hirdetés

KÖZÖSSÉG

Beszélni, járni és ülni sem tud egyedül a 4 éves Áron, szülei egy műtétre gyűjtenek, hogy szabadabb életet élhessen

A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött. Akkor meg tudták menteni az életét, de a szervezete visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.
Címkép: Facebook/Áron álma minden áron - szmo.hu
2021. január 22.

hirdetés

A négyéves Áron Bükkösdön él a szüleivel és a testvérével. A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött, ez pedig károsította a máját és a központi idegrendszerét is.

Édesanyja a PécsMa.hu-nak azt mondta, RH-összeférhetetlenség állt fent náluk: míg az anyukának RH-, addig Áronnak RH+ a vércsoportja.

"Az első gyerekünk, Milán születése után nem kaptam meg az ilyenkor szokásos ellenanyagot, ez okozta a bajt Áronnál. A születésekor egészséges kisbaba volt, de 24 órán belül transzfúziót kellett volna kapnia. Ez elmaradt. Pár nappal később besárgult, de még ekkor sem tudtuk, hogy nagy a baj. Amikor kiderült, akkor 24 óra leforgása alatt kétszer is transzfúziót kapott, másodszor azért, mert akkor már az életéért küzdöttek" - mesélte az édesanya a lapnak.

Áron életét sikerült megmentenie az orvosoknak, a kisfiú szervezete azonban visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.

Októberben volt 4 éves, de még ma sem tud beszélni, járni, egyedül még ülni sem. Azóta több szövődménye is lett betegségének: nem tud szemkontaktust felvenni és hallása is súlyosan sérült.

Áron édesanyja a lapnak elmondta, hogy a kisfiú betegsége a fogait is roncsolta, többet ki is kellett húzni. Ez pedig Áron esetében nem volt olyan egyszerű, hiszen Baranya megyében csupán egyetlen fogorvos van, akihez vinni tudják, ő is Pécsett.

hirdetés

A család ugyanakkor már megszokta, hogy sokat kell utazniuk, ugyanis úszásra, fejlesztő foglalkozásokra is rendszeresen viszik a kisfiút. Valamint Pécsett a Borsóház Alapítványhoz is járnak. Egyedül a konduktor az, aki hetente egy alakalommal hozzájuk érkezik.

2020 februárjában azonban találtak egy műtéti lehetőséget, amitől felcsillant a remény a jelentős javulás. Sok támogatással össze is szedték rá a pénzt és Kladnoban, Csehországban egy orosz specialista, Alexander Nazarkin el is végezte a műtétet.

"Ennek lényege az, hogy az elsorvadt, letapadt izomrostokat egy apró, speciális szikével fellazítják, így a görcsösség enyhül az izmokban, szabadabbá téve a mozgást. Fontos, hogy a beavatkozás utáni pihenőt követően 2-3 hónapos, nagyon intenzív terápiára van szükség ahhoz, hogy a műtét eredményei ne vesszenek kárba" - jegyzi meg a lap.

Az intenzív terápia viszont a koronavírus okozta lezárások miatt elmaradt. A kisfiú anyukája próbálta tornáztatni Áront, de mivel ő maga nem gyógytornász, az izmok sajnos ismét letapadtak. Így meg kell ismételni a műtétet.

"Az első műtét után azonnal láttuk a változást. A kezeit addig folyamatosan ökölbe szorítva, mereven tartotta. Miután felébredt az altatásból, máris kiegyenesítette az ujjait. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy adnunk kell még egy esélyt ennek a kezelésnek" - mesélte a lapnak a kisfiú édesanyja.

Május 29-re kaptak is időpontot az új műtétre. Ezután pedig egy soproni, hatnapos terápiára is el szeretnék vinni Áront a szülei, amely során elektromágneses impulzusokkal fogják stimulálni az idegrendszerét.

Áron édesapja ugyan sokat dolgozik, a család nem él rosszul, ugyanakkor a májusra tervezett műtét, a soproni kezelés és az azt követő intenzív terápia nagyjából 2,5 millió forint. A család pedig jó, ha a negyedét tudná előteremteni.

Az előző műtétre az önkormányzattól és helyi vállalkozóktól is kaptak segítséget. A kisfiú édesanyja azt mondja, a polgármesteri hivataltól most is kértek segítséget, de a járvány miatt nem biztos, hogy tudnak segíteni neki. És, mivel tudja, hogy a koronavírus őket is érinti, azoktól a vállalkozóktól sem szívesen kérne ismét, akik korábban segítettek nekik. Áron szülei most gyűjtésbe kezdtek, hogy megvalósulhasson a kisfiú műtéte és az utána következő kezelések, terápiák.

A következő számlaszámra utalva te is segítheted Áron kezelését:

Számlaszám: 11773315-01929618-00000000

Iban szám: HU59 1177 3315 0192 9618 00000000

Swift kod: OTPVUHB



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Bödőcs Tibor: Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa „néni”

A humorista is megemlékezett a koronavírusban elhunyt 34 éves kismamáról, akit személyesen ismert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés
Meghalt három gyerekem bölcsis nénije, családi barátunk, Zsuzsa „néni”. Róla írtak tegnap az újságok

- kezdi Facebook-posztját Bödőcs Tibor humorista-író.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy ha sokkal több tesztet végeznek, ha alapos kontaktkutatás lett volna, ha máshogy zárunk és máskor, ha az orvosok, az ápolók szabadon elmondhatják, ha a cégek TAO-jukat a kórházaknak is ajánlhatták volna, ha az elmúlt 30 (150? 1000?) évben a minél több embernek legyen elviselhető az élet jegyében politizáltak volna kies hazánk urai… akkor mennyi áldozat lenne, lett volna

- írja Bödőcs, aki posztja minden bekezdése után arra kér mindenkit: „Oltassák be magukat!

Ki válaszolja meg, hogy miért hal meg Magyarországon 10-ből kilenc beteg a lélegeztető gépen? Máshol is ekkora ez az arány? Ha keresünk egy bűnbakot (tobzoska, Soros, Viktor/Feri, „valamilyen alapbetegség”), megold az bármit is?

- teszi fel a kérdést Bödőcs.

Ezután pedig megemlékezik Zsuzsa néniről is:

hirdetés
Ritka, mikor valaki annyira a helyén van, mint ahogy Ő ott volt: a gyerekek között. Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk. Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamasz korukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket.

„Nagyon fog hiányozni és mindig emlékezni fogunk rá!” - zárja sorait Bödőcs Tibor, aki egy Facebook-linket is megoszt, a családot ezen keresztül lehet támogatni:

https://www.facebook.com/tunderpakk/posts/3626268227485517

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Leszólta a tanára a 6 éves kislány festményét, a netezők viszont nem győzik dicsérni

Az amerikai kislány nagyon letört a tanára megjegyzésétől, de szerencsére az édesanyja kérésére rengeteg kedves, biztató üzenetet kapott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés

Rengeteg biztatást kapott egy 6 éves kislány a Twitteren, aki nagyon elszomorodott attól, hogy a tanárának nem tetszett a festménye.

A kis Edie rajzszakkörre jár és az egyik foglalkozáson egy erdei tájképet festett. A tanára viszont azt mondta neki, hogy rosszul csinálta meg a feladatot.

"A művészetet nem lehet rosszul csinálni! Annyira szomorú lett, mert a művészet a kedvenc elfoglaltsága"

- írta az édesanyja, Gemma Leighton, aki a Twitteren számolt be a történtekről.

Azt kérte a felhasználóktól, hogy biztassák egy kicsit a lányát, akit érthetően nagyon letört a tanára kritikája. Az üzenete pedig célba ért, mert a posztját már több mint 100 ezren kedvelték, több mint 8 ezerszer megosztották és több mint 10 ezer komment érkezett hozzá alig egy nap alatt.

"Edie, a festményed gyönyörű, megnyerő és provokatív. Arra ösztönöz, hogy tegyek benne egy sétát. Sok minden van benne, de egyértelműen nem rossz" - írta egy nő.

"Őszintén, egy 6 évesről beszélünk. Kérem annak a tanárnak a telefonszámát! Ez a legcsodálatosabb dolog!" - üzente egy idősebb férfi.

Többen elmesélték, hogy hasonló élményeik voltak gyerekkorukban.

"Amikor középiskolába jártam, az angoltanárom azt mondta, hogy hagyjam abba a rímelő versek írását, mert túl gyerekesnek tartotta őket. De nem fogadtam meg a tanácsát, már több mint 20 éve írok rímelő verseket. A festményed tökéletes! Csak így tovább! Ne aggódj amiatt, hogy mit gondolnak mások" - biztatta egy kommentelő.

"Edie, sosem fogom elfelejteni, amikor egy lovat kékre színeztem annyi idős koromban, mint most te vagy, és azt mondták, hogy ez rossz. Elhittem, pedig nem kellett volna. Miért ne lehetne egy kék lovat rajzolni? Ne hagyd, hogy más megmondja, hogyan kell alkotni. A matekban van jó és rossz megoldás, de a művészetben nincs" - írta egy másik.

De akadtak olyan hozzászólók is, akik a kislány technikáját dicsérték.

"Az, hogy már 6 éves korában ilyen perspektívája van és ilyen csodálatosan árnyékol, már önmagában elismerésre méltó. A lányod tehetséges, és ha keményen dolgozik, az alkotásai csak egyre jobbak lesznek" - véli egy férfi.

"Ez egyszerűen csodálatos! Jó látni, hogy már most van perspektívája, az ég színe pedig fantasztikus. Így tovább Edie!" - biztatta egy nő.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Végső búcsút vettek Törőcsik Maritól, a Tiszába szórták el a hamvait

A család szűk körben búcsúzott csütörtökön a nemzet színészétől.
MTI, Címkép: Glacz Norbert - szmo.hu
2021. április 23.

hirdetés

Végső búcsút vettek Törőcsik Maritól. Április 22-én a család szűk körben búcsúzott a nemzet színészétől - tudatta a színművész családja és a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.

Mint írják,

Törőcsik Mari végakarata szerint Bokros Levente lelkipásztor beszentelte a művésznő hamvait, amit ezután a lánya, Teréz és párja, Zoltán Pély községnél a Tiszába szórtak el.

Törőcsik Mari tisztelői a Nemzeti Színháznál kialakított emlékhelyen róhatták le kegyeletüket. Az emlékezés virágait pénteken 21 óráig van lehetőség elhelyezni a teátrum főbejáratánál.

A Nemzeti Színház emlékműsorral tiszteleg a színművész előtt, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi.

hirdetés

Törőcsik Marit életének 86. évében, hosszas betegség után április 16-án hajnalban érte a halál. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotót a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

„Ember, nem adat” – emlékoldalt hoztak létre a koronavírus hazai áldozatainak

„Szeretnénk arcokat, sorsokat kapcsolni a pandémia áldozatainak sorszámaihoz, elmondani, kik voltak ők, emléket állítani nekik” – írják az oldalon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés
Szívszorító lista: férfiak, nők kontúr-portréja - mindegyik egy-egy áldozat. A koronavírus-fertőzés áldozatai Magyarországon.

Az Ember, Nem Adat néven két önkéntes online megemlékezési lehetőséget hozott létre. A lista napi bontásban mutatja meg, hogy aznap hányan haltak meg a vírus következtében.

A kontúrok között felbukkan egy-egy fotó is, hozzá pedig néhány sor. Egy emberélet rövid lenyomatai:

A kitüntetett villamosmérnök, akik 25 éven át tanította az egyetemi diákságot.

A 65 éves színművész, aki emlékezetes alakítások emlékét hagyta maga után.

A 68 éves sógor, aki három hétig küzdött, de a betegség legyőzte.

hirdetés

A színházigazgató, "ahogyan kollégái nevezték, az ország legismertebb mosolygyártója".

Az elismert zeneszerző, szaxofonos, klarinétos, akinek nevéhez számtalan nagy sláger fűződik.

A 444.hu megkeresésére az egyik ötletgazda elmondta, hogy amikor már látható volt, hogy a harmadik hullám még több áldozatot követel, akkor kezdtek azon gondolkozni, hogy valamilyen módon megjelenítsék az áldozatokat. Megmutassák, hogy minden szám mögött emberek vannak. "Tehát elkezdtünk valamit létrehozni, ami digitális formában képes olyan emlékező és figyelemfelhívó szerepet betölteni, mint egy emlékmű".

"A koronavírus világjárványban már több tízezer honfitársunk vesztette életét. Ez nem pusztán egy szám. Nem adat. Életek. Szeretnénk arcokat, sorsokat kapcsolni a pandémia áldozatainak sorszámaihoz, elmondani, kik voltak ők, emléket állítani nekik"

- írják az oldalon, amely egy hete érhető már el. A gyászolók emailben vagy Facebookon küldhetik el a képeket, megemlékező sorokat.

"Hogy felelősek vagyunk egymásért és hogy nem lehet összehasonlítgatni a korona napi áldozatainak számait mindenféle más dolgokkal, arányítani meg méregetni. Mert nem adatok, hanem emberek. Akik a vírus miatt haltak meg, akiknek a halála tragédia. És talán elkerülhető lett volna".

A járvány magyarországi áldozatainak száma lakosságarányosan már a legmagasabb az egész világon, éppen ma lépte át a 26 ezret.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: