hirdetés

KÖZÖSSÉG

„Őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze” - megható beszédet mondott Gálvölgyi János Sas József temetésén

Eltemették a Jászai Mari-díjas művészt, Gálvölgyi mellett számos híresség vett részt a szertartáson.
Fotó: MTI/Soós Lajos - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

Péntek délben eltemették Sas József humoristát, aki múlt vasárnap halt meg, miután szervezete feladta a koronavírussal vívott harcot. A nevettetőt a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra - írja a Blikk.

A temetésen megindító beszédet mondott Sas pályatársa Gálvölgyi János, akivel több mint 40 éven át voltak jó barátok:

"Itt most magunk vagyunk, őszintén és szomorúan. Ha már őszinteség: őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze. Sokkal régebbről, mint a jelenlévők bármelyikével. Több mint 40 év. Fellépések, nyaralások, csöppnyi együttlétek. Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek. (…)

"Te nem adtad fel könnyen. Te azt sugalltad egész pályafutásod alatt, hogy nem lehet, nem szabad feladni, sikert kell csinálni. A legrosszabb körülmények között is csak hinni, és akarni kell"

- idézte

hirdetés

A temetésre a családtagokon és a rajongókon kívül sok ismert ember is érkezett, hogy leróják tiszteletüket a Jászai Mari-díjas művész előtt.

Többek közt Bodrogi Gyula, Medveczky Ilona, Heller Tamás és Beregi Péter is ott volt. Sas özvegyét, Zsuzsát Hofi Géza özvegye, Ildikó támogatta a szertartás alatt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Hároméves lett az SMA-s Zente

Szülei édes fotóval és megható szavakkal ünnepelték a kisfiút.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 28.

hirdetés

Vasárnap ünnepelte harmadik születésnapját Zente, az SMA 1 betegséggel küzdő kisfiú, akinek közösségi adakozásból jött össze a világ legdrágább gyógyszeréhez szükséges pénz, 700 millió forint. A Zolgensma-kezelés óta édesanyja rendszeresen tölt fel fotókat, videókat és beszámolókat fia Facebook-oldalára. Íme a szülinapi köszöntője:

„Három éve már, hogy megszülettél! Anya és Apa lettünk és kezdetét vette a nagy kaland...A miénk sajnos kicsit nagyobb kalandocska, mondhatni "extrém sportolók" vagyunk! Pontosabban csak Te, mi meg segítünk téged ahogyan erőnkből telik! Tavaly ilyenkor arról írtam, hogy már akkor, 2 évesen mennyi mindenre és mindenkire rácáfoltál azzal, hogy élsz, hogy fejlődsz, örökké mosolyogsz, hogy megmozgattad az egész országot és a lista szinte végtelen!

Tavaly azt írtam, remélem a harmadik szülinapodra még egy fontos dologra rácáfolsz! Nem mertem leírni mi a vágyunk, csak utalni rá... Igen, titkon bíztam benne, hogy mára talán örülhetünk az első lépéseknek. És IGEN! Ismét sikerült megmutatnod a kételkedőknek, ráadásul már négy hónappal ez előtt, hogy egy SMA 1-es kisfiú is képes megtanulni állni és lépegetni!

Látom /látjuk, hogy ez csak a kezdet! Rengeteg erő, energia és akarat van még benned! Egyértelművé téve, hogy jó az irány és ez csak a kezdet! Én, a többi anyukával szemben nem tudom azt írni, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a három év. Őszintén én úgy érzem, hogy 10 év félelme, felelőssége, aggódása, küzdelme, energiája, öröme, szeretete, boldogsága lett belesűrítve. Eszencia. Te vagy a mi kis eszenciánk! Maximális, koncentrált dózis mindenből! Isten éltessen kicsi napsugarunk, drága Zente "babánk"!”

 

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Hős lett a futár, aki elkapta a 12. emeletről kizuhanó kislányt Vietnamban

Rémisztő felvételen az eset, a kétéves gyerek megúszta kéz- és lábtöréssel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kiesett egy kislány egy vietnami panelház 12. emeletéről, valaki a telefonján fel is vette a rémisztő pillanatokat. A kislány az erkélyen lógott, az egyik kezével kapaszkodott még, aztán lezuhant.

A kétéves kislány csodával határos módon túlélte a február 28-án történt esetet, mindössze a karja és a lába tört el. Az történt, hogy az utcán épp ott állt egy futár, aki még időben felmászott az épület előtt lévő kisebb tetőre, és elkapta a lezuhanó gyereket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

A levegőben lógva kérte meg párja kezét egy tűzoltó Mohácson

A barátnő nem sejtett semmit, ezért igencsak meglepődött, amikor meglátta a párját az ablakban. Természetesen igent mondott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Különleges módon kérte meg egy mohácsi tűzoltó a párja kezét. Windischmann Dávid múlt szombaton lepte meg barátnőjét, aki a családi ebéd után a tökéletes elterelő hadműveletnek köszönhetően nem sejtett semmit a tervről.

Éppen ezért igencsak meglepődött, amikor Dávid egyszercsak felbukkant az ablakban, méghozzá a levegőben lógva.

A tűzoltó őrmester a helyi tűzoltóállomásról érkezett kedveséhez, kollégái és alpintechnika segítségével jutott fel az emeleti szoba ablakához. Így tette fel Dórinak a nagy kérdést, aki természetesen igennel felelt.

A rendhagyó lánykérésről videó is készült, Trábert Olivér örökítette meg az emlékezetes pillanatokat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Vakcinás fecskendőt tartó húsvéti csokinyulakat készít egy lajosmizsei cukrász

Rimóczi László a maszkos csokimikulás után újabb egyedi és kreatív különlegességgel rukkolt elő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Újabb jópofa édességgel rukkolt elő Rimóczi László a maszkot viselő csokimikulás után: vakcinás fecskendőt tartó csokinyuszikkal készül húsvétra.

A lajosmizsei cukrász az RTL Híradónak elmondta, hogy a nyulat olasz tejcsokoládéból készíti, a szintén csokiból készülő fecskendő fölé pedig egy marcipán virág kerül.

Eddig csak pár darab készült a különleges édességből különböző méretben, a legnagyobb egy kilónál is nehezebb. Az már biztos, hogy nem lehet majd házhoz rendelni belőle, mert a csokifecskendő olyan törékeny, hogy nem bírná a szállítást.

Rimóczi László azt mondta, az a célja a vakcinás csokinyuszival, hogy jobb kedvre derítse a vásárlóit.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: