KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Itt mindenki azt csodálja, amitől az átlagember kiborul – fényképes beszámoló az 50. TerraPlaza expóról

Megnéztük a legérdekesebb és legegzotikusabb állatokat, illetve meginterjúvoltuk a főszervezőt is. Te melyik különleges fajtát tartanád otthon ezek közül?
Tóth Noémi - szmo.hu
2023. december 19.


Link másolása

Kicsit olyan érzés a TerraPlaza vásáron kóborolni, mintha Alice csodaországában lennénk, ahol minden normálisnak számít, ami amúgy egyáltalán nem az. Mert valljuk be, cirógatni egy óriáskígyót, tutujgatni egy csótányt, sétáltatni a karodon egy malajziai óriás vándorló levelet vagy párduckaméleont, esetleg egy tenyérnyi szőrös madárpókot hazavinni otthonra, nos, egyáltalán nem számít szokványosnak. De kit érdekel, ha mindez örömet okoz?

A szokásosnál is több csillogó szemű, lelkes kiállító és álmélkodó látogató jellemezte az jubileumi 50. TerraPlazát, amelynek apropóján elkaptam egy interjúra a főszervezőt, Kárpáthegyi Pétert. „2009-ben, amikor nulla tapasztalattal belekezdtem, még nem tudtam, hogy a rendezvényszervezés milyen feladatokkal és kihívásokkal jár” – kezdett bele Péter, felelevenítve a kezdeteket. – „Elképzeltem egy addig nem létező rendezvényt, amihez a naiv tudatlanságom nagyon is jól jött, mert ha akkor ezekkel tisztában vagyok, valószínűleg bele sem mertem volna kezdeni. Mindössze 32 szakmai kiállítóval és 500 vendéggel indult az első TerraPlaza az ELTE TTK-n. Nem csak a rendezvény fejlődött minden alkalommal, hanem a tenyésztők is. Legtöbbjük mai napig velünk van.” Péter elég változatos szakmai múlttal rendelkezik a témában, hiszen egyik pillanatban talajzoológiát kutatott és egy 800 fős madárpók fórumot kezelt, a másikban pedig a TerraPlaza grafikusa, programozója, marketingese és szervezője lett.

„Kezdetben nehéz volt felnőni a változatos feladatokhoz, de szépen lassan beleedződtem, mostanra pedig rutinszerűvé vált és napjainkban is tudunk rendezvényről rendezvényre fejlődni” – mosolygott Péter, hozzátéve, hogy már kezdetben kikristályosodott a TerraPlaza küldetése.

„Több ezer, a laikusok számára ’nem szeretem’ faj található meg a rendezvényen, amelyeket mi persze imádunk és csodálunk, akár a kinézetük, életmódjuk, vagy evolúciós történetük okán. 14 év távlatában azt mondhatom, hogy már érezhető egyfajta szemléletváltás, és egyre többen veszik észre, hogy ezek a lények is a maguk valójában szépek és csodálnivalóak, ha közelebbről ismerjük meg őket.”

A rendezvény egyik érdekessége, hogy minden alkalomra külön plakát készül – amelyeket egytől-egyig Kárpáthegyi Péter álmodott és valósított meg legalább két hét munkával –, és a mostani jubileumi plakát igazán különleges lett. „Az 50. több mint egy hónapig készült: rengeteg szakirodalom olvasásával, szakmai ellenőrzéssel és persze rajzolással több száz munkaórát vett igénybe” – avatott be a részletekbe a rendezvény megálmodója (a szerk.: legalulra görgetve megnézheted a plakátot).

Bónuszként íme a saját szerzeményem, egy indonéziai denevérpreparátum:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk