A környezettudatosság jegyében igyekeznek vonzóbbá tenni Németországban a vonatozást azzal, hogy idén olcsóbban lehet vonatjegyet váltani - írja a Guardianre hivatkozva az Index.
A Deutsche Bahn arra szeretné ösztönözni az utazni vágyókat, hogy a hosszabb utakra ne autóval, busszal vagy repülővel, hanem vonattal induljanak,
ennek érdekében az 50 kilométerrel hosszabb utakra szóló jegyek árát 10 százalékkal csökkentették.
Emellett néhány extra szolgáltatás - mint például a kerékpárszállítás - szintén olcsóbban lesz igénybe vehető. A Deutsche Bahn arra számít, hogy ez a kezdeményezés évente 5 millióval több utast jelent majd.
Az árcsökkentés nagyban annak is köszönhető, hogy a német kormány csökkentette a vasúthasználat áfáját 19-ről 7 százalékra.
A környezettudatosság jegyében igyekeznek vonzóbbá tenni Németországban a vonatozást azzal, hogy idén olcsóbban lehet vonatjegyet váltani - írja a Guardianre hivatkozva az Index.
A Deutsche Bahn arra szeretné ösztönözni az utazni vágyókat, hogy a hosszabb utakra ne autóval, busszal vagy repülővel, hanem vonattal induljanak,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől.
Ennek a posztban a végén egy rövid bekezdésben Dobrev azt is elárulta, hogy a házasságuknak is vége.
„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen”
- fogalmazott Dobrev, aki hozzátette: mindig lesznek dologok, amelyek összekötik őket, ilyen az egymás iránti kölcsönös tiszteletük, örök barátságuk, és az is, hogy a gyerekeiknek mindig ők fogjuk jelenteni a családot. Azt is megjegyezte, hogy fiukat, Marcit továbbra is közösen nevelik majd.
„Most viszont gyászolunk - sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk”
- írta Dobrev, aki azt is közölte, hogy a válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, ezt a legbelsőbb magánügyként kezelik.
Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől.
Csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt ismét fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna tetejére felszerelt kéményből, amely azt jelenti, hogy
a második szavazás is eredménytelen lett, tehát továbbra sem tudjuk, ki lesz a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa utóda.
A bíborosok így tovább szavaznak. Erre csütörtökön még három körben lesz lehetőségük.
Bár korábban azt lehetett tudni, hogy a délelőtti ülés első fordulója után várhatóan 10.00 és 10.30 óra között száll majd fel a szavazás eredményét jelző füst, ahogyan tegnap este, úgy most is több mint másfél órás késéssel érkezett eredmény.
Így várhatóan az egész nap elcsúszik, tehát a második forduló eredménye, amelyről a korábbi időpont szerint 11.30 és 12.00 óra között adtak volna jelzést, is későbbre tolódik. Mindenesetre, ha ekkor sem sikerül pápát választani, akkor kora estére várható a következő szavazás eredménye. Ha ezután is fekete lesz a füst, akkor még egy szavazást tartanak, aminek várhatóan a tegnapihoz hasonlóan késő estére lesz eredménye.
„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.
Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól,
hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége” – írta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-kéviselője a Facebookon.
.
„A DK az egyetlen magyar párt, ahol az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a párt teljes tagsága választja. Mindig így csináltuk, ezt tartjuk igazán demokratikusnak. Az elnökválasztásra heteken belül sor kerül, tájékoztattam az Elnökséget, hogy a választáson elindulok. Mától az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja” – tájékoztatott a politikus, aki ezután váratlan egy magánéleti fejleményről is tájékoztatta követőit.
„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára.
Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk.
Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk - sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk” – írta Dobrev Klára.
„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.
Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól,
hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége” – írta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-kéviselője a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Gyurcsányról: A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira
„Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte” - fogalmazott Magyar Péter.
„A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira. Még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány” - írja Magyar Péter a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc visszavonulásának hírére reagálva.
„Vajon elhiszi-e bárki és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?”
- tette fel a kérdést a TISZA Párt elnöke, aki szerint „sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is”.
„Megígértük, hogy lépésről-lépésre lezárjuk az Orbán-Gyurcsány korszak két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez és már csak egy nagyobb lépésre vagyunk a céltól.
Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte. Mindig is a Gyurcsány-Orbán rendszer lezárásán dolgoztunk, úgy tűnik, egy ekkora horderejű botrány kellett ahhoz, hogy a küldetés első felét sikerre vigyük”
- fogalmazott Magyar.
Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Dobrev posztjában azt is közölte, hogy elválnak Gyurcsánnyal.