Életveszélyes helyzetre figyelt fel a Margitszigeten szolgálatot teljesítő Csikós István törzszászlós kedden, írja a police.hu. Az eset hősies és gyors rendőri beavatkozásnak köszönhetően szerencsés véget ért.
Körülbelül délelőtt 10 óra körül a törzszászlós észrevett egy férfit, aki a Duna felszínén sodródott, és csak a feje volt kint a vízből. A férfi kétségbeesetten kért segítséget, és közben azt is elmondta, hogy az erős sodrás és a kimerültség miatt képtelen kiúszni a partra.
A rendőr megkérte a bajba jutott férfit, hogy próbáljon belekapaszkodni a közelben lévő hajókikötő sodronykötelébe, ami sikerült is neki. Ezután a törzszászlós segítséget kért a közelben tartózkodó kollégáitól.
Hoffmann Péter főtörzsőrmester, Pálóczi Zsolt törzszászlós és Kékedi Máté őrmester gyorsan a helyszínre érkeztek.
A rendőrök közösen egy élőláncot alkottak, egymás csuklóját és a drótkötelet megragadva. A férfit egyikük megfogta, majd sikeresen kihúzták a partra.
A rendőrök pokróccal takarták be a folyamból kihúzott férfit, hogy melegítsék a kihűlt testét, majd értesítették a mentőket.
A kórházba szállítás előtt a férfi elmondta, hogy öngyilkossági szándékkal ugrott a vízbe a Megyeri hídról. A mentőszolgálat munkatársai további ellátás céljából azonnal kórházba szállították.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Életveszélyes helyzetre figyelt fel a Margitszigeten szolgálatot teljesítő Csikós István törzszászlós kedden, írja a police.hu. Az eset hősies és gyors rendőri beavatkozásnak köszönhetően szerencsés véget ért.
Körülbelül délelőtt 10 óra körül a törzszászlós észrevett egy férfit, aki a Duna felszínén sodródott, és csak a feje volt kint a vízből. A férfi kétségbeesetten kért segítséget, és közben azt is elmondta, hogy az erős sodrás és a kimerültség miatt képtelen kiúszni a partra.
A rendőr megkérte a bajba jutott férfit, hogy próbáljon belekapaszkodni a közelben lévő hajókikötő sodronykötelébe, ami sikerült is neki. Ezután a törzszászlós segítséget kért a közelben tartózkodó kollégáitól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.
A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.
A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.
Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.
Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.
A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.
A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.