Levágott fejek, kitört fogak, bevert orrok, mégis vigyorgunk – A Senki 2 egybegyúrta a Vakációt, a Reszkessetek betörőket és a Szalmakutyákat
A 2021-es Senki üdítő színfolt volt az akciófilmes palettán. Újat nem hozott a zsánerbe, de üdítően gondolta tovább a John Wick- és az Elrabolva-receptet. Az előbbit azért, mert ezúttal is egy egyszemélyes hadseregről volt szó, aki egymaga lebunyózta és széjjellőtte a teljes orosz maffiát, az utóbbit pedig azért, mivel most is egy olyan fickó volt a középpontban, akiről senki, sem az ellenségei, sem a nézők, de még a saját családja sem gondolta volna, hogy ilyesmire is képes.
A főszereplő Hutch Mansellt alakító Bob Odenkirk ugyanis egy átlagos, hatvan körüli robotoló családapaként tűnt fel, akiből nem sokat néztek ki az ismerősei, amikor azonban két betörő épp az ő házukat pécézi ki, és veszélyezteti a családját, Hutch-ból végül előtör az addig gondosan rejtegetett harci múlt, és lerendez egy egész bűnbandát (tegyük hozzá, a Christopher Lloyd által játszott nyolcvanas apja, David segedelmével).

A Senki alacsony költségvetésű film volt, mindössze 16 millió dollárba került, s ehhez képest szépen muzsikált világszerte, a büdzséje háromszorosát is behozta. Épp ezért bólintott rá a Universal stúdió a folytatásra, ráadásul egy kissé megemelt költségvetéssel (25 millió dollár). A rendezői székben az orosz Naishullert az indonéz Timo Tjahjanto váltotta, akire nem véletlenül esett a producerek választása, hiszen korábbi indonéz filmjeivel (Macabre, Killers, Headshot, Az éjszaka eljön értünk, Kóbor árnyék) már bizonyította, hogy kiválóan ért a jól megkoreografált, test-test elleni és igencsak vérbő egymásnak feszülésekhez. Derek Kolstad maradt a forgatókönyv mögött, csak most kiegészült Aaron Rabinnel, aki a John Krasinski-féle Jack Ryan-sorozaton edződött.

Természetesen nem eszik olyan forrón a kását, mivel Mansellék már az első nap összeakasztják a bajszukat a város korrupt seriffjével (Colin Hanks) és a telep tulajával, Wyatt-tel (John Ortiz). Kiderül ugyanis, hogy Plummerville egy drog és fegyverelosztó központ lett, s itt bonyolítja bűnös üzelmeit a teljesen kattant és velejéig gonosz bűncézár, Lendina (Sharon Stone). Hutch-nak tehát ismét meg kell küzdenie egy teljes hadsereggel, csak ezúttal a családja is ott van vele, ami nem kicsit bonyolítja meg a dolgokat.
Azonban a második részre jócskán felerősödött a vígjátéki szál is, ez pedig nemcsak a párbeszédekben, hanem magukban a bunyókban és lövöldözésekben is megmutatkozik: az egyik emlékezetes szcénában (mint amilyen a buszos bunyó volt az első részben) Hutch egy sétahajón bonyolódik parádés csörtébe a seriffhelyettessel (Jacob Blair) és néhány helyi nagydarab suttyóval, miközben szól a When the Saints Go Marching In című ismert régi amerikai gospel.
A zenei válogatás amúgy is elég ütős lett, hiszen olyan remek dalok asszisztálnak itt az akciókhoz többek között, mint a Summer Holiday Cliff Richardtól, a Come Out and Play a The Offspringtől, az I I Ruled the World Tony Bennett-től, a Ring of Fire Des Rocs-féle rockos feldolgozása, vagy az abszolút csúcs, a The Power of Love Celine Diontól.
Mindezek együtt egy igen szórakoztató, de szigorúan nem komolyan veendő filmmé teszik a Senki 2-t, amelyben van néhány emlékezetes akciómomentum (a hajóson kívül a végső vidámparkos, csapdás leszámolás is remek), és az is jót tett neki, hogy Hutch-nak ezúttal nem egyedül kell szembenéznie a gazok garmadájával, hanem egy egész konkrét kis csapat alakul ki a sztori közben.

Sharon Stone-ra viszont, higgyétek el, nem vagytok felkészülve. Elemi ösztön? Az emlékmás? A Macskanő? Mind elbújhatnak a Senki 2 mögött, Stone ugyanis Lendinaként teljesen ledobta az ékszíjat, és egy már-már paródiába hajlóan ripacs, de rendkívül szórakoztató gonosszal gazdagította a filmes gazok tárházát.
