Minden korábbi emlékét elvesztette az életét megmentő műtét után egy agydaganattal küzdő skót lány
14 éves volt, amikor egyszerűen kitörlődtek az emlékei: a családját, az otthonát és a barátait sem ismerte fel. De például azt se tudta, mi az a foci, vagy milyen autóban ülni.
Bár az életét megmentette, nagyon sokba került egy fiatal skót nőnek az az operáció, amely után minden emlékét elvesztette. A családjára, a közeli barátaira és az otthonára sem emlékezett a műtét után, és sok korábban megszokott dolog teljesen új lett számára - számolt be róla az STV News.
Az Edinburgh-ban élő Weronika Fafinska problémái akkor kezdődtek, amikor 2012-ben megsüketült a jobb fülére. Két évvel később egy MRI-vizsgálat során pedig kiderült, hogy agydaganata van, úgynevezett diffúz asztrocitómát találtak nála. Ekkor még csak 14 éves volt.
2014 februárjában egy műtét során eltávolították a daganat nagy részét, amivel megmentették az életét. Amikor azonban felébredt, nem ismerte fel a kórházi ágya mellett ülő szüleit.
Aztán a hazafelé úton háromszor is rosszul lett a kocsiban, mert úgy érezte, mintha még soha nem utazott volna autóban. Nagyon megijedt, mert a szülei idegenek voltak számára, és nem tudta, hová viszik. Az otthonát sem ismerte fel, a szobájában lévő holmikat nem érezte a sajátjának. Minden ismeretlennek és idegennek tűnt számára.
„Semmiről nem tudtam, micsoda. Például nem tudtam, hogy a sütő felforrósodik, vagy hogy mi az a foci. Amikor visszamentem az iskolába, furcsa volt a rengeteg ember, és még a legközelebbi barátaimat sem ismertem meg.”
A lány agyában lévő maradék daganat hét évig nem változott, tavaly márciusban azonban egy vizsgálaton már kiderült, hogy kicsit megnőtt. Utána augusztusban, és idén márciusban és augusztusban is növekedést állapítottak meg az orvosok, ami aggasztja a most 23 éves nőt.
„Nagyon megvisel ez a bizonytalanság, hogy mennyit fog még nőni, és hogy működnie fog-e a kezelés. Olyan dolgokon kell gondolkodnom, amiken egy átlagos 23 évesnek nem szabadna. Például, hogy van-e értelme férjhez menni, lehet-e gyerekem, és ha igen, mi lesz, ha elveszítem az agydaganat elleni küzdelmet?”
Weronika most a Brain Tumour Research nevű jótékonysági szervezettel dolgozik, akik az agydaganat-kutatásokat támogatják, illetve azok finanszírozásához gyűjtenek adományokat. A fiatal nő most egy kihívással segíti ezt a munkát: vállalta, hogy ő is megcsinál napi 100 guggolást vagy guggolásból felugrást, hogy pénzt gyűjtsön. Az sem tartja vissza, hogy egy ideje nem mozog aktívan.
„Jelenleg küzdök azzal, hogy elfoglaljam magam, ezért döntöttem úgy, hogy részt veszek a kihívásban. Hogy eltereljem a figyelmemet, javítsak a mentális egészségemen, és felhívjam a figyelmet az agydaganatra. Nem utolsó sorban pedig azért, hogy ne emlékeztessem az embereket, hogy vannak olyan jótékonyság szervezetek, amelyek hozzám hasonló embereken segítenek. A Brain Tumour Research reményt ad nekem arra, hogy vannak, akik megpróbálnak gyógymódot találni erre a betegségre, amely remélhetőleg életeket menthet”
- mondta Weronika.
Matthew Price, a Brain Tumor Research közösségfejlesztési menedzsere elmondta, hogy a szervezet nagyon hálás Weronikának ezért, mivel a hozzá hasonló emberek támogatásával lehetnek igazán sikeresek.
Bár az életét megmentette, nagyon sokba került egy fiatal skót nőnek az az operáció, amely után minden emlékét elvesztette. A családjára, a közeli barátaira és az otthonára sem emlékezett a műtét után, és sok korábban megszokott dolog teljesen új lett számára - számolt be róla az STV News.
Az Edinburgh-ban élő Weronika Fafinska problémái akkor kezdődtek, amikor 2012-ben megsüketült a jobb fülére. Két évvel később egy MRI-vizsgálat során pedig kiderült, hogy agydaganata van, úgynevezett diffúz asztrocitómát találtak nála. Ekkor még csak 14 éves volt.
2014 februárjában egy műtét során eltávolították a daganat nagy részét, amivel megmentették az életét. Amikor azonban felébredt, nem ismerte fel a kórházi ágya mellett ülő szüleit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”
– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.
Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.
Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.
„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”
– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.
A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.
„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”
– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”
Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.
A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.
A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd
A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.
„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.
„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”
A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”
A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.
A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.
A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.
A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd
A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.
A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.
A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.
VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál