HÍREK
A Rovatból

Felmentették Donald Trumpot, vége a második impeachmentnek

Szenátusi felmentése után Trump ismét boszorkányüldözésnek nevezte az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárást.


Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén, írja az MTI.

A felsőház az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban szavazott arról, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös. Azaz az összes demokrata szenátoron kívül hét republikánus felsőházi képviselő szavazott arra, hogy a korábbi elnököt el kellene ítélni. Elítéléséhez azonban a szenátusban kétharmados többség kellett volna. A testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.

Korábban úgy tűnt, hogy nem ér véget szombaton az eljárás, ugyanis a szenátus jóváhagyta tanúk meghallgatását, ami azt jelentette volna, hogy napokkal, de akár hetekkel is elhúzódhat a tárgyalás befejezése. Pár órával később azonban úgy döntöttek, nem tartanak meghallgatást, hanem bizonyítékként rögzítik Jaime Herrera Beutler egy korábbi nyilatkozatát.

A republikánus képviselő pénteken arról számolt be, hogy Trump egy telefonbeszélgetésben közölte: a tömeget jobban felháborítja az elnök választási veresége, mint a Republikánus Párt politikusait. Azt is mondta, Trump eleinte tagadta, hogy az ő támogatói támadták meg a kongresszust, ahol éppen az elnökválasztás eredményét készült jóváhagyni a szenátus. Jaime Herrera Beutler egyike azoknak a republikánus képviselőknek, akik támogatták a Trump elleni eljárás megindítását.

A szavazást megelőző záróvitában Joe Neguse coloradói demokrata képviselő - aki egyike az úgynevezett impeachment-menedzsereknek - arra szólította fel a szenátorokat, hogy szavazzanak Trump elítélésére, mert

„a tét már nem is lehetne nagyobb”.

Neguse úgy fogalmazott: a hideg, kemény igazság az, hogy ami január 6-án történt, az megismétlődhet. „Szenátorok, ez nem lehet a kezdete valaminek. A döntés az önök kezében van” - mondta a demokrata politikus.

Donald Trump „ártatlan az ellene felhozott vádakban, és a felbujtás soha nem történt meg” - emelte ki a záróvitában elmondott beszédében a korábbi elnök ügyvédje. Michael van der Veen kifejtette: a ház vádemelésének pontos szövege alapján ez a tárgyalás arról szól, hogy Donald Trump szándékosan szított-e erőszakot, sőt felkelést az Egyesült Államok ellen.

„Bármennyire is borzalmas felvételeket láthattunk a rendbontók viselkedéséről, és bármennyi érzelmet kavart fel a tárgyalás, ez nem változtat azon a tényen, hogy a volt elnök ártatlan az ellene felhozott vádakban”

- mondta Trump ügyvédje.

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője a szavazás után azt mondta: beletörődött a testület döntésébe, hogy felmentette Trump elnököt, de szerinte a szavazás eredménye sérti azoknak a hazafiaknak az emlékét, akik életüket adták a köztársaságért az évszázadok során.

„A volt elnök ihlette, irányította és ösztönözte a tömeget, hogy erőszakosan akadályozza meg a hatalom békés átadását”

- fogalmazott Schumer.

A szenátusban kisebbségben lévő republikánusok vezetője, Mitch McConnell azt mondta: az alkotmány világosan leírja, hogy az elnök, az alelnök és polgári tisztségviselők azok a személyek, akiket törvényesen, impeachment alapján fel lehet menteni és el lehet ítélni.

„Nincs hatáskörünk arra, hogy elítéljünk egy volt tisztségviselőt, aki most már magánpolgár”

- hangoztatta McConnell, hozzátéve: nem számol azzal a lehetőséggel, hogy Donald Trumpot bíróság elé állítják.

Szenátusi felmentése után Donald Trump közleményében ismét boszorkányüldözésnek nevezte az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárást.

„Ez hazánk történelme legnagyobb boszorkányüldözésének újabb szakasza volt. Soha egyetlen elnök sem élt át hasonlót”

- fogalmazott.

Trump, aki megköszönte ügyvédei közreműködését, utalt arra is, hogy ismét tevékenyen részt vesz majd a politikai életben.

„Az a történelmi, hazafias és gyönyörű mozgalmunk, amelynek célja, hogy Amerikát ismét nagyszerűvé tegyük, csak most kezdődött. Az elkövetkező hónapokban sok mindent kell megosztanom veletek, és várom, hogy folytathassuk hihetetlen utunkat együtt”

- írta.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment, akkor a szenátus szintén felmentette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: