„Olyan erővel fogunk lecsapni rájuk, amilyet még soha nem láttak!” – Trump felszólította Iránt, hogy hagyja abba a megtorlást
Forr a levegő a Közel-Keleten, miután Donald Trump amerikai elnök vasárnap hajnalban megüzente Iránnak: ha nem hagynak fel a támadásokkal, olyan erővel fognak lecsapni rájuk, amilyet még soha nem látott a világ.
A véres eseménysorozat szombat reggel kezdődött, amikor az Izraeli Védelmi Erők célzott légicsapásokat mértek iráni katonai létesítményekre, és egy hatalmas robbanás rázta meg Teheránt. A hadsereg bejelentése szerint alig több mint egy nap alatt több mint ezer darab lőszert vetettek be. A nyitó hadműveletben megölték Irán legfelsőbb vezetőjét, Ali Hámenei ajatollahot és több más magas rangú tisztségviselőt is
– írta a The Times of Israel.
A válasz nem váratott magára. Szombat éjjel és ma reggel ismét szirénák hangjától volt hangos Izrael középső, déli és északi része. Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki, általában hármasával, néhány perces szünetekkel. Az iráni állami műsorszolgáltató szerint a célpontok között 27 amerikai támaszpont, az izraeli hadsereg főhadiszállása és egy tel-avivi védelmi ipari komplexum is szerepelt.
Egy mintegy húsz lövedékből álló sorozatból egynek sikerült átcsúsznia a légvédelmen, és egy lakóépület mellett csapódott be. Egy nő, egy idős asszony külföldi gondozója életét vesztette, mert nem ért időben az óvóhelyre. Az általa ápolt nőt a mentők élve emelték ki a romok alól. A Hátországi Parancsnokság szerint egy teljes iráni ballisztikus rakéta csapódott be, ami hatalmas károkat és egy óriási krátert hagyott maga után. A támadásban további több tucat ember sérült meg. A rendőrség Jeruzsálem környékén lehulló rakétadarabokról, a tűzoltók pedig egy repesz okozta gázszivárgásról számoltak be Ciszjordániában.
A katonai akciókkal párhuzamosan a politikusok sem fogták vissza magukat.
– írta Donald Trump a közösségi oldalán.
Iránból is érkezett a kemény válasz. Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni parlament elnöke azt üzente, hogy Trump és Netanjahu „átlépték a vörös vonalainkat, és viselni fogják a következményeket”. Az elit Iszlám Forradalmi Gárda pedig egyenesen „a történelem legádázabb offenzív hadműveletével” fenyegette meg az amerikai bázisokat és Izraelt. „Az iráni nemzet bosszújának keze a súlyos, határozott és sajnálatos büntetésért nem fogja elengedni az Umma Imámjának gyilkosait” – fogalmaztak közleményükben.
A rakétaesőből nem csak Izrael kapott, hanem az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Bahrein és Szaúd-Arábia is.