hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Nem ment munkába hétfőn 250 Tesco-dolgozó

Kaptak hétfőre egy extra szabadnapot.

Link másolása

hirdetés

A Tesco közel 250 dolgozójának adott extra szabadnapot az iskolakezdés apropóján - azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke idén lett első osztályos. Az áruházlánc emellett azoknak a kollégáknak, akiknek gyermeke iskoláskorú, kedvezménykupont ad, ezzel is megkönnyítve az iskolakezdést, áll a cég közleményében.

Mint írják,

Magyarországon 7500 “tescós szülő” van.

Idén több mint 5300 - 6 és 18 éves kor közötti gyermeket nevelő – munkatársnak nyújtottak pénzügyi támogatást a beiskolázáshoz.

A plusz szabadnapot pedig azért kapták az elsős diákok szülei, hogy elkísérhessék gyermekeiket az iskolába.

hirdetés

A Tesco családbarát intézkedéseinek részeként bevezette tavaly a Babacsomagot is, aminek az a lényege, hogy minden újdonsült „tescós szülőt” egy, saját márkás termékekből (törlőkendő, babaolaj stb.) összeállított babacsomaggal lep meg az áruházlánc. Idén eddig 307 „Tesco-újszülöttet” köszönthettek így.

Nyáron pedig, már hagyományosan, nyári tábort is szerveztek, ahol egy héten keresztül számos programmal várták a rászoruló alkalmazottak gyermekeit. Idén a korábbiakhoz képest jelentősen nőtt a résztvevők száma: ezúttal már közel 200 gyerek nyaralt a jóvoltukból.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

„A gyerekek keresik az apjukat, várják haza” - Meghalt a miskolci hármasikrek édesapja

A 37 éves férfi súlyos szívbeteg lett, két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. A családsegítő szerint ha nincs a covid, talán hamarabb megkaphatta volna a szükséges kezeléseket.

Link másolása

hirdetés

Négy évvel ezelőtt születtek a miskolci hármasikrek, akiknek érkezése azért volt szenzáció, mert spontán módon fogantak. Ilyen 7-8 ezer szülésből egyszer ha előfordul - írja a Blikk.

Az akkor 25 éves édesanya elmondta, hogy csak egy babát vártak, őket is meglepte, hogy három pici született. Bár az édesapa akkoriban még dolgozott az építőiparban, de az egészségügyis anyuka otthon maradt az ikrekkel, így segítségre szorultak.

A Zsófi-ReményVár Egyesület támogatta a családot egy évig. Majd mikor az apa lebetegedett, újra a család mellé álltak. Az egyesület elnöke a lapnak elmondta, hogy:

"2019-ben kerültünk ismét napi kapcsolatba velük, amikor Robiról kiderült, hogy beteg. Eleinte csak egy megfázásra gyanakodtak, aztán az orvosok közölték, hogy súlyos szívbetegséggel küszködik. A vizsgálatok során azt is megállapították, hogy szívátültetésre lesz szüksége, de előtte egy hosszas gyógyszeres kezelés várt rá, ami az egész tavalyi évben tartott".

Az apa ekkor már nem tudott dolgozni, még az albérletük emeletére is nehezen jutott fel. Az anya ment vissza dolgozni.

hirdetés

"Idén márciusban Robi kapott egy szívritmus-szabályzót, vagyis pacemakert, de még utána is nagyon vizesedett. Hiába szedte a gyógyszereket, nem igazán javult az állapota. Ekkor már tudták, hogy az albérletükből hamarosan el kell költözniük, ezért a falusi csok segítségével megvettek egy házat Sajóbábonyban. Amikor berendeztük nekik, már nagyon rosszul volt.

Végül néhány nappal később, július 8-án mindössze 37 évesen örökre lehunyta a szemét. Két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. Ha nincs a Covid, Robi máig élhetne. Akkor talán hamarabb megtörténhetett volna az a beavatkozás, amire szüksége volt az élethez"

– mondta el a családsegítő.

Laura, az édesanya nehezen éli meg, hogy bár az egészségügyben dolgozik, mégsem tudott párján segíteni, pedig azt tervezték, hogy egész életüket együtt élik le.

"Teljesen összeomlottam a párom halála után. A gyerekek keresik az apjukat, várják haza, nem értik, hogy miért nincs velünk otthon. Még nem tudják azt sem, mi történt vele"

– mondta.

Ha segítenél a családnak az alapítvány számlaszámán megteheted: 10402764-50526755-84751000. Közlemény: Szilágyi Laura.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Foxi lecsókolbásszal tért haza, a gazdi keresi a jogos tulajdonost

'Mivel nagyjából 100 százalékban biztos vagyok abban, hogy nem volt nála pénz, ezért úgy hiszem, valakinek kártérítéssel tartozom, melynek eszmei értékét is készek vagyunk elismerni' - írja a kutya gazdája.

Link másolása

hirdetés

Különös történetet osztott meg Mariann a közösségi oldalán. Kutyája kedden egy jó adag kolbásszal tért haza. Az eddig nem derült ki, hogy hol tett szert a finomságra, pedig gazdája igyekezett több módon is megtalálni a jogos tulajdonost. A saját oldalán is beszámolt a történtekről, bízva benne, hogy eljut a felhívása a megfelelő helyre. Íme a sztorija:

"Kedves törökbálinti szomszédaim,

Foxi ma kiszökött a házból (nyitva maradt a kapu) és ezzel a hatvan deka lecsókolbásszal jött haza.

Mivel nagyjából 100 százalékban biztos vagyok abban, hogy nem volt nála pénz, ezért úgy hiszem, valakinek kártérítéssel (vélem egy elmaradt lecsóval) tartozom, melynek eszmei értékét is készek vagyunk elismerni.

Aki felismeri a képről (különös ismertetőjele nincs) (a fognyomok később kerültek rá) az jelentkezzen méltányos igénnyel"

- írja a Mariann.

hirdetés

A sztorit máris több ezren lájkolták és megosztották, a kommentelők sem fogták vissza magukat. A legtöbben a kutyát dicsérték, és saját hasonló történetüket is megosztották.

"Foxi kutyát jó áron megvenném!"

"Úgy 35-40 évvel ezelőtt az egyik macskánk egy szépen bepanírozott karajjal állított haza."

"Amikor még a bolt előtt hagyta a tejes az árut, a mi németvizslánk rendszeresen járt nyitás előtt zacskós tejért, kakaóért!!"

"Az én macskám egy hatalmas csirke far-háttal lepett meg. Három napig kerültem a szomszédokat"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Lakatos Márk pólókampányából egymillió forint jött össze, amit jótékony célra ajánlott fel

Hírességek is csatlakoztak az akcióhoz, hogy felhívják a figyelmet a szolidaritásra.

Link másolása

hirdetés

Nagy siker lett Lakatos Márk 18-as karikával díszített pólója, melyet a Budapest Pride alkalmából tervezett, majd számos híresség vállalta a benne való megjelenést és fotózkodást. A stylist, műsorvezető elképzelése az volt, hogy a ruhadarabokból beérkező bevételt felajánlja jótékony célra.

Szombaton a közösségi oldalán arról számolt be, hogy

összejött egymillió forint,

melyet a Háttér Társaság, Magyarország legnagyobb és legrégibb jelenleg is működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) civil szervezete kaphat meg, és ezzel a jogsegélyszolgálatát támogatja.

Vasárnap pedig a pólókkal készült különleges sztárfotókat is megosztotta az oldalán. Látni köztük Lakatos Márk mellett többek között Tóth Andit, Gryllus Dorkát, Péterfy Borit, Steiner Kristófot is.

hirdetés

VIDEÓ: A fotózáson készült beszélgetések

A pólókat Istenes Bence és Csobot Adél is felvette:

Több barátja is felvette a pólót, Márk egy-egy rövid történetet is fűzött hozzájuk:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Csipszes zacskóval és ragasztószalaggal mentette meg a megkéselt férfi életét egy New York-i rendőr

A kiérkező zsaru nagyon higgadtan látta el a vérző férfit, aki neki köszönheti az életét.

Link másolása

hirdetés

Életet mentett egy amerikai rendőr leleményessége, amikor egy megkéselt férfi sérülését egy csipszes zacskó és némi ragasztó segítségével látta el - írja a Daily Mail.

Ronald Kennedyt még július 7-én riasztották New York harlemi városnegyedébe egy késeléses támadáshoz. A rendőr testkamerájának felvételeit pénteken hozta nyilvánosságra a New York-i rendőrség. A videón látszik, hogy a helyszínre kiérkező rendőr felmérve a helyzetet az egyik szemtanút megkéri, hogy hozzon egy zacskó csipszet.

A földön fekvő 29 éves áldozat közben azt mondja a rendőrnek, hogy a tüdejét érhette a vágás. Amikor visszaér az illető a csipsszel, a rendőr kibontja, kiszórja belőle az ételt, majd arra kéri a férfit, hogy ragasztószalagot is vigyen neki. Később látszik, hogy a rendőr két másik ember segítségével lefekteti a vérző férfit, és a csipszes zacskóból készít kötést, amelyet aztán a ragasztóval rögzít oda. A kiérkező mentők már tőle veszik át a sebesültet.

A rendőrség Twitter-bejegyzéséből kiderül, hogy

a sérültet ellátó orvos szerint Kennedy beavatkozása mentette meg a férfi életét.

New Yorkban az utóbbi időben megugrott a gyilkosságok száma, idén eddig 225 ilyen eset történt, amely már most 5 százalékos növekedés az előző évi adatokhoz képest. A leggyakrabban a fenti esethez hasonló késeléses vagy pisztolyos támadások fordulnak elő a városban.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: