KÉK HÍREK
A Rovatból

Vita robbant ki a busókról, akik egy apuka szerint lányokat fogdostak

Egy 15 éves lány apja írt felháborodott levelet, több kommentelő szerint erről (is) szól a hagyomány.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2017. március 03.



Szép élményekért mentek Mohácsra, a busójárásra egy baranyai hírportál, a Bama.hu olvasói, viszont éppen az ellenkezőjével tértek haza.

Egy felháborodott apuka nyílt levélben azt írta a szerkesztőségnek, hogy molesztálták 15 éves lányát a busók.

Az apa azt írta, hogy több baráti család utazott Mohácsra, a busójárás utolsó napjára, farsangtemetésre. Egy darabig vidám is volt a hangulat, mígnem:

"Láttuk, hogy a busók a lányokkal viccelődnek, incselkednek. Egyikük odalépett a 15 éves lányomhoz, semmi rosszra nem gondoltunk – mikor azonban domborulatait megfogdosta, majd haladt tovább a tömegben, már nem volt annyira vicces. Lányom is méltatlankodott, érthető módon zavarták a történtek.

Kis idő elteltével másik két busó fogta közre, néhány másodperc erejéig – amikor a kislány 'kiszabadult', sírva fakadt.

Mint kiderült, szemérmetlen módon végigtapogatták. A 15 éves gyereket! Aki porig alázva érezte magát emiatt" - olvasható az apa levelében.

Az édesapa felháborítónak tartja az esetet. Azt írta:

"Hiába álltam mindvégig mellette, a hatalmas subák még a kislányt is eltakarták, nem lehetett észrevenni, mi történt valójában. Nyilván nem feltételezem, hogy valamennyi busó gátlástalan, és a lányok kiszolgáltatott helyzetét álarca mögé bújva ily módon kihasználja. Viszont megengedhetetlennek tartom, hogy akár egy is legyen köztük, aki ilyesmit megenged magának! Nem tudom, hogyan lehet ezt kivédeni, de úgy tudom, létezik a busóknak egy szabályzata, ami, feltételezem, tiltja ezt a magatartást.

"
Nagyon bánt, hogy ilyen helyzetbe került a kislány, és az is bosszant, hogy tehetetlen vagyok.

Mert nem tudom megvédeni egy ilyen helyzettől, és nem is tudom felelősségre vonni azokat, akik így viselkedtek vele. Ezért a szervezőket kérem, találjanak valamiféle megoldást, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő!"

buso1

Az idei busójárás - Fotó: Polinszky Tibor

Az esetről megjelent cikkek alatt kommentelők nagy többsége a szerint ez a hagyomány része:

"Amióta busójárás létezik ez a divat arrafelé, abban a közegben" - olvasható at egyik hozzászólásban.

"Ezek népszokások, és ezeket nem kellene összekeverni a pedofíliával. (...) Mióta a busó busó, azóta fogdossák a lányokat, és a fiatal menyecskéket!" - írta egy másik kommentelő.

"A busójárás mindig is ilyen volt. Kicsit körbetapogatták a nőket, azok meg hagyták magukat és senki nem sértődött meg" - vélekedik egy harmadik.

"
Ez amúgy arrafelé hagyomány. (...) Régebben hamut szórtak a lányok arcába, mielőtt letapizták őket.

Egyikük még a busószabályzatot is idézte:

"Farsang idején a busók cselekedeteinek megítélése jellemző rituális kontextusban történik (mint a termékenységvarázslás).

Nem vonatkoznak rájuk a hétköznapokban megszokott morális, erkölcsi szabályok."

Természetesen sok kommentelő állt ki az apa nyílt levele mellett is, főként azért, hiszen egy gyermekről van szó:

"Egy 15 éves lányt molesztáltak! Ez nem vicc!"

Egy kommentelő pedig arról számolt be, vele is megtörtént ez régebben:

"Velem is megtörtént fiatal koromban, ezért aztán azóta sem tudnának hat lóval sem rávenni, hogy megnézzem ezt a felhajtást. Gyűlölöm azóta is. Igaz, már nem fenyeget ez a veszély (a korom miatt), de az emlék örökre bennem él. És nem jó."

Neked mi a véleményed erről?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk