SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Molnár Áron kommentben szólt be Fördős Zének, amiért együtt dolgozik a Nutellával, óriási vita lett belőle

„Kérlek ne oktass, ne mondd meg, szerinted hogyan kell egy közszereplőnek viselkedni” – válaszolta Zé, utána pedig mindkét oldalon elindult az adok-kapok.


Fördős Zé még péntek este osztott meg egy posztot a Facebook-oldalán, amiben megköszönte a követőinek, hogy a Nutella világnapja alkalmából egy élő, közös főzés során rengetegen csatlakoztak hozzá.

"Nutellás-kókuszos-mogyorós császármorzsát csináltunk több százan együtt, én imádtam!! Köszi, hogy ennyien jöttetek!!"

- fogalmazott Zé a posztban.

A bejegyezés alatt viszont elindult egy hatalmas vita. A poszthoz ugyanis kommentelt Molnár Áron színész, aktivista, a noÁr Mozgalom alapítója, aki már hosszú ideje rendszeresen felszólal a klíma- és ökológiai védelem kapcsán. Zé posztjához is emiatt írt hozzászólást.

"Szia Zé! Nem ismerjük egymást. Én Molnár Áron vagyok, színész, aktivista, a noÁr alapítója.

Te nagyon sok emberhez eljutsz, jómagam is előszeretettel tanultam már tőled receptet. Az ismertség felelősség. Kérlek mielőtt beállsz a Nutella mellé, mindenképp csekkold az ökológiai katasztrófában betöltött szerepét, illetve a fenntarthatóságért tett lépéseit.

Azért nem linkelek semmit, mert bízom benne, hogy bepötyögöd a Google-be és utánajársz. Ahogy én is tettem ezt egy jó receptedért.

Nagyon kérlek tartsd szem előtt, hogy te sok embernél példaként járhatsz elől, ami óriási lehetőség, hogy szemléletet formálj és akár kiállj a klíma-és ökológiai védelemért. Ezért az sem mindegy mi szerepel egy #-ed után. Vagy milyen #-gel egészíted ki a posztodat.

Szép napot Neked!" - fogalmazott posztjában Molnár Áron.

Több kommentelő is beállt a színész mögé:

"Szép lenne, ha példát mutatnátok és nem támogatnátok a legnagyobb pálmaolaj felhasználót. Pénz beszél..."

"Hány Nutella landolt a puttonyban, hogy bevállaltad ezt a "píár" fogást? Bár eddig nem ismertelek, most kiderült, semmit sem vesztettem, hogy nem tudom, hogy itt "épp mi történik". Kíváncsi leszek, mennyit esik ezek után a népszerűséged - mert akinek van egy csöpp esze, nem fog az irányodba érdeklődést mutatni. További sikeres - Nutella mentes - főzőcskét kívánok!"

"Ezért fizetett valaki, vagy önszántadból reklámozol egy olyan terméket, amely a mai világban minden tudatos ember számára kritikus? Már csak azért is, mivel a terméknek ma már rengeteg olyan helyettesítője létezik, amelyben nem használtak pálmaolajat, ráadásul ízletes is. Ami felháborít, egy szakács, aki tudja, hogy ezrek követik a tevékenységét, ilyet megenged magának....ezért a posztért Németországban biztosan ízekre szedtek volna. A kommentekből látom, mennyire le vagyunk maradva. Főleg az olyanok akik kb. azt írják, kit érdekel, finom és kész...ők majd 20 év múlva magyarázkodhatnak a saját gyermekeiknek, miért is szartak bele...

A hülye viszontérvekre meg, hogy ne autózz, ne telefonozz stb. csak annyit tudok mondani, aki tudatosan él, az megpróbál minden téren tudatosan élni, de a mai társadalomban a barlangba nem igazán tudunk visszamenni, azonban amit helyettesíteni lehet környezettudatos termékkel, azt minimum megtesszük. Egy celebnek is minimum ezt kellett volna. Street Kitchen...kihúzva."

Azonban sokan nem értettek egyet Molnár Áron kommentjével és ennek is hangot adtak:

"Most tényleg???? Nincs más dolga sok embernek, mint belekötni Zébe??? Ebben sem több, sem kevesebb nincs, mint hogy egy jó kaját készített nekünk! Ennyi! Ez egy főzős csatorna! Nem várható el a termékkel, a gyártóval kapcsolatos "családfakutatás"! Ez pont ugyanolyan kaja, mint a többi. Aki akarja elkészíti, aki nem akarja, az nem. Teljesen mindegy, hogy milyen indíttatásból nem kér belőle!

Majd mindenki eldönti, hogy kéri, vagy nem! Ne tegyük már Zé vállára a Föld megmentését! Nem a pálmaolaj, vagy Nutella fogja Földet kizsigerelni! Attól, hogy tüntetünk a pálmaolaj ellen, nem fogják leállítani a Nutella gyártását! Fördős Zé! Elegánsan engedd el ezeket a hozzászólásokat! Az étel biztosan finom! Ennyi a lényege a fotónak! Várjuk a többi jó kaját is!"

"Nagyon remélem, hogy az itt Nutellával kapcsolatban hozzászólók a környezetvédelem érdekében a pandémia után nem teszik fel a hátsójukat egy repülőgépre nyaralgatás céljából. Gondoljunk a kerozinra milyen környezetromboló."

"Fúú emberek, mielőtt még leszednétek a keresztvizet is Zéről, azért elgondolkodhatnátok azon is, hogy egyébként sok cég próbál tenni a fenntarthatóságért. Nem védeni akarom a Ferrerot, én magam kifejezetten utálom a Nutellát, de nem biztos, hogy ugyanolyan a szemléletük, mint ezer évvel ezelőtt. A teflon serpenyő is elég környezetszennyezően készül (de gyanítom ezt itt mindenki tudja), remélem senkinek nincs otthon egy sem. Egyébként kifejezetten örülök, hogy ennyi zero waste/ökoháztartást vezető ember van ebben az országban, nekem nem ez a tapasztalatom mikor látom a bevásárlókosarakat".

Molnár Áron kommentjére Fördős Zé is reagált:

"Nagyon kedves tőled, hogy elmondod nekem a véleményed, de valójában itt az történik, hogy az én ismertségemet használva, kvázi a hátamon felmászva próbálsz elismerést szerezni magadnak mások előtt. Ha az emberekhez kívánsz szólni, kérlek tedd meg a saját felületeiden. Ha nekem akarsz tanácsot adni abban, hogy mit hogyan csináljak, legközelebb dobj egy üzenetet. Kérlek ne oktass, ne mondd meg, hogy szerinted hogyan kell egy közszereplőnek viselkedni. Még soha nem láttam az elismerő kommentjeidet semelyik társadalmi szerepvállalásom kapcsán, most pedig a semmiből előkerültél - kedvesen, bölcsen, polkorrekten. Nekem nem szimpatikus az ilyen. Neked is szép napot!"

A vitának azonban itt még nem lett vége, sokan ugyanis azt kritizálták ezután, hogy milyen stílusban válaszolt Zé.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk