolról bejelentkező Zelenszkij is kemény hangot ütött meg Orbán Viktorral szemben, amit a magyar miniszterelnök a többiektől eltávolodva, egy asztalra támaszkodva hallgatott. Válaszul Robert Fico szlovák miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy ha az ukrán elnök „így folytatja, megeshet, hogy más EU-tagállamok is blokkolni fogják a 90 milliárdos hitelt”, és kilátásba helyezte az Ukrajnának szánt sürgősségi áramellátás leállítását is.

A vita végül eredménytelenül zárult, a vezetők közleménye szerint „az Európai Tanács a következő ülésén visszatér a kérdésre.”

„Senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az európai intézményeket. Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország művel” – mondta a tanácskozás után António Costa, az Európai Tanács elnöke.

Szerinte az európai vezetők elítélték Orbán Viktor álláspontját, és emlékeztettek arra, hogy „a megállapodás az megállapodás, és minden vezetőnek tiszteletben kell tartania az adott szavát.”

Costa arról is beszélt, hogy Magyarország lehetetlen feltételeket szab, például a tranzit biztonságának garantálását, miközben Oroszország folyamatosan rakétákkal és drónokkal bombázza Ukrajnát. „Ez nem jóhiszemű eljárás, amikor olyan feltételt szabsz, amelyet sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak biztosítani, mert csak Oroszország dönti el, hogy megpróbálják-e újra megsemmisíteni a Barátság vezetéket” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Moszkva 2022 óta több mint 20 alkalommal támadta meg azt.

Friedrich Merz német kancellár szerint Orbán eljárása „súlyos illojalitás a tagállamok között, aláássa az Európai Unió cselekvőképességét és rontja az EU egészének hírnevét”. Hozzátette: „Meg vagyok győződve arról, hogy ez mély nyomokat fog hagyni.”

Petteri Orpo finn kormányfő szerint Orbán „fegyverként” használja Ukrajnát a választási kampányában. „Úgy gondolom, hogy elárult minket, és meg kell találnunk a módját, hogyan lépjünk tovább” – fogalmazott.

Bart De Wever belga miniszterelnök, aki kulcsszerepet játszott a hitelmegállapodás tető alá hozásában, szintén élesen bírálta a magyar álláspontot. „Elfogadhatatlan, hogy a vezetőkkel együtt döntünk, majd utána azt mondod: de nem vagyok kész végrehajtani, amit jóváhagytam” – mondta. Kaja Kallas, az unió külpolitikai vezetője szerint Orbán nem jóhiszeműen jár el, pedig ez az EU-szerződés egyik alapelve.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt „a hitel továbbra is blokkolva van, mert egy vezető nem tartja a szavát. De hadd ismételjem meg... egyik vagy másik módon teljesíteni fogunk.”

Ezzel szemben a magyar miniszterelnök a csúcs után úgy fogalmazott, hogy az ország érdekeit védte. „Amit ma tettem, az az olajblokád megtörése, amelyet Zelenszkij kényszerített ránk” – jelentette ki.

Orbán Viktor az ukrajnának más tagállamok által biztosított hitel jóváhagyását továbbra is a Barátság kőolajvezeték újraindításához köti, megszegve ezzel saját szavát, mert decemberben már hozzájárult a hitel folyósításához.

A 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagról ugyanis tavaly decemberben már politikai megállapodás született. Ez a pénz hónapokra biztosítaná Ukrajna működőképességét és a katonai beszerzéseket. A kölcsönt az Európai Unió költségvetése fedezné, és Kijevnek csak abban az esetben kellene visszafizetnie, ha Oroszország jóvátételt fizetne. A csomag elfogadásához azonban mind a 27 tagállam egyhangú támogatására szükség van.

A decemberi kompromisszum szerint Magyarország, Szlovákia és Csehország rábólint a hitelcsomagra, de cserében kimaradnak a hitelfelvételből, tehát egy fillért sem juttatnak Ukrajnának. Február elején az Európai Tanács ki is dolgozta a hitel jogi kereteit, majd az Európai Parlament is megszavazta a csomagot.

Csakhogy január 27-én orosz dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ami azóta nem szállít olajat Magyarországra. A magyar kormány ezután változtatott álláspontján, és a korábbi jóváhagyás ellenére elkezdte blokkolni a 90 milliárd eurós hitelcsomagot. Orbán Viktor azt állítja, hogy az olajvezetéket fizikailag már helyreállították, és az ukránok kizárólag azért nem indították újra, mert így akarják nehéz helyzetbe hozni a magyar kormányt a választások előtt.

Volodimir Zelenszkij szerint ez nem igaz, egy kulcsfontosságú szivattyúállomás súlyosan megsérült. Ugyanakkor az ukrán elnök arról is beszélt, nem akar olyan vezetéket javítani, amelyet Oroszország ismételten támad, és amely a Kreml háborús gépezetét finanszírozza.

A helyzet feloldására az Európai Bizottság vezetői levélben ajánlották fel Volodimir Zelenszkijnek, hogy az Unió állja a Barátság vezeték javításának költségeit, cserébe uniós ellenőrök helyszíni vizsgálatát kérték. Kijev a keddi bejelentés szerint elfogadta az ajánlatot, ám az ukrán elnök egyúttal jelezte: a vezeték szivattyúállomásának sérülése miatt a javítási munkálatok április végéig, május elejéig is elhúzódhatnak.

Bár Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre, a Nemzetközi Valutaalap nemrég jóváhagyott egy 8,1 milliárd dolláros hitelcsomagot, ami a Politico szerint nagyjából május elejéig biztosítja az ország fizetőképességét.

Az uniós csúcson történtekről gyakorlatilag a teljes világsajtó beszámolt. Sok lapban azt is hozzáteszik, Budapesten és országszerte olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyeken egy vigyorgó Zelenszkij kéreget, mellette pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője mutat a tenyerébe. A plakátok felirata: „Üzenjünk Brüsszelnek: Nem fizetünk!”.

Győri Gábor, a Policy Solutions politikai elemzője a New York Times-nak arról beszélt a kormány a Magyar Péterrel folytatott kiélezett versenyben a bizonytalan szavazókat próbálja megnyerni.

A brüsszeli diplomácia a Politico szerint most abban bízik, hogy a helyzet az április 12-i magyarországi választások után megváltozik. Ha Orbán Viktor elveszíti a választást, utódja feloldhatja az obstrukciót. Ha viszont újraválasztják, a vezetők abban reménykednek, hogy a kampány után kompromisszum-képesebb lesz.

Akárhogy is lesz, a magyar kormány mostani viselkedésének tartós következményei lehetnek, Magyarország  ugyanis elveszítette a szavahihetőségét sok más uniós tagállami vezető szemében.

Amennyiben Orbán Viktor egy esetlegesen általa nyert választás után is fenntartaná álláspontjáta, az uniós vezetők körében több lehetséges szankció is felmerült, köztük további uniós források befagyasztása, per az Európai Unió Bíróságán, bírságok, vagy akár a 7. cikk szerinti eljárás megindítása, amely a szavazati jog megvonásával járhat. Az ügy legközelebb a magyar választások után, az április 23-24-i, ciprusi EU-csúcson kerülhet újra napirendre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
"Így fogják a következő generációnak a kussolás attitűdjét átadni" - Molnár Áron élő adásban esett neki Gubik Petrának és Ember Márknak
Elszabadultak az indulatok Molnár Áron reggeli műsorában, ahol a színész-aktivista a friss Jászai-díjasok hallgatását bírálta. A vita hevében a hallgatást egyenesen a rendszer támogatásának nevezte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Forrtak az indulatok Molnár Áronék reggeli műsorában, ahol a friss állami díjas művészek felelősségét firtatták. A vita középpontjában az állt, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal frissen kitüntetett színészeknek kötelességük-e véleményt mondani a jelenlegi politikai rendszerről, alig 26 nappal az április 12-i országgyűlési választás előtt.

A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora keddi adásában a házigazda Molnár Áron mellett Rainer-Micsinyei Nóra és a maga is Jászai-díjas Lengyel Tamás beszélgetett. A diskurzus során név szerint is előkerült a frissen elismert Ember Márk, Törőcsik Franciska és Gubik Petra, akiknek a hallgatását többen is nehezményezték. Rainer-Micsinyei Nóra egyenesen fogalmazott, szerinte a díjazottaknak fel kellett volna szólalniuk.

"Kutyakötelessége az embernek legalább egy mondatot írnia az embernek arról, hogy ez mennyiben politikai díj. Aki ezt a gesztust nem teszi meg, hanem a hallgatást választja, az ezt a rendszert támogatja"

– jelentette ki.

Molnár Áron ehhez csatlakozva hangsúlyozta a példamutatás fontosságát.

"Így fogják a következő generációnak a kussolás attitűdjét átadni. Hogy történhet meg, hogy olyan elérésű emberek, mint Gubik Petra vagy Ember Márk egy ilyen helyzetben nem szólalnak meg?"

– tette fel a kérdést a színész-aktivista. A szintén Jászai Mari-díjas Lengyel Tamás árnyaltabban látta a helyzetet. Úgy vélte, nem lehet általánosítani, és nem gondolja, hogy a díjazottak politikailag elkötelezettek lennének. Bár elismerte, hogy a hallgatás nem feltétlenül helyes, kiemelte, hogy az emberek különbözőek, és nem mindenki képes vagy akar nyíltan politikai véleményt formálni.

Molnár azonban nem tágított, és a közelgő választásra utalva fogalmazta meg kemény kritikáját.

"Egy rendszerváltás előtt állunk. Nem felfogni, hogy ez egy történelmi pillanat, az luxus.

(...) Magára hagyjátok azokat a követőiteket, akik bizonytalanok, mert azt mondjátok, nincs részetek ebben. Ezt a narratívát veszik majd át. Ha viszont azt mondjátok: menjetek el szavazni, az már ügy. Amikor üggyé válik a közügy, onnantól veszed ki a részed a társadalom alakításából. Ez művészként irdatlan nagy felelősség" – szögezte le.

A vita különösen Ember Márk esetét emelte ki, akit Rainer-Micsinyei társadalmilag érzékeny művésznek tart, mégis hiányolta tőle a határozottabb kiállást. Érdekesség, hogy a megnevezett művészek a közelmúltban más elismerésekben is részesültek: Törőcsik Franciska és Ember Márk tavaly Arany Medál-díjat kapott, Gubik Petra pedig A Dal című műsor zsűritagjaként szerzett országos ismertséget. "Itt van egy ennyire fontos helyzet, és nem beleállni, helyezkedni, óvatoskodni nagyon szomorú" – zárta a gondolatmenetet Rainer-Micsinyei.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Google Fordító buktatta le Putyin új árnyékhadseregét: az FBI végigolvasta a gyilkossági tervet
A 42 éves orosz ügynök egy szerb bérgyilkossal tervezett merényletet. Azonban az amerikaiak valós időben olvasták a teljes kommunikációjukat a Google szerverein keresztül. A nyomozás során fény derült Putyin új, titkos kémszervezetére is, amit egy magáncég álcája mögé rejtettek.


A Kreml legújabb, gondos konspirációval felépített árnyékhadseregét nem egy kém, hanem a Google Fordító buktatta le. A 42 éves Denis Alimovot február 24-én vették őrizetbe a bogotái reptéren, miután az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda egy bírósági végzés birtokában hónapokig olvasta a fordítóprogramba beírt üzeneteit, amelyekből egy komplett gyilkossági terv rajzolódott ki.

A nyomozás során kiderült, hogy Oroszország az ukrajnai háború kezdete után egy teljesen új, a GRU és az FSZB elit egységeiből álló, 795-ös Központ nevű árnyékhadsereget hozott létre, amelynek

feladata a legkényesebb műveletek végrehajtása volt a szabotázsakcióktól az emberrablásokon át a politikai merényletekig.

A The Insider oknyomozó portál szerint az új egységet 2022 decemberében állították fel, és a GRU katonai hírszerzés hierarchiáján kívül. A titkos szervezet vezetői közvetlenül a vezérkari főnöknek, Valerij Geraszimovnak jelentettek. Az egységet a legendás fegyvergyártó, a Kalasnyikov Konszern cégébe ágyazták be, így a műküdés egy civil vállalat fedésében zajlott.

A szükséges pénzt a Magyarországon is üzletelő Transmashholding elnökeként ismert milliárdos, Andrei Bokarev és a Rosztek állami konszernt vezető Szergej Csemezov biztosította. A 795-ös Központ finanszírozási modellje a néhai Jevgenyij Prigozsin mintáját idézi, aki vendéglátó-mágnásból lett zsoldosvezér, fellázadt az orosz hadvezetés ellen, majd 2023 augusztusában gyanús repülőgép-balesetben halt meg.

A 795-ös Központ létrehozásának közvetlen előzménye a GRU 29155-ös egységének sorozatos kudarca volt. Ez az egység felelt többek között a salisbury-i idegméreg-támadásért és a montenegrói puccskísérletért, de annyira hanyagul dolgoztak, hogy tisztjeiket sorozatszámos útleveleik és más nyomok alapján újságírók és civil kutatók is azonosították, így az egység teherré vált. A Kreml ezért nem átszervezte, hanem egy versenytársat hozott létre.

Az új egység parancsnoka Denis Fisenko lett, az FSZB elit Alfa egységének veteránja, aki korábban a Kalasnyikovnál is vezető pozíciót töltött be.

Mindez egy PowerPoint-prezentációból derült ki, amit nyugati hírszerzők és oknyomozó újságírók is megszereztek, hónapokkal a titkos egység megalakulása után. A prezentációt Fisenko készítette és mutatta be a Kremlben. Infografikákkal, szervezeti ábrákkal, növekedési előrejelzésekkel, tank- és drónikonokkal volt tele, és elárulta Putyin új, szigorúan titkos „halálosztagának” felépítését.

A 795-ös Központban mintegy 500 tiszt dolgozik, három igazgatóságra osztva. Az egységet kezdetektől fogva kiber-, hírszerzési és információs műveletekre szánták, de a modern hibrid hadviselés teljes eszköztárával is rendelkeznek. Még olyan nehézfegyvereik is vannak, mint a T-90-es harckocsik vagy a Szmercs sorozatvetők. Ez azt jelenti, hogy nem csupán kisméretű szabotázsakciókra képesek, hanem nagy intenzitású, független katonai összecsapásokra is, külső támogatás nélkül.

Az ukrajnai háború első éveiben például az is a feladatuk volt, hogy információkat szerezzenek az ukrán elit alakulatok és a külföldi kiképzők tartózkodási helyéről, valamint a HIMARS rakétarendszerek pozíciójáról, azzal a céllal, hogy rakétákkal vagy drónokkal csapást mérjen rájuk.

A Hírszerzési Igazgatóság kilenc osztályt működtet, lefedve a modern megfigyelés teljes spektrumát.

A nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozó rész mellett, van olyan osztály, amelyik külföldi  ügynököket futtat, van amelyik a jelhírszerzést viszi, teljes rádiótechnikai lehallgatóeszköz-parkkal, van amelyik optikai felderítést végez műveleti, illetve taktikai szinten, , valamint vannak földi megfigyelő csoportok is. A Mesterlövész Osztály is a Hírszerzéshez tartozik, ami a The Insider szerint arra utal, hogy elsődleges szerepük nem a harctéri tűztámogatás, hanem a célzott likvidálás.

A most letartóztatott Denis Alimov az FSZB Alfa egységének veteránjaként került a 795-ös Központhoz és az operatív hírszerzési osztályon dolgozott. Szoros kapcsolatot ápolt a csecsen vezetővel, Ramzan Kadirovval, és szabadidejében a testépítésnek élt. Egy nyilvános Telegram-csoportban például arról érdeklődött, „hogyan lehet folytatni az izomtömeg-növelést, miközben megszabadulok az olyan mellékhatásoktól, mint a férfimell?” 2024-re már külföldi merényletek szervezését kapta feladatul, célpontjai főként a Kadirovot bíráló, Európában élő csecsenek voltak.

A terv végrehajtásához Alimov egy Amerikában élő, szerb anyanyelvű férfit, Darko Durovicot bérelt fel. Egy moszkvai találkozón 60 ezer dollár előleget adott át neki, és további 1,5 millió dollárt ígért minden egyes célpontért, akit megölnek vagy „törvényesen deportálnak” Oroszországba.

Mivel Alimov oroszul, Durovic pedig szerbül beszélt, a kommunikációhoz a Google Fordítót használták.

Az üzenetek magukat titkosított alkalmazásokon keresztül küldték, amelyekről azt hitték, biztonságosak. Csakhogy a Google szerverei az Egyesült Államokban működnek, és így az FBI ügynökei egy bírósági végzéssel hozzáfértek a cég szerverein tárolt fordítási naplókhoz, és valós időben olvasták a teljes beszélgetést.

Durovic egy amerikai bűntársának még a pénzről  is írt: „Vannak embereim, akik rengeteg pénzt fizetnének azért, hogy ezt a személyt és a hozzá hasonlókat letartóztassák és átadják nekik. Minden személyért 1,5 millió dollárt kapunk. Szükségünk van egy társra, aki nem kérdez sokat, csak megadja az információt”.

Durovicot 2025 márciusában tartóztatták le az Egyesült Államokban. Alimov közel egy évvel később, február 24-én mégis úgy döntött, hogy külföldre utazik. Egy isztambuli járattal érkezett a kolumbiai Bogotába, ahol egy cartagenai tengerparti nyaralásra volt foglalása. A reptéren azonban az Interpol vörös körözése alapján azonnal elfogták. Jelenleg Kolumbiában van őrizetben, és az Egyesült Államokba való kiadatására vár, ahol gyilkossági kísérlet és terrorizmus támogatásának vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: