News here
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Ki támogatja anyagilag az ukrán menekülőket, és mi lesz velük a háború után? - erre is választ kaptunk az „Open Borders?” konferencián

A támogatás minden menekültnek jár, de senki nem akar menekültként élni: aki teheti, munkát vállal, saját erőből boldogul.
MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2022. március 28.


Link másolása

hirdetés

[sz]Rónyai Júlia. Fotó: Helpers Hungary[sz]

Múlt pénteken került sor az Open Borders? Science, ethics, public discourse and national strategies in immigration (Nyitott határok? Tudomány, etika, közbeszéd és nemzeti stratégiák a migrációban) konferenciára a Helpers Hungary szervezésében, ahol a nemzetközi szakértők a globális migrációval kapcsolatos kérdésekre keresték a választ.

Ahogyan az várható volt, a konferenciát részben tematizálta az orosz-ukrán háború. A hazai szakértők az első blokkban tárgyalták meg az Ukrajnából menekülők jelenlegi helyzetét és kilátásait. A beszélgetést Ürögdi Barbara, a Helpers Hungary ügyvezető igazgatója moderálta.

„Rövidlátó módon ignoráltuk a jemeni, szomáliai, szíriai háborút. Éppen ezért csak most döbben rá az európai közösség, hogy a háború nem a távoli kontinenseken zajló absztrakt dolog” - mondja Nagy Boldizsár, a CEU egyetemi docense. De vajon mikor érhet véget az Ukrajnából kiindult menekülthullám?

„Ez nem sprint, hanem maraton lesz. Az elmúlt időszakban a menekülők rengeteg segítséget kaptak, de fontos lenne ‘maratonszinten’ is fenntartani ezt a hozzáállást. A konfliktus elhúzódhat, és a következő hetekben-hónapokban is kitarthat a bevándorlók száma” - véli Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója.

Az ENSZ eredetileg 4 millió főre tette a menekülők számát a háború teljes időtartama alatt, úgy tűnik azonban, ez nagyon alacsony becslés volt: már most több mint 3 millióan hagyták el Ukrajnát, és ez a szám a következő hetekben akár 4-5-6 millióra is növekedhet - mondja az igazgató. Hozzáteszi, az ukrán menekülők mindössze mintegy 30-40 százaléka jogosult menedéket kérni a Genfi egyezmények alapján.

hirdetés
A krízis mértékét mutatja, hogy már most annyi a menedékkérők száma az Európai Unióban, mint egyébként 5-6 év együttes átlaga. Ehhez társul még, hogy az országon belül is mintegy 6 millióan kényszerültek elhagyni a lakóhelyüket, ők szintén igénylik a nemzetközi segítségnyújtást.

De vajon hová tartanak, és milyen jogi státuszt kaphatnak, akik most érkeztek hozzánk Ukrajnából?

Az ukrán állampolgárok – ha van biometrikus útlevelük – hivatalosan 90 napig tartózkodhatnak vízum nélkül EU tagországokban. A szakértők szerint valószínű, hogy nagy részük még nem döntött a további terveiről. Mivel a férfiak, apák, férjek nem hagyhatják el az országot, így még nehezebb a jövőről gondolkodni.

Az már most borítékolható, hogy sokan nem fognak visszatérni a háború után, hanem menedékkeresők és menekültek lesznek. Ezzel szemben mások inkább munkavállalási engedélyt vagy diákvízumot szereznek, esetleg családegyesítés, vállalkozásalapítás címén nyernek majd legális státuszt.

„Már a háború előtt is 7-8 millióan hagyták el Ukrajnát. Nem látok rá reális esélyt, hogy a háború után vissza akarjanak térni az elpusztított országba, főleg, ha ahogyan az várható, az oroszok által diktált béke születik” - vélekedik Kiss László, a Discus Holdings ügyvezető igazgatója, aki szerint ugyanakkor a kelet-európai országok is élhetnének az ukránok által kínált extra munkaerővel.

„Lengyelországban jelentős a munkaerőhiány a lengyelek nyugat-európai emigrációja miatt, de példaként hozhatjuk fel a magyar vendéglátást is. Rengeteg terület van, ahol az új munkaerő hasznosulhatna.”

Simon Ernő, az UNHCR (az ENSZ menekültügyi főbiztosságának) közép-európai szóvivője szerint ugyanakkor a többség nem akar a régióban maradni: nyugatra mennének, mivel sokaknak már van Nyugat-Európában – például Németországban, Olaszországban vagy Franciaországban – dolgozó családtagja, így nekik ezekben az országokban már eleve könnyebb lehet megvetni a lábukat.

Kiemeli: különösen nehéz a harmadik országbeli állampolgárok (tehát az Ukrajnában élő, EU-n kívülről érkezett külföldiek) helyzete. Ha ugyanis ők nem menekültként éltek Ukrajnában, akkor jelenleg Magyarországon nem jogosultak az ideiglenes védelemre (azaz menedékes státuszra), hiába kényszerültek ők is elhagyni az országot a háború miatt.

“Nemrég kért például segítséget tőlem egy nigériai orvos, ukrán feleséggel, akit az itteni munkalehetőségek érdekeltek a legjobban. Mint sokan, ő is elsősorban dolgozni akar, hogy a családját támogassa” - teszi hozzá a szóvivő.

Mennyire fontos különbséget tenni a menekültek és a bevándorlók között, és hogy látják ezt a különbséget az érintettek és a közvélemény?

- teszi fel a kérdést Ürögdi Barbara.

Menekülő, menedékes, menekült: sok hasonló kifejezés, de mi a tényleges különbség?

Menekülő: státusztól és állampolgárságtól függetlenül utal a hazájukat a háború miatt hátrahagyókra. Jelenleg ez a legpontosabb kifejezés az Ukrajnából hozzánk érkezők többségére.

Menedékes (ideiglenes védelem alatt álló): ideiglenes védelemért az érkezőknek a határátkelőknél található gyűjtőpontokon vagy az idegrenrendészeten lehet folyamodni. A kérelmet 45 napon belül bírálják el, ám a kérelmező addig is az ország területén tartózkodhat. Bárkinek jár, aki bizonyítja, hogy a háború kitöréséig (azaz feb. 24-ig) legálisan Ukrajnában tartózkodott. Szociális támogatás, alapvető orvosi ellátás, lakhatás biztosítása, illetve gyerekek esetén iskoláztatás jár hozzá. Ezzel együtt ideiglenes státusz, ami csak a háború idejére szól.

Menekült: menekültstátuszt birtokló személy. Jelenleg Magyarországon belül vagy a határainkon 2020 májusa óta nem adható menekültstátusz, a kérelem csak Belgrádban vagy Kijevben lenne elindítható (így nagyon kevesen próbáltak meg vele élni eddig is). Elvárás az is, hogy a menekült teljes mértékben megszakítsa a kapcsolatot az anyaországgal, ezért a menekültstátusz sokak számára nem ideális választás. A fentiek miatt jogi értelemben "menekült" csak akkor válhat a jelenlegi menekülőkből, ha törvénymódosításra kerül sor.

Bővebb információ a témában a Helsinki Bizottság oldalán, többek közt itt és itt elérhető.

„Amikor valaki menekül, nem igazán érdekli a jogi státusza. Amikor letelepedik, jellemzően csak akkor néz utána, jogilag mire van vagy nincs lehetőség. A menekülőket igazából a jogaik érdeklik, és nem az, hogyan hivatkoznak rájuk” - mondja Kiss László.

Nagy Boldizsár hangsúlyozza: a történelem során mindig is voltak menekültek, de az első világháború végéig jogilag nem létezett a menekült fogalma. A fejlett világ hozta létre, méghozzá azzal, hogy az egyes államok meghatározták, kik élhetnek a területükön, és csak néhány millió embernek biztosítanak vízumot a hétmilliárdból.

 

 

Nagy Boldizsár. Fotó: Helpers Hungary

Hogy nálunk ténylegesen hányan kapnak majd menekültstátuszt, az a magyar szabályokon is múlik. Akiknek biometrikus útlevelük van, vízummentesen utazhatnak, és bármelyik EU-országban tudnak átmeneti védelemért jelentkezni. Ha az átmeneti védelem egy éve (vagy kiterjesztése esetén két éve) lejár, akkor jelentkezhetnek menekültstátuszért, ám remélhetőleg ennél jobb opciók is elérhetővé válnak a számukra.

„Senki nem akar menekült lenni. Ha tehetik, más státuszra törekszenek. Lengyelországban például már eddig is egymillió ukrán élt, akik közül sokan a Luhanszk-Donyeck régióból menekültek, és végül munkavállalóként helyezkedtek el. Könnyen lehet, hogy a most menekülőknek is hasonló megoldást találnak. Ez rajtunk, a befogadó országokon múlik” - mondja.

Hosszabb távon a háború vagy más veszélyeztetettség elől menekülők gyakran beilleszkednek a befogadó társadalomba, és munkavállalóként, vállalkozóként vagy diákként folytatják az életüket. Azt azonban fontos tudni, hogy a kezdeti időszakban megilleti őket a támogatás azért, mert a származási országukat akaratukon kívül kellett elhagyniuk - szemben a "sima" bevándorlókkal, akik még ha nehéz helyzetből jönnek is, akkor is szabad választás útján kötöttek ki a célországban.

Ki és hogyan támogatja anyagilag a menekülőket?

Érkeznek hozzánk szegények, idősek, gyerekek, családok apák és férjek nélkül - de valójában kiknek jár az állami támogatás, és kik szorulnak rá a leginkább? - kérdezi Ürögdi Barbara.

„Fontos tudnunk, nem az adott személy anyagi státuszán múlik, hogy menekült-e. Jönnek gazdagok is, még luxusautókat is látunk. Mégis menekültek, hiszen az ő életük is veszélyben forgott, és nem az ő döntésük volt elhagyni a hazájukat. A 'sima' migránsok ezzel szemben nincsenek veszélyben: még ha szegények is, a menekülőkkel ellentétben döntési helyzetben vannak” - mondja Simon Ernő.

A menekülőknek általában az állam biztosít egészségügyi ellátást, szállást és adott esetben pénzt is, igaz, az európai jog értelmében erről az egyes államok szabadon döntenek. A média ugyan keveset foglalkozott ezzel, ám Magyarországon mostanáig közel 6 ezer menekülő kapott önkormányzati szállást az ország 11 megyéjében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jóvoltából.

„Akinek van vagyona, annak az állam nem köteles segíteni. Ezt ellenőrzik is, tehát aki például luxusautóval jön, azt vagyonbevallásra kötelezhetik és kizárhatják a szolgáltatások köréből az európai jog szerint. A jog tehát nálunk is megengedi, hogy az állam a menekülőkkel fizetesse ki a költségeiket, de a gyakorlatban nem így járunk el" - zárja Nagy Boldizsár.

A teljes konferencia anyaga ezen a linken tekinthető meg, a program és a többi beszélgetés linkje pedig a videó leírásában található.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Órákig ücsörgött a kutyájával a háztetőn egy 17 éves lány az árvíz miatt Kentuckyban, mire megmentették
Egy fiókban tolta maga előtt a kutyát az egyre magasabbra emelkedő vízben. Egy közeli raktár keskeny tetején húzták meg magukat öt órán keresztül.

Link másolása

hirdetés

Legkevesebb 16-an vesztették életüket, több százan pedig földönfutók lettek, amikor a heves esőzések miatt árvíz öntötte el Kentucky állam keleti részét. Éppen csak megúszta az áradásokat egy 17 éves lány, aki kutyájával egy ház tetején keresett menedéket, amíg meg nem érkezett a segítség, írja a CNN.

Chloe Adams egyedül volt otthon csütörtökön kora reggel a kutyával, amikor arra ébredt, hogy mindenhonnan ömlik a víz a házba. Áttört a víz a konyhai csempék rései között és kiömlöttek a fürdőszobai lefolyók is. Akárhova nézett, mindenhol csak vizet látott, amitől szabályos pánikrohama lett. Ennek ellenére elhatározta, hogy a kutyájával együtt túl fogja élni.

A lány nagyszülei egy szomszédos házban voltak, és átkiabáltak neki, hogy maradjon az épületben, amíg megérkezik a segítség. Chloe azonban rájött, hogy hiába hívja a 911-et, szinte lehetetlen elérni a segélyhívót. Az egyetlen esélye a túlélésre az maradt, ha minél előbb kijut a házból.

Felkapta Sandyt, és elhatározta, hogy a kutyával együtt átúsznak a nagybátyja házához, ahol a család többi tagja volt. Mivel azonban fogalma sem volt, hogy az eb tud-e úszni, egy pillanatra beletette a vízbe, hogy lássa, hogyan reagál. Pechjére Sandynek fogalma sem volt, mit kell csinálni az egyre magasabb vízben, így a tinédzser visszament a házba, hogy kerítsen valamilyen dobozt, amiben a kutya a felszínen lebeghet. Végül egy fiókba tette Sandyt, amit egy kanapépárnára helyezett, így indultak el az otthonukból.

hirdetés

A lány úgy úszott, hogy közben maga előtt tolta a fiókot a kutyával, amíg el nem értek a közeli raktárépület keskeny tetejéhez, amit még épp nem lepett el a víz. Úgy döntött, hogy nem kockáztat tovább, ás inkább ott várják meg a segítséget, ami öt óra múlva érkezett csak meg. A nagyszülei közben a nagybátyja házának ablakából nézte végig a vérfagyasztó jelenetet, majd egészen a segítség megérkezésééig szóval tartották a fiatal lányt.

A háztetőn kuporgó lányról az apukája posztolt egy fotót a Facebookra. A posztban hősnek nevezi Chloét, és azt írja, hogy csütörtökön „mindent elvesztettek, kivéve ami a legfontosabb”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Szívmelengető videón, ahogy egy évek óta eltűnt kutya újra találkozik a gazdáival
A Sheba nevű német juhász alig pár perc alatt felismerte rég látott gazdáit, akikkel boldogan ment végre haza.

Link másolása

hirdetés

Leírhatatlan örömben volt része annak az amerikai családnak, akik öt év után végre visszakaphatták szeretett kutyájukat. A CBS Austin számolt be arról, hogy egy baytowni család német juhászát 2018 januárjában ellopták otthonról, a gazdik pedig hiába keresték, nem találták meg.

„Emlékszem, hogy minden egyes nap, minden éjszaka kerestük őt. Nagyon szomorúak voltunk, hogy hiába kutattunk utána, soha nem került elő”

– mondta az egyik gyerek, Anniston Malmstrom, aki csupán 3 éves volt, amikor a Sheba nevű ebnek nyoma veszett.

A család kedvence aztán négy és fél évvel később, 965 km-re, Borger városában tűnt fel. Egy gyepmester találta meg, aki leolvasta a kutya mikrochipjét, és felvette a kapcsolatot a gazdikkal. Az önkormányzat egy állatmentő szolgálattal és egy állatok szállításával foglalkozó nonprofit szervezettel összefogva repülővel eljuttatta Shebát Baytownba.

Stephanie Malmstrom és lányai izgatottan várták kedvencünket, amikor pedig leszállították a repülőről, nem győzték ölelgetni és simogatni.

„Túlcsordultak az érzelmeink. Annyira izgatottak voltak. Szerintem a 8 éves lányom nem is tudta, hogy örömünkben sírhatunk is. Mondta is, hogy 'miért sírok, hiszen boldog vagyok?'. Én meg mondtam, hogy ezek örömkönnyek, és ez teljesen természetes, hiszen tele vagy érzelmekkel”

– mesélte az édesanya.

hirdetés

Elmondása szerint a német juhász alig pár perc alatt felismerte rég látott gazdáit, akikkel boldogan ment végre haza. A család már aznap elkezdte bepótolni a kimaradt időt: grilleztek, medencéztek és persze rengeteget játszottak Shebával. Este pedig négy és fél év után először együtt tértek nyugovóra.

Videó: Sheba és rég látott családja találkozása:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
„Nagy kitartás és hit kellett ahhoz, hogy az ember napról napra túléljen” – beszélgetés Kégl Ágnessel, az Óriáskerék című önéletrajzi könyvéről
Az egykori valóságshow-szereplő egy nagy angliai multicég marketing-menedzsere lett. De odáig hosszú és rögös út vezetett.

Link másolása

hirdetés

Egyre inkább megszokottá válik, hogy fiataljaink, akár kényszerből, akár a jobb lehetőségek reményében, vagy akár csak kalandvágyból, külföldön próbálnak szerencsét és az egyik kedvelt célállomás Nagy-Britannia. Akadnak, akik igyekeznek minél távolabb kerülni lélekben is szülőhazájuktól, mások viszont eljutnak odáig, hogy itt is, ott is otthon érzik magukat. Közéjük tartozik Kégl Ágnes, akinek élete nem szűkölködött mély és magas pontokban, míg saját erejének, kitartásának eredményeképpen egy nagy szigetországi multicég marketing-menedzsere lett. Találó címet adott önéletrajzi könyvének: Óriáskerék. Ez az egyszerre lenyűgöző és félelmetes látványosság mind Budapest, mind London közepén megtalálható, felülni rá szédülősöknek kifejezetten ellenjavalt. És Ági elmondhatja magáról, hogy lelki tériszonyban sem szenved.

A MOM Parkban találkozunk a szinte kamaszosan törékeny alkatú, nyílt mosolyú Kolleginával. Hamar kiderül, hogy mindketten Oroszlán jegyűek vagyunk, talán ezért is éltünk túl sok mindent, és a médiában is vannak közös ismerőseink, akikkel együtt dolgoztunk különböző időszakokban és akikre felnéztünk. De ne kalandozzunk el: hogy is van az az óriáskerék-dolog?

– Voltak olyan helyzetek, amikor kellett kapaszkodnom, de azt tapasztaltam ebben az elmúlt 40 évemben, hogy a mélységekből lehet a legjobban fejlődni, azok a leginkább karakterformáló pillanatai az életnek. Csodálatos dolog fent lenni, tudni kell megérkezni a jóba és élni a pillanatot, de én azt éreztem, hogy amikor átgyürkőztem magam egy viharon, kicsit más emberként jöttem ki belőle, mint ahogy belementem – kezdi nagy lendülettel Ági.

– Nyilván ebben benne van a Te erős karaktered, és úgy megedzett az élet kiskorod óta, hogy Téged a nehézségek inspirálnak.

hirdetés

– Igen, van bennem egy erős túlélési ösztön, és optimizmus, ezek velem született adományok. Ha mélyen vagyok, akkor próbálom nem azt a gödröt ásni, hanem keresem a kiutat belőle, és – lekopogom – eddig még mindig megtaláltam. Az utóbbi másfél évben intenzív személyiség-terápiát végeztem egy magyar pszichológussal, és ez megint emelt egyet az öntudatosságomon, az önmagammal való kapcsolaton.

Meg is állapítottuk, hogy a mai világban a legfontosabb emberi képesség a reziliencia, hogy az ember rugalmasan tudja kezelni a kihívásokat. Legyen egy egyensúlypontunk, és ha ki is billenünk belőle, legyünk képesek újra megtalálni és higgyünk abban, amikor mélyen vagyunk, hogy újra felállunk.

– Érdekes sorsismétlődések vannak az életedben: az oxigénhiányos születés Nálad és Fiadnál is, mindketten „problémás” gyerekek voltatok, az elvált szülők.

– Abban, hogy Áron is hiperaktív figyelemzavaros lett, lehet valami örökletes dolog. Miután nála is fellépett születésekor oxigénhiány, nem volt nagy meglepetés, amikor kiderült az ADHD-tünetegyüttes. Ami az elvált szülőket illeti, én nagyon küzdöttem azért, hogy ez a kapcsolat, amelyben a gyermekünk született, kitartson. De aztán eljön az a pillanat, amikor annyira eltávolodnak egymás mellől az emberek, hogy már mindenkinek jobb a kapcsolaton kívül, beleértve a gyereket is. Már Angliában éltünk, amikor ez megtörtént, de nem éltem meg tragédiaként. Egy gyerek örökre összeköt két embert, mindig el is követtem mindent, hogy épüljön apa és fia kapcsolata, és ez meg is hálálta magát, mert jó a viszonyuk.

– Történetedet a könyvben mozaikszerűen meséled el.

– Párhuzamosan fut két történetszál. A szerkesztőmmel együtt találtuk ki ezt a nagyon feszes struktúrát, hogy ne egy „historikus”, unalmas történet legyen belőle. Van egy szál, amely a régmúltat meséli el a kora gyerekkortól haladva, és egy másik, ami rögtön a közelmúltnál kezd, amikor Angliába költöztünk. Ez a kettő váltakozik, és bekerül még egy harmadik sík, amikor egyes szám harmadik személyben írok az egészen kisgyerekkori élményekről, ezek bevillanásszerűen tesznek hozzá az összképhez.

– Kicsit „egyszer volt, hol nem volt” stílusban…

– Igen, mesél az apukámmal, anyukámmal való viszonyomról, kicsit a gyerekkori félelmeimről. Mindezt azért találtuk ki, hogy a könyv jobban olvastassa magát, és végig fenntartsuk az érdeklődést.

– Önmegvalósításodhoz számtalan vargabetűvel vezet az út. Gyerekszínészként játszottál A dzsungel könyvében, énekesi pályáról álmodtál, dolgoztál újságíróként itthon és Angliában, néhány éve pedig ugyancsak kint egészen más vonalon dolgozol.

– Én úgy érzem, hogy az egész életem mintázata egy önmegvalósítás. Kicsit megéltem a színpadi létet, de 18 évesen rájöttem, hogy nem nekem való. Azt a sors úgy akarta, hogy megéljem a Való Világ adta ismertséget, amiről szintén nagyon hamar megéreztem, hogy nem az én világom ebben a formában az üres sztárlét. Az újságírás a mai napig jelen van az életemben. Ez az a kifejezési forma, ami nem múlik el, de már nem ebből élek. Közben elkezdtem zongorázni tanulni, sokat fotózom. Folyamatosan keresem az önkifejezés különböző formáit. Jelenlegi munkaköröm is nagyon kreatív: tartalmakat hozunk létre, rengeteget gondolkodunk azon, hogy miképp lehetne izgalmasabbá tenni a közösségi médiafelületeket, cikkeket is írunk.

– Fiadnál látsz olyan kiemelkedő képességet, ami felé orientálni lehet?

– Áron nagyon intelligens. Kiskorában rengeteget olvasott, mostanában a filmek és a videójátékok felé fordult a figyelme, nagyon érdekli ezeknek a marketingje, a háttere. És tehetségesen ír. Tizenöt évesen még képlékeny, de ez az irány jó lehet, és jó helyen is vagyunk hozzá.

– Azzal együtt, hogy voltak olyan lépések az életedben, amelyeket a kényszer szült, Te alapvetően bátor vagy a döntéseidben. Például annak ellenére kimentetek Angliába, hogy nem vettek fel a kiszemelt laphoz.

– Ez a klasszikus esete volt a „ha kidobnak az ajtón, mássz vissza az ablakon”-nak. Én ezeket a helyzeteket soha nem vakmerő bátorságként éltem meg, hanem mindig arra mentem, amerre az ösztönöm vitt – sokszor nem a könnyebb útra. De nagyon meg kellett dolgozni ezért, az angliai első négy év életem egyik legnehezebb időszaka volt. Ott nagy kitartás és hit kellett ahhoz, hogy az ember napról napra túléljen, és aztán valóban elinduljon a kinti karrier.

Engem mindig nagyon hajtott a boldogságra való törekvés, és volt bennem egy megkérdőjelezhetetlen hit, hogy lehet előre haladni.

De az ösztönösség mellett volt egy racionális rész: mindig odafigyeltem, hogy a gyereknek mindene meglegyen, hogy érzelmileg és anyagilag is biztonságban legyen.

– Saját tapasztalatomból is tudom, hogy az ember sokkal jobban megbecsüli azt, amiért megdolgozott, és nem a szerencse pottyantotta az ölébe.

– Ez nagyon igaz. Mi Angliában vidéken élünk, és akárhányszor kint sétálunk a Temze-parton, vagy körülnézek a kis házban, amit bérlünk, mindig megélem a hálaérzést, hogy eljutottunk idáig, hogy van itt egy élhető, szerethető életünk. És ez nem volt magától értetődő, én dolgoztam meg mindenért. A boldogságnak is az egyik kulcsa, hogy megtanuljunk hálásnak lenni azért, ami van. Én ezt napi szinten gyakorlom, átgondolom egy meditáció során vagy csak átfuttatom a fejemen, és rengeteget ad mentálisan, pozitív értelemben.

– Mint egykori résztvevőt, Téged is meghívtak a magyar valóságshow-k 20. évfordulójának megünneplésére. Őszinte leszek: én ezeket a műsorokat, a celebkultúrát egyfajta globális manipuláció részének tartom, mert amíg az foglalkoztatja az embereket, hogy kit szavaznak ki a műsorból, vagy hogy valamelyik angol hercegi pár éppen kivel veszik össze, addig sem háborodnak fel a közélet disznóságain.

– A valóságshow-k a mainstream szórakoztatóiparhoz tartoznak. A „szem rágógumija”. A legelső széria még arról szólt, hogy az emberek élvezzék a vadidegen emberek életébe való belekukkolást. Később persze ez már nem volt elég. Ennyi erővel az egész kereskedelmi televíziózást tekinthetjük egyfajta „elterelésnek”. Nyilván kell, amibe az emberek el tudnak merülni, és az is, ami elvonja a figyelmüket a mindennapi élet nehézségeiről. Az nagyon jó, ha egy ilyen műsor tudja szolgálni ezt a célt, más kérdés, hogy később mivé vált. A mi villánkban értékes, izgalmas emberek voltak, könyvekkel felszerelkezve érkeztünk, esténként a Dekameront olvasgattuk. Összességében vállalható volt, az árnyoldalait a nyakamba szakadt országos ismertséggel tanultam meg.

– Mi volt számodra a legfeltűnőbb különbség a magyar és a brit média között?

– Hihetetlen vagy nem, a magyar média még mindig sokkal barátságosabb, mint a brit. Utóbbi alulfizetett, kicsit nőgyűlölő, kicsit rasszista. Nem akarom ezt az egészre ráhúzni, mert csak egy kiadónál dolgoztam, de ott beleütköztem egy üvegplafonba, ahonnan nem volt tovább feljebb. Pedig itthon kommunikáció-magyar szakon végeztem a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Tagozatán, és megszereztem a brit újságíró diplomát is, de nem engedtek előre haladni. Ezért is engedtem el, mert azt éreztem, hogy nem elég a magas szintű nyelvtudás, a közéleti és jogi jártasság, még az angol gyorsítást is megtanultam. Magyarországon könnyebb volt, mert magyar vagyok. Volt ugyan részem a kirekesztésben, mert akadtak főszerkesztők, akik nem is voltak rám kíváncsiak, miután megtudták, hogy a Való Világban szerepeltem, de a hazai szakma végül is elfogadott. Volt, hogy egyszerre hét orgánumnak „külsőztem”, és sikeresnek éltem meg a hazai karrieremet. Kint ez nem sikerült, de megalapozta a jelenemet. Kincset ért, hogy beleláttam a média működésébe, hogy vannak kapcsolataim, tudok cikket írni.

– Befogadás, elfogadás, tolerancia – életed kulcsszavai.

– Egész életemben küzdöttem az elfogadás hiányával. Gyerekként semmi másra nem vágytam, mint hogy szeressenek. Először a színházban, és ezzel párhuzamosan a zenei gimnáziumban éreztem, hogy olyan közegben vagyok, ahol mások is kicsit furcsák. Aztán fel kellett nőnöm, le kellett tisztulnom, saját magammal tisztába kellett jönnöm. hogy megtaláljam azokat a kapcsolódásokat, ahol engem tényleg elfogadnak és szeretnek. Most már vannak nagyon szoros jó barátságaim, a családban is, van egy szuper gyerekem. Tehát mindez megérkezett az életembe, de nekem nem adták könnyen. Angliában az újságíró szakmában nem fogadtak el, de ahol most dolgozom, az egy nemzetközi, nagyon befogadó, támogató közeg.

– Egy olyan világban sikerült előre jutnod, amely nem tud és nem is nagyon akar hímsovinizmusától megszabadulni.

– Ez nagyon helyfüggő is. Ahol most dolgozom, ott az egyik felsővezető egy bolgár nő, aki erős pozíciója mellett nagyon szerethető figura. Most már kezdenek ledőlni ezek a régi patriarchális rendszerek, de van, ahol még mindig kőkeményen működnek. Valószínűleg férfiként mindenhol egyszerűbb boldogulni. Amit kicsit irigylek a pasiktól, hogy ők nagyon magabiztosan tudják képviseli a saját érdekeiket, például egy fizetésemeléskor, vagy amikor a pozíciójukat tárgyalják. Én mindig nagyon törekedtem arra, hogy a nőiességemet ne veszítsem el, és hogy ölelő, szerető anya legyek – az is egy hatalmas női energia, de idestova 8 éve egyedülálló anyuka vagyok, és sok mindenben úgy kell működnöm, mint egy férfinak. Ezért próbálom ezt a két dolgot összegyúrni magamban: legyen meg mindenre való képességem, ami az élethez kell, de ne váljak férfiassá, sőt, inkább ezeket a női energiákat minél inkább kiemeljem.

– A párkapcsolataidban vársz még a nagy Őre?

– Én nagyon hiszek benne. E nagy belső munka után különösen, hogy eljött az ideje. Eddig Áron volt önkéntelenül is az első, a második, a harmadik. Most úgy érzem, hogy megérkeztem egy olyan lelkiállapotba, amikor időm, energiám, és lelkierőm is lett arra, aki majd belép. Nem sürgetem, de vágyom rá, hogy legyen mellettem partner, akivel megoszthatom az élet élményeit.

– Itthon és otthon. Milyen nyelven álmodsz?

– Most már mind a kettőn. Kilenc év után Anglia is otthon, de amikor hazajövök, azonnal itthon vagyok, minden átmenet nélkül, mert a család, a barátok, a gyerekkorom itt van, egészen 32 éves koromig itt éltem.

És én nagyon szeretek Magyarországon lenni, a szívem csücske a magyar nyelv, a magyar irodalom, költészet, a fesztiválok, a Balaton, Budapest. De már Angliában is otthon érezzük magunkat,

Áron különösen, hiszen kezdettől fogva ott járt iskolába, de már én sem érzem magam idegenül. Már megvannak azok a kulturális kapcsolódások, amelyekre éveket kellett várni, hogy értsük az ő szokásaikat, működésüket, ritmusukat, amit Magyarországon automatikusan tudunk. Aztán az ember rájön arra, hogy amikor külföldre költözik, az anyanyelvével együtt a személyiségének egy kis darabját is otthagyja. Minden más nyelven egy kicsit más emberekké válunk. De most már abban a személyiségben is otthon vagyok, amit az angol nyelv hozott.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Mélyszegénységben élőket nyaraltatna a Balatonnál egy gyenesdiási édesanya
Az asszony - mikor ő maga is támogatásra szorult - megfogadta, hogy ha majd teheti, ő is segít másoknak.

Link másolása

hirdetés

Már 13 éve segít a rászoruló családoknak egy kétgyermekes gyenesdiási édesanya. A család és munka mellett adományozók hozzájárulásával támogatja a helyi és környékbeli, valamint távolabb élő családokat.

Az asszony - mikor ő maga is támogatásra szorult - megfogadta, hogy ha majd teheti, ő is segít másoknak.

Kezdetben a környékbelieknek, majd az ország más pontjain élőknek is szervezett segítséget. A munka nagyobb részét ő végzi, de vannak akik segítik például a pakolásban, szállításban. Szerinte az összefogásban rejlik az erő, de a bizalom is egy fontos kulcsszó.

Az elmúlt években találkozott olyanokkal, akiknek csak átmeneti segítség kellett, de vannak, akiket folyamatosan kell támogatni. Tematikus gyűjtést is szervez például tanévkezdére, vagy ünnepekre. Egész évben aktív, és az élelmiszerek mellett gyűjt bútorokat, konyhai eszközöket, ruhákat is, attól függően, hogy mire van éppen szükség. Most dolgoznak egy alapítvány létrehozásán, hogy a magánszemélyek mellett más támogatókat is be tudjanak vonni.

Annak érdekében, hogy az adományozók megismerhessék pártfogoltjaikat, augusztus 13-án Melinda és csapata találkozót szervez a gyenesdiási Nagymezőre – írja a helyi Tourinform iroda közleménye alapján a hirbalaton. Az egész napos eseményen vendégül látják az adományozottakat, de lesz bűvészműsor, csillám- és arcfestés, modellező bemutató, zenés program és tombola is.

Hosszútávú tervei között a mélyszegénységben élő gyerekeknek szeretne nyaralási lehetőséget biztosítani. Az első egy borsodi család lenne, akik ott lesznek az augusztusi eseményen is.

hirdetés

Forrás: 24.hu


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: