SZEMPONT
A Rovatból

Én leszek az ajándék a családnak – mondta a hazatartó magyar kamionos

Elindultak Angliából Magyarországra sofőrök a teszt után. Több ezren rekedtek kint, sokaknak kell még várni. A kint élő magyarok segítenek, karácsonykor sem hagyják egyedül a bajba jutottakat.

Link másolása

A karanténba került magyaroknak akart segíteni a Londonban élő Wellner József és volt társa még márciusban. Nem is gondolták, hogy ezrével jönnek a követők. Volt segítségkérés és segítség is.

Volt, akinek bevásárlásban, másnak anyagi segítségben, megint másoknak munkakeresésben volt szüksége támogatásra.

Pár hónapra tervezték ezt az akciót, de koronavírus első hulláma után úgy döntöttek, az oldal megmarad, csak más nevet kap.

A Nem vagyunk HUNtalanok oldalon már bárki, aki Angliában él, kérhetett segítséget, ételt, ruhát, bútort vagy épp hivatalos ügyintézési kérdése volt.

Közben Józsi és párja különváltak, de József nem maradt egyedül a feladattal. Hidvégi Ivett csatlakozott hozzá. Ők ketten önkéntesként tudták koordinálni az oldalt. Heti pár segítségkérés érkezett.

Három napja álltak be a francia-brit határnál rekedt magyar kamionosok segítésére. Ez most egész napos munka mindkettőjüknek. Józsi épp a reptérre tart, Ivett otthonról koordinál és elmondja dióhéjban, mit csinálnak. Azt mondja, valahogy karácsony is lesz ma.

„A párom sokat segít. Ő van most a kisfiammal. Kihozzuk a legtöbbet, amit lehet.”

Amikor olvasták a híreket a mutáns vírus miatti határzárról, Józsi azonnal azt mondta, kimegy Manstonba, a reptérre, ahova a kamionok jó részét irányították.

Társaival két személyautónyi élelmiszerrel, vízzel mentek, de ott kiderült, hogy nem mehetnek be, mert egy lezárt területen állnak a kamionok ezrei.

Ivették úgy tudják, a reptéren nagyon rossz a helyzet. Amikor megérkeztek, akkor két vécé volt, azóta már vittek többet.

A trans.info bemutatta a benti szabályokat, abban például az van:

„A járművezetőknek nem szabad főzni sem a kabinban, sem a teherautó mellett; nem készíthetnek fényképet vagy videófelvételt; sőt, még dohányozni sem lehet a járműben – csakis a dohányzásra kijelölt helyeken “

Józsiék végül úgy juttatták be az adományt, hogy megállítottak egy befelé tartó kamiont, abba pakoltak be mindent. Bent pedig már egymást értesítve osztották szét a sofőrök. Ez addig rendben volt, amíg volt befelé menő forgalom. Tegnapra és mára már a kerítés tetején kellett bejuttatni mindent.

Közben motorosok elindították a Magyar kamionos segítségkérés/felajánlás csoportot. Most a két csapat egymást segítve dolgozik.

Miután a BBC is írt a különböző segítőkről, Ivettéknél is megjelentek mindenféle nemzetiségű felajánlások.

„Nem gondoltuk, hogy ekkora összefogás lesz. Leginkább a magyarokat segítettük, de most már mindenki mindenkinek.”

A kikötőnél álló kamionokhoz sajnos nem tudnak bejutni, de nekik van a legnagyobb esélyük, hogy elindulhatnak haza. A reptéren napokig várni kell, csöppet sem karácsonyi körülmények között.

Józsi és Ivett magyarországi rászorulóknak is szervezett gyűjtést karácsonyra. Kint dolgozó kézművesek, művészek munkáit elárverezték, a bevételt pedig a szegedi Tündérkert és a debreceni Mátrix kapta.

A motorosok által indított csapatról azt írja Pálnik Csaba:

“Úgy indult ez az egész, hogy Őri László és Nyitrai Szabolcs barátommal azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk pár szendvicset meg ásványvizet lejuttatni Dover környékére. Egyszerűbbnek láttam létrehozni ezt a csoportot, mondván, igy nem veszik el semmi infó. Most 1000 ember vesz részt segítségnyújtásban! Elképesztő! Kicsit visszatért a hitem az emberiségben. Ismét büszke vagyok rá, hogy magyarnak születtem! Mindemellett nagyon szeretném, ha akár órákon belül okafogyottá válhatna ez a csoport.”

Folkeston és Ashford között is segítségre várnak az autópályán és környékén ragadtak. Ott például Varjú Szilvia buzdítja a magyarokat, hogy küldjenek pénzt vagy menjenek bevásárolni. Ők csináltak 25 csomagot alapvető élelmiszerekből, vécépapírból, nedves törlőkendőből. Figyelmeztet, hogy ma este hattól nem lesznek nyitva a boltok két napig.

Az úton állva, kényszerparkolóban töltött karácsony sokaknak lesz feledhetetlen. Volt, aki azt írta: "még szilveszterkor is itt leszünk". Időközben, tesztelés után már többen elindulhattak haza. Köztük Szabolcs, aki három éjszakát töltött Doverben egy utcában.

„Feszült volt a helyzet. Én itt egyedül voltam magyar. Ma reggel arra ébredtem, hogy megy az ordibálás, dobálás. Megmondtam az elején, hogy nem adok két napot, itt pokol lesz. Ha nem indítják el a kamionokat, Dover eltűnik. Itt a rendőrök édeskevesek voltak.”

Szabolcs környékén vécézési lehetőség sem volt és segítőkkel sem találkozott.

"Egy angol nő leszaladt egy kis rágcsával, banánnal, innivalóval egyik este, én annyit kaptam ott. De tudom, hogy a magyarok gyűjtöttek és osztogattak, ahol csak tudtak.”

Ő az Eurocargo Berénynek az alkalmazottja. A cég megnézett minden lehetséges utat, de nem tudtak megoldást.

Szabolcs most lelkesen vezet haza. Holnap reggelre ő is otthon lesz és azt ígéri, Angliába nem jön mostanában, az biztos, pedig eddig sokat járt erre. Barátjával együtt hagyták el az országot. Ő azt írta a magyar kamionosokat segítő csapatnak délután:

„Köszönök minden támogatást, jó szót és információt! Már a hajón vagyunk. Így a családunknak mi leszünk az ajándék holnap reggel."

Két kamionos a kerítésnél beszélt közben a benti körülményekről a Minden, ami külföld csatornán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: