Az iskola igazgatója is belebukott a békési pedofilbotrányba
Mint azt megírtuk, Londonba akarta csempészni 11 éves diákját egy Békés megyei informatikatanár, de a repülőtéren lebuktak. A tanár két hete próbált meg elutazni a kisfiúval. Gyorsított eljárásban elítélték, előzetes letartóztatásban van. Embercsempészetért, családi jogállás megsértésének vétségéért és okirathamisításért 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Az intézményvezető korábban azt mondta, hogy a pedofíliával megvádolt tanár mindig úgy viselkedett, mint egy mintapedagógus, akiről senki nem sejtette, hogy képes arra, amit elkövetett. Egykori felettese szerint a férfivel könnyen szót lehetett érteni, humoros és közvetlen volt. A tanárnak megszüntették a munkaviszonyát az iskolával.
A tanár azonban már korábban, nyáron lebukott, de szabadlábon maradt és szeptembertől újra taníthatott. Arról, hogy tudott-e a tanár viselt dolgairól az egyházi fenntartású békési intézmény igazgatója, többféle információ is megjelent. A Mérce azt is megkérdezte, hogy mi történt, miért engedték továbbra is tanítani a pedagógust.
A fenntartó szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola azt írta, hogy a rendőrség szeptember 14-én írt levelet először az ügyről, ezek után tájékoztatta a békési igazgató a fenntartót. November 9-én a rendőrség a gyermekpornográfiával kapcsolatos gyanút is közölte. Ekkor belső vizsgálatot kezdtek, és a tanár munkaviszonyát megszüntették, az igazgatót pedig szintén felmentették.
Kezdetben a tanár úgy viselkedett, mint akit rosszindulatú támadás ért, ezért nem küldték el azonnal szeptemberben
- írták.
Forrás: 24.hu; Címlapfotó : Google Maps