KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy órára hajléktalanok lettek a budapesti iskolásokból

A tizenéves gyerekek közül sokan életükben először beszéltek fedél nélkül élőkkel. Most egy szituációs játék keretében kóstolhattak bele mindennapjaikba.


Elalszol a parkban egy padon, és egy járókelő rád hívja a rendőröket. Bemész egy szállóra enni és tisztálkodni, de kiderül, hogy egy nap csak az egyikre van lehetőség ingyenesen. Mivel nem találsz ingyenes vécét, jobb híján egy fa tövében könnyítesz magadon. Egy közterületes azonban észrevesz, és meg akar bírságolni. Hogy reagálsz?

A fenti szituációk az emberek nagy része számára teljesen ismeretlenek, és a többség aligha gondol bele, mennyire szerencsésnek mondhatja magát emiatt. Különösen igaz ez a fiatal generációra, akik talán még a felnőtteknél is fogékonyabbak lehetnek az előítéletekre az utcán élőkkel szemben.

Ez ellen szeretne tenni a Menhely Alapítvány Első Kézből a Hajléktalanságról (EKH) nevű programja. A kezdeményezés már hat éve fut, 10 ezernél is több iskolás diák vett benne részt eddig. December 2-án az angyalföldi Kolping Általános Iskola és Gimnázium látta őket vendégül, ahol egy teljes, reggeltől kora délutánig tartó előadássorozat keretében foglalkoztak a hajléktalansággal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A cikkben szereplő képek korábbi alkalmak során készültek. Fotó: Szenográdi Réka

Ennek utolsó programpontja volt a három önkéntes által tartott "rendhagyó osztályfőnöki óra". Ők csak az egyik csapat, akik az ország iskoláit járják, aznap például velük egy időben még két másik is tartott foglalkozásokat. A tapasztalatok pedig nagyon jók: sok köszönőlevelet is kapnak, több helyre rendszeresen visszajárnak.

A Corvinus Egyetem másodéves szociológus hallgatóihoz például már negyedik éve, és a tanmenetnek is része lett a program. Ezt leszámítva viszont inkább a tizenéves korosztály a célcsoportjuk, rájuk fókuszálnak.

A sztereotípiák és a valóság

"Mindannyian önkéntesek vagyunk, de nagyon szeretjük csinálni. Ma már rutinból megy az egész, megvannak köztünk az összeszokott párok, alaposan begyakoroltunk minden szituációt" – mondja Gede Márton, aki a moderátor szerepét töltötte be aznap. És valóban: mind a hármukon látszott, hogy bőven van tapasztalatuk azzal kapcsolatban, hogy kell megszólítani a fiatalokat és minél inkább bevonni őket.

Az interaktivitás elejétől a végéig fontos eleme volt az órának. "Hogy néz ki egy hajléktalan? Miről lehet megismerni?" – ilyen kérdéseket kapott az összegyűlt nagyjából 20 fős társaság, amire először csak néhány bátortalan válasz érkezett. Van, aki annyit mondott, "rosszul", másnak a sovány, az ápolatlan, illetve a részeg jelzők jutottak először eszébe.

ekh2ekh3
Fotó: Szenográdi Réka

Márton elismerte, hogy hiába sztereotípiák ezek, sajnos gyakran van valóságalapjuk. Azonban a félreértéseket is azonnal sietett tisztázni. Amikor például azt kérdezte, mit esznek a hajléktalanok, és valaki úgy reagált, "amit a kukában találnak", elmondta, hogy ez többnyire nem igaz. A fedél nélkül élők valóban gyakran kényszerülnek kukázásra, de élelmiszer helyett sokkal inkább használati tárgyakat (cipőt, ruhát, vasalót stb.) keresnek. Ezeket aztán kiviszik eladni az ócskapiacra, hogy így is némi plusz bevételhez jussanak.

Szó esett a közmunkaprogramról is, amit nem nagyon szeretnek a fedél nélkül élők, de "nem azért, mert lusták és nem akarnak dolgozni".

Inkább az a probléma, hogy a munkaidő általában hajnaltól délutánig tart, így nem tudnak közben elmenni szállóra vagy ételosztásra ebédelni. Ebből adódóan ha nincs pénzük (márpedig általában nincs), üres hassal kénytelenek sokszor nehéz fizikai munkát végezni.

De egészen kirívó sorsok is vannak közöttük: valaki például a Műszaki Egyetemen dolgozott matematika-professzorként, amíg annyira lezüllött a hajléktalanlétben, hogy nem tudta tovább folytatni. Az EKH program vezető koordinátorából, Balog Gyulából viszont már azután lett minisztériumi tanácsadó, hogy elvesztette állandó lakhelyét. Ugyanis elvégzett egy tanfolyamot, ami után "szegényügyi szakértőként" alkalmazták, a Norvég Alap által biztosított pénzből.

ekh1

Az is probléma a munkakeresés során, hogy hiába tudná egy hajléktalan teljesen jól elvégezni az adott feladatot, a HR-esek többségénél eleve hátrányból indul. Még ha a külseje és a ruházata teljesen rendezett is, a lakcímkártyájáról kiderül, hogy az utcán, vagy szállón él. Erre pedig a legtöbb cégnél ferde szemmel néznek, mondván

"
jó-jó, most meg van borotválkozva, de mégiscsak hajléktalan, ki tudja, mennyire megbízható...

Ezért sokaknak a koldulás, illetve a Fedél Nélkül újság terjesztése marad az egyetlen megélhetési forrás.

A hátrányos megkülönböztetés rengeteg más területen is megjelenik. A Város Mindenkié jogvédő csoport például végzett egy kísérletet a Nyugati téren: két egymás mellett lévő padra leült egy hétköznapi ruházatú, okostelefonját nyomkodó ember, illetve egy hajléktalan. Négy vagy öt órát töltöttek ott, előbbit egyszer sem igazoltatták, utóbbit négy alkalommal is. Holott a szabály hivatalosan az, hogy mindig meg kell indokolni ennek az okát, nem lehet önkényesen, kinézet alapján.

Képzeld magad a helyükbe

A bevezető beszélgetés után az addig háttérbe húzódó két másik szereplő ült le a terem közepére, hogy elmeséljék élettörténetüket.

"

Vegyipari Szakközépiskolába jártam, majd 16 évet dolgoztam különböző laboratóriumokban. Később elvégeztem még két OKJ-s képzést és a külkereskedelemben is kipróbáltam magam. A rendszerváltással viszont ezeket mind leépítették. Ott álltam összesen 26 év munkatapasztalattal, állás nélkül. Volt egy rosszul sikerült házasságom, 8 hónapos terhesen elváltam, egyedül kellett felnevelnem a fiamat

- kezdte Judit, akinek sorsa egyáltalán nem egyedi.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Fotó: Szenográdi Réka

Hasonló szellemben folytatódtak a történetek, amelyek mind arra futottak ki:

hiába van valakinek látszólag biztos munkája és családi háttere, elképesztően könnyen alakulhatnak úgy a dolgok, hogy egyik pillanatról a másikra minden összedől. És olyankor többnyire nincs megállás az utcáig, ahonnan csak rendkívüli akaraterővel – és sokszor csak szerencsével – lehet felállni.

Amíg ketten meséltek, a harmadik résztvevő laminált A/4 es lapokra írt számokat rakott le a földre, majd néhány véletlenszerűen kiválasztott tárgyat tett a legelsőre. Ez lett a rendhagyó játéktábla. Miután elkészült, kezdetét vette a cikk elején már említett szituációs játék.

A diákok három csapatra oszlottak, sorban dobtak, majd valaki kiment közülük, és kapott egy élethelyzetet, amiben boldogulnia kellett. A három hajléktalan önkéntes abszolút profin irányította a történéseket, látszott rajtuk a többéves rutin. Végig gördülékenyen zajlott minden, a gyerekek vették a lapot és láthatóan élvezték is az egészet.

Nekem, mint külső szemlélőnek is sokat adott ez a néhány óra, holott jó néhány korábbi cikkben foglalkoztam már fedél nélkül élőkkel, így nagyjából képben vagyok azzal, milyenek a körülményeik. Akinek viszont mindez teljesen új, valószínűleg még emlékezetesebb volt a program. Az biztos, hogy ilyen kreatív, nem szokványos és szájbarágós módszerekkel lehet a legtöbbet tenni a toleranciáért.

ekh7_nemethandraspeter
Fotó: Németh András Péter
ekh6

Az Első Kézből a Hajléktalanságról projekt nemrég egy interaktív színdarabot is ihletett Cím nélkül / hajlék - kaland-játék címmel, az EKH előadóinak közreműködésével. Ez egészen pontosan a következő együttműködőkhöz kötődik: Mentőcsónak Egység, Stereo Akt nevű színházi műhelyek és a Menhely Alapítvány - Fedél Nélkül utcalap. Egy hajléktalan témájú színházi társasról van szó, a Jurányiban többször játsszák majd, havi kétszer is. Bővebb infó itt olvasható róla.

Oszd meg a cikket, ha ismerőseidnek is ajánlanád!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: