HÍREK
A Rovatból

Kiderült, az állam fizeti a rendelői vizsgálatra váró betegek kötelező tesztjét

A magánellátásba jelentkezőknek a magánellátó vagy a beteg fizeti a teszt árát.


Hétfőn az azonnali kérdések és válaszok órájában az Országgyűlés ülésén elsősorban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban érdeklődtek a képviselők.

Lukács László György (Jobbik) arról kérdezett, hogy tetőzik-e már a koronavírus-járvány Magyarországon. Az emberi erőforrások minisztere az elmúlt napokban kísérletet tett, hogy ismét megnyitja az egészségügyet, de kérdéses, hogy ez nem túl gyors-e - mondta. A képviselő kérdezett azoknak a betegeknek a teszteléséről is, akik be szeretnének jutni az egészségügyi intézményekbe, és azt firtatta, hova menjenek, miből fizessék a tesztet.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere úgy válaszolt:

"a plató közelében van" a járvány, az egészségügy újranyitását pedig május 4-től négy lépcsőben képzelik el,

ennek első lépcsője kezdődött most el, ehhez szigorú szabályokat határoztak meg.

A tesztet minden esetben el kell végezni, ha felvetődik a fertőzés gyanúja, az állami ellátásban a biztosító fizeti, a magánellátásban pedig a magánellátó vagy a beteg.

Lukács László György azt is kérdezte, hogy visszatérhetnek-e a betegek, akiket "kiraktak a kórházakból". A miniszter elmondta: "egyetlenegy beteget sem raktunk ki, 58 százaléka az ágyaknak a miniszteri rendelet pillanatában üres volt". Azt is közölte, hogy az egészségügyi dolgozók 13,5 százaléka, vagyis 370-en fertőződtek meg, közülük 39-et kezeltek kórházban, 78-an meggyógyultak, egy dolgozó elhunyt.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kijelentette: a koronavírusra hivatkozva leállították az egészségügyi alapellátást. Az elmúlt napokban a kormány azt hangoztatta, hogy sikerült felkészíteni az egészségügyet a tömeges megbetegedésekre, de kérdés, mekkora árat fizetünk ezért. A járvány első egészségügyi halálos áldozata egy 41 éves édesapa volt, akinek a "haláláról aljas módon önök hazudtak" - mondta.

Kásler Miklós azt mondta: a 41 éves egészségügyi dolgozót saját halottjuknak tekintették, ha történt hiba, az az ellátó intézménynek, orvosnak a felelőssége, bejelentést ezzel kapcsolatban nem kaptak. Közölte: azokat a jelzőket, hogy "aljas, hazudtak", a képviselő irodalmi munkássága részének tekinti.

A szocialista képviselő úgy fogalmazott, nem 133 bátor embert lát a parlamentben, hanem "133 aljas embert, aki ezt végig tudja csinálni". A tárcavezető kijelentette: minden magyar beteg halálát meggyászolja, és mindent megtesz most is, hogy az emberi élet lehetséges határáig éljenek a magyarok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.

A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.

„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.

„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”

„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Orbán focizós videójára: Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához!
A tiszás politikus szerint a miniszterelnök élete tragédiája volt, hogy nem lett belőle profi focista. Magyar elárulta, hogy az egyik fia behívót kapott az U15-ös válogatottba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor kedden egy olyan videót osztott meg a Facebook-oldalán, amiben a Karmelita erkélyéről hatalmas gólt bombáz Magyar Péter kapujába. A Tisza Párt vezetőjének válaszára nem sokat kellett várni.

„Hallom, Orbán Viktort a közvéleménykutatási adatoknál is jobban megviselte idegileg, hogy focizni látott hétvégén és hogy az egyik fiam épp az U15-ös magyar válogatottal edz” - írja a bejegyzés elején a politikus.

„Ha valaki ismeri Orbánt, az tudja, hogy élete tragédiájaként éli meg, hogy nem lehetett profi focista és a családtagjai közül sem lett senki az. Utólag kiderült persze, hogy ez nem csak az ő személyes tragédiája” - tette hozzá Magyar Péter, majd rátért a kedd délutáni videóra.

„Miniszterelnök Úr! Gratulálok a mesterséges intelligenciával hamisított videóban elért bombagóljához! Bár gondolom, ön is sejti, hogy ez a valódi meccsen kevés lesz. Ott legalább ki kell merészkedni az öltözőből”

- olvasható Magyar posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: