News here

KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy kis testi fogyatékosság semmit nem jelent” – Bence 4 ujját vesztette el egy hegymászóbalesetben, mégis teljes életet él

A 33 éves férfi már a rehabilitációja alatt újra sportolni kezdett. Most egy protézisre gyűjt közösségi finanszírozással, ami rengeteget javítana a körülményein.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. június 27.


Link másolása

Kerekes Bence építészeti látványtervezőként dolgozik, ami azt jelenti, hogy fotorealisztikus képeket készít épületekről, amelyek még nem épültek meg. Hobbija emellett a hegymászás, három éve emiatt költözött Svájcba a feleségével, hogy közelebb lehessen az Alpokhoz.

„Szerettem volna minél több időt a természetben tölteni, ez az, ami igazán éltet engem” – meséli. Ennek gyökere egészen gyerekkoráig megy vissza: már akkor is sokat túrázott a szüleivel, nyaranta vadkempingeztek Görögországban, emellett belekóstolt a barlangászatba, triatlonba, atlétikába, kézilabdába, sőt még a siklóernyőzésbe is.

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a slackline-nal, illetve ennek másik válfajával, a highline-nal, ami aztán a legmeghatározóbb sportággá vált az életében. Három barátjával csapatot alkotva elhatározták, hogy mindent megtesznek a magyarországi népszerűsítéséért, jóformán minden szabadidejükben ennek hódoltak.

Legnagyobb eredményüket Indiában érték el 2016-ban, amikor sikerült megdönteniük a highline magassági világrekordját: 5322 méterrel a föld felett egyensúlyoztak egy kifeszített hevederen.

Ezek után szinte magától értetődő volt, hogy a hegymászás szeretetével is megfertőződik: amikor úgy érezte, váltásra van szüksége, eladta minden highline-felszerelését, majd beiratkozott egy alapfokú képzésre. Így kezdődött életének következő nagy fejezete.

A mászás mellett az ultra terepfutással is barátságot kötött, 2016-ban bő 17 óra alatt teljesítette például a Kinizsi 100 versenyt, majd más hasonló, 100 kilométer feletti versenyeket is.

Itthon a leghosszabb 177 kilométeres volt 11500 méteres szintkülönbséggel, amelyen 34 és fél óra alatt ment végig. Elmondása szerint utána három hétig nem tudott lábra állni, de ez sem szegte kedvét a folytatástól. Svájcba költözése után még tovább fokozta: a 242 kilométeres, 14000 méter szintkülönbségű Ultra Trail Malopolska versenyen is végigment, majdnem 48 óra alatt, alvás nélkül.

„Éreztem, hogy már nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott”

Bence élete 2021 márciusában örökre megváltozott. Ekkor határozta el, hogy megmássza a Mönch nevű 4107 méteres hegycsúcsot, ami Svájcban található, a Jungfrau és az Eiger csúcsok szomszédságában. Egy francia és egy finn mászótársával hárman indultak útnak, a hegy északi oldalán húzódó Lauper-utat választva.

Bár nem mondtak jó időt a mászást követő éjszakára, úgy döntöttek, mégis bevállalják. Eleinte nem is volt semmi probléma, a saját tempójukban tudtak haladni, csak a finn társuk volt valamivel lassabb a megszokottnál.

Az időjárás azonban egyre rosszabbodott: felerősödött a szél, elkezdett havazni, egy ponton teljes fehérségbe kerültek. Ahogy 3700 méteres magasságba értek, egy lépésnél azt érezte, hogy leesett a hágóvas a bakancsáról. Lehajolt megnézni, és azt látta, hogy az első és hátsó részt összekötő fémdarabkából letört egy pöcök.

„Nem gondolná az ember, hogy olyan nagy jelentősége van, de ha ez leesik, onnantól nem lehet a bakancshoz illeszteni a hágóvasat. Szóltam a társaimnak, megpróbáltuk gyorskötözővel rögzíteni, de hiába” – idézi fel Bence.

Ekkor mérlegelniük kellett, mit tehetnek: a visszaereszkedés lehetetlennek bizonyult, a meredek hegyoldalban nem találtak olyan részt, hogy stabil ereszkedőpontokat alakítsanak ki. A segélyhívás az időjárási viszonyok miatt szintén nem volt lehetséges, a helikopter felszállni sem tudott az óriási szélben és hóviharban.

Egyetlen lehetőségük az volt, hogy folytatják az utat, majd a túloldalon leereszkednek, amilyen hamar csak lehetséges. Bence hágóvasának hiánya miatt viszont annyira lelassultak, hogy hamar nyilvánvalóvá vált, világosban már biztosan nem fognak felérni a csúcsra.

Ezt tetőzte be, hogy az egyik kivezető jégfolyosó bejáratánál elvesztette a jobb oldali pehelykesztűjét is: ahogy lehajolt, hogy a táskájából elővegye a termoszát inni, kiesett a kabátjából az odarakott kesztyű és a mélybe zuhant. Onnantól nélkülöznie kellett, ami mínusz 30 fokban egyenértékű volt a biztos fagyással. Volt ugyan nála egy ötujjas bőrkesztyű, amit az aláöltözőre húzott fel, de ez közel sem nyújtott elég védelmet.

Folytatták a mászást, de a hágóvas hiánya miatt pihentetni sem tudta a kezét időről időre, mivel folyamatosan fognia kellett a jégszerszámot a feje felett. Ennek köszönhetően még jobban kiment a vér a kezéből.

„Amikor a standokhoz értem, megpróbáltam életet lehelni belé: a kabátom alá, a bőrömhöz raktam, illetve ráztam is, hátha felmelegszik valamennyire, de sajnos semmi nem segített” – emlékszik vissza.

Ahogy az előrejelzés is írta, az időjárás egyre csak romlott. Az éjszaka beálltával feltámadt a hóvihar, alig 10 méteres látótávolságban kellett megkezdeniük az ereszkedést. A levezető út a hegy legkönnyebben mászható része volt, normális esetben nem szokott 2-3 óránál többet igénybe venni. Ők ezzel szemben majdnem 10 órán keresztül ereszkedtek, annyira mostohák voltak a körülmények.

Mire leértek a hegy lábához, reggel lett. Szerencséjükre pont arra jött egy hószán, aminek vezetőjét megkérték, hogy segítsen elvinni Bencét a legközelebbi hüttéhez.

„Éreztem, hogy már jó ideje nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott. Ahogy a hüttében levágtuk a kezemről a kesztyűt, láttuk, hogy csonttá van fagyva.”

A jobb kezével a jégcsákányt markoló pozíciót nem tudta megváltoztatni, a bal viszont még rosszabbul nézett ki: látványosan el volt feketedve.

Másfél óra múlva tisztult ki annyira az idő, hogy mentőhelikopterrel a legközelebbi kórházba szállíthassák. Itt azonnal megkezdték a végtagjai felmelegítését, de ahogy haladtak ezzel, a keze egyre csúnyább látványt nyújtott. Egymás után feketedtek és hólyagosodtak el az ujjai, ezzel párhuzamosan nőtt a fájdalom is. Ráadásul a bal lábujjai szintén elfagytak.

Az orvosok viszont azt mondták neki, hogy minden rendben lesz, másnap hazamehet. Ettől megnyugodott, a végtagjairól készült fotókat mindazonáltal elküldte pár barátjának és mászótársának.

Az egyikük továbbította ezeket egy fagyási sérülésekre specializálódott orvosnak, aki azt mondta, hogy azonnal meg kell kezdeni a kezelését egy speciális szíverősítő gyógyszerrel, amit az utóbbi pár évben kezdtek el használni, rendkívül jó hatásfokkal.

Ha 24 órán belül megkapja az ember a kezelést, akár 4-es, 5-ös fokozatú fagyási sérüléseket is meg lehet menteni vele. Abban a kórházban viszont, ahová Bence került, szerencsétlenségére nem hallottak róla, ezért átszállították egy másikba, majd egy harmadikba.

Végül 36 órával a kórházba kerülése után kapta meg az első dózist, a fagyás pedig ennél is korábban történt, így kicsúszott az időintervallumból, ameddig szinte biztosan meg lehetett volna menteni a jobb kezét.

Ennek ellenére nem adták fel: a következő három hetet a genfi kórházban töltötte, ahol egy magasnyomású kabinban naponta kétszer kapott kezelést, mellé pedig az említett gyógyszert. A felesége végig mellette volt, és a barátaitól is folyamatosan kapta a támogató üzeneteket.

Reménykedtek benne, hogy a kezelés mégiscsak hatékony lesz és megmenti Bence kezét, de sajnos két hét múlva, a kötés levételekor olyan látvány tárult a szemük elé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon nagy a baj.

Ötből négy ujja teljesen elfeketedett, a végük pedig felismerhetetlenné mumifikálódott – nem maradt más megoldás, mint az amputáció.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam”

Miután kiengedték a kórházból, hazaszállították Zürichbe, ahol megkezdődött a rehabilitációja.

„Aktív ember vagyok, ezért szinte azonnal újra túrázni kezdtem, de fel kellett tennem a kérdést: mégis, mi vár rám ezután, milyen életet tudok így élni? Hamar megfogalmazódott bennem, hogy nem fog változni semmi: ugyanazt kell csinálnom, mint korábban, hiszen életben maradtam, és ez a legfontosabb. Az pedig, hogy van egy kis testi fogyatékosságom, semmit nem jelent.”

Szép lassan a lába is begyógyult, amint nem volt többé szüksége kötésre, a futást is újrakezdte, illetve súlyokkal is tornázott, hogy minél inkább megmozgassa magát.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam. A hüvelykujjammal kapaszkodva újra elkezdtem könnyebb utakon mászogatni, aminek inkább szimbolikus jelentősége volt: ki lehetett mondani, hogy visszatértem az élethez. Egyáltalán, éltem...”

A fagyást követően általában 3-4 hónapot várnak az amputációval, hogy tisztán lássák, hol van még az elfagyott testrészben élet és mi az, ami végérvényesen elhalt. Végül tavaly júliusban került sor a nagy műtétre, majd utána még több alkalommal kés alá kellett feküdnie kisebb beavatkozások miatt.

Ahogy a seb gyógyulni kezdett, visszatért a hegyek közé és folytatta a futást, majd a szezon kezdetével a síelést is. A mászást is újrakezdte, egyelőre még tanulja, milyen lehetőségei vannak hat ujjal, de sokkal jobbak, mint amit elsőre gondolna az ember. A célja, hogy egy napon ugyanolyan szinten tudjon mászni, mint korábban.

„Tényleg semmi nem változott, ugyanúgy tudok tovább élni, mint a balesetem előtt” – állítja. Sőt, hamarosan szintet is lép: a napokban indult első igazi expedíciójára Pakisztánba, a terv egy még mászatlan 5-6 ezer méteres csúcs vagy útvonal meghódítása négy másik mászóval.

Abban, hogy Bence teljes életet élhessen, egy protézis is segítségére lehetne, mivel bármennyire is erős mentálisan, a baleset következtében vannak fizikai korlátai. Ezek sokszor teljesen profán, hétköznapi dolgok, egy PET-palack megfogásától a cipőfűzője bekötéséig.

Egy amerikai gyártó termékével ez nem lenne többé probléma, a protézis viszont nagyon drága, és hiába érte őt baleset józan belátás szerint, a biztosító ezt nem ismerte el. Egy svájci segélyszervezet 20 ezer frankkal támogatta őt, egy másik pedig 10 ezerrel, de ezen felül is szüksége lenne még 15 ezer frankra, vagyis nagyjából 6 millió forintra.

Aki segítene neki akár egy kávé árával, ide kattintva teheti meg a GoFundMe felületén, további opciókat pedig ebben a posztban talál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Egy kislányt is örökbefogadhatott A család az család mozgalom társalapítója és párja
Pál Marci leírta, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük annak érdekében, hogy a kis Hanna hivatalosan is a családjuk tagja lehessen.

Link másolása

Pál Marci, A család az család mozgalom társalapítója és a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora a közösségi oldalán árulta el, hogy tovább bővült a családjuk, egy kislányt fogadtak örökbe. Mint írja:

"Egy hosszas jogi procedúra során sikerült örökbe fogadnunk kislányunkat, Hannát. Andris csodálatos nagytestvér és imádják egymást, Walter még szokja az új helyzetet, mi pedig egyre kevesebbet alszunk, de minden perc megéri!

Persze közben senkiben nem szeretnénk felesleges illúziókat kelteni, hogy meleg pároknak (vagy meleg egyedülállóknak) lehet ma itthon örökbe fogadni, mert a mi ügyünk sok szempontból egyedi és különleges".

Pál Marci azt is elárulta, hogy a kislány a születése óta a családjukban él, de arra, hogy hivatalosan is a gyermekük legyen, sokat kellett várni. Férjének „még a 2020-as törvénymódosítás előttről volt érvényes határozata (engedélye), amivel törvényesen, még miniszteri jóváhagyás nélkül” tudtak volna örökbe fogadni. A kislány úgy került hozzájuk, hogy a kicsi édesanyja megkereste őket azzal, hogy nem tudja felnevelni a gyerekét, ezért rájuk bízná Hannát. Így közösen jártak tanácsadásokra és a gyermekvédelmi szakszolgálathoz, ami előfeltétele volt a nyílt örökbefogadásnak.

A bökkenőt az jelentette, hogy a gyámhivatal külön indoklás nélkül a baba születésekor visszavonta a korábbi örökbefogadási engedélyt. Ez ellen a pár fellebbezett és nyertek is, de a gyámhivatal megtámadta a döntést, ezért végül a Kúria döntött az ügyükben - az ő javukra. Az egész folyamat kilenc hónapig tartott, amit Pál Marci életük egyik legszebb, de legnehezebb időszakának nevezett.

„Egy ilyen procedúrának kitenni egy kisgyermekes családot, egy krízisben lévő anyát, illetve egy újszülöttet semmiképp sem mondható családbarát magatartásnak”

- véli Pál Marci.

A boldog szülők szerint "a szeretet a legnagyobb sötétségben is utat tör magának, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik. A szeretet mindig győz!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
Senki nem segített az idős bácsinak, amíg meg nem jelentek Budapest legjobb fej rendőrei
Példaértékű, amit a hatóság emberei tettek.

Link másolása

Budapesten az Üllői úton, a Kőér utcánál található felüljáró alatt egy idős férfi próbálta eltolni a vélhetően meghibásodott autóját az út közepéről. A felvételen jól látható, hogy senki nem sietett az idős úr segítségére, ezért egyedül próbálta a belső sávból kitolni a járművet, hogy ne akadályozza a forgalmat.

Ezt azonban észrevették az arra járó rendőrök, akik nem tétlenkedtek.

A külső sávban a hatóság emberi megálltak, és azonnal kipattantak a szolgálati autójukból, hogy segítsenek az idős férfinak, aki jól láthatóan nem boldogult egyedül.

A rendőrök segítségével végül sikerült biztonságos helyre tolni az autót – derült ki a Bp-i Autósok YouTube-csatornán közzétett videó alatti kommentből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
Karácsony Gergely egy szál szegfűvel búcsúzott a Pléh Csárda rántotthús-királyától
A főpolgármester szerint Budapest elvesztette egy legendáját.

Link másolása

Ahogy azt hétfő este mi is megírtuk, elhunyt Bábel István, a brutális adagjairól és tradicionális magyar ízeiről híres rákospalotai étkezde, a Pléh Csárda alapítója.

A híres szakácsról megemlékezett egy Facebook-posztban Karácsony Gergely is, aki el is ment a Pléh Csárdába.

„Budapest elveszítette egy legendáját, meghalt Bábel István vendéglős, a Pléh Csárda alapítója, a rántotthúskirály. A Zugló és a 15. kerület határán található Kolozsvár utcai piacon, a Bádog Gundelnek is becézett kifőzdében gyakran megfordultam magam is. A gyerekfej nagyságú cordon bleu-k és a tálca méretű rántott szeletek mellett az ízig-vérig vendéglős Bábel úr magával ragadó személyisége is lenyűgözött”

– írta posztjában a főpolgármester.

Hozzátette azt is, hogy annak idején a legendás, azóta szintén elhunyt gasztroújságíró, Anthony Bourdain is járt a helyen, egy csapásra még híresebbé téve azt.

2017-ben a Szeretlek Magyarország stábja is meglátogatta a helyet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Fél testtel és egy karral született a csernobili sugárzás miatt egy orosz férfi, így is teljes életet él
Az árvaházban azt hitték, sosem fogják örökbe fogadni, de a már 25 éves fiatal rácáfolt a kételkedőkre.

Link másolása

Fut, főz, táncol, kutyát sétáltat és képes önálló életet élni egy 25 éves férfi, aki fél testtel és egy karral született, írja a Daily Mail. Tim Mason még fiatalkorában lemondott a protéziseiről, amelyek szerinte csak hátráltatták az életben.

Mason édesanyját még 1986-ban érte nagy dózisú sugárzás, amikor felrobbant a csernobili atomerőmű. Az orosz kisfiú ezért született mindössze egyetlen működő végtaggal. Tim árvaházba került, ahol azt hitték, hogy soha nem fogadják majd örökbe. Végül egy amerikai nő utazott Oroszországba, miután olvasott a nehéz sorsú gyerekről és úgy döntött, hogy vállalja az akkor hároméves fiú felnevelését.

Pedig az árvaház igazgatója óva intette a gyerek örökbe fogadásától a most 80 éves Virginia Masont. Azt mondta, hogy a kisfiú várható életminősége semmi jóval sem kecsegtet. Tovább fokozta a nehézségeket, amikor Tim hétéves korában meghalt az asszony párja, és onnantól egyedülálló anyaként nevelte a gyereket.

Tim ma már 25 éves és a Connecticut állambeli Hartfordban él, miközben a Napa-völgy borakadémiájának dolgozik. A férfi alaposan rácáfolt azokra, akik azt hiszik, hogy a hozzá hasonló fogyatékkal élők semmilyen mozgásra sem képesek és csak ülnek a szobájukban. Ezzel szemben Tim imád sportolni, és mindent megtesz, hogy egészséges maradjon testileg és lelkileg egyaránt.

Már kiskorában is nagyon aktív volt, rengeteg időt töltött a játszótéren. De a művégtagok folyamatosan akadályozták abban, hogy kiteljesedjen az élete. Ahogy a legtöbb tininek, Timnek sem volt egyszerű a felnőtté válás. A középiskolában kikezdték a többiek fogyatékossága miatt. Mostanra azonban rendeződtek a dolgai és családja mellett a barátai veszik körül, miközben a munkáját is nagyon szereti.

Bár eleinte sokan féltették attól, hogyan tud majd gondoskodni a kutyájáról, ma már ez sem okoz gondot neki és naponta háromszor sétálnak. Tim ezen felül imád edzeni, ami esetében 10-30 perc eltöltését jelenti a futópadon. Ilyenkor a szalagon bukfencezik és saját súlyát emelgeti. Annyira belejött a sportolásba, hogy tavaly 18 kilogrammot adott le.

Egyedül a randizásban akadnak gondjai. Elsősorban az interneten próbál ismerkedni, de nem egyszerű a helyzet, mert ahogy észreveszik a fogyatékosságát, azonnal tovább is lapoznak a társkeresőn regisztráltak.

„A képek viszont nem adják vissza azt az erős embert, amilyen az életben vagyok”

- mondta a fél testtel született, de teljes életet élő férfi.


Link másolása
KÖVESS MINKET: