KÉK HÍREK
A Rovatból

Őrizetbe vették csontsoványan éhen halt gyöngyösi kislány szüleit

Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a büntetőjogi felelősségük. Otthonukból vezették el őket bilincsben.

Link másolása

Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatják ki az május 12-én holtan talált másfél éves kislány szüleit. A párt gyöngyösi otthonukból vezették el a rendőrök bilincsbe verve.

Az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az eljárásban kirendelt elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége, ezért vitték be őket május 19-én reggel a főkapitányságra.

nyitokep_gyongyos

Újabb részletek derültek ki múlt héten holtan talált másfél éves kislány családjáról. Jól szituáltak voltak, a gyermek gyakorlatilag tele hűtő mellett halt éhen. Amikor a rendőrök rátaláltak, csontig volt soványodva, alig nyomott többet, mint három, három és fél kiló.

A család hűtőszekrénye viszont tele volt. Az egyik szomszéd pedig azt is elmondta, hogy a gyerekek sírásától zengett a ház,

a szomszédok kihívták a rendőröket is, de a szülők nem nyitottak nekik ajtót - írja az Origó.

bantalmazas1

A házaspár a gyöngyösi panelházban zárkózottan élt, nem tartották senkivel a kapcsolatot. A férj, K. Gusztáv kőfaragóként dolgozott. "Felesége más férfiaknak a szemébe sem mert nézni, szomszédaival nem mert beszélgetni, de még az utcára sem mehetett le. A társasházban, ahol éltek, úgy viselkedtek, mintha bujkálnának valaki elől" írja a Blikk.

A lap információi szerint nem vették át a leveleiket, a postást sem engedték be. A családfő intézte a vásárlást.

Az orvost és a védőnőt sem mehetett hozzájuk egy idő után. Utoljára 2015 novemberében látta orvos a múlt héten elhunyt kislányt, akkor a gyermek 7 kilós volt.

A nagyszülők állítólag aggódtak, de nem mertek szembeszállni a férfival.

Elütött a Metró egy férfit, aki túlélte a balesetet

"Úgy tudjuk, a családban rendszeresnek számítottak a veszekedések – főként az asszonyt lehetett hallani, volt, hogy egy egész estét végigüvöltött egy fültanú szerint. A nyilatkozó lakók úgy érezték, tehetetlenek voltak – a családról egyszerűen leperegtek a figyelmeztetések" - írja az Origó.

A Bors információi szerint az esetnek már voltak előzményei. Az elhunyt kislány négy és fél éves nővérét 2013-ban alultápláltság miatt kórházba szállították (ezt az Origónak nyilatkozó szomszédok is megerősítették.) Akkor kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult a család ellen, ám a gyermeket mégis visszaengedték a szüleihez.

"J. M. 36 éves és K. G. 52 éves gyöngyösi lakosok ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás és őrizetbe vételüket követően a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását" írja a Police.hu.

VIDEÓ: Őrizetbe vették a szülőket:

Via police.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: