„Migránsnak nem adunk gyereket” – pokollá tették egy örökbefogadó család életét, majd elvették tőlük a kislányt
Egy hideg januári estén, 2023-ban egy brit házaspár visszaadott egy csecsemőt a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat épületében. A kislányt hónapokig nevelték, a sajátjuknak tekintették, de egy hatósági döntés elszakította őket egymástól. Két nappal korábban a Belügyminisztériumban egy magas szintű egyeztetésen Sára Botond főispán szájából hangzott el a mondat, amely megpecsételte a sorsukat:
A megrázó történetet a Válasz Online tárta fel: egy Budapesten élő brit házaspár 2022 októberében kapta a hírt, hogy örökbe fogadhatnak egy koraszülött roma kislányt.
A szakmai protokoll szerint lezajlott a „barátkozás” szakasza, a kötődés kialakult, a gyám pedig a jogszabályoknak megfelelően, a végleges határozat előtt átmenetileg a családnál helyezte el a csecsemőt. Az örökbefogadást véglegesítő jegyzőkönyv felvételét azonban a Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya az utolsó pillanatban lemondta.
– emlékezett vissza az édesanya. A háttérben azonban Lengyel Judit, a Tegyesz akkori osztályvezetője szerint a gyámhivatal vezetője, Kálmándy-Pap Ágnes akadt ki teljesen, mondván, „nem akarja engedélyezni, hogy egy migránsnak adjunk gyereket”.
A hatóságok ezután azonnal léptek: a kislány eredeti gyámját, Szarvas Erikát elmozdították, az ügyet a fővárosi Tegyesztől a Nógrád megyeihez helyezték át, és új gyámot jelöltek ki, aki a Nógrád megyei szakszolgálattal együtt már nem javasolta az örökbefogadást.
Az események néhány nappal karácsony előtt eszkalálódtak, amikor a család épp vidéken volt. Az új gyám, Kárpáti László telefonon közölte velük:
Mivel a család nem volt otthon, a gyám másnap feljelentést tett a rendőrségen, azt állítva, hogy a szülők veszélyeztetik a gyereket, és körözést adtak ki ellenük. A gyámhivatal vezetője felhívta a pár idősebb, örökbefogadott fiának óvodáját is, és azt állította az igazgatónak, hogy a szülők bűnözők, akik elraboltak egy magyar kislányt. Az ügyvéd tanácsára a család végül visszaadta a gyermeket, hogy a bíróságon folytassák a harcot.
Több bírósági eljárás indult, amelyeket a szülők sorra megnyertek. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a kormányhivatal diszkriminatívan járt el és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A bírósági ítéletek ellenére a hatóságok nem engedtek. A Kulturális és Innovációs Minisztérium nem zárta ki az eljárásból az elfogultnak minősített gyámhivatalt, azzal érvelve, hogy a hivatalvezető időközben nyugdíjba ment. A Helsinki Bizottság által képviselt család ügyvédje, Győző Gábor szerint „Sára Botond a főosztályvezető nyugdíjazása után is kiállt amellett, amit az addig képviselt”.
A kormányhivatal hivatalos közleményében azzal védekezett, hogy minden esetben a gyermekek érdekét szem előtt tartva jár el. „A gyermek örökbe adását bírósági eljárások akadályozták, amelyek 2025 decemberében – önkéntes elállás következtében – lezárultak. Az örökbeadás jogi akadálya ezzel elhárult. Az örökbefogadási eljárás jelenleg folyamatban van” – írták. A hatóságok a családot is folyamatosan zaklatták.
– mondta az apa.
A hároméves küzdelem után, 2025 végén a pár feladta a harcot, hogy a kislánynak esélye legyen egy másik családnál új életet kezdeni. A kislány addigra betöltötte a harmadik életévét, amivel az örökbefogadási esélyei jelentősen csökkentek. A család elhagyta Magyarországot, a Tegyesz több, az ügyben érintett szakembere pedig felmondott.
„Olyan volt, mintha egy feneketlen üvegben lebegnénk” – foglalta össze az átélteket az édesanya, aki a történtek után feltette a kérdést:
A család megőrizte a kislány személyes tárgyait arra az esetre, ha a gyermek egyszer felkutatná őket, mert ahogy mondják: „ő mindig a családunk része marad”.