News here
hirdetés

A Rovatból
hirdetés

A PCR-tesztelés közben lett rosszul egy nő, a Semmelweis Egyetem két hallgatója élesztette újra

A két diák önkéntesként dolgozott a Mentőszolgálat által szervezett országos szűrésben.

Link másolása

hirdetés

A járvány elleni védekezés keretében vállalt önkéntes munkájuk során, PCR-mintavételezés közben hajtott végre sikeres újraélesztést a Semmelweis Egyetem két hallgatója a Nógrád megyei Rimócon. A beteg még a minta levétele előtt, egyik pillanatról a másikra lett rosszul, de a két hallgató gyorsan reagált, azonnal megkezdték a mellkaskompressziót, valamint értesítették a mentőket. A koronavírus hazai megjelenése óta eltelt egy évben eddig a Semmelweis Egyetem több mint 6500 hallgatója vállalt szerepet a védekezésben - írja a /Semmelweis.hu.

Pál Kinga Ágnes, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) harmadéves és Kiss Karolina Aida, az Egészségtudományi Kar (ETK) elsőéves hallgatója az Országos Mentőszolgálat által szervezett országos szűrésben vett részt önkéntesként, ennek keretében érkeztek a Nógrád megyei Rimócon megadott címre PCR-mintát venni.

Elmondásuk szerint a háznál röviden még beszéltek is a vizsgálat kérésének okáról a középkorú nővel, aki egyik pillanatról a másikra lett rosszul, a minta levétele előtt. Elvesztette az eszméletét, majd a keringése is leállt. A két diák azonnal megkezdte az újraélesztését, amelyet felváltva végeztek a mentők kiérkezéséig, akiket rádión riasztottak. Tekintettel a COVID-fertőzés gyanújára és az előírásszerű védőfelszerelésre, mellkompressziót alkalmaztak.

"Az újraélesztés alapjait már a gimnáziumban megtanultam, az első évben pedig az ÁOK-on is részesültünk elsősegélyoktatásban, de ez volt az első alkalom, hogy élesben kipróbálhattam a tanultakat. Maradandó élmény lesz, főleg így, hogy sikeres volt"

– mondta Pál Kinga Ágnes, akinek tavaly november óta ez a nyolcadik hete, hogy részt vesz a járvány elleni védekezés keretében a PCR-szűrésekben. Mint kiemelte, úgy érezte, hogy ezzel hatékonyan tud segíteni, terhet vesz le a mentőszolgálatról, emellett szeret emberekkel kommunikálni és számos hasznos tapasztalatot szerzett az eltelt időben.

hirdetés

Kinga kiskora óta orvos szeretett volna lenni, mivel fontos számára mások segítése, és lenyűgözi az emberi szervrendszer működése – az elmúlt időszak tapasztalatai csak megerősítették döntésében. Az ÁOK harmadéves hallgatója kiemelte: az ő esetük is azt mutatja, hogy a sikeres újraélesztés a gyors cselekvésen múlik, ezért hasonló helyzet esetén mindenki mást is erre biztat.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
„Ön szerint abnormális család vagyunk?” – Baja polgármestere Orbánnak üzent a tusványosi beszéd után
A politikus képeket is mutatott családjáról és Kata nevű unokájáról.

Link másolása

hirdetés

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor fajkeveredésről szóló elméletére többen is reagáltak és elhatárolódtak tőle.

Baja polgármestere, Nyirati Klára a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor tusványosi beszédére.

A politikus több fotót is megosztott családjáról, melyekhez azt írta:

"Kata anyukája Hanga, a legidősebb lányom. Apukája, Abu Nigériából származik. 18 évvel ezelőtt ismerték meg egymást az egyetemen, Szegeden.

hirdetés

Magyarországon, egy kisvárosban élnek és dolgoznak. Népes család és sok barát veszi őket körül. Kata anyanyelve magyar, de tud hauzául és kicsit angolul is.

Nagyon szereti a Lagosban élő nagyszüleit, unokatestvéreit, bár sajnos csak ritkán tudja őket meglátogatni.

Miniszterelnök Úr!

Szégyenkeznünk kellene Kata miatt? Az Ön szavait idézve "kevert fajú" az unokám.

Ön szerint abnormális család vagyunk??????

A poszt szövegét és a fotót Nyirati Klára hozzájárulásával közöljük.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
Órákig ücsörgött a kutyájával a háztetőn egy 17 éves lány az árvíz miatt Kentuckyban, mire megmentették
Egy fiókban tolta maga előtt a kutyát az egyre magasabbra emelkedő vízben. Egy közeli raktár keskeny tetején húzták meg magukat öt órán keresztül.

Link másolása

hirdetés

Legkevesebb 16-an vesztették életüket, több százan pedig földönfutók lettek, amikor a heves esőzések miatt árvíz öntötte el Kentucky állam keleti részét. Éppen csak megúszta az áradásokat egy 17 éves lány, aki kutyájával egy ház tetején keresett menedéket, amíg meg nem érkezett a segítség, írja a CNN.

Chloe Adams egyedül volt otthon csütörtökön kora reggel a kutyával, amikor arra ébredt, hogy mindenhonnan ömlik a víz a házba. Áttört a víz a konyhai csempék rései között és kiömlöttek a fürdőszobai lefolyók is. Akárhova nézett, mindenhol csak vizet látott, amitől szabályos pánikrohama lett. Ennek ellenére elhatározta, hogy a kutyájával együtt túl fogja élni.

A lány nagyszülei egy szomszédos házban voltak, és átkiabáltak neki, hogy maradjon az épületben, amíg megérkezik a segítség. Chloe azonban rájött, hogy hiába hívja a 911-et, szinte lehetetlen elérni a segélyhívót. Az egyetlen esélye a túlélésre az maradt, ha minél előbb kijut a házból.

Felkapta Sandyt, és elhatározta, hogy a kutyával együtt átúsznak a nagybátyja házához, ahol a család többi tagja volt. Mivel azonban fogalma sem volt, hogy az eb tud-e úszni, egy pillanatra beletette a vízbe, hogy lássa, hogyan reagál. Pechjére Sandynek fogalma sem volt, mit kell csinálni az egyre magasabb vízben, így a tinédzser visszament a házba, hogy kerítsen valamilyen dobozt, amiben a kutya a felszínen lebeghet. Végül egy fiókba tette Sandyt, amit egy kanapépárnára helyezett, így indultak el az otthonukból.

hirdetés

A lány úgy úszott, hogy közben maga előtt tolta a fiókot a kutyával, amíg el nem értek a közeli raktárépület keskeny tetejéhez, amit még épp nem lepett el a víz. Úgy döntött, hogy nem kockáztat tovább, ás inkább ott várják meg a segítséget, ami öt óra múlva érkezett csak meg. A nagyszülei közben a nagybátyja házának ablakából nézte végig a vérfagyasztó jelenetet, majd egészen a segítség megérkezésééig szóval tartották a fiatal lányt.

A háztetőn kuporgó lányról az apukája posztolt egy fotót a Facebookra. A posztban hősnek nevezi Chloét, és azt írja, hogy csütörtökön „mindent elvesztettek, kivéve ami a legfontosabb”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Kukába dobott csecsemőt talált a vakáció alatt, öt év gondozás után örökbe akarja fogadni
A 27 éves amerikai fiatalember halasztott az egyetemen, hogy el tudja tartani a befogadott kisfiút, most arra gyűjt pénzt, hogy hivatalosan is ő legyen a kis Emilio apja.

Link másolása

hirdetés

Örökre megváltoztatta az életét egy texasi diáknak, amikor hazament nyaralni haiti szülővárosába, írja a Metro. Jimmy Amisial éppen az árvaházba tartott, ahol régóta önkénteskedett, amikor emberek egy csoportjára lett figyelmes, akik egy útszéli kuka köré gyűltek.

A szemetesben egy hangyákkal borított, négyhónapos kisbaba hevert. A férfi megfogta a csecsemőt, hazavitte és tisztába tette, majd jelentette a rendőrségen a történteket.

A hatóságok azonban nem találták meg a kisfiú szüleit, így amikor a bíró megkérdezte az akkor még csak 22 éves férfit, hogy lesz-e a gyámja a babának, Jimmy habozás nélkül igennel felelt.

Azóta öt év telt el. Jimmy nemrég kezdeményezte, hogy hivatalosan is örökbe fogadhassa Emilio Angel Jeremiah-t. Ez azonban nem lesz egyszerű, a teljes eljárás költsége 30 ezer dollár (12 millió forint), amit előbb össze kell gyűjtenie a 27 éves Jimmynek.

A kisfiút eddig Jimmy anyukája nevelte, amíg a férfi felváltva egyetemre járt és dolgozott. Egy idő után azonban halasztania kellett, hogy el tudja tartani semmiből jött családját. Jimmy tervei szerint idén visszatér az egyetemre és befejezi a harmadik évet. Közben pedig előteremti a pénzt, ami Emilio végleges örökbefogadásához szükséges.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Életmentő segítség: ingyen kicserélték a gyermekmentő defektes kerekét egy dunaújvárosi szervízben
Mikor megérkeztek a légzészavarban szenvedő babához, akkor vették észre, hogy baj van a kerékkel. Maguk nem tudták megoldani, de gyors segítséget kaptak.

Link másolása

hirdetés

Igazán hősies segítséget nyújtott egy autószervíz a bajba jutott gyermekmentőnek. Az esetről a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be.

Beszámolójuk szerint

egy légzészavarban szenvedő babához riasztották őket. Mikor megérkeztek, akkor vették észre, hogy az egyik kerék defektes lett.

A pici ellátása után kezdtek neki a kerékcserének, de nem tudták a csavarokat meglazítani.

"Sajnos a mobil gumis éppen foglalt volt. Viszont a kerékben lévő minimális nyomással még sikerült elgurulni a közeli „CSOCSI GUMISZERVÍZBE”.

Az ott dolgozók percek alatt megemelték az autót, levették a kereket, megállapították a szelepszár hibáját. Pár perc alatt kicserélték a szelepet, visszarakták a kereket, nyomatékkulccsal meghúzva a csavarokat. A munka végeztével nem fogadtak el semmit, nem kellett fizetni, ingyen megcsinálták az egész munkát, szó szerint percek alatt!

A géppel lélegeztetett kisbaba végig stabil volt. Hála a gyors és önzetlen segítségnek, szinte időveszteség nélkül, stabil állapotban adhattuk át a székesfehérvári intenzív osztályon."

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: