hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Pacsival jelzi, ha baj van - egyedülálló munkát végez Gofree, a gluténjelző kutya

Magyarországon ez az egyetlen erre kiképzett segítő kutya, pedig az ételérzékenyek számára életmentő lehet, ha tudják, miből nem ehetnek. Gofree gazdájával, Bengyel Nórával beszélgettünk.
Szegedi Éva, Fotó: Járdány Bence - szmo.hu
2020. november 23.

hirdetés

Egy kutya odamegy a gazdájához, aki egy lyukas tetejű üveget tart a kezében. Az üveg alján egy kis liszt látható. A kutya megszagolja, majd a mancsával egy pacsit ad az üvegre. Ezzel jelzi, hogy a liszt glutént tartalmaz, Emma nem ehet belőle.

Emma cöliákiás, vagyis gluténérzékeny, ez egy élethosszig tartó diétát kívánó autoimmun-betegség. A kislány ráadásul hiperérzékeny, a legkisebb keresztszennyeződéstől is rosszul van.

Az édesanyja szakemberek segítségével képzett ki egy kutyát, Gofree-t arra, hogy mindig jelezze, ha gyanús élelmiszer kerül az otthonukba – így tudják megelőzni a rosszulléteket és az esetleges súlyos betegségeket. „Gofree képzésének az ötlete onnan indult, hogy amikor megpróbáltam kiválasztani, melyik élelmiszert vegyem le a polcról a kislányom számára, mindig arra gondoltam, milyen jó lenne, ha valaki meg tudná nekem mondani, tartalmaz-e glutént - mondja Bengyel Nóra.

Ez a rizsliszt mentes:

Log into Facebook

null

hirdetés

„A kislányom szervezete minimális mennyiségű glutént sem tolerál. Elindul tőle az autoimmun folyamat. Ez különböző tüneteket okozhat: többek közt hányást, hasmenést, fejfájást, általános rosszullétet. Ha egy gluténérzékeny nem tartja a szigorú gluténmentes diétát, olyan betegségek kialakulását kockáztatja, mint a diabétesz vagy a krónikus gyulladás, de depressziót és meddőséget is okozhat a rosszul beállított étrend.”

Bengyel Nóra úgy tapasztalta, hogy a gluténmentesként forgalmazott ételek és alapanyagok egy része sem megfelelő a kislányának, mert gyakori a keresztszennyeződés, vagyis az, hogy gluténtartalmú élelmiszerekkel egy légtérben gyártották, tárolták, csomagolták az adott alapanyagot, így „szennyeződött” gluténnel.

„Vannak olyan cöliákiások, akiknek a szervezete a keresztszennyeződést még elbírja, és nincsenek durva tüneteik, mások milligrammoktól is rosszul vannak. A dietetikusunk mesélte, hogy egy hölgynek el kellett költöznie, mivel a közelében élelmiszer-feldolgozó üzem működött, és a levegőből hozzá eljutó gluténtól rosszul lett. Tehát nem csak étkezéssel kerülhet be, egy gluténérzékeny eleve nem dolgozhat emiatt pékségben.”

Bengyel Nóra elmondja, hogy az emberek nem is gondolnák, mennyi nehézséget okozhat egy ilyen szigorú diéta. A kislányánál elő sem fordulhat, hogy ha váratlanul megéhezik, csak bemegy egy üzletbe, vesz magának valamilyen élelmiszert és megeszi. A büfék és éttermek 99 százalékában semmit sem fogyaszthat. És ez nem csak egyszerű kellemetlenség, ez a társas kapcsolatokat is rombolja.

Ha elmegy táborba, a kislányának a reggelitől a vacsoráig mindent előre be kell csomagolnia több napra, hogy biztosan gluténmentes ételeket kapjon. Hiába hiszik azt sokan, hogy ők meg tudják oldani egy gluténérzékeny gyerek étkeztetését, számtalan hibát lehet ejteni, ha valaki nem elég gyakorlott, nem a téma szakértője, nem ebben él. Ráadásul arra is figyelni kell, hogy az olyan foglalkozások is veszélyesek lehetnek számára, mint a só-liszt gyurmázás, amikor a búzaliszt ott száll a levegőben játék közben…

„A szociális és társas kapcsolatok középpontjában mindig valamilyen közös étkezés áll, márpedig ezekből a közös étkezésekből a különböző ételérzékenyek vagy autoimmun betegséggel küzdők kimaradnak, és ezt nagyon nehéz megélni. Főleg egy gyereknek. Az ezzel járó feszültség pedig kihathat egy gyermek pszichés állapotára is.”

Az iskolai fellépés is stresszhelyzet lehet. Amikor szereplés után mindenki kap valamilyen kis ajándékot, mondjuk csokit, csak az ételérzékeny gyerek nem. Ezeket a szomorúságot okozó szituációkat a mindennapos küzdelem, a gyakori orvosi vizsgálat, vérvétel, kontroll mellett a szülőknek is nehéz elviselniük, de igazán mélyen az ezzel az állapottal együtt élő gyerekek élik meg.

„Gofree-t nem csak azért képeztük ki, hogy ellenőrizni tudja az ételt, hanem azért is, hogy egyfajta támaszként és társként legyen a kislányom mellett. Kiegyensúlyozottabb és boldogabb az élet, amióta segítő kutyája van.

Felnőttként nyilván már nem lesz ennyire nehéz számára ez a helyzet.”

Gofree kiképzésének előzménye az, hogy Bengyel Nóra 7 éve dolgozik a NEO Magyar Segítőkutya Egyesületnél önkéntesként, terápiás kutyafelvezető lett. Mivel a kisfia autizmusban érintett, őmellette már van segítő kutyájuk. Fontos szerepet tölt be a kisfia életében, szoros a kapcsolat, sokat köszönhetnek a fejlesztésében a kutyának, vele teljesebb életet élhet a mindennapokban.

Bengyel Nóra részt vesz egy speciális, szemléletformáló programban is: idősek otthonába, gyerekcsoportokba, iskolákba, óvodákba mentek el és mutatták egy-egy sérüléssel, fogyatékossággal élő gazdi segítségével, milyen munkát végeznek a segítő kutyák.

Miután az egyesületnek kiképeztek egy vércukorszintet jelző kutyát egy diabéteszes kislány támogatására, Nóra utánanézett angol nyelvű weboldalakon, hogy ki lehet-e a glutént szagolni. Felvette a kapcsolatot amerikai kiképző szervezetekkel, amerikai gazdákkal, skype-on beszélgetett velük, információkat szerzett. Majd adódott egy lehetőség: szóltak neki, hogy van egy 3 hónapos, menhelyre leadott kiskutya jó idegrendszerrel.

„A segítő kutyák képzését kölyökkorban a legjobb elkezdeni. Fontos, hogy az állatnak jó idegrendszere legyen, ne féljen, ne támadjon, ne zökkentse ki egy-egy erősebb ingerközeg, mint amilyen a bevásárlóközpont. Ezért sem alkalmas erre a feladatra minden kutya.

Szerettem volna külsős szakembert bevonni a képzésbe, aki irányít minket, segít nekünk. Szlovéniában találtunk Maja Golobra, kiautóztunk hozzá, megnézte Gofree-t, és elvállalta a munkát, azzal a feltétellel, hogy időnként nála kell lennie a kutyának. Emellett folyt az online betanítás.

Tavasszal befejeződött a képzés, ezután jött volna a vizsga a biztosok előtt. Ez úgy zajlik, hogy ők jegyzetelnek, a kutyának el kell végeznie a törvényben leírt vizsgafeladatokat, különböző szituációkba rakják külső és beltéri helyszíneken a kutyát, és figyelik, hogyan viselkedik. Csakhogy jött a járvány, a karantén, az Országos Rehabilitációs Központot, ahol vizsgázott volna, lezárták. Nyáron újrakezdődtek a képzések, de miután a képzés és a vizsga olyan helyen zajlik, ahol tömeg van, a gyerekem miatt nem vállaltam a kockázatot. Remélem, jövőre újra megpróbálhatjuk.”

Hogyan kell elképzelni a gluténjelzést? Bengyel Nóra a már említett üvegbe teszi a mintát, például egy darab csipszet, egy kis ketchupot vagy éppen tésztát. Gofree a tartály tetején található lyukakon keresztül megszagolja, és ha érzi rajta a glutént, akkor rápacsizik. Ha nincs pacsi az üvegre, tehát Gofree nem reagál, akkor a tartályban található étel fogyasztható.

A kutyus szaglása annyira érzékeny, hogy egészen kis mennyiséget, 1 kilogrammnyi ételben 5 milligrammnyi glutént is megérez.

Ezt Bengyel Nóra külön tesztelte. Amikor az emberek csodálkoznak ezen és fantasztikusnak találják Gofree teljesítményét, ő csak annyit szokott mondani, semmivel nem fantasztikusabb, mint más kutyák, bármelyik kutya képes a glutént kiszagolni, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e neki képzéssel tanítani, hogy ezt számunkra jelezze.

„Olvastam, és szakemberekkel le is ellenőriztettem az információt, igaz-e, hogy ha egy stadionban egy csepp parfümöt lecseppentünk, akkor azt a kutya érzi, és képes alkotóelemeire is bontani. Igaz. A kutya szaglása nem olyan, mint a miénk, hogy beleszippantunk a levegőbe, és érezzük, hogy pörköltet főzött a nagyi, milyen finom. A kutya beleszippant a levegőbe, és érzi külön az egyes alapanyagok illatát, de még a fűszerekét is. Ezért van az, hogy ha én egy szagra kondicionálással megtanítom őt – szag-jutalom, szag-jutalom –, amikor azt a bizonyos szagot megérzi, jelez. Megtanulja azt az egy szagot, majd szépen óvatosan felépítem a többit, és neki mindig ki kell szűrnie a többi közül azt az egy fontos szagot. Így képzik az embereket kereső, a robbanószert vagy kábítószert felkutató kutyákat is.”

A képzés ideje tapasztalt kiképzővel és nagyon jó szagmunkával rendelkező kutyával 3-4 hónapra csökkenthető. Egy kevésbé aktív kutyával és kevésbé rutinos kiképzővel hosszabb idő. Gofree-nál a képzés összesen 10 hónapot vett igénybe. Jelenleg egy másik gluténjelző-kutya képzése zajlik, őt Bengyel Nóra a kiképzővel együtt tanítja.

A klasszikus kiképző kutya nevelése úgy történik, hogy még kölyökként az egyesület magához veszi a kutyát, aki egy nevelőszülőnél növekszik, ott előképezzük, egy kiképző „gyúr” rajta még egy évet, és akkor hozzuk össze egy jelentkezővel. Összeszoknak, majd levizsgáznak. De ehhez kell egy nevelőszülő és egy szabad kapacitású kiképző.

Kevesen tudják, hogy a kiképzők rendszerint dolgoznak a megélhetésükért, és sokuk a munka mellett, önkéntesként, hétvégén végzik a képzést. A vakvezetőket kivéve senki sem kap támogatást a kiképző munkáért, és az önkéntességünk a kapacitást erősen behatárolja.

A másik probléma, hogy még nem elég széles körű a segítő kutyák elfogadottsága Magyarországon. Rendszerint a vakokhoz és gyengénlátókhoz kötik az emberek a segítő kutya jelenlétét, és azt már megszokták. De más fogyatékosság vagy esetleges egészségügyi probléma esetén már adódhatnak nehéz szituációk. Az egyik hallássérült hölgy segítő kutyáját például nem akarták beengedni a boltba, pedig a hölgy számára tovább nehezítette a kommunikációt, hogy a maszkviselés miatt szájról olvasni sem tudott. Nekünk is akadt egy ízben vitánk egy étteremnél, mivel nem akarták Gofree-t beengedni, holott a jelenléte létfontosságú, egy cukorbeteg vendégnél pedig egyenesen életmentő lehet, ha ott van mellette a vércukor szintjét jelző kutya, vagy egy ételallergiás mellett a kutyája, aki jelzi, hogy számára életveszélyes összetevő van az ételben.

Ezzel kapcsolatban is akad még teendő: edukálni az embereket, a hivatalokat és a döntéshozókat, hogy minél természetesebbé és elfogadottabbá váljon a segítő kutyák jelenléte.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Papírra írt üzenettel mentette meg az amerikai pincérnő a kisfiút, akit éheztettek és bántalmaztak a szülei

A kiszolgálónak szemet szúrt a fiú sebhelye, ahogyan az is, hogy a családtagjai nem hagyják enni.
Fotó: Orlando Police Department/Facebook - szmo.hu
2021. január 15.

hirdetés

Egy pincérnőnek sikerült megmentenie egy bántalmazott kisfiút, amikor látta, milyen kegyetlenül bánik vele a családja - írja a Metro.

Az orlandói Mr. Potato étkezdében dolgozó Flaviane Carvalhonak feltűnt, hogy a kisfiút a mellette ülő családtagjai nem hagyják enni.

Carvalho először megkérdezte, minden rendben van-e az étellel, amire a szülők azt felelték: a fiú majd otthon kap vacsorát. Ezek után fogott gyanút, amit tovább erősített, hogy a különösen csendes gyerek homlokán egy nagy sebet is észrevett.

Ekkor döntött úgy, hogy megpróbál észrevétlenül üzenni neki.

“Szükséged van segítségre?” - írta egy papírlapra, majd a szülők háta mögé állva maga elé tartotta.

A fiú erre bólintott, amit követően a nő értesítette a rendőrséget.

hirdetés

Az orlandói rendőrség ezt követően hallgatta ki a 11 éves gyereket, aki beszámolt róla, hogy

a szülei brutálisan bánnak vele: többek közt leszíjazták a bokájánál és a nyakánál fogva, és fejjel lefelé lelógatták egy ajtóról.

Emellett előfordult az is, hogy seprűvel verték és megbilincselték. Gyakran büntetésképp enni sem kapott, így szilveszterkor sem, amikor a család a Mr. Potato-ba látogatott.

A fiú nevelőapját a rendőrség gyermekbántalmazásért tartózatta le, anyját pedig hanyagságért, mivel tudott fia megaláztatásairól, mégsem lépett közbe.

Az orlandói rendőrség külön is köszönetet mondott Carvalhónak a közbelépésért.

“Carvalho asszony bizonyította a bátorságát, amikor jelentette a hatóságok felé, amit látott, ráadásul egy olyan gyereknek nyújtott segítséget, akit korábban nem ismert. Büszkék vagyunk rá, hogy a mi közösségünkben él és dolgozik” - mondta egy szóvivő.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Sírva panaszolta el egy amerikai anya, hogy nincs elég pénze fia inzulinjára, rengetegen küldtek adományt a videója láttán

Ezer dollárba, vagyis majdnem 300 ezer forintba került cukorbeteg kisfia inzulinja, amit nem tudott kifizetni a gyógyszertárban, ekkor borult ki.
Címkép: slimkwow/Tiktok - szmo.hu
2021. január 14.

hirdetés

Sírva panaszkodott egy amerikai édesanya a TikTokon, hogy hiába dolgozik ő és a férje is, képtelenek fizetni cukorbeteg fiúk gyógykezelését.

Katie Schieffer tízéves fiát nemrég diagnosztizálták 1-es típusú diabétesszel, emiatt kétóránként inzulint kell adni neki. Az anya éppen egy gyógyszertárból jött ki, ahol ki kellett volna váltania a fia receptjét. Miután beült a kocsijába, elsírta magát.

"Ezer dollárba [majdnem 300 ezer forint - a szerk] kerül. Nem tudtam kifizetni. Most oda kell mennem a fiamhoz és megmondani neki, hogy nem tudtam megvenni"

- panaszolta a könnyeivel küszködve.

A nő elmondta, ő és a férje is teljes munkaidőben dolgoznak, sőt az anya három műszakban, és mellette iskolába is jár. Amióta a gyerekük megszületett, folyamatosan fizetik a gyógyszereit és a kezeléseit. Úgy érzi, hiába tesznek meg mindent a férjével, nem tudnak megbirkózni a költségekkel.

"Ti hogy csináljátok? Én vagyok az egyetlen, aki ilyen problémákkal küzd?"

- tette fel a kérdést.

hirdetés

@slimkwow

##type1diabetes ##kids ##struggle ##ontheedge ##imdone ♬ original sound - Katie Schieffer

A videóját több mint félmillióan látták a TikTokon, de a Twitteren és a Redditen is gyorsan elterjedt, előbbi oldalon 1,6 milliós nézettségnél tart.

Nagyon sokan együttéreznek Schiefferrel, a kommentelők az amerikai egészségügyi rendszert támadják azért, hogy ilyen sok embert hoznak ilyen lehetetlen helyzetbe.

Az egyik hozzászóló a Redditen például azt írta: "Milyen szomorú, hogy a világ leggazdagabbjának tartott országban az emberek még mindig küszködnek, hogy inzulinhoz jussanak. Brazíliában ingyenes az inzulin. BRAZÍLIÁBAN."

Egy másik pedig arra világított rá, hogy az inzulint olcsón elő lehet állítani, ezért undorító, hogy a gyógyszercégek hasznot húznak rajta.

Sokan a véleménynyilvánítás mellett anyagilag is támogatták az anyát, miután megosztotta a PayPal és a Venmo elérhetőségét. A sok adományból pedig Katie meg tudta venni a gyerekének az inzulint. Egy videóban a fiával együtt mondott köszönetet mindenkinek, aki támogatta őket.

Forrás: Daily Mail


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Bírósági ítélet hozta újra össze a hajléktalan gazdit és ellopott kedvencét

Megható videó készült arról, ahogy a labrador visszakerült jogos tulajdonosához.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 13.

hirdetés

Kitörő örömmel borult egymás nyakába egy amerikai hajléktalan és segítőkutyája, miután az állatot ellopta a férfitól egy nő - írja a Fox 30.

A hajléktalanként élő James Michael Nicholoshoz még újév napján ment oda az utcán egy nő, akit ismert: felajánlotta, hogy hazaviszi magához a férfi Boots nevű segítőkutyáját, és megfürdeti. Nicholos beleegyezett, mivel egyszer már korábban is elengedte a nővel az ebet.

Most azonban hiába várta, a nő nem hozta vissza a kutyát, helyette viszont kapott egy telefonhívást: a nő azt állította, hogy a kutya séta közben elszaladt, és azóta sem találja.

A férfi a csatornának elmondta: teljesen összetört a hír hallatán, mivel a segítőkutyája volt a mindene, az az élőlény, amely a legnehezebb időszakokban is tartotta benne a lelket. Azt is elmondta: a hatéves ebet nagyon jól tartja, rendszeresen hordja állatorvoshoz, és a kutya sosem éhezik. A hajléktalan főnöke - Nicholos részmunkaidőben egy turkálóban dolgozik Los Angelesben - gyanúsnak találta a történetet, és bátorította a férfit, hogy ne hagyja annyiban az ügyet. Végül Nicholos beperelte a nőt, és meg is nyerte a pert: kiderült, hogy a nő valóban ellopta az ebet.

A bíróságon azzal védekezett, hogy két férfi közelített hozzá, amikor a kutya elszaladt, ám mindeközben Boots végig nála volt. A bíróság bűnösnek találta lopás, félrevezetés és gondatlanság vétségében.

Nicholos 100 ezer dolláros, azaz majdnem 30 millió forintos kártérítést követel, ám a legnagyobb elégtételt már megkapta: hétfőn a nő köteles volt visszaadni a kutyát, az önfeledt pillanatokról pedig videofelvétel is készült.

VIDEÓ: Így örült a hajléktalan és ellopott kutyája egymásnak:

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Ha bliccelünk, Hide the Pain Harolddá változunk a BKK szerint

Jópofa posztban, az ismert mémmel mutatják meg, hogy tudják elsőre kiszúrni a jegyet nem vásárlókat az ellenőrök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Nemcsak az utasok tudják hamar kiszúrni egy felszállóról, hogy ki az ellenőr, de ez a képesség fordítva is létezik: a jegyellenőrző munkatársak is hamar rájönnek, ha valaki bliccelni próbál. Ezt az üzenetet közvetíti a BKK legújabb kampánya, amihez a közismert, magyar mémfigura, Hide the Pain Harold figuráját vették elő.

A kényszeredetten mosolygó kedves idős úr képén keresztül bemutatják, hogy mik a tipikus árulkodó jelek a jegyet nem vásárlók körében.

Ezek a társaság szerint a következők:

1️⃣ Elvörösödés az ellenőrök láttán

2️⃣ Kétségbeesett tekintet

3️⃣ Félelem kompenzálása mosolygással

hirdetés

4️⃣ Pótcselekvés a nyugodtság látszatának fenntartásáért

5️⃣ Enyhén görnyedt, védekező testtartás

A Budapesti Közlekedési Központ ezért azt javasolja, a stressz elkerülése érdekében mindig legyen nálunk érvényes jegy vagy bérlet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: