HÍREK
A Rovatból

Fotók: Szerda esti tüntetés a kirúgott tanárokért a Belügyminisztériumnál

A Tanítanék egy újabb tüntetést jelentett be szombat délután ötre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épületéhez.


Mi is írtuk róla, hogy újabb tanárokat bosátottak el Budapesten, mert résztvettek a polgári engedetlenségben.

Az újabb kirúgások ellen tiltakozva estére demonstrációt hívtak össze a Belügyminisztérium elé. A Mérce beszámolója szerint a meghirdetés utáni rövid idő ellenére is több ezren gyűltek össze - tanárok, diákok, támogatók -, hogy tiltakozzanak.

Itt is felhangzott a „szabad ország, szabad oktatás!” jelszó és a „Rendőr minket nem tanít!” (utalva a minisztériumra).

A Tanítanék pedig egy újabb tüntetést jelentett be szombat délután ötre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épületéhez:

"November 30-án azonnali hatállyal kirúgtak újabb nyolc tanárt, akik részt vettek a tiltakozásokban. Felháborító, hogy miközben több ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, megint tanárokat bocsátanak el.

A tankerületi vezetőknek számot kell adniuk: miért nem akadályozták meg, hogy Pintér Sándor véghezvigye a megtorlásokat, és kirúgassa a tanárokat?

A Tanárok a Tanárokért csoporttal, a Pedagógus Egységgel és a Tanítanék Mozgalommal tüntetést szervezünk szombatra. Mutassunk szolidaritást a megbüntetett pedagógusokkal, és vonjuk felelősségre a kegyetlen intézkedések végrehajtóit! Találkozunk szombaton 17:00-kor a Klebelsberg Központ előtt a Bajcsy-Zsilinszky úton! Elég a megtorlásból!"

- írták felhívásukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy Izrael másodpercek alatt porig rombolja az iráni hadsereg központját
Az izraeli légierő szerint a „terrorista rezsim” központját semmisítették meg a főváros szívében. Helyi jelentések szerint az Iráni Forradalmi Gárda egyik bázisát is találat érte.


Friss csapássorozat indult vasárnap reggel Teherán ellen, az izraeli légierő pedig videót is közzétett egy támadásról, amely az iráni fegyveres erők főhadiszállását érte.

A videóhoz a légierő ezt a feliratot mellékelte:

„Az iráni terrorista rezsim főhadiszállásának megsemmisítése Teherán szívében.”

Videón az izraeli csapás!

Mindeközben Teheránból olyan jelentések is érkeztek, hogy az Iráni Forradalmi Gárda, a rezsim paramilitáris szervezetének egyik bázisát is találat érte.

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy Teheránban légicsapásokat hajtott végre, és „a rezsimhez köthető célpontokat” támadott. Valamint azt is hozzátették, hogy ma a főváros központját fogják támadni.

Irán válaszcsapásokat indított, de nemcsak Izrael, hanem több Öböl-menti ország ellen is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: Szijjártó Péter egyszer sem írta le, hogy Amerika indította a háborút
A politológus a közösségi oldalán elemezte a külügyminiszter kommunikációját. Szerinte a nyilvánvaló tények eltagadása rosszabb, minthogy a békepárti és a trumpbarát narratíva megdöccen.


Török Gábor politológus a Facebookon hívta fel arra a figyelmet, hogy szerinte Szijjártó Péter egyetlen egyszer sem írta le, hogy a háborút az amerikaiak is indították Irán ellen.

A politológus szerint a politikusok számára hasznos és fontos dolgokat lehet megtanulni a politikai kommunikációról.

„Egyszerűség, ismétlés, saját narratívába illesztés, keretezés stb. Magyarországon ebből sok mindent először a Fidesz mutatott meg, az egyik úttörője ennek a »profi kommunikációnak« éppen a jelenlegi külügyminiszter volt” – idézte fel Török Gábor.

A politológus ugyanakkor úgy látja, a nyilvánvaló eltagadásnak az értelme egy olyan helyzetben, amikor minden egyéb hír úgyis arról szól, hogy az izraelieken kívül az amerikaiak is háborúba léptek, nem tűnik teljesen racionálisnak. Szerinte világos, hogy a békepárti és a trumpbarát narratíva (a kettő együtt) itt most megdöccen.

Török Gábor a posztját egy, elsősorban kommunikációs szakmai szempontból feltett kérdéssel zárja:

„nincs jobb megoldás ennek feloldására, mint a tények elhallgatása?”

Február 28-án az Egyesült Államok és Izrael összehangolt légicsapásokat és tengeri műveleteket indított Irán ellen. Donald Trump amerikai elnök videóban jelentett be „jelentős harci műveleteket”, miközben izraeli részről megelőző csapásokról beszéltek. Irán válaszul rakéta- és dróntámadásokat indított Izrael, valamint a térségben található amerikai bázisok és egyes regionális infrastruktúrák ellen. Izraelben szükségállapotot hirdettek, több ország pedig átmenetileg lezárta a légterét.

A magyar kormányzati kommunikációban aznap több hivatalos és személyes Facebook-poszt jelent meg. A HVG szemléje szerint

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Viktor és a kormány hivatalos oldala az iráni helyzetről szóló bejegyzésekben következetesen Izraelt említette támadó félként, az Egyesült Államok szerepét viszont nem.

Ez a keretezés akkor is így maradt, amikor nemzetközi források már amerikai–izraeli közös műveletről számoltak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Olyan erővel fogunk lecsapni rájuk, amilyet még soha nem láttak!” – Trump felszólította Iránt, hogy hagyja abba a megtorlást
Izrael egy hadműveletben végzett Ali Hámeneivel, Teherán pedig azonnal bosszút esküdött. Az iráni válaszcsapások már el is kezdődtek, amire az amerikai elnök is reagált.


Forr a levegő a Közel-Keleten, miután Donald Trump amerikai elnök vasárnap hajnalban megüzente Iránnak: ha nem hagynak fel a támadásokkal, olyan erővel fognak lecsapni rájuk, amilyet még soha nem látott a világ.

A feszültség szinte tapintható, miután Irán szombat éjjel és ma reggel is rakétákkal árasztotta el Izraelt és az Egyesült Államok közel-keleti szövetségeseit.

A véres eseménysorozat szombat reggel kezdődött, amikor az Izraeli Védelmi Erők célzott légicsapásokat mértek iráni katonai létesítményekre, és egy hatalmas robbanás rázta meg Teheránt. A hadsereg bejelentése szerint alig több mint egy nap alatt több mint ezer darab lőszert vetettek be. A nyitó hadműveletben megölték Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot és több más magas rangú tisztségviselőt is

– írta a The Times of Israel.

A válasz nem váratott magára. Szombat éjjel és ma reggel ismét szirénák hangjától volt hangos Izrael középső, déli és északi része. Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki, általában hármasával, néhány perces szünetekkel. Az iráni állami műsorszolgáltató szerint a célpontok között 27 amerikai támaszpont, az izraeli hadsereg főhadiszállása és egy tel-avivi védelmi ipari komplexum is szerepelt.

A legtöbb helyen nem történt komolyabb baj, a mentők főleg olyan embereket láttak el, akik az óvóhelyre rohanva estek el és sérültek meg könnyebben. Szombat este azonban Tel-Aviv térségében tragédia történt.

Egy mintegy húsz lövedékből álló sorozatból egynek sikerült átcsúsznia a légvédelmen, és egy lakóépület mellett csapódott be. Egy nő, egy idős asszony külföldi gondozója életét vesztette, mert nem ért időben az óvóhelyre. Az általa ápolt nőt a mentők élve emelték ki a romok alól. A Hátországi Parancsnokság szerint egy teljes iráni ballisztikus rakéta csapódott be, ami hatalmas károkat és egy óriási krátert hagyott maga után. A támadásban további több tucat ember sérült meg. A rendőrség Jeruzsálem környékén lehulló rakétadarabokról, a tűzoltók pedig egy repesz okozta gázszivárgásról számoltak be Ciszjordániában.

A katonai akciókkal párhuzamosan a politikusok sem fogták vissza magukat.

„Irán épp most közölte, hogy ma nagyon keményen le fognak csapni, keményebben, mint valaha. Jobban teszik, ha ezt nem teszik, mert ha megteszik, olyan erővel fogunk lecsapni rájuk, amilyet még soha nem láttak!”

– írta Donald Trump a közösségi oldalán.

Iránból is érkezett a kemény válasz. Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke azt üzente, hogy Trump és Netanjahu „átlépték a vörös vonalainkat, és viselni fogják a következményeket”. Az elit Iszlám Forradalmi Gárda pedig egyenesen „a történelem legádázabb offenzív hadműveletével” fenyegette meg az amerikai bázisokat és Izraelt. „Az iráni nemzet bosszújának keze a súlyos, határozott és sajnálatos büntetésért nem fogja elengedni az Umma Imámjának gyilkosait” – fogalmaztak közleményükben.

A rakétaesőből nem csak Izrael kapott, hanem az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Bahrein és Szaúd-Arábia is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Szarrá vert a fideszes alpolgármester!” – állítja egy nő, aki szerint a politikus miatt veszítheti el a szeme világát
A nő szerint a férfi korábban illetlen szexuális ajánlatot is tett neki, a bántalmazás pedig egy kolbásztöltő fesztiválon, szóváltás után történt. A nő segítségére siető férjét a rendőrök bilincsben vitték el.


Bordás-Pauza Gréta a Facebookon számolt be arról, hogy állítása szerint Szentmártonkáta alpolgármestere bántalmazta egy fesztiválon. Posztját azzal a mondattal kezdi, hogy „szarrá vert a fideszes alpolgármester”.

A nő leírása szerint az eset a szentmártonkátai kolbásztöltő fesztiválon történt, ahol a férjével volt. Azt állítja, némi iszogatás után került szóváltásba az alpolgármesterrel, aki szerinte egy korábbi falunapon „szexuális szolgáltatásokért cserébe nagyon előkelő munkát” ajánlott neki a hivatalban.

„Mihelyts kifejeztem nemtetszésemet és bizonyára provokáltam (mert ilyen vagyok és rohadtul elegem van) szét verte a fejemet Bodor András Szentmártonkáta alpolgármestere. Ennek több szemtanúja is van, akit most is kihallgat a rendőrség”

– írja a bejegyzésben.

A nő azt is közölte, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. „Itt ülök a mentőben, CT után, miközben a 2. kórházban várjuk hogy fogadjanak és megműtsenek, hogy lássak a bal szememre, miközben az orvosok azt mondták ezt nem tudják garantálni!” Azt is hozzátette, hogy az esetleges helyesírási hibákért elnézést kér, mert egy szemmel nehéz írnia.

Állítása szerint miután a bántalmazás következtében elvesztette az eszméletét, a védelmére kelő férjét letartóztatták és őrizetbe vették.

A kérdéseket is feltesz, többek között azt, hogy „ezek után is a fideszre szavaztok?” és „Orbán Viktor mit tetszik felelni a történtekre? Ha valaki nem ért együtt, el kell venni a szeme világát? Ez a fideszes szokás?”

A bejegyzést azzal zárja, hogy vállalja az arcát, mert szerinte „ez a valóság ma Magyarországon”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
„Anyám minden nap hazavárta”: 26 halott a császárfürdői HÉV-katasztrófában, a váltókezelőt 34 órával később már ki is végezték
A statáriális eljárásban elítélt Molnár Imre holttestét a család soha nem kapta meg, és évtizedekig a szégyen bélyegét viselték. A jogi rehabilitációra és az igazságtételre 43 évet kellett várniuk.

HÍREK
Szijjártó Péter a Dubajban rekedt magyarokról: a helyzet veszélyes, már több mint ezren regisztráltak, de a légtérzár miatt nem tudnak hazatérni
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapást mért Iránra, ami válaszcsapásokat váltott ki. A külügyminisztérium megerősített call centerrel és éjszakai ügyelettel igyekszik segíteni a kint tartózkodó magyaroknak.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
150 köbméter szemét égett hatalmas füsttel Soroksáron, egy hulladékfeldolgozóban
Egy Ócsai úton található hulladékfeldolgozó üzemben ütött ki tűz. A tűzoltóknak már sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését.

HÍREK
Videó: Zokogva jelentette be az iráni műsorvezető Hámenei legfőbb vezető halálát
Az ajatollahot az amerikai–izraeli légicsapások után nyilvánították halottnak. A bemondónál azonnal eltört a mécses, amikor fel kellett olvasnia hírt.

HÍREK
Videón, ahogy Izrael másodpercek alatt porig rombolja az iráni hadsereg központját
Az izraeli légierő szerint a „terrorista rezsim” központját semmisítették meg a főváros szívében. Helyi jelentések szerint az Iráni Forradalmi Gárda egyik bázisát is találat érte.

FELFEDEZŐ
„Vagy angyalok, vagy ember alkotta dolgok” – Trump hiába adná ki az UFO-aktákat, a Pentagonban attól félnek, az emberek nem tudnák elviselni az igazságot
Donald Trump elrendelte az UAP-akták nyilvánosságra hozatalát, a Védelmi Minisztérium pedig együttműködést ígért. Egy brit lap szerint a késlekedés oka teológiai, mert a jelenség "interdimenzionális" jellege ütközik több vallás hitével.

SZTÁRVILÁG
„Leszophatjátok Putyin faszát” – Molnár Tamás rendszerkritikus dallal rukkolt elő
Az énekes a NEM NÉMÍTHATTOK EL című új számában üzen a hatalomnak. A dal a korrupció és a pedofilbotrány mellett a kormány külpolitikáját is nyíltan támadja.