Magyar Péter kormányzati pozíciót ajánlott Gajdos Lászlónak – mutatjuk, mit szánna neki
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke egy szerdai Facebook-posztban számolt be arról, hogy Gajdos Lászlóval, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójával tárgyalt, akit Nyíregyháza leendő országgyűlési képviselőjeként említ. Valójában Gajdos egyelőre teljes bizonyossággal csak a térség tiszás képviselőjelöltje. A bejegyzés szerint a megbeszélés egy, a TISZA Párt által tervezett kormányzati programról szólt.
„Beszélgettem a leendő TISZA-kormány egységes állatkertfejlesztési programjáról és a 10 milliárdos állami ivartalanítási és menhelyfejlesztési akciótervről” – írta Magyar Péter, hozzátéve, hogy felkérte Gajdos Lászlót egy jövőbeli kormányzati szerepre is:
A pártelnök állítása szerint azt is elmondta az állatkert-igazgatónak, hogy „egészen példátlan módon kevesebb mint három nap alatt 350 ezer honfitársunk állt ki mellette támogató aláírásával.” Magyar Péter szerint a beszélgetésen szó esett arról is, hogy Gajdos miként élte meg az utóbbi napok „fideszes támadásait és a felé irányuló példátlan szeretetet.” A poszt azzal a kijelentéssel zárul, hogy
Magyar Péter november 29-én jelentette be Nyíregyházán, hogy Gajdos László lesz a TISZA Párt egyéni jelöltje a helyi választókerületben. A Fidesz helyi szervezete még aznap lemondásra szólította fel az állatpark igazgatóját, „árulásra” hivatkozva, valamint arra, hogy az intézmény jelentős állami forrásokhoz jutott az elmúlt években. A kormánypárti sajtóban személyeskedő támadások is megjelentek. Válaszul a TISZA Párt online petíciót indított Gajdos mellett, amelyet közlésük szerint fél nap alatt 150 ezren, december 2-ára pedig már közel 300 ezren írtak alá. Ezt követően Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőnöke úgy nyilatkozott, szerinte Gajdosnak nem kell lemondania az igazgatói posztról.
Gajdos László 1996 óta vezeti a Nyíregyházi Állatparkot – amely kategóriájában háromszor nyerte el az Európa legjobb állatkertje címet –, és 2021 óta a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének elnöke. A TISZA Párt által említett 10 milliárd forintos állatvédelmi akciótervhez képest a jelenlegi kormányzat 2025-ben 1 milliárd forintos pályázati keretet hirdetett állatvédő civil szervezeteknek, míg az előző években jellemzően 500 millió forintos éves kiírások futottak.
A Fidesz jelöltje a választókerületben a 2026-os választásokon dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója lesz.