News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

„Maga ilyen mellekkel soha nem fog tudni szoptatni” – A megalázó szülési körülmények ellen demonstráltak

A Másállapotot a szülészetben! megmozdulásán szó volt a „férjöltésről” is, amikor „az apuka kedvéért” szűkebbre szabják a hüvelyt a szülés után.

Link másolása

hirdetés

Anyák, akik szülésük közben traumát éltek át, akik órákig nem lehettek együtt újszülöttjükkel. Apák, akik nem vehették kezükbe kisbabájukat. Olyan szülők teregették ki a szennyest – képletesen, valódi szennyesekkel – múlt vasárnap a Kossuth téren, akik a terhesgondozás vagy a szülés közben megalázva, kiszolgáltatva érezték magukat.

A Másállapotot a szülészetben! mozgalom demonstrációján olyan szülők, szakemberek és művészek gyűltek össze, akik emberközpontúbb egészségügyet szeretnének.

Az összegyűltek nem szeretnék, hogy az orvosok tárgyként vagy csak egyszerűen lekezelően bánjanak a nőkkel a szülés alatt, ahogy az is céljuk, hogy az apáknak is legyen lehetőségük szorosabb intim kapcsolatot kialakítani gyerekeikkel már az első percektől.

Minden szüléstörténet más, és az is változó, hogy ki hogyan szeretné világra hozni a gyermekét. De itt nem a váratlan komplikációk, vészhelyzetek miatt hozott szakmai döntéseket akarják megkérdőjelezni az anyák. Céljuk, hogy a nők dönthessenek saját ellátásukról, és a szülés ünnep lehessen minden szülő életében.

A Fókusz riportja a demonstrációról


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Koronavírusban vesztették el párjukat, most együtt nevelik hat gyereküket
A családi tragédia hozta össze a két özvegyen maradt szülőt, akik kezdetben csak lelki támaszai voltak egymásnak. Ám a kapcsolatukból szerelem lett és most már egy családként élnek.

Link másolása

hirdetés

Regénybe illő történet a szentesi családé. Niki a férjét, Tamás a feleségét veszítette el tavaly a koronavírus miatt.

A férfi az RTL Híradón keresztül keresett sorstársakat, így találkozott Nikivel, akivel eleinte lelki támaszai voltak egymásnak, majd a telefonbeszélgetésekből személyes találkozó, abból pedig szerelem, végül közös család lett.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

Tamással egy évvel ezelőtt forgatott az RTL Híradó. A férfi akkor még kétségbeesetten, kilátástalanul ténfergett a romos épületben, amelybe együtt akartak költözni élete párjával és 3 lányukkal. Kegyetlen csapásként érte, amikor a várandós Kittit megfertőzte a koronavírus, és Petra születése után nem sokkal belehalt a betegségbe - írja az RTL.hu.

A férfit a műsor után egy sorstárs édesanya kereste meg. Niki jelentkezett, aki szintén 3 gyerekkel maradt egyedül.

A két özvegy végül egymást segítve próbálták átvészelni a legnehezebb időszakokat. Átérezték, amit a másik átélt, közben pedig segítettek a "túlélésben" egymásnak.

hirdetés

"Ez egy lelki segélyszolgálatnak indult, és mi soha nem – legalábbis a magam részéről, de teljesen egyformák vagyunk, tehát mi sosem – gondoltunk arra, hogy egymással férfiként és nőként kezdhetünk" - árulták el.

Végül találkoztak, és a találkozásból szerelem lett. Kiderültek a hátborzongató egyezések a kettejük sorsában: mindkettejük párja ugyanazon a napon lett beteg, és mindketten ugyanazon az osztályon feküdtek a kórházban halálukig.

"Amellett, hogy mi egymásba szerettünk, nem volt szabad elfelejteni, hogy azért van 6 gyerekünk, akik elveszítették a szüleiket, és nagyon fontos, hogy az ő lelki épségük megmaradjomn" - mondták.

Óvatosak voltak, nem akarták elkapkodni. Végül a harmadik közös strandolás alkalmával a gyerekek már azt mondták, milyen kár, hogy nem testvérek. Tamásnak pedig arra gondolt, amit Kitti, a felesége kért tőle, amikor már tudta, hogy belehalhat a betegségbe: "Szeressem a lányokat, és nősüljek meg. Igen. Bennem mindig mocorgott egy olyan érzés is – bár soha nem hittem ilyenekben –, hogy lehet, hogy ő intézte ezt nekünk".

Végül eldöntötték, hogy Szentesen kezdik el közös életüket. Felújították a családi házat és karácsonyra be is költöztek.

Kitti és Alpár emléke mindennap része az életüknek, sokat beszélnek róluk, így könnyebb elviselni a veszteségüket - mondták el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Videón, ahogy egy mariupoli katona az Eurovízió-győztes ukrán dalt énekli bombázások közepette
Így hangzik a már Európa-szerte ismert Stefania egy bunkerben, robbanások hangjaival kísérve.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, Ukrajna nyerte szombaton az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. A Kalush Orchestra nevű zenekar Stefania című dala a zsűri pontjai alapján a negyedik legjobb volt, a közönségszavazáson viszont tarolt, így végül 631 ponttal győztes lett.

A Kalush Orchestra tagjai csak külön engedéllyel utazhattak külföldre, ugyanis a harcra fogható ukrán férfiak nem hagyhatják el jelenleg Ukrajnát. Egyik tagjuk azonban így is otthon maradt és a fronton harcol. A Stefania eredetileg a frontember édesanyjának emlékére íródott, de a háború kitörése óta minden ukrán édesanyának címezik. Már egy háborús jelenetekkel tarkított klipet is forgattak a számhoz.

A Stefania a fronton harcoló ukrán katonákhoz is eljutott. Most felkerült a Twitterre egy videó, amin

egy Mariupolt védő katona énekli a dalt egy bunkerben. A felvételen az is jól hallatszik, hogy a férfi éneklése közben többszöris bomba robban odakint.

A videót megosztó Nexta hírcsatorna szerint a katona ezt írta a róla készült felvételhez a közösségi oldalain:

hirdetés
"Gratulálok a Kalush Orchestrának az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelemhez Mariupol szívéből. Köszönjünk a támogatásotokat!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Apró kerekesszékkel közlekedik egy nyitott gerinccel született kisfiú – teljesen megváltozott tőle az élete
Édesanyja szerint gyermeke még sosem volt ilyen boldog, élvezi, hogy a kutyával kergetőzhet és, hogy egyedül is tud már játszani.

Link másolása

hirdetés

Teljesen megváltoztatta egy nyitott gerinccel született kisfiú életét az, hogy kapott egy kisgyerekeknek való, játékhoz hasonlító kerekesszéket - számolt be róla a Metro.

Kassey Jagodzinski a várandóssága huszadik hetében tudta meg, hogy babájának nyitott gerince van. Miután a kis Archer megszületett, a kortársaival ellentétben nem tudott mászni és járni. Fiatal édesanyjának összeszorult a szíve, amiért kisfia nem tudta úgy élvezni az életet, mint más kisgyerekek. Azon tűnődött, vajon mikor tud majd Archer egyedül mozogni, felfedezni a környezetét, ide-oda rakosgatni a játékait. A megoldást végül a kerekesszék jelentette számára.

Időbe telt, mire a kisfiú megtanulta, hogyan tudja használni a kék járgányát: kezdetben többször csak körbe-körbe tudott vele forogni, amitől frusztrált lett. Másfél éves korára viszont már gond nélkül tudott vele közlekedni, és azóta is imádja.

"Emlékszem az első reggelre, amikor össze kellett pakolnom a szobájában, mert akkora rendetlenséget csinált a játékaival. De minden percét élveztem. Aztán kergetnem kellett, miközben ő próbált minél gyorsabban menni, de ez nehezére esett, annyira nevetett"

- idézte fel a 22 éves anyuka.

Archer nemcsak a családtagjaival, de a kutyájukkal is nagyon szeret kergetőzni, de magában is nagyon jól elvan, amióta egyedül is tud ide-oda menni és a kezébe venni azt a játékot, amivel szeretne játszani.

hirdetés
"Mindig látom, ahogy felvillanyozódik az arca nagy mosollyal, akárhányszor beleteszem a kerekesszékbe. Nagyon izgatott ilyenkor, alig várja, hogy beleülhessen. Nagyon boldog fiú, még sosem láttam ilyen boldognak"

- mondta az anya.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
102 évesen is dolgozik, nem hajlandó nyugdíjasként élni egy ausztrál férfi
Már a 79 éves fia is nyugdíjas, a háborús veterán azonban élvezi a munkát, most egy játékboltban készít és javít babaházas bútorokat.

Link másolása

hirdetés

Egy 102 éves ausztrál férfi az élő példa arra, hogy soha nem késő új szakmába kezdeni. A Sydney-ben élő Phil Hodgson számos munkát kipróbált már, és bár már igencsak szép korban van, nem hajlandó otthon tölteni a napjait.

Korábban borbély és értékesítési képviselő is volt, és katonaként harcolt a második világháborúban.

Ugyan a kora miatt már hivatalosan nyugdíjas, az öreg úr továbbra is nagyon aktív. Már több mint 25 éve egy játékboltban dolgozik, ahol babaházakba való bútorokat készít és javít saját kezűleg.

Az ausztrál 9-es csatorna műsorában elárulta, hogy mindig is szerette az asztalos munkát, ezért döntött úgy, hogy játékok készítésével akar foglalkozni idős korában.

Bár már a 79 éves fia is nyugdíjas, Hodgson még nem tervez pihenni. Felesége, Nancy öt évvel ezelőtt elhunyt, így az idős férfi már egyedül él, ráadásul bármilyen segítség nélkül.

Amikor megkérdezték tőle, hogy élvezi-e az életét, így felelt:

"Ó, igen, minden napot. Nincs okom panaszra".

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: