KULT
A Rovatból

Megszerettet minket a franciákkal - budapesti beszélgetés Virág Ibolyával

Virág Ibolya évtizedek óta a magyar irodalom nagykövete Franciaországban.


Több mint 30 éve ajándékozza meg a francia olvasókat klasszikus és kortárs szellemi kincsünk legjavával, 1996 óta saját kiadóval, Magyarország igazi, kikezdhetetlen imázsát kínálva. Nem véletlen, hogy előbb a Francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi, majd tiszti fokozatával tüntették ki.

Virág Ibolya azok közé tartozik, akikkel hosszú évek elteltével is ott lehet folytatni egy beszélgetést, ahol az abbamaradt.

Mi 2004-ben találkoztunk utoljára Párizsban, a Beaubourg mellett egy kávéház teraszán. Most a Centrálba ültünk be, közel a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, amelynek műfordítói konferenciájára Ibolya hazalátogatott.

-Hogyan kezdődött ez a szenvedély, amelyből élete küldetése lett?

-Igazából a nyelvek szeretete vezetett ide. Franciát tanultam az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, közben Édesanyám egyik barátnőjétől, aki az utcánkban lakott, németet. Szüleim lengyel barátaitól, akik a nyarakat rendszeresen Egerben töltötték, lengyelül is tanultam, egyetemi éveim alatt pedig angolul, olaszul és törökül. Még egy gimnazistáknak kiírt műfordító-versenyen is részt vettem egy Camus-novellával és 3. helyezést értem el.

-1980 óta él Franciaországban, és öt évvel később már Krúdy-regény jelent meg az Ön fordításában.

-Szinte hihetetlen, hogy 1980. júniusában mentünk ki férjemmel Párizsba és szeptemberben már publikáltam a Le Monde-ban. Akkoriban a lapnak volt egy vasárnapi, mellékletes száma, a Le Monde Dimanche és ennek utolsó oldalán elbeszéléseket közöltek. Amikor megláttam ezt a lehetőséget, ismeretlenül beküldtem egy Örkény-novellát a szerkesztőnek, aki azonnal elfogadta. Ezeket egy Mándy-, majd egy Krúdy-novella követte. Ez nagy segítség volt, mert bevitt engem a korombéli francia fiatalok irodalmi körébe, akik akkor folyóirat-alapítási lázban égtek és könyvsorozatokat indítottak. Nemcsak publikálni tudtam náluk, hanem azt is megtanultam, hogy mik a fontos dolgok ebben a szakmában. Ekkor értettem meg például, hogy milyen intenzíven kell egy új könyvvel a megjelenés után foglalkozni.

Ha a könyvet sorsára hagyjuk, az olvasó soha nem fog új szerzőket felfedezni.

Akkor alakult ki a ma is érvényes munkastílusom, kapcsolataim révén, személyes találkozókon próbálom a kritikusok figyelmét felkelteni egy-egy új kiadványra és ez működik. Most már számos bloggal is kapcsolatban állok. Ennek is köszönhető, hogy immár számos egy sor könyvesbolttal baráti a viszonyom Párizsban és vidéken. Kiteszik a könyveimet a kirakatba is, ajánló szöveget írnak rájuk, de kínálják szóban is... Könyvbemutatókat szerveznek, amelyekhez vitrint csinálnak, meghívnak különböző beszélgetésekre.. A minap a párizsi metróban leült velem szemközt egy férfi, és elkezdte olvasni az N.N.-t ! Nem először fordult elő, hogy láttam metróban vagy buszon a kiadványaimat olvasni.

-Miért éppen Krúdy N.N. című kisregényét választotta bemutatkozó könyvének?

-Úgy gondolom, hogy a modern magyar irodalom vele kezdődik, de személyes kötődés is. Meg akartam mutatni a különböző irodalmi írásmódokat. Így találtam ki a három pillért, Krúdyt, Kosztolányit és Márait, és köréjük a kortárs szerzőket: Weörest, Esterházyt, Nádas Pétert, Grendel Lajost. A magyar irodalom nagyon sokat köszönhet az N.N.-nek. Megjelenésekor személyesen gratulált nekem Danilo Kiš, Milan Kundera pedig egyenesen azt kérdezte: „Hol találta ezt a csodálatos írót?” Mintha akkor döbbentek volna rá Franciaországban, hogy létezik magas színvonalú magyar irodalom. Olyan lapok méltatták nagy terjedelemben a könyvet, mint a Le Nouvel Observateur, a Libération és ismét a Le Monde. A LIRE magazin még azt is írta: „Ez a fiatal nő jobban ismeri a nyelvünket, mint mi magunk.” Amikor e lap kritikusával találkoztam, hozzátette: „Nem bókolni akartam, komolyan gondoltam.”

-Az Ön által választott szerzők egyike sem könnyű olvasmány, még magyarul sem. Nagy kihívás őket átültetni egy másik nyelvre, egy másik gondolkodásmódba.

-Krúdyval annyiban volt könnyebb dolgom, hogy metaforáival, hasonlataival úgy fogtam fel, mintha költészetet fordítanék. Persze nagyon sok minden így sem jön át. Esterházynál még kevésbé, ott bizonyos asszociációk megértéséhez magyarnak kell lenni. Esterházytól a Függő volt az első, amit lefordítottam, egyben az ő első franciául megjelent könyve, és olyan jó volt a kritikai fogadtatása, hogy utána az egyik legjelentősebb kiadó, a Gallimard vette meg a jogokat. Amikor szegény Péter meghalt, az összes nekrológban megemlékeztek a Függőről, és azokról a további novellákról, amelyeket én fordítottam.

Amikor az Albin Michel kiadónál dolgoztam, kifejezetten azért választottam ki a Gyertyák csonkig égnek című Márai-regényt, mert szerettem volna elérni a nagyközönséget. Igazam volt. Egyik olvasó azt írta nekem: „E könyv után el fogom olvasni Márai összes művét”. Erre is nagyon büszke vagyok. Azokban az években Márai könyvei a francia fordításoknak köszönhetően bejárták a világot. A Gyertyákat mi küldtük el a milánói Adelphi kiadónak, és Olaszországban még a best-seller listán is szerepelt. És utána jött Kertész Imre Nobel-díja! E két szerző mindenütt behozta a magyar irodalmat a köztudatba.

-Az Ön küldetése valahol visszaadja a francia irodalomnak azt a csodálatos ajándékát, amellyel a 20. századi magyar irodalomra hatott, Ady-tól Radnótiig. És könyvtáraink szegényebbek lennének a nagyszerű műfordítások nélkül, amelyek megismertették a magyar olvasóval Baudelaire-t, Rimbaud-t, Apollinaire-t, Éluard-t.

-Erről sajnos Franciaországban kevesen tudnak. Viszont a magyar irodalom jelenlétének köszönhetően egyre gyakrabban jelenik meg a magyar tematika a francia regényekben. Például Eric Holder 2002-ben jelentette meg a Magyar nő (Hongroise) című regényét, amelyben még egy Ibolya nevű hölgy is szerepel. Összekombinálta olvasmányait... De más könyvekben is megjelenik egy-egy magyar szereplő vagy téma, Christian Combaz és Alice Zeniter regényeiben pedig Budapest és a magyar történelem.

-Ön nemcsak a magyar, hanem a közép-európai irodalom franciaországi népszerűsítését is felvállalta.

-Néhany évvel a rendszerváltozás előtt közép-európai könyvsorozatot inditottam, bevezetve ezzel Közép-Európa fogalmát a könyvkiadásba. Nagyon szeretem Karel Ĉapeket, akit a II. világháború és a Berlini Fal valahogy kimosott a franciák fejéből, de Csehszlovákiában sem nagyon szerették, mert antifasiszta volt ugyan, de egyáltalán nem kommunista, még „barát” sem. Tehát bizonyos értelemben én lettem az ő újrafelfedezője. Jaroslav Hašek Kalandok a Vörös Hadseregben című, magyarul még nem ismert könyvét, ami tulajdonképpen a Svejk folytatása azokból az évekből amikor Hašek Oroszországban élt, különböző nyelveken, még magyarul is vörös propaganda-lapokba írt, majd politikai komisszárja lett egy katonai egységnek. Mindenféle ideológiai kötődése ellenére meg tudta írni a polgárháború kellős közepén, hogy milyen erőszakos, buta rendszer van kialakulóban. Már a negyedik kiadásánál tartunk. Hašek annyira élő, annyira a mához szól, hogy kaptam már olyan levelet, amelyben meg akarták őt hívni egy konferenciára.

-Ebbe a sorba illeszkedett két magyar történeti munka, Bibó Istvántól, illetve Szűcs Jenőtől.

A Bibó-kötet A kelet-európai kisállamok nyomorúsága címen jelent meg, amelyben összegyűjtöttem Bibó közép-kelet-európai tárgyú irásait. Magyar kiadásban ilyen kötet nem létezik. A Szűcs Jenőnek a magyar Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkáját választottam. A francia fordítás nyomán jelentek angolul, németül, olaszul, valamint számos kelet-európai nyelven : szerb, lengyel, cseh, és román kiadásban. Franciaországban az első olvasók között olyan híres filozófusok voltak, mint Alain Finkielkraut vagy Chantal Delsol. A rendszerváltozáskor külpolitikai szakértők, újságírók, diplomaták olvasták, belőlük „tanultak” minket és egyetemen is tanították. Ma már "nagy klasszikusokként" tartják számon ezeket a könyveket.

-Hogyan hatnak mindezek a könyvek a franciák Magyarország-képére?

-Esterházyt ma Európa egyik legnagyobb írójának tartják. Nagyra tartják Nádas Pétert is, akitől két színdarabot is fordítottam, amelyeket bemutattak az Avignon-i Fesztiválon, aztán Párizsban a Théâtre du Rond-Point-ben is. E könyvek és róluk szóló recenziók nyomán a többi kiadó is elkezdett magyar szerzőkben gondolkodni. Így nagyon magas szintre jutott a magyar könyvek franciaországi fordítása. Ma már nagyon sok embertől hallom, hogy imádják a magyar irodalmat. Ez nagyon fontos az országimázs szempontjából. Néhány évvel ezelőtt sok negatív előjelű cikk jelent meg Magyarországról, megijedtem. Szerencsére ezt is túléltük.

A kulturális értékeket már a Kádár-korszakban is függetleníteni tudtuk a politikai miliőtől, ez most sincsen másként…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Kibe bízzon az, akit így tettek lóvá, ilyen alja módon?” – Itt van Azahriah legújabb száma, a pörkölt
Azi falatozója, egy mozdulatlan alak és megannyi rejtélyes utalás. A vadonatúj dal aligha fog csalódást okozni a rajongóknak.


Azi zenéjével és Bogdán Balázs vizuáljával megérkezett Azahria legújabb száma és minimál klipje, a pörkölt.

A új dalban a zenész tesz néhány kósza utalást, amit akár közéletinek is lehet venni, utal saját sikereire és harcaira, de többször emlegeti a múltját is.

A klipben egy panelrengetegben magányosan álló gyrosozó, benne egy Azira emlékeztető, mozdulatlan figura, és egy előtte fekvő, leginkább idős hölgyre hajazó alak szolgáltatja a vizuált.

A Szeretlek Magyarország egyik olvasója szemfülesen megpróbálta megfejteni a látványnak egy részét: elmélete szerint az Azi falatozója nevű gyrosos megjelenítése utalás lehet Bereczki Zoltán egy korábbi mondatára. A színész-énekes korábban úgy nyilatkozott Azarhirah zenéjéről: „Zeneileg… a gyrososnál szól ez a zene 20 éve. Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz”. Mi ezt elfogadjuk érvényes találatnak.

A műhöz kevesebb mint fél óra alatt már 250 komment érkezett, és szinte másodpercenként emelkedik a lájkok száma. (A nap végére egyébként közel 95 ezer megtekintés, 10 ezer feletti kedvelés és 600 közeli komment lett a mérleg, 6 óra alatt.)

Azarhiah – pörkölt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a búcsú ideje! A Downton Abbey: A nagy finálé lordjai, ladyjei és személyzete utoljára rabolják el a szívünket
A 2010-ben indult sorozat után 15 évvel megérkezett a mozifilmes franchise harmadik, egyben záróepizódja, a rajongóknak pedig jó hír: örömkönnyek hullanak majd a mozikban!


2010-ben indult világhódító útjára a Downton Abbey című sorozat, amely Julian Fellowes kreálmánya, a színészből forgatókönyvíróvá vált alkotóé, aki korábban olyan filmek szkriptjeiért volt felelős, mint pl. a 2001-es Gosford Park (ez volt az első mozifilmje, és rögtön Oscar-díjat kapott érte a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában), a Hiúság vására (2004), a Cserbenhagyás (2005), Az ifjú Viktória királynő (2009), Az utazó (2010) vagy a 2013-as Rómeó és Júlia. Vagyis tisztán látható, hogy a kosztümös, történelmi darabok és az angol arisztokraták életének bemutatása szó szerint előkelő helyet foglaltak el az érdeklődési körében. A Downton Abbey megalkotásához minden bizonnyal a Gosford Parkból vett ihletet, tekintve, hogy abban is egy angol nemesi ház mindennapjaiba nyertünk betekintést az arisztokrata család és a cselédek szemszögéből, bár ott egy Agatha Christie-szerű gyilkossági ügy volt a középpontban, szóval egy vérbeli „ki tette”-film pergett a szemeink előtt, a Downton Abbey mindebből csak a közeget vette át.

A 2010 és 2015 között hat évadot megélt széria gyorsan óriási rajongótáborra tett szert, így, amikor bejelentették, hogy a sorozat lezárulta után négy évvel, 2019-ben egy egész estés Downton Abbey-film kerül a mozik vásznaira, a fanok repesni kezdtek a boldogságtól.

A Crawley família és udvartartásának sztorija folytatódik! Nem is volt meglepő, hogy az első mozifilm óriási sikert aratott: a 13 millió dolláros költségeire világszinten 194,6 milliót keresett csak a vásznakról.

Három évet kellett várni a folytatásra, amelynek mozis szereplésének az időközben lezajlott Covid-járvány nyilván nem tett jót, de a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) még így is összegyűjtött 92,6 millió dollárt. S mivel úgy tűnik, a magyaron kívül, úgy tűnik, az angol igazság is három, ezért Crawley-ék sem kerülhették el a trilógiává duzzadást, így újabb három év után most került mozikba az utolsó epizódnak ígért A nagy finálé.

Sajnos időközben a sorozat és a filmek egyik legnépszerűbb karakterét, a Lady Violet Crawley-t alakító Maggie Smith 2024. szeptember 27-én, 89 évesen elhunyt, így a harmadik részben már nem tudott részt venni, s hozzájárulni csípős beszólásaival a nagy egészhez.

A nagy finálé azonban természetesen nem feledkezett meg róla, és tisztelettel adózik több jelenetben is a karakter s egyben a kétszeres Oscar-díjas színésznő előtt.

Az új sztori szerint egyébként 1930-ban Londonban a Crawley család – Mary (Michelle Dockery) – kivételével megnézi a Guy Dexter (Dominic West) főszereplésével készült új Noel Coward-darabot (Arty Froushan). A színfalak mögött találkoznak Dexterrel, Cowarddal és a korábbi Downton-i komornyikkal, Thomas Barrow-val (Robert James Collier), aki most Dexter asszisztense és élettársa. Másnap a Crawley család Lady Petersfield (Joely Richardson) bálján tartózkodik, amikor hírt kapnak Mary és Henry Talbot válásáról. Lady Petersfield arra kényszeríti Maryt, hogy azonnal távozzon, mert a királyi család tagjai is várhatók, és egy elvált nő ne hozzon szégyent a házára.

Robert (Hugh Bonneville) és Cora (Elizabeth McGovern) visszatérnek Downton Abbey-be, míg Mary a Grantham Házban marad, hogy fogadja Cora bátyját, Harold Levinsont (Paul Giamatti) Amerikából. Haroldot Gus Sambrook (Alessandro Nivola), egy pénzügyi tanácsadó kíséri, aki állítólag megmentette Haroldot az anyagi csődtől azzal, hogy a Wall Street-i tőzsdekrach előtt kivonta a befektetéseit a tőzsdéről.

Sambrook és Mary azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz, és hamarosan az ágyban kötnek ki.

A társaság ezután Downton Abbey-be utazik, ahol Harold Cora megdöbbenésére elárulja, hogy rossz befektetésekkel elszórta az anyjuk vagyonát. Így Downton megmaradt pénzét szeretné befektetni, hogy megtérüljenek a veszteségei, és visszafizethesse az adósságát Sambrooknak.

És ez még csak az alapsztori, hiszen ahány karakter, annyi sors és annyi történet, márpedig karakterből van elég a Downton Abbey-ben. Olyan sok, hogy egy mozifilm 124 perce alatt nem is juthat elegendő idő mindenkire, így nem is tud igazi mélységbe menni Fellowes forgatókönyve. Amit azonban a franchise rajongói megszoktak és megszerettek, azt tokkal-vonóval hozza így is. Kellemes néznivaló marad A nagy finálé, amelyben nem sok konfliktus adódik, de ha mégis, azok is viszonylag gyorsan megoldódnak. Negatív karakterből sem találni sokat, ebben a világban szinte mindenki kedves és szimpatikus, a nemesek jól bánnak a cselédekkel, és megbecsülik őket, akik szintén felnéznek a munkaadóikra.

A Downton Abbey sikere és népszerűsége nem is feltétlenül a szenzációhajhászásban és a hatalmas fordulatokban keresendő.

Sokkal inkább abban, hogy a nézők megszerették ezeket a karaktereket, így szívesen lesnek bele a mindennapjaikba, és úgy érezhetik, mintha ők is családtagok lennének, akár az arisztokraták, akár a személyzet berkeiben.

A nagy finálé sem hoz forradalmat a franchise-on belül, nincs benne semmi olyasmi, amit ne láttunk már volna a sorozat hat évada vagy az eddigi két mozifilm alatt, mégis széles mosollyal nézik majd végig a rajongók, mert az a bizonyos Downton Abbey-varázslat ezúttal is tisztán érezhető a kastély falai között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: