ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

10 érv, amiért érdemes önkéntesnek lenni

Összeszedtünk pár dolgot, hogy miért érdemes kipróbálnod az önkénteskedést, ha még nem tetted volna!


A hideg hónapokban mindig elkezdünk egy kicsit befelé figyelni, és jobban törődni a lelkünkkel, egészségünkkel. De ez az időszak nem csak arra jó, hogy átgondoljuk a saját dolgainkat, min változtathatunk az évben, de tökéletes arra is, hogy segítsünk másoknak, akár emberekről, akár állatokról, akár a környezetünkről legyen szó. A Bátor Tábor adta lehetőségeken keresztül, cikkünkben bemutatjuk, miért jó dolog önkénteskedni.

A Bátor Tábor évente közel 1000 táborozónak változtatja meg az életét, és a játékkal új erőt adnak a gyógyulásukhoz. (A Bátor Tábor tevékenységeiről, céljairól itt írtunk bővebben!)

Céljaik elérésében az a több száz önkéntes segít nekik, akik a magaskötél-pályán a félelem leküzdését mutatják meg, az íjászkodás során összpontosításra tanítanak vagy medve jelmezben házi cimboraként társasoznak a gyerekekkel. Az önkénteskedés pedig igenis jó dolog és Te is kipróbálhatod, február 11-ig várják a jelentkezéseket! Nézd meg, milyen típusú önkéntes munkával tudsz a legtöbbet segíteni súlyos beteg gyerekeknek és családjaiknak!

DA__DSC0607

1. Új embereket ismerhetsz meg

Az önkéntes munkád során új barátságokra tehetsz szert, és a jövőbeni hivatásod, munkád során is hasznosítható kapcsolatokat építhetsz ki.

2. Életeket változtathatsz meg

A Bátor Tábor segít abban, hogy a játék új erőt adjon az élethez. Élménytáborokat szerveznek, amik a mentális segítségnyújtásra koncentrálnak. Önkéntesként te is részese lehetsz mindennek.

3. Nemzetközi környezet, nyelvgyakorlási lehetőség

A Bátor Tábor minden évben rendez angol munkanyelvű turnust is, ahová a világ minden tájáról várják az angolul beszélő önkénteseket. Így a nemzetközi tapasztalatokért 2019 nyarán nem kell messzire menni, csak Hatvanig.

26232269_10156085763129939_5273543032218098318_o

4. Átlépés a komfortzónán

Az önkéntes munka során új dolgokat és véleményeket ismerhetsz meg az életről. Megtanulod, mi a csapatmunka, megismered a célok elérésének folyamatát, megismered saját magad, és felfedezed az erősségeidet. Megtanulod kezelni a felelősség súlyát, és megtanulod elfogadni a másságot. Megváltozik a világszemléleted, bármiben is hiszel éppen.

5.Csapatmunkában is erősítheted magadat

Önkéntes csapataik egyszeriek és megismételhetetlenek, hiszen egy-egy turnusra állnak össze. 70 ember szívét- lelkét beleadja, hogy segítsen a súlyosan beteg gyerekeknek, és ez csak csapatmunka útján valósulhat meg. A bizalom egy pillanat alatt épül ki közöttük, a segítségkérés és segítségnyújtás alapértékek a táborban.

6. Jobban megismered önmagad

Elmélyülés, elcsendesedés, kiszakadás a mókuskerékből. Mind olyan értékek, amiket a mindfulness irányzat magáénak vall, és amiket a Bátor Tábor önkéntesei is elsajátítanak a turnusok során.

7. Új értékek kerülnek előtérbe

For-profitból non-profitba, multiból kisvállalkozásba, vagy a segítő szakmák felé. A Bátor Táborban megélt élmények gyakran önkénteseik karrierjére is hatással van, és ahogy az életben úgy munkájukban is új értékek kerülnek előtérbe.

8. Jól mutat az önéletrajzodban

Az önkéntes tapasztalat jól mutat az önéletrajzodban, hiszen a személyiséged egy fontos részét mutatja: képes vagy önzetlenül segíteni másoknak. A Bátor Táborban azonban erről többről van szó: képzéseik során kommunikációs, kooperációs készségeket valamint kreativitást fejlesztő tréningeket is biztosítanak.

9.Kommunikációs készségeidnek új oldalát ismerheted meg

A Bátor Táborban alapérték a pozitív kommunikáció, az értő figyelem. Élményterápiás módszerük egyik legfontosabb eleme a pozitív megerősítés, amit önkénteseik többnapos tréningjeiken sajátítanak el. Megtanulják, hogy lehet a legkisebb fejlődést is pozitívan értékelni, és hangot is adni neki.

10. Vezetői készségeket fejlesztesz

Az elkötelezett, visszatérő és tapasztalt önkénteseknek előrelépési lehetőséget biztosítanak a tábor keretein belül. Azoknak, akik nagyobb felelősséggel járó feladatkör mellett köteleződnek el, képzéseiken külön figyelmet fordítanak a vezetői kompetenciák fejlesztésére, amit a táborban gyakorolhatnak is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Azt hiszed, lusta a gyerek, pedig a reggeli hiszti mögött sokkal súlyosabb dolog állhat
Sok szülő nézi tehetetlenül a reggeli sírást, és egyszerűen dacnak gondolja az egészet.


Reggeli hiszti, hasfájás, sírás az iskolakapu előtt: ha egy gyerek nem akar közösségbe menni, az ritkán egyszerű lustaság. A háttérben gyakran a sötét hónapok okozta fényhiány, a kialvatlanság, a szorongás vagy a közösségi terhek állnak, amelyek jelzik, hogy a kicsinek segítségre van szüksége.

Annak, hogy a gyerek nem szívesen megy óvodába, iskolába, sokféle oka lehet – ám biztosak lehetünk benne, hogy nem egyszerű lustaságról van szó.

Mögötte gyakran bántás, csúfolódás vagy a teljesítménykényszer miatti szorongás húzódik meg, és sokszor reggeli hasfájással, hányingerrel jár. A megoldás első lépése a beszélgetés, de ha a probléma súlyos, pszichológus bevonására, végső esetben pedig akár intézményváltásra is szükség lehet.

A fizikai állapot is kulcsfontosságú. A kialvatlanság nemcsak az iskolai teljesítményt rontja, de ingerlékennyé és szorongóbbá is teszi a gyereket, akinek több alvásra van szüksége, mint egy felnőttnek.

Az ajánlott napi alvásidő egy 6-12 éves gyerek számára 9-12 óra. Az internet és a sok inger miatt a gyerekek egyre későbbre tolnák a lefekvést,

ezért fontos a következetes villanyoltás, ahogy a reggelit sem szabad kihagyni, hiszen megfelelő „üzemanyag” nélkül nehezebben indul a nap.

A téli hónapokban a gyerekeket ritkábban viszik ki a szabadba, pedig a fényhiány okozta lehangoltságra, vagy akár a gyerekeknél is jelentkező szezonális hangulatzavarra a friss levegő és a természetes fény a legjobb gyógyszer. A szakértői ajánlások szerint ősztől tavaszig a D-vitamin pótlása is elengedhetetlen.

A téli időszakban a betegségek is megszaporodnak, ami nem meglepő, hiszen a gyerekek immunrendszere még fejlődésben van,

a zárt terekben pedig könnyebben terjednek a kórokozók. Az első közösségi években évi 8-12 fertőzés teljesen normálisnak számít, egy-egy betegség pedig akár 10-14 napig is elhúzódhat.

A megelőzéshez elengedhetetlen a változatos, vitamindús táplálkozás, mivel az év ezen szakaszában a szervezet vitaminraktárai kiürülnek. Szükség esetén bevethetők olyan étrend-kiegészítők is, amelyek homoktövis-kivonatot vagy béta-glükánt tartalmaznak a védekezőrendszer támogatására, de pótlásuk előtt mindenképpen érdemes gyermekorvossal egyeztetni.

Via Meglepetés magazin


Link másolása
KÖVESS MINKET: