KÖZÖSSÉG
A Rovatból

200 bolt kijáratánál adhatsz le élelmiszert a hétvégén: vegyél plusz 1-et és segíts a rászorulóknak!

Az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtésén 3000 önkéntes veszi át a felajánlásokat 115 településen. Legutóbb 241 tonnányi adomány érkezett, most szeretnék ezt felülmúlni.

Link másolása

Május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor az év eddigi legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az egyre növekvő rászorulói igényekre reagálva az Egyesület idén először tavasszal is elindítja a jótékonysági akcióját, amivel az elmúlt évek adventi időszakában rendre 250 ezer kilónyi tartós élelmiszert sikerült összegyűjtenie.

Az Élelmiszerbank arra kér mindenkit, hogy a nyár közeledtével is gondoljon a nehéz sorsú embertársainkra, és a hétvégi vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhat le. Az ország 115 településén 200 Tesco és ALDI áruházban összesen 3000 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat két napon keresztül.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2006 óta évente megszervezett tartósélelmiszer-gyűjtő akciója a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. A legutóbbi, karácsonykor közzétett felhívásukra is rendkívüli tempóban érkeztek az adományok, a vásárlók akkor a hétvégi gyűjtés minden egyes percében 30 rászoruló ünnepi csomagjához elegendő élelmiszert adtak össze, és a 241 ezer kilónyi felajánlásból az Élelmiszerbank végül 48 ezer nehéz sorsú embert, családot tudott jelentős támogatásban részesíteni.

"Bár már elmúltak a nagy hidegek, túl vagyunk a januáron és februáron is, amikor a segélykérések tetőzni szoktak, de a megkeresések száma sajnos még mindig nem kezdett el csökkenni. Sőt, egyre többen fordulnak élelmiszercsomagokért az Élelmiszerbankhoz. Az amúgy is magas inflációs adatok közül jócskán kiemelkedik az élelmiszerek drágulása, ami éppen a legszegényebbeket terheli leginkább. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén először tavasszal is a lakosság segítségét kérjük. Reméljük, sokan átérzik majd a helyzet súlyosságát” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

Két napon át várják az adományokat

A Nagy Tavaszi Élelmiszergyűjtésre május 12-13-án, pénteken és szombaton kerül sor a Tesco és az ALDI áruházláncok összesen 200 egységében szerte az országban.

Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon. A felajánlásokat pénteken 14:00-20:00 óráig, szombaton 8:00-20:00 óráig fogadják az önkéntesek.

A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehéz sorsú embereket segíthetik. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz.

Tészta mellé hasznos a szósz is

Az Élelmiszerbank tájékoztatása szerint legutóbbi akciójuk alkalmával száraztésztából és konzervekből, valamint rizsből érkezett a legtöbb felajánlás, ezek tették ki az adományok felét. Ezek a termékek tavasszal is kifogástalan választások lehetnek, kétségtelenül hatásos támaszt nyújthatunk vele a rászorulóknak. Ugyanakkor a tésztákhoz elkészíthető szószok és mártások, a bébiételek, és a közelgő gyermeknap apropóján a kekszek és egyéb, kevéssé olvadékony édességek is nagy örömöt hozhatnak a nélkülözők mindennapjaiba.

Tények-számok az élelmiszergyűjtésről

Az elmúlt 10 évben összesen 2,3 millió kiló élelmiszeradományt adtak össze a vásárlók az Élelmiszerbank áruházi adománygyűjtő akcióin.

Az élelmiszerek drágulása még mindig kiugró, aminek a terheit a kisebb keresetű családok lényegesen jobban megérzik – ugyanis ők a jövedelmük nagyobb hányadát szokták élelmiszerre fordítani.

A rászorulók részére leginkább a rizs, a hús- vagy készétel konzervek, a szószok-mártások, a keksz, a csokoládé, a bébiétel, a tészta, a tartós tej, az édesség és a további hűtést nem igénylő termékek jelentik a legnagyobb segítsége.

A péntek-szombati akció az ország 115 településén zajlik majd a Tesco és az ALDI áruházláncok összesen 200 egységében. A lebonyolításban 3000 önkéntes segítő teljesít szolgálatot.

A kezdeményezéshez csatlakozik Vágó Piros rádiós műsorvezető, Szűcs Nelli és Trill Zsolt, valamint Csuja Fanni és Telekes Péter színművész házaspárok. Az akció beharangozásában szerepet vállal Viszkok Fruzsi blogger, Michelisz Norbert világkupa győztes autóversenyző és Wéber Gábor F1-kommentátor is.

Az akcióban részt vevő áruházak listája elérhető IDE kattintva.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Balogh Levente kifizette egy földrajztanár 1,5 millió forintos tartozását
A Cápák között legutóbbi adásában Balogh Levente elmondta, hogy nem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.

Link másolása

Elindult a Cápák között új évada, amelynek legutóbbi adásában többek között Mándli Péter földrajztanárt ismerhették meg a nézők, aki egy olyan applikációval jött, amelynek célja, hogy rendhagyó módon tanítsa az embereket az aznapi dátumhoz köthető érdekes tényekkel.

A tanár 2016 nyarán kezdte el gyűjteni az információkat, és idén indította el webapplikációját, melyre összesen másfél millió forintot költött eddig. Ennek fejlesztéséhez további 5 milliót kért a befektetőktől, amiért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott fel a vállalkozásából.

"Az a dilemmám, hogy ebből akkora sztori nem tud kerekedni, ami a befektetőnek megtérülést hozna. Ha a befektető akar ebből először jóllakni, akkor az meg egy unfair helyzet, mert te leszel az, aki ezen dolgozik. És csak azért dolgozni, hogy ez megtérüljön, közben meg te vagy a tanár, aki értéket ad, és teremt valamit. Üzletileg ebbe én nem tudok befektetni, de közben meg veled a szívem"

– mondta Balogh Petya, majd kiszállt a földrajztanár által kínált üzletből.

Végül Balogh Levente is megerősítette, hogy számára sem értelmezhető üzletileg a vállalkozás, de azt vállalta, hogy kifizeti a tanár másfél milliós tartozását, és cserébe nem kér semmilyen részesedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Esztergomi robbantás: üzent a meghalt kommandós felesége
A 34 éves korában meghalt TEK-es özvegye még fel sem fogta, hogy mi történt. A család számára gyűjtést szervezetek a kollégák.

Link másolása

Összetört férje elvesztése után, de hálás a sok segítségért – ezt üzente az esztergomi robbantásban meghalt TEk-es özvegye, miután gyűjtés indult a két kisfiával egyedül maradt családanyának, írja a Blikk.

Az özvegy még fel sem fogta a történteket, de minden erejével azon van, hogy a gyerekeket a lehető legmegfelelőbben ellássa.

A 34 évesen elhunyt Kónya Gábor Lajos hét éve dolgozott a TEK-nél. Az RTL szerint egy hathónapos és egy három és fél éves gyermeket hagyott hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Hős buszsofőr: a 149-es buszon született meg egy baba, a buszvezető segítette világra
A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk. A BKV a Facebookon gratulált a buszsofőrnek.

Link másolása

"Nálunk már a gólyák is busszal járnak!” - ezzel a felvezetéssel osztott meg egy kedves történetet a BKV Zrt. a Facebook-oldalán.

A beszámoló szerint Németh Roland Ferenc, a 149-es busz sofőrje észrevett egy láthatóan fájdalmakkal küzdő várandós nőt a Széll Kálmán téren. A sofőr azonnal a nőhöz sietett és megkérdezte, hogy tud-e valamiben segíteni. A nő ekkor közölte vele, hogy valószínűleg megindult a szülés, mert elfolyt a magzatvíz.

A járművezető felsegítette az asszonyt a buszra, ahol segített a szülésben, például fogta az újszülött fejét. A kiérkező mentősöknek már csak a köldökzsinórt kellett elvágniuk, majd kórházba szállították édesanyát és gyermekét.

A BKV a posztban gratulált a hős buszsofőrnek helytálló magatartásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A kutyát gázoló vétlen sofőr azonnal tárcsázta a segélyhívót, így sikerült megmenti az állat életét
Az állat ijedtében egy átfolyó csatornába futott, ahonnan viszont már nem tudott segítség nélkül kijönni. A bátaszéki önkormányzati tűzoltók húzták ki a bajba jutott négylábút.

Link másolása

Egy úttesten átrohanó kutyát ütött el egy vétlen autós csütörtök délelőtt Bátaszéken, a Deák Ferenc utcában - adta hírül a Katasztrófavédelem a közösségi oldalán.

Az állat ijedtében egy átfolyó csatornába futott, ahonnan viszont már nem tudott kijönni. Az autó sofőrje tárcsázta a 112-t, majd megérkeztek a bátaszéki önkormányzati tűzoltók is.

A kutya gazdája is előkerült, felvette a kapcsolatot az állatorvossal, aki a csatornába bemászva nyugtató injekciókkal látta el az állatot. Ezt követően a bátaszéki önkormányzati tűzoltók a csatornában kúszva közelítették meg, majd húzták ki onnan a bajba jutott négylábút. A tulajdonos hazavitte a kutyát, amelyik további orvosi vizsgálatra szorult"

- írták a bejegyzésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk