HÍREK
A Rovatból

Elhunyt Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök

A Franciaország modernizálásában nagy szerepet játszó és az európai ügyért elkötelezett politikus 94 éves volt.
MTI - szmo.hu
2020. december 03.



Kilencvennégy éves korában meghalt Valéry Giscard d'Estaing volt francia elnök - jelentette be az Elysée-palota szerda este. A meggyőződéses európai politikus 1974 és 1981 közötti elnöki időszakához fűződik a francia demokrácia és társadalom modernizálása.

A politikust novemberben szívelégtelenség miatt kórházba szállították, az alapítványa által kiadott közlemény szerint a koronavírus szövődményébe halt bele szerdán a Loire menti Authonban található otthonában. Végakaratának megfelelően temetése szűk családi körben történik.

Az 1926-ban született Giscard d'Estaing Charles de Gaulle elnöksége alatt a pénzügyminisztériumot vezette, és harminc év után sikerült az ország költségvetését egyensúlyba hoznia.

A jobboldali politikust 1974-ben választották elnökké. Az Európát a második világháború után újjáépítő kereszténydemokrata és centrista összefogás képviselőjeként reformpolitikájával hét éves mandátuma alatt alapvetően és tartósan átalakította a francia társadalmat.

Hivatali ideje alatt született törvény a születésszabályozás és terhességmegszakítás jogáról, az alapfokú oktatás egységesítéséről, 21-ről 18 évre csökkent a nagykorúvá válás időpontja, a választójogi korhatár. Elnökként szorgalmazta a TGV (Train á Grande Vitesse), a nagysebességű vasút megépítését, a Minitel online szolgáltatás fejlesztését, támogatta az atomerőművek építését. 1975-ben ő kezdeményezte a világ legfejlettebb ipari államainak (a mai G7 csoport) létrehozását, és Helmut Schmidt német kancellárral - akihez a németül kiválóan beszélő Giscard-t személyes barátság is fűzte - közösen felkarolta a monetáris unió tervét.

„Valéry Giscard d'Estaing egész életében az európai nemzetek közti kapcsolatok megerősítésén munkálkodott, a politikai életet sikeresen próbálta modernizálni és hatalmas intelligenciáját a legösszetettebb nemzetközi problematikák elemzésének szentelte” - írta Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő elődjéről a közösségi oldalakon közzétett megemlékezésében.

Franciaország egy „olyan államférfit veszített el, aki a világra való nyitást választotta” - fogalmazott egy másik volt elnök, a szocialista Francois Hollande közleményében.

"Az európai eszme elvesztette egyik alapítóját, Franciaország pedig egy olyan elnököt, aki a modernitást és a merészséget hozta el számára"

- mondta Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke szerint Giscard d'Estaing „egy válságban lévő Franciaország elnökeként az új szabadságjogok megteremtője és a technológiai haladás lelkes támogatója volt”, míg Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere „a meggyőződéses európait” gyászolja.

Giscard d'Estaing-t Negyvennyolc évesen választották államfővé, 1974-ben ő számított a második legfiatalabb köztársasági elnöknek (nála fiatalabb csak az 1848-ban negyvenévesen megválasztott Charles-Louis Napoléon Bonaparte, a későbbi III. Napóleon volt.) 1977-ben megalapította az európai integrációt támogató Köztársasági Pártot, majd 1978-ban életre hívta a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) pártot.

A francia gazdaságra is kiható olajválság, a növekvő infláció, munkanélküliség azonban nem igazán kedvezett népszerűségének, amiként arisztokrata allűrjei, költséges síelései, afrikai elefántvadászatai és a közép-afrikai diktátorhoz, Bokassa császárhoz fűződő kapcsolata sem. Elvesztette első miniszterelnöke, az elnöki tisztségre pályázó Jacques Chirac támogatását is, és az 1981-es elnökválasztáson vereséget szenvedett a baloldal jelöltjétől, Francois Mitterrand-tól.

A politikától azonban nem vonult vissza, 1989 és 1993 között európai parlamenti képviselőként az uniós integráció egyik leghatározottabb szószólója volt, 2001-2003-ban az ő elnökletével működött az EU (végül életbe nem lépett) alkotmányos szerződésének szövegét kidolgozó Európai Konvent. Korábbi köztársasági elnökként 1981 óta tagja a francia törvények alkotmányosságát ellenőrző testületnek, az Alkotmánytanácsnak. 2003-ban tagjai sorába választotta a Francia Akadémia, 2008 óta tiszteletbeli elnöke volt a brüsszeli székhelyű Atomium nemzetközi szervezetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kinevették az államtitkárt a beszéde közben a végzős állatorvosok a diplomaosztón
Varga-Bajusz Veronika államtitkár az Erasmus-ügyet bírálta az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján. A hallgatók a beszédet hangos nevetéssel és fütyüléssel zavarták meg.
DKA - szmo.hu
2026. február 28.



Hangos nevetéssel és fütyüléssel szakították félbe a végzős hallgatók Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár beszédét az Állatorvostudományi Egyetem pénteki, február 27-i diplomaosztóján. Az eseményt élőben közvetítették a YouTube-on, így akár vissza is lehet nézni a közönség reakcióját.

A kacagás akkor tört ki, amikor az államtitkár elkezdte sorolni az eredményeket.

„Ellenszélben dolgoztunk. Hitvány, silány emberek próbálták ellehetetleníteni sikereinket, elvenni a lehetőségeket fiataljainktól, elnyomni a kiváló oktatókat, professzorainkat” – mondta az államtitkár, aki szerint a diákok „kicsinyes politikai bosszúállás” miatt nem vehettek részt az Erasmus csereprogramban.

A hallgatóság erre a kijelentésre reagált nevetéssel és fütyüléssel. Varga-Bajusz Veronika láthatóan meglepődött ezen.

A jelenetet az alábbi videóban 2:02:10 és 2:02:58 között lehet visszanézni:

Varga-Bajusz Veronika beszédében arról is szólt, hogy a kormánynak kötelessége volt helytállnia a hallgatókért, amikor kizárták őket az Erasmus és a Horizont együttműködésekből, ezért indították el válaszul a Pannónia ösztöndíjprogramot.

A történtekről Hadházy Ákos írt a Facebook-oldalán. Arról is beszámolt, hogy „a végzős diákok korábban petíciót indítottak, amikor megtudták, hogy az egyetem két minisztert is meghívott életük nagy napjára”. Az kérték, hogy az ünnepség maradjon mentes az aktuálpolitikai tartalmú beszédektől.

Hadházy Ákos szerint eredetileg Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vett volna részt az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett, de előbbi végül nem jelent meg, Gulyás pedig csak egy pár mondatos udvarias köszöntőt mondott.

Az Európai Unió azzal indokolta a modellváltáson átesett, alapítványi fenntartású egyetemek kizárását, hogy az intézmények irányításában összeférhetetlenségi és autonómiával kapcsolatos kockázatok merültek fel. A kizárás azóta is érvényben van, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány törvénymódosításai nem kezelték megfelelően ezeket az aggályokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Vészjóslóan üzent Irán Izraelnek és az Egyesült Államoknak – azt is jelentették, hogy az elnök biztonságban van
Az Egyesült Államok és Izrael közös hadműveletet indított az iráni vezetés ellen. Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője pedig egyértelmű üzenetet küldött az őket támadó országoknak.


Robbanások rázták meg Teheránt és más iráni városokat szombaton, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt katonai csapásokat indított az ország ellen. Irán válaszul rakétákat lőtt ki Izraelre, az országban pedig gyakorlatilag teljesen leállt az internet.

Egy izraeli tisztviselő szerint a légicsapások Ali Hamenei legfelsőbb vezetőt és Maszúd Peszeskján elnököt is célba vették

– írta a Times of Israel. A tisztviselő hozzátette, hogy más magas rangú rezsim- és katonai parancsnokok is a célpontok között voltak, de a csapások eredményei egyelőre nem egyértelműek.

Az IRNA iráni állami hírügynökség sietett közölni, hogy Maszúd Peszeskján elnök biztonságban van, miután izraeli források a legfelsőbb vezetés sikeres célba vételéről számoltak be. A Tasnim hírügynökség azt is közölte, hogy Peszeskján „teljes egészségnek örvend”.

Az izraeli 12-es csatorna – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva – már arról számolt be, hogy Izrael értékelése szerint a csapások eddig „nagyon nagy sikert” értek el az iráni vezetés eltávolításában.

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy válaszul a zsidó állam műveleteire rakétákat indított Izrael felé, a rendőrség pedig bejelentette, hogy ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.

Ebrahim Azizi, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője egyértelmű üzenetet küldött, figyelmeztetve az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy „olyan utat választottak, amelynek a végét már nem ők szabják meg”.

Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött iráni uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje üdvözölte az amerikai támadást. Az akciót „humanitárius beavatkozásnak” nevezte, amely, mint mondta, „az Iszlám Köztársaságot, nem pedig Irán dicsőséges népét célozza”. Pahlavi egyúttal parancsmegtagadásra szólította fel az iráni katonákat.

Az iráni állami média azt is jelentette, hogy támadás érte a Perzsa(Arab)-öböl partján lévő Busehr városát. Egyelőre nem tudni, hogy a csapásokban keletkezett-e kár a busehri atomerőműben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábban többször is figyelmeztetett, hogy egy, az iráni nukleáris létesítményeket érő közvetlen támadás regionális katasztrófát idézhet elő.

A helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan. Nem lehet tudni, hogy a legfelsőbb iráni vezetés elleni célzott csapások valóban elérték-e céljukat, ahogy a busehri atomerőmű állapotáról sincsenek megerősített információk. Az áldozatok számáról és a károk mértékéről a szinte teljes információs zárlat miatt egyelőre csak ellentmondásos hírek keringenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Esztergomban jelentette be: összeül a védelmi tanács az Irán elleni támadások miatt
A miniszterelnök jelezte, hogy az esztergomi háborúellenes gyűlés után a tanács ülésére siet. A közel-keleti helyzet miatt a kormányfő globális olajárrobbanástól tart.


„Fenyeget bennünket most egy jelentős világpiaci áremelkedés” – jelentette ki Orbán Viktor Esztergomban, a Fidesz háborúellenes gyűlésén.

A miniszterelnök Iránról is beszélt, miután a közel-keleti ország ellen összehangolt támadást indított Izrael és az Egyesült Államok. Elmondta, hogy a rendezvény előtt, Esztergom felé utazva kapta meg a légicsapásokról szóló első elemzéseket.

A gyűlésen jelezte, hogy Irán a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője, és ott található a stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros, amelynek elzáródása akadályozná a globális olajellátást.

Egy, a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatos kérdésre reagálva hozzáfűzte, hogy ilyen körülmények között „kétszeres bűn, kétszeres veszély” az, hogy az ukránok „elzárták az olajat”.

Orbán Viktor azt is jelezte, hogy az esztergomi esemény után a „támadás miatt” összehívott Védelmi Tanács ülésére igyekszik.

A Hormuzi-szoros, amelyen a világ kőolajforgalmának nagyjából ötöde halad át, valóban kritikus pontja a globális piacnak. A térség kockázata önmagában is fokozza az olajpiaci bizonytalanságot, ami érzékenyen érinti a forint árfolyamát és a hazai üzemanyagárakat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Digitális sötétség Iránban: szinte teljesen megbénult az internet az amerikai-izraeli csapások után
A hálózati adatok szerint szinte teljes internetkimaradás van az országban, miközben kibertámadások is indultak iráni állami kötődésű hírügynökségek és online platformok ellen. Több nagy hírügynökség honlapja is elérhetetlenné vált.


Miközben Izrael és az Egyesült Államok szombaton katonai csapásokat indított Irán ellen, az ország digitálisan szinte teljesen elsötétült – írja a Times of Israel.

A NetBlocks hálózatfigyelő szervezet szerint jelentősen korlátozták az internet-hozzáférést: becslésük szerint

Irán országos kapcsolódása a szokásos szint mindössze 4 százalékára esett vissza, ami gyakorlatilag teljes leállást jelent.

„A hálózati adatok azt mutatják, hogy Irán jelenleg egy szinte teljes internetkimaradás közepén van” – közölte a szervezet a közösségi médiában, hozzátéve, hogy a lépés „megegyezik a tavaly Izraellel vívott háború idején alkalmazott intézkedésekkel”.

A katonai eszkalációval párhuzamosan célzott kibertámadások is indultak iráni állami kötődésű hírügynökségek és online platformok ellen, erről a keményvonalas Hamshahri napilap Telegram-csatornája számolt be.

A beszámoló szerint

a kiberműveleteknek „kiterjedt hulláma” indult meg, és több jelentősebb belföldi médiaplatform is fennakadásokat vagy működési nehézségeket tapasztalt.

Előzetes jelentések szerint a feltört vagy hozzáférési problémákkal küzdő oldalak között volt az állami IRNA és a félhivatalos ISNA hírügynökség honlapja is. A csatorna beszámolt Iránban széles körben használt online alkalmazásokat érintő zavarokról is, de a támadások jellegéről vagy forrásáról nem állt rendelkezésre bővebb információ.

A jelentések egy részét a BBC is megerősítette. Ellenőrzésük alapján

a közszolgálati műsorszolgáltató IRIB News oldalai, az Iráni Forradalmi Gárdához köthető Tasnim és Fars hírügynökségek, valamint a félhivatalos Mehr és ISNA hírügynökségek honlapjai nem voltak elérhetők, legalábbis külföldről.

Iránban a januári véres tüntetések idején volt már példa arra, hogy lekapcsolták az internetet. Január 8-án a hatóságok célzottan a mobilhálózatokat és a megkerülő eszközöket bénították meg. Jogvédők és cenzúramegfigyelők hónapok óta figyelmeztetnek, hogy az iráni hatóságok a globális internettől való leválás irányába mozdulnak, a lakosságot egy belföldi, államilag felügyelt hálózatra terelve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk