hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

A legnagyobb meglepetés egy motorosnak – Laci kényszerből eladott Triumphját kapta meg születésnapjára

Angliában élő magyar barátok másodszor hozták össze a motort a gazdájával. A fiúk segítenek másoknak is, ha tudnak. Szerintük a jótékonyság nem vész el.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. november 28.


Link másolása

hirdetés

Tavaly karácsony környékén a covid-vírus brit mutánsának megjelenésekor lezárták a francia-brit határt, emiatt ezrével rekedtek a kamionok Angliában. Két magyar csoport is elindult segíteni. Enni, inni vittek a sofőröknek. Szenteste is sokan voltak úton, a rossz időben motorral is. Innen ismerem a fiúkat, köztük Pálnik Csabát, az egyik szervezőt.

A motoroscsapatban úgy hívják: Kapitány. Csaba krízishelyzetben is nyugodtan intézkedik. Sokáig szakács volt, ha valami nem sikerült vagy épp leesett a tányér, akkor sem esett kétségbe, nem kiabált, nem kért számon, hanem azonnal a megoldásra koncentrált.

„Vigyél ki két üveg bort, és mondd, hogy a szakács nem volt elégedett a hússal. Nem akarja, hogy elégedetlen legyen a vendég, bocsásson meg a pár perc késésért! Utána a konyhán akkor beszéltünk erről a stábbal, ha volt értelme, ha tanulhattunk belőle. Ha csak egy baleset volt, az megtörténik, menjünk tovább!”- meséli Csaba, milyen volt vele dolgozni.

Kapitány most is csendes főnök. Ő szervezte a hétvégi bulit, amin hatvanadik születésnapja alkalmából nagyon meglepték a csapat egyik tagját, Őri Lászlót, becenevén Dózert.

hirdetés
Nyaralópark, ahol Csaba él, és ahol a szülinapi buli volt
Kapitány és Dózer otthon ismerkedtek meg, pedig akkor már mindketten Angliában éltek.

„Van nekem egy Royal Enfieldem. Ez egy eléggé ritka motor Magyarországon. Itt is inkább a műértők veszik. Ötvenéves konstrukció. 500 köbcenti, egy henger, csühög-püffög, nem lehet vele haladni. Sok a baja, most is darabokban van a ház előtt. Régen volt egy átalakított lakóautóm, annak a hátuljára fölpattintottuk, és elvittük Magyarországra egy motoros találkozóra. Amikor próbáltuk levenni, akkor ugrott oda Dózer, hogy még nem is látott ilyet. Segített levenni, és ment is a dolgára” - meséli Csaba.

Amikor visszatért Angliába, magyar motorosokat keresett túrázni. Létrehozott egy motoros csoportot a Facebookon, és legnagyobb meglepetésére az első jelentkező Dózer volt. Ilyen kicsi a világ! - egyeztek meg ebben, és azóta jó barátok.

Csaba most egy nyaralóparkban lakik egy konténerházban, egy kis tó és egy erdő mellett. Itt bérelt egy másik házat a szülinapi bulira is. Azt csak remélte, hogy az ünnepelt eljön. Dózer ugyanis most igen messze lakik, több, mint 600 kilométerre. A meglepetés miatt azzal próbálkoztak, hogy dolgozni hívták.

Homoki Peti barátjuk vízszerelő vállalkozó, és többször adott már munkát Lacinak. Most ásni hívta.

„Dózer az a régi típusú ember, aki mindent kézzel csinál: kocsit, lovat. Ezt a motort tőle kaptam, és a mellényemet is ő csinálta."

Dózer faragta Csabának

Dózer nem egy szerencsés típus.

Néhány éve ellopták a Triumph motorját.

A fiúk azonnal gyűjtést indítottak. Össze is jött egy új motorra való. Közben előkerült a régi, csakhogy összetörve. Minden pénz elment a javítására. A motor akkor kapta meg különleges zöld árnyalatát is, amihez az ötletet egy Harley Davidson adta.

Dózer rettentő boldog volt.

Élete következő kihívása az volt, amikor 57 évesen kiderült, hogy újra apa lesz.

Amennyire örült, akkora félelem is volt benne, hogy hogyan fogja felnevelni a fiát ilyen idősen.

A gyerek még pici volt, még előtte voltunk a covid-járványnak, amikor a

főbérlőjük közölte, hogy eladja a lakást,

keressenek másik albérletet. Dózer hiába keresett a közelben megfizethetőt, délről egészen északra kellett költözniük. De még így sem jöttek ki. Osztott-szorzott, nem volt más lehetőség, csak eladni a motort.

A Triumph törötten
A Triumph újraépítve

Ekkor a fiúk megint összedugták a fejüket. Csabát megkereste Nyitrai Szabolcs, akivel a kamionos káosz idején is együtt dolgoztak. Megbeszélték, hogy most nem kérhetnek újra nyilvánosan pénzt a csoportban, inkább csak megkeresnek barátokat, és megpróbálják úgy összeadni. Kettőjükön kívül az említett Peti, Oroszi Attila, Hajdú József és Csúti Zoli dobták össze a szükséges pénzt. Utóbbi kettőből egyik dolgozott a buli idején, a másik hazaköltözött már.

Szombat délután elsőként Szabolcs érkezett.

Ő hozta a kisteherautón a nap egyik legfontosabb szereplőjét, a Triumphot, amiről Dózer úgy tudta, barátai már rég eladták valahol Magyarországon, hisz a pénzt is megkapta érte.

Valójában azonban két éve tárolták, és várták az alkalmat, hogy átadhassák. Ez az elmúlt időszakban nehéz lett volna.

„Nem voltak találkozók, sokszor ki sem lehetett menni, nem lehetett buli sem. Ezt a csiki-csuki játékot játszottuk idáig. Barátnője, Mónika szólt egy hónapja, hogy most lesz hatvan éves Dózer, nem akarjuk-e meglepni.”

Meg akarták, de nem úgy, ahogy Mónika tervezte. Nem tudott mindenki északra utazni, így merült fel, hogy hívják „dolgozni” Dózert. Ő persze a nagy út miatt gyanakodott, hogy itt valami más lehet a háttérben. A három éves kisfiát is hoznia kellett, mert anyja épp dolgozott. A kis Peti élete leghosszabb útját tette meg, egyetlen könnycsepp nélkül. Aludt, játszott, nem kérdezte, hova tartanak.

Ajándék a kis Petinek

Dózer úgy nyomta le a több, mint hatszáz kilométert, hogy arra készült, megmondja a srácoknak: „Azt hiszitek, beveszem ezt a mesét, hogy ásni kell? Szabolcs átkozottul rossz színész vagy!”

Azt hitte, pontosan ismeri a meglepetést. Az viszont csak ezután jött.

Az első ajándéka egy spanifer volt. Meg a második, meg a harmadik, meg a sokadik is, mert ő bármit megjavít spaniferrel.

Egy nagyon régi barát, Alma Gábor is eljött a születésnapra. Ők még Magyarországon is sokat motoroztak együtt. Az ő csomagja volt a harmadik.

„Ebben biztosan nem spanifer van, neki nagyon jó fantáziája van, ő mást ad” – mondta Dózer. Ahogy kinyílt a doboz, csalódottan látta, abban is egy jókora spanifer van. De igaza volt, Alma mással is készült, egy aranyozott ZIPPO-val és egy zsebórával.

Dózer szeret írni, novellákkal szórakoztatja magát és barátait. Most Csaba írt egyet neki. „A saját fegyvereddel szeretnék sarokba szorítani” – vezette fel, hogy most jön egy öt perces történet róla, a barátairól, és az igazi nagy meglepetésről.

A Hiszel-e a csodákban? kezdetű novella vége az, hogy „most láthatsz egyet!”

Nagy meglepetés előtt Dózer, kis Peti, Alma, Szabolcs, Csaba, Peti

Dózer ekkorra már teljesen elérzékenyült. „Megint rájövök, hogy egy szentimentális vén fickó vagyok”.

A legfiatalabb Szabolcs kontrázott: „Nyugi, mi is. Van, hogy megkönnyezem, amiket kiírsz a Facebookra.”

A nap csúcspontja az volt, amikor a titokban az ajtó mögé állított motort meglátta.

„Képesek voltatok visszahozni? Nem hiszem el. A motorosok nem normálisak.”

Mindenki nevetett. Kiderült, a rég eladottnak hitt Triumph el sem mozdult Szabolcstól. Mindez kicsit sokkolta Dózert. Zavartan jött-ment, próbált eltűnni az őt vevő kamerák elől. Nem akarta mutatni, hogy most az érzelmek erősebbek.

Orosz Attila barátnője, Kati is menekült, saját bevallása szerint ő volt a leggyengébb, ő sírta el magát először.

Visszatért a régi motor a születésnapra

Csaba végre fellélegzett, mindenki eljött, megvolt a meglepetés, most már csak bulizni kell. Ezzel búcsúzott:

„A jótékonyságra költött pénz nem hiányzik sehonnan. Nem leszel szegényebb. Amit kiadsz, előbb-utóbb, így vagy úgy, de visszajön. Hidd el! Mindig.”
Másnap reggel a legkitartóbbak: Peti, Csaba, Dózer kis Petivel, Szabolcs


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Egy pályafutás vége: vidáman ünnepelte 31 év után utolsó munkanapját Robi, a BKV-s buszsofőr
A 32-es járat utasai egy-egy fordulóra megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor egy átlagos utazás igazi közösségi élménnyé válik. Még rögtönzött koncert is volt.

Link másolása

hirdetés

Ritkán gondolunk úgy egy budapesti buszozásra mint kellemes, barátságos, közösségi élményre. Január 9-én délután 3 körül viszont az Örs vezér tere és a Göncz Árpád városközpont között közlekedő 32-es autóbuszon ilyesmiben lehetett része a szerencsés utazóknak.

Gergely Róbert 1990 tavaszán került a BKV-hoz buszvezetőként. Eleinte a Moszkva tér, később a Margitsziget, majd sokáig a Batthyány tér vonzáskörzetében dolgozott, számtalan járaton. Több millió megtett fővárosi kilométer után a fent említett vasárnapi napon indult nyugdíjazása előtti utolsó körére, amit igyekezett minél emlékezetesebbé tenni. A Facebookon is meghirdetett eseménynek köszönhetően sikerült is.

Nem árulok zsákbamacskát, én szegről-végről korábbról is ismerem Robit, de ha nem így lenne, facebookos eseménymeghívásába akkor is belebotolhattam volna, mert azt számtalan helyen megosztották. Egyfelől azért, mert ritka egy ilyen megható és egyben vidám búcsú egy szakmától, másrészt mert Robi nem egy átlagos buszsofőr, aki csak a kilométereket pipálgatja ki a BKV monstrumain. Gyakorta találkozni vele közösségi eseményeken, koncerteken, szabad idejében számos civil tevékenyésgben részt vesz, vagy éppen rövid irodalmi szösszeneteket ír, és ennek is köszönhetően rendkívül széles baráti körrel rendelkezik.

Gergely Róbert:

Rendhagyó óda a szorgos, fáradhatatlanul tevékeny és agilis nyugdíjasokhoz

hirdetés

A nyugdíjas seregek nem tudnak pihenni nyugiban.

Szombaton reggel már fél hétkor

„Szemeresőben” támadják

Banyatankjaikkal a Bosnyák téri piacot.

A sikeres attak bőséges eredményével,

Hadizsákmánnyal buszoznak

Betonbunker bázisukra

Az ím: potens piacozó „panelprolik”.

Látványos légvédelmi karotta Katyusákkal,

Krumpli- és karaláb kézigránátokkal,

Tekintélyes tehéntőgy-tarackokkal,

Tányérnyi tarja taposóaknákkal

És egy jégcsapretek jégcsákánnyal

Gazdagították armadájuk arzenálját.

Na meg gondolatban két oldalashevedert is

Válluk köré kanyarítottak e veteránok a Vaterán.

Brokkoli kötegek,

Cseresznye lövegek.

A hüvelyesek?

De helyesek!

A Róbert Károly körút következik. –

Keményen köpi

A kimondott ká kezdőbetűket

Kézibeszélőjébe a kurvára kimerült

(sok B-s)

Büdös, bunkó, buzi

És borzasztóan buta,

Bizonyíthatóan bolhás, de békés

Békávés buszvezető.

Budapest, 2012. július 21.

Így nem is meglepő, hogy a napokban 61. életévét betöltő sofőr búcsúztatása végül több napon át tartott, és az utolsó napján is sok, apróbb-nagyobb meglepetést rejtett. Utolsó műszakja alkalmából édességet kaptak a járatra felszállók, az utolsó járat utasai egyenként aláírták 2022 januári beosztását, de a búcsúnapon még élő zene is fogadta a Robival utazókat:

Boros Levente és Sabák Péter adott rögtönzött koncertet a 32-es járaton.

A Mercedes Conecto ablakában pedig külön tábla hívta fel a figyelmet a jeles alkalomra.

A pályafutását lezáró napon alig volt olyan forduló, ahol kollégák, barátok ne búcsúzkodtak volna a „visszavonuló” járművezetőtől, de az utasok közül is sokan kívántak leszálláskor mosolyogva boldog és egészséges nyugdíjas éveket. Sőt, BKV-s kollégái egy külön meglepetéssel is készültek.

„[Az NNE-57-es rendszámú] busz volt utoljára a nevemen, és kértem, hogyha lehet, akkor az éjszakás, akit reggel ott a Göncz Árpád városközpont végállomáson váltottam, ezt hozza ki. Este be is telefonáltam emiatt a diszpécsereknek, és kolléganőm azt mondta, hogy valami akadályoztatás miatt nem tudják kiadni a kocsimat a 23:02-kor kezdő éjszakásnak. Direkt becsapott, gondolom azért, hogy reggel meglepődjek és örüljek. A reggel 7 után leváltott Pali kollégám mondta, hogy még ki is takarították ebből az alkalomból a buszt”

– meséli az utolsó nap egyik kedves meglepetését Robi.

Az utolsó érkezés

Az emlékek felidézése közben rengeteg dolog eszébe jut: régi, ma már nem létező járatok, egykori kedvelt és kevésbé kedvelt buszok, és megannyi szép emlék övezte a 31 és fél évet, amit a BKV kötelékében töltött el. Megtudhatjuk például, hogy volt olyan járat, a Rózsadombon közlekedő 11-es, amit egy sofőr sem szeretett igazán. Hosszú időn át ezen a vonalon eléggé feszített menetrend volt hatályban, amit a sofőrök, hogy meglegyen az a kis végállomási pihenőidejük, igyekeztek mihamarabb teljesíteni, emiatt a kanyargós hegyi utakon lefelé is "csapatták" néha a buszt. Ilyenkor Robi sem lett volna utas azon a buszon, amit ő vezetett, főleg nem idős ember, vagy kisgyerekes anyuka. Néhány évvel ezelőtt úgy alakult a büdzsé, hogy kaptak a vonalra plusz autóbuszt, vagy autóbuszokat, és így nyugodtabbá vált ezen a Rózsadombi vonalon is a buszos közlekedés. Egyszerű, mezei BKV-felhasználókként talán nem is mindig gondolunk bele, hogy egy-egy kényelmetlenebb utazásért nem feltétlenül csak a sofőr a felelős... De megtudhattuk azt is, hogy a végül elmaradt, 1996-os Expóra tervezett, végül a BKV által "megörökölt" buszokon miért érezték bizonytalanul magukat olykor a buszvezetők is.

Az utolsó átadás

Persze szép emlék is akad bőven. Mint említettük, Robi több évig járt a Margitszigetre buszaival, ahol egyes kilátogatók az évek alatt jó ismerősei lettek. Sőt akadtak olyan, a szigetre sportolni járó gyerekek is, akiket az évek során nap mint nap látott felcseperedni, komoly, felnőtt sportolóvá válni.

Az önfeledt nyugdíjas ünneplés

Arra, hogy mit fog csinálni nyugdíjas éveiben, Gergely Róbertnek nincs még határozott válasza. Egyelőre mindenképp kiélvezi a szabad pillanatokat, de aki kicsit is ismeri őt, nem hiszem, hogy a céltalanságtól vagy az elkényelmesedéstől féltené. Csak egy példa az aktivitására: beszélgetésünk egy pontján arról elmélkedett, hogy így, 61 évesen már kicsit nehezebben bírta a szilveszteri/újévi 4(!) napos bulizást – amit aztán három napi szabadsággal pihent ki, mielőtt nekivágott volna utolsó munkanapjainak...

Robi külön kérése volt, hogy szerepeljen az írásban, hogy ezt a több mint három évtizedet nem sikerült saját hibás balesetek nélkül megúsznia, de egy miatt most tényleg nagy megkönnyebbülést érez: hogy sikerült elkerülnie azt, amitől minden ilyen, veszélyes üzemben dolgozó tömegközlekedési járművezető tart, a halálos kimenetelű, tömeges közúti közlekedési balesetet, vagy akár csak egy ember halálával járó balesetet. Ennek a felelősségnek és a további elvárásoknak, szabályoknak, előírásoknak való megfelelés terhe most lekerült a válláról, és többek közt emiatt sem tervezi nyugdíjasként ezt a hivatást folytatni – bár már most sejti, hogy hiányozni fog neki ez az a számára olyannyira szeretett tevékenység.

Január 9-én tehát egy olyan ember hosszú pályafutása ért véget, aki nap mint nap nemcsak felelősségtudattal, de kifejezetten nagy örömmel és boldogan szolgálta a budapesti utazóközönséget.

Robi egy kicsit részletesebben beszélt munkájáról és gondolatairól kedvenc adója, a Tilos Rádió műsorában, amit EZEN A LINKEN (48:37-től) tudtok meghallgatni.

További videók Robi utolsó útjairól ITT és ITT találhatók.

Tisztelgés a zenész barát, Balázsovics Mihály "Tink", a Slow Village és a Mulató Aztékok rappere előtt, aki személyesen nem tudott ott lenni Robi utolsó buszútján
Robi 2022 januári beosztási lapja, rajta utolsó utasainak aláírásaival
Robi utolsó munkanapjának különleges uniformisa

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG
Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Babicsek Bernátot
A temetésen családja, barátai, pályatársai búcsúztak a fiatalon elhunyt művésztől.

Link másolása

hirdetés

Végső búcsút vettek Babicsek Bernáttól szombaton délután. A Barátok közt, a Szeress most! és a Jóban Rosszban egykori színésze, a több zenekarban is fellépő harmonikaművész újév napján halt meg solymári házában, egy lakástűzben. A 41 éves művészre szülei találtak rá. Apja betörte az egyik ablakot, miután azt látták, hogy minden zárva van a házban. Bernátot az erkélyajtó mellett, a földön fekve találták meg.

A művészt szombaton nagy tömeg kísérte utolsó útjára - írja a Blikk. Beszámolójuk szerint

a temetésen a családja, barátai, pályatársai búcsúztak el tőle, hatalmas tömeg gyűlt össze. Színésztársai és zenész barátai is elmentek, hogy utolsó útjára kísérjék Babicsek Bernátot. A szertartáson harmonika szólt.

A tragédia után megszólalt Babicsek Bernát volt párja, Csomor Ágnes is. Gór Nagy Mária tanodájában ismerték meg egymást, hosszú évekig egy párt alkottak, a szakítás után pedig megmaradt köztük a szeretet. "Jó ideje már csak barátok voltunk, de a halála, és hogy azért kell beszélnem Bernátról, mert már nincs többé, mély sebeket tép fel a szívemben" - mondta a színésznő.

hirdetés

Barátai, zenész- és színészbarátai is megrendülten emlékeztek a fiatalon elhunyt művészre. A halála előtti napon Pokorny Liával lépett fel a Centrál Színházban. A színésznő szívszorító szavakkal írt róla:

"Nyáron, két próba között elmentél biciklizni és megláttál egy csapat fehérgalambot. Azt mondtad, soha nem láttál még ennyit. És ez jel. Mi több, jó jel. Hogy nem véletlenül sodorta eléd az élet őket. Így éreztem én is valahogy... hogy nem véletlenül fújt össze minket a szél. Annyi őszinte figyelmet, megértést, elfogadást és türelmet kaptam, amennyi keveseknek adatik meg ezen a világon. Engem megajándékoztál a röppenő fehér galambokkal és Magaddal. Bernát! Nekem Te addig élsz, amíg világ a világ! Annyi ismeretlen fiókot nyitottál ki bennem, amiért nem tudok elég hálás lenni. Figyelni, keresni és számolni fogom a jövőben fehér galambokat. Te velem leszel akkor is a színpadon, amikor látszólag nem vagy ott. Te a részem, a kollégám, a barátom vagy - nem hagyhatsz csak úgy itt. Nem vagyok hajlandó ezt tudomásul venni. Ezért megyünk tovább - Veled. Ebből nem engedek. Te az vagy, aki örökké él, és általad a zene és a Liaison. Várlak ebédre holnap! Aztán kedden. Szerdán is. Hozd a harmonikát! Ölellek, ne késs, kihűl a tökfőzelékem, amit tudod, csak Neked főzök."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés
Visszakerült a rokonaihoz az afgán kisbaba, akit a kerítésen emelt át az apja a kabuli repülőtéri káoszban
A szülőket és négy másik gyereküket kimenekítették Afganisztánból, kéthónapos kisfiú viszont Kabulban maradt, egy helyi taxisofőr vette magához. Végül sikerült megtalálni a kicsi nagyszüleit, miután a család öt hónapig semmit nem tudott róla.

Link másolása

hirdetés

Megtalálták és visszajuttatták a családjához azt a kisbabát, akit a tálib hatalomátvétel idején emeltek át a kabuli repülőtér kerítésén az amerikai katonáknak, hogy biztonságban legyen - írja a Guardian.

A tavaly augusztusi események miatt sok szülő kétségbeesetten próbálta megmenteni gyermekét azzal, hogy az Afganisztánból kivonuló amerikai csapatoknak adták őket úgy, hogy átemelték a repülőtér kerítésfalán. A kis Sohail Ahmadi csupán két hónapos volt ekkor, a repülőtéri káosz után pedig eltűnt.

A Reuters hírügynökség még tavaly novemberben számolt be arról, hogy a kisfiú Kabulban maradhatott, a cikknek köszönhetően pedig kiderült, hogy egy helyi taxisofőrhöz került. A 29 éves Hamid Safi talált rá a kicsire a repülőtéren, és hazavitte, hogy a saját gyermekeként nevelje fel. Végül több hetes tárgyalások után a férfi múlt szombaton visszaadta a kis Sohailt a rokonainak, köztük a nagyszülőknek, akik még az afgán fővárosban tartózkodnak.

A baba szülei már az Egyesült Államokban élnek, miután hónapokkal ezelőtt kimenekítették őket Afganisztánból. A család most azon dolgozik, hogy a kisfiút visszajuttassa a szülőkhöz és a testvéreihez.

A viharos afgán evakuálás idején az apa, Mirza Ali Ahmadi az amerikai nagykövetségen dolgozott biztonsági őrként. Ő volt az, aki azon a bizonyos augusztusi napon elkeseredettségében átadta gyermekét egy egyenruhás férfinak, akiről azt hitte, hogy amerikai katona.

Azt gondolta, hogy ő majd vigyáz a kicsire, amíg a családfő, a felesége és négy másik gyermekük átjut a tömegen a repülőtérre, de ez tovább tartott, mint gondolták. Mire odaértek, a baba már nem volt sehol.

Az apa kétségbeesve kereste a fiát a repülőtéren, ahol azonban a tisztviselők azt mondták neki, hogy a kicsit valószínűleg külön evakuálták az országból, és később majd újra találkozhatnak vele. A család többi tagjainak sikerült is kijutni Kabulból, egy texasi katonai bázisra kerültek. A kis Sohailról azonban hónapokig semmit nem tudtak.

hirdetés

Azon a napon, amikor Ahmadit és családja különvált a babától, a taxisofőrnek sikerült átjutnia a kabuli repülőtér kapuján, miután odavitte a bátyja családját, akik szintén evakuálásra készültek. Ekkor talált rá a magára hagyott babára, aki a földön sírt. Miután nem találta meg a szülőket, úgy döntött, hogy hazaviszi. Neki három lánya van, édesanyjának pedig az volt a legnagyobb vágya a halála előtt, hogy fiának egy fia is legyen.

Így hát Safi akkor úgy gondolta, hogy ha nem sikerül megtalálni a kicsi családját, akkor a sajátjaként neveli fel.

A csecsemő hamar teljes értékű családtag lett náluk: Mohammad Abednek nevezték el, és ő is szerepelt a családi fotókon, amiket a szülők a Facebookra tettek fel.

Miután az interneten elterjedt a Reuters cikke az eltűnt kisfiúról, Safi szomszédai a képek alapján rájöttek, hogy a taxisofőrnél lévő baba az, aki elszakadt a családjától.

Safi végül a rendőrség jelenlétében átadta Sohailt a rokonainak, akik könnyezve ölelték magukhoz újra a gyereket. A nagypapa elmondta, hogy a taxis és a felesége is sírtak, hiszen nagyon megszerették a babát, ő pedig azzal próbálta vigasztalni őket, hogy még fiatalok és Allah biztosan megajándékozza majd őket egy, ha nem több fiúgyermekkel.

"Nagyon szeretem ezt a gyereket, de nem lehetünk az anyja és az apja, a szüleivel kell élnie" - mondta a taxisofőr felesége, Farima Safi.

Sohail szülei videóhíváson keresztül láthatták, ahogy gyermekük visszakerül a nagyszülőkhöz, és érthetően nagyon boldogok voltak ettől. Ők decemberben a katonai bázisról egy michigani lakásba költözhettek, és remélik, hogy hamarosan legkisebb csemetéjük is velük lehet ott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG
Íme a megható levél, amit a váci mentők kaptak, miután megmentettek egy életet
Petra édesanyjához mentek ki, aki alig győzött hálálkodni a mentősöknek.

Link másolása

hirdetés
“Drága Bajtársak, Mentősök, OMSZ! Soha nem volt még ilyen megnyugtató egy mentőautó villogó fénye a metsző hajnali hideg koromsötétjében... Tegnap hajnalban új értelmet nyert a kék fény, és a létezés maga is egészen új megvilágításba került..."

- kezdte a levelét P. Petra, akinek az édesanyjához mentek ki a mentők Gödre, hajnalban. A levél szerint az asszony nem élte volna túl a mentők profizmusa nélkül, akik szeretettel fordultak a beteg édesanyjához, akinek az állapota még most sem az igazi, de biztonságban eljutott a kórházig.

"5:10 perckor érkezett Mamához Gödre a váci mentőállomásról egy Esetkocsi. Életet menteni. Nagy baj volt. Most is van még, de Mama stabil, és talán még maradhat velünk egy ideig, köszönhetően annak a három csodálatos férfinak, akik megmentették az életét. Soha nem láttam még ilyen szeretettel, türelemmel és lenyűgözően tűpontos precizitással és szaktudással működő embereket. Mint egy tökéletesen összehangolt, fegyelmezett zenekar... És mindezt olyan szeretettel, annyi kedvességgel tették, ahogyan egy Apa fordul a beteg gyermek, az elesett idős ember felé. Azt hittem magamról, hogy erős vagyok. Vagy legalábbis tudok az lenni. Nem. TI vagytok erősek! Én, mi, bárki csak attól tud erős lenni, hogy tudja, van aki vigyáz ránk, van aki őrködik az életünk felett. Ti vagytok azok, Bajtársak! Sosem fogom elfelejteni ezt a kedvességet, ezt a szeretetet, és a legnagyobb félelemben azt a nyugalmat, és biztonság érzetet, amit tegnap a váci mentőállomásról kiérkező Esetkocsi bajtársaitól kaptunk. Köszönöm. Ahogy Apukám mondta mindig: az én Istenem áldjon meg Benneteket! Szeretettel: P. Petra” - írta.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: