News here

KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Teljesült az autista Bence álma: mozdonyvezető lehetett a legújabb emeletes vonaton

A 20 éves, autizmus spektrumzavarral élő fiú a „Neked munka, nekem álom” akció keretében ülhetett be a hipermodern motorvonat vezetőfülkéjébe.

Link másolása

„A jobb oldali panelen van a beüzemelő kapcsoló, mellette a vészfék és az irányváltó, amellett pedig a menetfékkar, ezzel lehet fékezni vagy gyorsítani. Az ott a légfék, az pedig az ajtónyitó gomb, a homokoló, a fényszórógomb és a kürt”

– sorolja precízen egymás után a KISS motorvonat vezetőfülkéjében található gombokat Király Tamás mozdonyvezető.

Mellette az ülésben Bence magabiztosan figyel, nyoma sincs az arcán lámpaláznak, pedig hosszú évek óta álmodozott erről a pillanatról.

A fiú 2-3 éves korában kezdett rajongani a vonatokért, elmondása szerint a hangjukat és a látványukat is imádja. Amikor csak teheti, utazik is rajtuk – sokszor konkrét úti cél nélkül, csak az élmény miatt száll fel.

A „Neked munka, nekem álom” akcióra édesanyja hívta fel a figyelmét, rögtön arra gondolt, hogy ez jó alkalom lenne teljesíteni a vágyát.

A Salva Vita Alapítvány idén már hatodjára kínál lehetőséget közel 200 fogyatékos embernek arra, hogy eltölthessen egy fél napot álmai munkahelyén. Az egyik helyszínen tavaly is ott voltunk, akkor a szintén autizmussal élő Bernát próbálhatta ki magát tetoválóként.

A szemléletformáló projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek foglalkoztatásának lehetőségeire – a jelentkezők és az őket fogadó munkáltatók találkozhatnak, megismerhetik egymást és kölcsönös tapasztalatokat szerezhetnek.

„Meggyőződésünk, hogy az integráció és befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és reméljük, hogy akár a program sikerének is köszönhetően egyre több munkáltató fogja fontosnak tartani azt, hogy megváltozott munkaképességű embert, és azon belül is fogyatékos munkavállalót alkalmazzon vállalatánál”

– árulta el Vég Katalin, az alapítvány vezetője.

A legnépszerűbb munkakörök az idei évben a cukrász és az állatgondozó, ezekből több megyében, több helyszínen is valósultak meg álom-munkanapok. De volt már kertész, régész, műkörmös, fodrász, eladó, irodai munkatárs, tv híradós, könyvtáros, virágkötő, kamionsofőr, állatorvos, fotós is az áhított munkakörök között.

A programban szinte valamennyi fogyatékossági csoportból érkeznek résztvevők, de az értelmileg akadályozottak, mozgássérültek vannak a legtöbben a jelentkező álommunkások között.

Nem lehet akárkiből mozdonyvezető

Bence idén érettségizett, jelenleg logisztikai technikusnak tanul egy OKJ-s képzésen. Ha minden jól megy, két év múlva fogja elvégezni, azután pedig feltett szándéka, hogy mozdonyvezetőnek is jelentkezik.

A követelményekkel már most abszolút képben van:

„Először egy elég kemény felvételi teszten kell átmenni, ahol matematikai, fizikai, féksúlyszázalék-számítási és hasonló feladatok vannak. Ezután jön az állásinterjú, ha ott is megfelelsz, akkor pedig az orvosi alkalmassági vizsga, ahol a szívveréstől a látáson át a neurológiáig mindent ellenőriznek. Szigorú pszichológiai és reflextesztek is vannak."

Hogy ezek mennének-e neki? „Szerintem igen, de nem akarom előre elkiabálni. Majd ha odaérek, kiderül” – fogalmaz.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Egy kislányt is örökbefogadhatott A család az család mozgalom társalapítója és párja
Pál Marci leírta, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük annak érdekében, hogy a kis Hanna hivatalosan is a családjuk tagja lehessen.

Link másolása

Pál Marci, A család az család mozgalom társalapítója és a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora a közösségi oldalán árulta el, hogy tovább bővült a családjuk, egy kislányt fogadtak örökbe. Mint írja:

"Egy hosszas jogi procedúra során sikerült örökbe fogadnunk kislányunkat, Hannát. Andris csodálatos nagytestvér és imádják egymást, Walter még szokja az új helyzetet, mi pedig egyre kevesebbet alszunk, de minden perc megéri!

Persze közben senkiben nem szeretnénk felesleges illúziókat kelteni, hogy meleg pároknak (vagy meleg egyedülállóknak) lehet ma itthon örökbe fogadni, mert a mi ügyünk sok szempontból egyedi és különleges".

Pál Marci azt is elárulta, hogy a kislány a születése óta a családjukban él, de arra, hogy hivatalosan is a gyermekük legyen, sokat kellett várni. Férjének „még a 2020-as törvénymódosítás előttről volt érvényes határozata (engedélye), amivel törvényesen, még miniszteri jóváhagyás nélkül” tudtak volna örökbe fogadni. A kislány úgy került hozzájuk, hogy a kicsi édesanyja megkereste őket azzal, hogy nem tudja felnevelni a gyerekét, ezért rájuk bízná Hannát. Így közösen jártak tanácsadásokra és a gyermekvédelmi szakszolgálathoz, ami előfeltétele volt a nyílt örökbefogadásnak.

A bökkenőt az jelentette, hogy a gyámhivatal külön indoklás nélkül a baba születésekor visszavonta a korábbi örökbefogadási engedélyt. Ez ellen a pár fellebbezett és nyertek is, de a gyámhivatal megtámadta a döntést, ezért végül a Kúria döntött az ügyükben - az ő javukra. Az egész folyamat kilenc hónapig tartott, amit Pál Marci életük egyik legszebb, de legnehezebb időszakának nevezett.

„Egy ilyen procedúrának kitenni egy kisgyermekes családot, egy krízisben lévő anyát, illetve egy újszülöttet semmiképp sem mondható családbarát magatartásnak”

- véli Pál Marci.

A boldog szülők szerint "a szeretet a legnagyobb sötétségben is utat tör magának, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik. A szeretet mindig győz!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
Senki nem segített az idős bácsinak, amíg meg nem jelentek Budapest legjobb fej rendőrei
Példaértékű, amit a hatóság emberei tettek.

Link másolása

Budapesten az Üllői úton, a Kőér utcánál található felüljáró alatt egy idős férfi próbálta eltolni a vélhetően meghibásodott autóját az út közepéről. A felvételen jól látható, hogy senki nem sietett az idős úr segítségére, ezért egyedül próbálta a belső sávból kitolni a járművet, hogy ne akadályozza a forgalmat.

Ezt azonban észrevették az arra járó rendőrök, akik nem tétlenkedtek.

A külső sávban a hatóság emberi megálltak, és azonnal kipattantak a szolgálati autójukból, hogy segítsenek az idős férfinak, aki jól láthatóan nem boldogult egyedül.

A rendőrök segítségével végül sikerült biztonságos helyre tolni az autót – derült ki a Bp-i Autósok YouTube-csatornán közzétett videó alatti kommentből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Karácsony Gergely egy szál szegfűvel búcsúzott a Pléh Csárda rántotthús-királyától
A főpolgármester szerint Budapest elvesztette egy legendáját.

Link másolása

Ahogy azt hétfő este mi is megírtuk, elhunyt Bábel István, a brutális adagjairól és tradicionális magyar ízeiről híres rákospalotai étkezde, a Pléh Csárda alapítója.

A híres szakácsról megemlékezett egy Facebook-posztban Karácsony Gergely is, aki el is ment a Pléh Csárdába.

„Budapest elveszítette egy legendáját, meghalt Bábel István vendéglős, a Pléh Csárda alapítója, a rántotthúskirály. A Zugló és a 15. kerület határán található Kolozsvár utcai piacon, a Bádog Gundelnek is becézett kifőzdében gyakran megfordultam magam is. A gyerekfej nagyságú cordon bleu-k és a tálca méretű rántott szeletek mellett az ízig-vérig vendéglős Bábel úr magával ragadó személyisége is lenyűgözött”

– írta posztjában a főpolgármester.

Hozzátette azt is, hogy annak idején a legendás, azóta szintén elhunyt gasztroújságíró, Anthony Bourdain is járt a helyen, egy csapásra még híresebbé téve azt.

2017-ben a Szeretlek Magyarország stábja is meglátogatta a helyet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Fél testtel és egy karral született a csernobili sugárzás miatt egy orosz férfi, így is teljes életet él
Az árvaházban azt hitték, sosem fogják örökbe fogadni, de a már 25 éves fiatal rácáfolt a kételkedőkre.

Link másolása

Fut, főz, táncol, kutyát sétáltat és képes önálló életet élni egy 25 éves férfi, aki fél testtel és egy karral született, írja a Daily Mail. Tim Mason még fiatalkorában lemondott a protéziseiről, amelyek szerinte csak hátráltatták az életben.

Mason édesanyját még 1986-ban érte nagy dózisú sugárzás, amikor felrobbant a csernobili atomerőmű. Az orosz kisfiú ezért született mindössze egyetlen működő végtaggal. Tim árvaházba került, ahol azt hitték, hogy soha nem fogadják majd örökbe. Végül egy amerikai nő utazott Oroszországba, miután olvasott a nehéz sorsú gyerekről és úgy döntött, hogy vállalja az akkor hároméves fiú felnevelését.

Pedig az árvaház igazgatója óva intette a gyerek örökbe fogadásától a most 80 éves Virginia Masont. Azt mondta, hogy a kisfiú várható életminősége semmi jóval sem kecsegtet. Tovább fokozta a nehézségeket, amikor Tim hétéves korában meghalt az asszony párja, és onnantól egyedülálló anyaként nevelte a gyereket.

Tim ma már 25 éves és a Connecticut állambeli Hartfordban él, miközben a Napa-völgy borakadémiájának dolgozik. A férfi alaposan rácáfolt azokra, akik azt hiszik, hogy a hozzá hasonló fogyatékkal élők semmilyen mozgásra sem képesek és csak ülnek a szobájukban. Ezzel szemben Tim imád sportolni, és mindent megtesz, hogy egészséges maradjon testileg és lelkileg egyaránt.

Már kiskorában is nagyon aktív volt, rengeteg időt töltött a játszótéren. De a művégtagok folyamatosan akadályozták abban, hogy kiteljesedjen az élete. Ahogy a legtöbb tininek, Timnek sem volt egyszerű a felnőtté válás. A középiskolában kikezdték a többiek fogyatékossága miatt. Mostanra azonban rendeződtek a dolgai és családja mellett a barátai veszik körül, miközben a munkáját is nagyon szereti.

Bár eleinte sokan féltették attól, hogyan tud majd gondoskodni a kutyájáról, ma már ez sem okoz gondot neki és naponta háromszor sétálnak. Tim ezen felül imád edzeni, ami esetében 10-30 perc eltöltését jelenti a futópadon. Ilyenkor a szalagon bukfencezik és saját súlyát emelgeti. Annyira belejött a sportolásba, hogy tavaly 18 kilogrammot adott le.

Egyedül a randizásban akadnak gondjai. Elsősorban az interneten próbál ismerkedni, de nem egyszerű a helyzet, mert ahogy észreveszik a fogyatékosságát, azonnal tovább is lapoznak a társkeresőn regisztráltak.

„A képek viszont nem adják vissza azt az erős embert, amilyen az életben vagyok”

- mondta a fél testtel született, de teljes életet élő férfi.


Link másolása
KÖVESS MINKET: