KULT
A Rovatból

Beregi Tamás: A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek

Az Egyetleneim és a Pixelhősök népszerű írójával kutya és ember kapcsolatáról, forgatókönyv-fejlesztésről és a városi ember magányosságáról is beszéltünk legújabb regénye, az Egyszer egy kutya kapcsán.

Link másolása

A sokoldalú írót a legtöbben Egyetleneim című könyvéről és az abból készült filmről ismerik, de sokrétű munkássága egyéb gyümölcseit is sokan ismerik és szeretik. A közelmúltban jelent meg a Helikonnál legújabb regénye, Egyszer egy kutya címen, ez adta beszélgetésünk apropóját.

- Biológus, művészettörténész, filmkritikus, forgatókönyvíró, író vagy, és számítógépes játékokkal is foglalkozol. Ez mind egyformán fontos és hangsúlyos az életedben?

- Nagyjából igen. Bármilyen furán hangzik, könnyű megtalálni a kapcsolódási pontokat a távolinak tűnő területek között, sőt, azok oda-vissza is hatnak egymásra. Az írás a legfontosabb persze, ez kapcsol egybe mindent.

Biológusi pályám nagyjából véget ért akkor, amikor egy növényvédelmi kutatóintézetben gyakornokoskodva, a korai keléseket a félhomályos vivárium-szobában kipihenve gondatlanul összekevertem professzorom tíz éve hermetikusan elzárva nevelgetett krumplibogár tenyészeteit, amivel addig sosem látott, tudományos szempontból értelmezhetetlen mutációkat idéztem elő - ám a zoológia, a természet azóta is központi szerepet játszik szinte minden írásomban.

A művészettörténet talán ott érhető tetten, hogy általában kép és szöveg kapcsolatában gondolkodom. Noctambulo c. regényemben például a történetet rejtett szimbólumokkal teli ábrák egészítették ki, talán nem is fejtette meg őket senki, de így is jól mutatnak a könyvben, sokat hozzátesznek a misztikus hangulathoz. Legutolsó regényem illusztrálására pedig egy japán grafikusművészt kértem fel.

A művészettörténet csodás alap, ihletet, inspirációt ad.

Amikor a videojátékok történetéről írtam és írok, ott is sokszor használok művészettörténeti módszereket. A Noctambulo-hoz, akárcsak az új könyvemhez egy-egy animációs trailert készítettünk, hihetetlenül izgalmas kaland volt életre kelteni a könyv világát egy másik média segítségével.

– Ez a sokszínűség a munkásságodra is jellemző. Írtál fantasyt, talán legismertebb művedben, az Egyetleneimben a budapesti bulikultúráról írsz, a Noctambulo megint egész más korba és miliőbe visz. A Pixelhősök pedig ismeretterjesztő könyv a videojátékokról. Pedig a megszokott az, hogyha valaki rátalál egy műfajra, vagy stílusra, akkor megmarad annál.

- Számomra az írásban ez az egyik legizgalmasabb: új témákat, korokat, világokat felfedezni, bejárni, ezekben megtanulni otthonosan mozogni. Olyan ez, mint egy utazás, ahol beleveszel egy számodra ismeretlen világba, amely a végére mégis az otthonoddá válik, ha csak ideiglenesen is. Ez persze nem könnyű, hiszen a szerzők a kiadókkal közösen ma már inkább brandek kiépítésében gondolkodnak, a terjesztők is azt szeretik, ha előre tudják, melyik polcra fogsz felkerülni a boltban. A látszat ellenére mégis sok hasonlóság van a témákban, amelyek foglalkoztatnak.

- Legújabb könyved, az Egyszer egy kutya megint más oldaladról mutat be. Ha egy könyvben (vagy filmben) kutya szerepel, az ember kicsit gyanakvóvá válik, hiszen beugrik a mondás, hogy kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni. Hogy talált meg ez a téma?

- Soha nem gondoltam, hogy valaha írok egy kutyás regényt. Lola - ahogy a regényben szerepel Lulu - kutyám négy éve halt meg.

Évekbe telt, amíg fel tudtam dolgozni a traumát.

Ebben végül az írás segített: egyik barátom ötletére egy rövid gyászmesét írtam. Akkor még nem is gondolkodtam a kiadásban, de amikor rátaláltam a Pinteresten Kumi Obata japán grafikusművész csodálatos illusztrációira, elkezdtem egy kis emlékkönyvecskében gondolkodni. Több kiadót is megkerestem, végül eljutott a könyv M. Nagy Miklóshoz, a Helikon főszerkesztőjéhez, aki azt mondta, szerinte sokkal több van ebben a regényben. A beszélgetéseink hatására a pandémia alatt valahogy elkezdte írni magát a könyv, és egy hosszú, összetett történetté nőtte ki magát, amelybe sok minden belekerült, ami foglalkoztatott az utóbbi időben.

– Melyek is ezek a témák, sorra tudjuk venni őket?

- Az Egyszer egy kutya, azon túl, hogy egy kutya-gazdi történet, felnövés - vagy inkább fel(nem)növés - történet, jó adag városregény vonulattal kiegészítve, melyben remélem sokan ráismernek majd a közelmúlt Budapestjére, Magyarországára. Fontos réteget jelentenek az emlékek, anekdoták, egzotikus utazások, és a könyv görbe tükröt tart kicsit a celebvilág és a bennfentes irodalmi élet elé is. Van benne egy kis adag társadalomkritika is. A modern ember kisállatokhoz való viszonya sok mindent elárul rólunk.

Ilyen például az a jelenet, amikor Bertram, a főhős bekeveredik egy kutya-okoskütyű boltba, ahol applikációval vezérelt nyakörvet, etetőtálat, kutya-légkondit, stb. próbálnak rásózni.

De ez a regény egy szerelmi történet is egyben, annak minden szépségével és szomorúságával. Hiszen Bertram és Lulu párosa egy idő után kiegészül egy érzékeny és gyönyörű lánnyal, Soyával. Ő is gazdivá válik, hármójuk viszonya dinamizálja a történetet.

- Hogy visszatérjünk a korábbi kérdésemhez, tényleg mindent el lehet adni kutyával? Miben más az Egyszer egy kutya, mint a többi kutyás könyv?

- A klasszikus kutyás regények, pl. Jack London történetei, vagy a Lassie hazatér a kutyák bátorságát, kitartását, hűségét hangsúlyozzák, miközben persze rólunk, emberekről is szólnak. Készültek filozofikus, metaforikus kutyatörténetek, például Bulgakov Kutyaszíve. Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a különféle humoros, cuki-kutya, vagy „így látja Szöszi a világot” stílusú lektűrök.

Engem inkább két, egymáshoz nagyon közel kerülő lény kapcsolata érdekelt, mit tudnak adni egymásnak, hogyan változtatják meg egymás életét, és mit lehet kezdeni azzal, hogy egyikük életideje sokkal rövidebb, mint a másiké.

- Ennek a része a regényben szereplő misztikus, vagy ha úgy tetszik „metafizikai” szál is?

- Bertram patologikusan retteg az elmúlástól, és egy illusztrált regényen, vagy ahogy ő hívja, Magnum Opus-on dolgozik egyre reménytelenebbül, amely a halhatatlanság receptjének kereséséről szól. Ehhez kap egy kulcsot japán útja során egy zseniális-őrült professzortól, aki egy mikrokozmikus méretű, örökéletű medúzafajjal foglalkozik. Bertram regénye óriási siker lesz.

Csakhogy közben Lulu megbetegszik, és innentől kezdve minden zárójelbe kerül, ami addig fontos volt - a buli, a siker. A regény egyik fontos eleme az örök visszatérés témája, ez ad keretet a műnek, és kicsiben minden kis mikrotörténetnek. Ebben találja meg Bertram is a vigaszt.

– A könyvedben nagyon fontos szál, hogy a kutyával való kapcsolat miként hat a főszereplő, Bertram személyiségére és írói kvalitásaira. Átéltél hasonlót a valóságban?

- Persze. Bertram az úgynevezett X generáció tagja, melyet szokás elveszett generációnak is nevezni (persze melyik generációt ne lehetne annak nevezni mostanában...): nagy álmokat kerget, mégsem tudja megvalósítani őket, azt szeretné, ha szülei felnőttként kezelnék, közben mégsem tud felnőni, felelősséget vállalni.

Az a paradox helyzet áll elő, hogy a kutya-gazdi kapcsoltban valahol ő az elveszett lény, míg Lulu, a talált, befogadott kutya a stabilitás, az erő. Bertram állandóan rohan, mindig máshol akar lenni, ahol épp van, mindig a múltban, vagy a jövőben él.

A kutyákban csodálatos, hogy csak a jelenben léteznek, és Bertram megtanulja Lulutól többek között a kis dolgok szeretetét, azt, hogyan lehet örülni az életnek.

Még ha csak ideiglenes is ez az állapot, akkor is egy csodálatos ajándék.

– Hány százalékban vagy benne Bertram figurájában, sorsában?

- Mondjuk 85.4 százalékban? Ahogy a regény elején szerepel, a könyv képzelet és valóság keveréke, csak Luluval történt meg minden szó szerint úgy, ahogy az le van írva. A regényírás során egy alapvetően nagyon személyes anyagot kellett kicsit eltávolítanom magamtól, fiktívvé tennem, úgy, hogy közben mégis hiteles maradjon minden. Úgy éreztem azonban, hogy Lulu történetéhez nem nyúlhatok hozzá. Minden relatív, csak ő nem. Olyan ő, mint egy hatalmas fa, amely kiáll minden vihart, ami alá be lehet húzódni, ha baj van. A regény második fele - ezzel nem árulok el nagy titkot, Bertram magára találásával együtt az ő küzdelmének a története, hogy megmentse a kutyáját. És ezzel talán saját magát is. Mert Lulu mindannak a szimbóluma, ami szép és jó az életében: a tünékeny fiatalságé, tisztaságé, szépségé, boldogságé. De bár a regény sok helyen nehéz, traumatikus témákat érint, fontos elmondanom, hogy nagyon is életigenlő és tele van humorral, optimizmussal, életszeretettel.

Fotó: Huszár Dávid

– Talán mások is megkérdezték már tőled: mit gondolsz, miért lett olyan fontos a városi ember számára a kutya? Vagy általában, a kisállat?

- Az állatok humanizálása valamikor a 18. században történt meg, a felvilágosodással és a polgárosodással. Míg Descartes még lélektelen gépeknek tekintette az állatokat, addig a század végére elindult a városi házi kedvencek emancipációja.

Ez néha egészen extrém formát öltött és ölt a mai világban is, elég, ha a luxuskörülmények között élő, vagy akaratukon kívül Instagram-sztárrá tett kutyákra-macskákra gondolunk. Míg a mai ember egyre jobban elszakad a társaitól és magától a világtól, paradox módon egyre erősebben tud kötődni házi kedvenceihez. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy ebben a kaotikus, átláthatatlan, hazug világban, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol álhírek uralnak mindent, ahol a virtuálist nehéz néha elválasztani a valóságtól, a házi kedvencek egyfajta stabilitást, biztonságot jelentenek. Ők nem hazudnak soha, nem árulnak el, mindig ott vannak, ha szükséged van rájuk, mindig szeretnek, ragaszkodnak hozzád. Mintha jobbik énünket jelenítenék meg, mintha emlékeztetnének arra minket folyton, milyen jó lehetne a világ.

Amikor városi kutyások találkoznak egymással, általában derűsen köszönnek, beszélgetnek, olyankor valahogy minden olyan könnyű, szerethető, minden zárójelbe kerül körülöttük.

Mintha egy másik dimenzióba kerülnénk át. De megfigyeltem annak idején, hogy ha például kutya nélkül sétálok, ugyanazok az emberek meg sem ismernek, nem köszönnek, fejüket lehorgasztva, maguk elé bámulva, saját világukba zárkózva mennek az utcán. A kutyák kinyitnak valamiféle csakrát, amit nevezhetünk szeretetnek, örömnek, odafigyelésnek, vagy csak derűnek, nem tudom, mi a legjobb szó rá, de az biztos, hogy a gazda arca, tekintete, kommunikációja egészen más lesz a jelenlétükben. Persze nyilván itt is vannak kivételek, akadnak sokan, akik saját egójuk kiterjesztésére, hatalmuk fitogtatására használják a kutyájukat, mint valamiféle márkás járművet. De szerencsére ez a ritkább eset.

- Forgatókönyvek fejlesztésével is foglalkozol. A laikusok kedvéért beszélj egy kicsit arról, hogy ez mit jelent. Miben több, más a forgatókönyv fejlesztés, mint a forgatókönyvírás?

- Már nem foglalkozom, de a Magyar Nemzeti Filmalap megalakulásától kezdve majdnem nyolc évig dolgoztam forgatókönyv fejlesztőként. Ez a gyakorlatban dramaturgiai munkát jelentett, vagyis a kollégáimmal rendezőket, forgatókönyvírókat kellett segítenünk történeteik fejlesztésében. Az írásban az egyik legnehezebb dolog az, hogy nehezen látod kívülről a munkádat, így egy külső konzulens sokat segíthet a tanácsaival. Ha már szóba került a forgatókönyv... ez nagyon-nagyon más műfaj, mint a regény. A regényben csak te vagy és a szöveg - ez a csodálatos, de a félelmetes is benne.

A forgatókönyved, mire jobb esetben filmmé válik, annyi kézen megy át, annyi változtatáson, annyi szempont (általában anyagi) módosítja, hogy végül rá sem ismersz. A regény sokkal tisztább műfaj, ha kapsz egy jó szerkesztőt, csak jobbá válhat a történeted.

- Jelenleg dolgozol valamin?

- Igen. A fő projektem - csak, hogy a biológiánál maradjunk - egy kalandregény, amely egy 18. századi francia természettudós és egy, a versailles-i állatkertből megszöktetett rinocérosz történetéről fog szólni, rengeteg korabeli illusztrációval, és sok kitekintéssel a mai világra. A Noctambulo c. regényem írása közben éreztem rá arra, milyen jól lehet beszélni a mai világról egy másik koron keresztül.

Emellett több forgatókönyvön is dolgozom, és szeretném folytatni Pixelhősök című könyvemet is, a hazai számítógépes játékfejlesztések sokak számára ismeretlen hőskoráról – a nyolcvanas évekről - szólna annak minden történeti, esztétikai és szociológiai vonatkozásával együtt. Ehhez több száz oldalnyi anyagot, interjút összegyűjtöttem, már csak neki kéne veselkedni, hogy megírjam végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Híres szülei szigorúan nevelték, szeret jóban lenni az exeivel és a zene miatt passzolná a filmezést – Kate Hudson 45 éves
Kate Hudson a kilencvenes évek vége óta a mozik vásznainak éke. Goldie Hawn lányaként jött a világra, így elkerülhetetlennek tűnt, hogy őt is beszippantsa a filmes világ.

Link másolása

Kate Garry Hudson Goldie Hawn színésznő és Bill Hudson humorista gyermekeként született 1979. április 19-én, Los Angelesben, így tőle már a kezdetektől fogva nem volt idegen a hírnév és a reflektorfény.

Szülei már egészen kicsi korában elváltak, Hudsont pedig ezután az édesanyja, valamint annak új szerelme, a filmszakmában szintén eléggé ismert Kurt Russell nevelték fel. Ilyen felmenők mellett azt hihetnénk, hogy Kate felcseperedése tele volt hollywoodi csillogással, de ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.

Hudson a Miami Heraldnak mesélt részleteket a gyerekkoráról:

„Nem volt teljesen normális, de szerintem annyira földhözragadt volt, amennyire csak lehetett. Los Angelesből Coloradóba (Aspen mellé) költöztünk kiskoromban. Általában terepmotoroztunk, túráztunk, a természetben voltunk, vagy házimunkát végeztünk."

És mint minden gyereknek, Hudsonnak is viselkednie kellett: „Igazából elég kemény szüleim vannak. Nagyon nyitott család vagyunk, mindent megosztottunk egymással, nem titkolóztunk, semmit nem söpörtünk a szőnyeg alá. Viselkedés, udvariasság, kemény munka: ezeket mind nagyon komolyan vették."

Nem akart beszélni a szüleiről

Colorado államban felnőve Hudson nagyon aktív életmódot folytatott. Ahogy a Los Angeles Timesnak leírta, emlékezett családi biciklitúrákra, síelésre, sportolásra és táncra. Sőt, a tánc volt az egyik kedvenc tevékenysége gyermekkorában, e szenvedélye azóta is megmaradt. „Táncolva nőttem fel! Semmi sem tesz boldogabbá, mint amikor táncolok” – magyarázta.

Hudson először 1995-ben gondolta úgy, hogy a színészet az igazán neki való elfoglaltság, amikor 16 évesen részt vett a Williamstown Színházi Fesztiválon. „Gyakornok voltam. Én építettem a díszleteket, egy mező közepén rendezték meg a produkciókat. Ez igazából egy nagy hippi színház volt, egészen hihetetlen!” Néhány évvel később, amikor Hudson számára eljött az idő, hogy a főiskolán gondolkodjon, felvették a New York-i Egyetemhez tartozó Tisch Schoolba. Ő azonban egy évet akart halasztani, hogy a színészetre koncentrálhasson. „Elszánt voltam. Nem akartam iskolába járni, ezért inkább munkát kerestem” – mondta Kate, aki független filmekben kezdett el játszani, hogy beindítsa a karrierjét. Egyáltalán nem támaszkodott a szülei sikerére, hogy ezzel megteremtse a saját lehetőségeit. Elmondása szerint híres felmenőkkel rendelkezni nem mindig könnyű, ha az ember be akar kerülni az iparba:

„Egy ideig úgy éreztem, hogy bocsánatot kell kérnem ezért, még a karrierem elején. Nem akartam beszélni róluk.”

Nem csak majdnem híres

Bár egészen 1992, tehát 13 éves kora óta feltűnt mozgóképekben (sokan nem tudják, de első statisztaszerepét a Reszkessetek betörők 2-ben alakította, ő volt az egyik kórista lány Kevin és Buzz kórusában), első nagy szerepét a 2000-es Majdnem híres című filmben alakította 21 évesen: „Cameron Crowe-t (a Majdnem híres író-rendezőjét – a szerk.) megkérdezte a sajtó, hogy tudta-e, kik a szüleim, amikor kiválasztott a szerepre. Azt mondta: »És akkor mi van? Azt hiszik, hogy Goldie és Kurt megjelentek a castingon, és követelték, hogy alkalmazzam a lányukat? Ez nem így működik.«"

Amikor Hudson lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Majdnem híres szereplőválogatásán, tudta, hogy mindenképp játszani akar benne. „Fogalmam sem volt, hogy milyen filmre pályázom. Csak annyit tudtam, hogy Cameron Crowe filmet készít. Azt gondoltam: »Cameron, a rabszolgád leszek, kérlek, hadd szerepeljek a filmedben!« Bármit megtettem volna. Statiszta? Egysoros szerep? Mindegy volt. Ennyire nagy rajongója vagyok."

Azóta persze tudjuk, hogy nem csak egy sort kapott a filmben. Crowe kiválasztotta ugyanis Hudsont Penny Lane szerepére, aki azt pillanatok alatt a sajátjává tette. „Kihívás volt megalkotni a karaktert Cameronnak és nekem is. Hosszú folyamat volt, de olyan bensőségesen és csodálatosan dolgoztunk együtt, hogy végül egy olyan embert alkottunk meg, akibe mindketten beleszerettünk. Élveztem, hogy ennyire elkötelezett lehetek egy karakter iránt."

Kate kemény munkája pedig meghozta gyümölcsét: mindössze 21 évesen, 2001-ben megkapta érte a Golden Globe-ot, valamint első és eddig egyetlen Oscar-jelöltését a legjobb női mellékszereplők közt.

Bár végül nem ő vitte haza a díjat (Marcia Gay Harden lett a befutó a Pollockért), de akkor örökre megváltozott az élete, erre pedig Hudsont a saját mostohaapja döbbentette rá: „Valamit mondott nekem Kurt az Oscar-gálán, miután vesztettem: »Gratulálok! Most már mehetsz a karrieredért.«”

Három gyerek, három apa

A másik nagy szerep, amire Hudson korán rábólintott, az anyaszerep volt. Első fia, Ryder 2004-ben született, ekkor a színésznő 25 éves volt, második fia, Bingham pedig 2012-ben. Kate nyíltan beszélt a szülői stílusáról, és arról, hogy reméli, hasonlóan fogja nevelni a gyerekeit ahhoz, ahogy őt nevelték: „Azt hiszem, a módszereim eléggé hasonlítanak az én szüleiméhez. Gyönyörű gyerekkorunk volt. Remélem, hogy sok mindent tudok utánozni abból, amit a szüleink adtak nekünk, és talán van néhány dolog, amit nem annyira szeretnék követni, de a legtöbbször tényleg tudták, mit csinálnak."

Hudson egyébként jó kapcsolatot ápol az exeivel, mivel főként arra koncentrál, hogy a csemetéinek feszültségmentes, boldog gyerekkort biztosítson. Első és eddigi egyetlen férje a Black Crowes zenekar tagja, Chris Robinson volt (2000-2007), akitől Ryder nevű fia született. Hét év házasság után váltak el. A második fia, Bingham pedig a Muse zenekar énekesétől, Matt Bellamytól van, vele négy évig (2010-2014) volt együtt a színésznő. A 36 éves Hudson 2015-ben mesélt az Allure-nek Bellamyról és arról, hogy a szakítás után is kapcsolatban akartak maradni a fiuk érdekében.

„A kapcsolatok vége fájdalmas, és dönthetsz úgy, hogy ezt hordozod, vagy úgy, hogy átformálod. Ha Matt és köztem minden rendben lett volna, még mindig együtt lennénk, de úgy döntöttünk, hogy továbblépünk, mert más elképzeléseink voltak arról, hogyan akarjuk élni az életünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem építhetünk fel újra valamit, ami a legjobb lenne a gyerekeknek.”

A harmadik gyermeke, egyben első lánya, Rani pedig már jelenlegi párjától, Danny Fujikawától született 2018-ban.

A romkomok királynője

Ahogy Hudson magánélete folyamatosan virágzott, úgy virágzott a karrierje is. Bár a Majdnem híres és a 2002-es A gyávaság tollai (amiért passzolta a Pókemberben Mary Jane Watson szerepét) után mindenki azt hitte, marad ezen a vonalon, vagyis a drámai alakításoknál, ő mégis inkább a romantikus vígjátékok koronázatlan királynője lett az ezredforduló után. Erre pedig egy 2003-as nagy mozisiker sarkallta, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt Matthew McConaughey-vel. És bár volt időnként egy-egy kivétel (pl. A titkok kulcsa, Kilenc, A gyilkos bennem él), de az olyan filmeknek köszönhetően, mint az Alex és Emma – Regény az életünk (2003), a Kisanyám – Avagy mostantól minden más (2004), az Én, a nő és plusz egy fő (2006), a Bolondok aranya (2008), A spanom csaja (2008), A csajok háborúja (2009) vagy a Szerelem kölcsönbe (2011), ő lett a 2000-es évek Meg Ryanje, csak ő ezekkel a szerepekkel nem sok nyomot hagyott a filmtörténelemben.

h

A 2010-es évek második felére elege is lett ebből a skatulyából, és elkezdett érdekesebb projektekre rábólintani. Na nem a 2021-es direktori bemutatkozásáról beszélünk, a Music ugyanis pocsék lett, hanem mondjuk a Mélytengeri pokolról (2016), a Marshall – Állj ki az igazságért!-ról (2017), a Mona Lisa and the Blood Moonról (2022), a Tőrbe ejtve: Az üveghagymáról (2022) vagy a Truth Be Told című sorozatról. A színészkedés egyébként az utóbbi években egy kissé háttérbe szorult az életében…

Másban is aktív

Még 2013-ban Hudson megmutatta, hogy képességei nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a fitnesz- és ruhabizniszben is megállják a helyüket. 2013 októberében indult útjára a Fabletics nevű cége, amely prémiumminőségű női sportruhákat kínál megfizethető áron.

„Az az igazság, hogy mindig is egy nagyon aktív ember voltam, egészen kiskorom óta. Már csak a saját tisztánlátásom miatt is szükségem van arra, hogy aktív legyek, és ez egyszerűen egy életforma számomra. Amikor pedig az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy a Fabletics miatt kezdtek el aktívak lenni, az egy csodálatos dolog” – mesélte erről.

Emellett pedig a könyvkiadói világba is belevágott. Pretty Happy címmel 2016-ban életmódkönyvet adott ki: „Lelkes olvasója vagyok az önsegítő, oktató- és tisztítókönyveknek. Tudom, hogy a holisztikus szó egy kicsit elriasztja az embereket, de én így látom a világot.”

És ha mindez nem lenne elég, még a zene is bekerült az életébe. Olyannyira, hogy lehet, feladja a színészkedést…

Visszavonulna?

Kate Hudson ugyanis nemrég bejelentette, hogy debütáló kislemezének megjelenésével eltávolodik a filmezéstől. A színésznő ugyanis szerződést kötött a Virgin Music Grouppal, új kislemezét, a Talk About Love-ot pedig jelenlegi párjával, Danny Fujikawával és Linda Perry producerrel közösen írta. „A zene olyan, mintha mindig is az árnyékom lett volna. Egy olyasvalami, amit nem látsz, de folyamatosan veled van, és a részed. Mindig is volt egy szobám a zongorámnak, amióta egyedül élek. Szóval tudtam, hogy valamikor fontos szerepet tölt majd be az életemben. Számomra ez az idő most jött el" – lepte meg a rajongóit pár hónapja.

Azért persze nem kell megijedni, Hudson a zene felé való elmozdulása ellenére továbbra is színészkedik. Bár legutóbbi filmje, a 2023-as Kegyes kis hazugság Michael Shannonnal és Don Johnsonnal nem sok vizet zavart, legközelebb például a Shell című sci-fi-thrillerben láthatjuk majd Elisabeth Moss és Kaia Gerber (Cindy Crawford lánya) partnereként, majd Mindy Kaling új, egyelőre cím nélküli Netflix-sorozatának főszereplője lesz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: