KÉK HÍREK
A Rovatból

Veronai tragédia: négymillió forintot ajánlott a biztosító az egyik áldozat családjának

Sokkal magasabb is lehetne ez az összeg, ha a szülőknek sikerülne megegyeznie a busztársasággal.
Bors - szmo.hu
2017. március 27.



Mindössze négymillió forintot ajánlott fel a biztosító a veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló szülőknek - írja a Bors Online. A lapnak az egyik áldozat, K. Flóra édesapja nyilatkozott, aki szerint méltatlanul alacsony ez az összeg egy emberélethez viszonyítva.

A Bors értesülései szerint jóval magasabb is lehetne ez az összeg, ha a károsultak és a buszt üzemeltető társaság, a Pizolit Kft. írásban megállapodnának a magyar hatóság előtt, hogy az olasz jogrendszer szerint intézzék az ügyet a biztosítóval. Mivel ez sokkal előnyösebb lenne a családoknak, a károsultak ügyvédjei már egy hónapja igyekeznek megszerezni a busztársaság vezetőjének, Czakó Tibornak a hozzájárulását, de eddig nem jártak sikerrel.

"
Czakó urat szemmel láthatóan a busztársasága érdekli, azok a hozzátartozók, akik elveszítették családtagjukat, nem.

- fakadt ki K. Flóra édesapja.

"Pedig a baleset okozásában kiemelt szerepe van. 17-en haltak meg, és emberéletek mentek tönkre a történtek miatt! Soha nem fogjuk tudni feldolgozni ezt a mélységes fájdalmat. Emberséget, empátiát vártunk volna a busztársaságtól, hogy ha már azt mondják, vétkesek vagyunk, legalább megadjuk a lehetőséget, hogy méltóbb körülmények között tudják a családok feldolgozni a történteket" - folytatta.

"Az pedig arcpirító, és méltatlan, hogy hazánkban pár millió forintban mérik az ember életét - négymilliót ajánlott fel a biztosító Flóra halála után -, míg Olaszországban több tíz millió forintról lenne szó. Elképesztő, hogy azt látja az ember, hogy egész Európában a magyar joggyakorlat van legalul, még Romániában is ötszörös díjak vannak, mint itthon."

A Borsnak Dr. Újvári Zoltán is nyilatkozott, aki több szülőt is képvisel az ügyben. Ő úgy értesült, hogy a busztársaság vezetője arra kérte a szülőket, hogy közösen pereljék be az olasz autópálya-kezelőt, mivel szerinte "A korlát okozta a tragikus eredményt." A szülők azonban hallani sem akartak erről.

"A busz felelősségbiztosítója 1,8 milliárd forintig áll helyt minden kárért a magyar jog szerint. Az olasz jogszabályok szerint pedig 1,5 milliárd forintig állna helyt" - magyarázta az ügyvéd. "Utóbbi azért kedvezőbb a családoknak, mert a magyar bírói és kárrendezési gyakorlat nagyon alacsonyan tartja a sérelemdíj összegét, szülőnként valahol 5–8 millió forint között lenne a kifizetendő összeg.

"
Az olasz jogrendszer alapján azonban 50-120 millió forint közötti összeg járna az elhunytak után, ám ez a verzió a Pizolit Kft-re nézve kedvezőtlen, mert a keretösszeg fölötti károkat a busztársaságnak kellene állnia"

- mondta.

A Bors Czakó Tibort is felkereste, de a busztársaság vezetője nem nyilatkozott az ügyben.

Címkép: Instagram


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.

Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.

A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.

Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:

„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.

Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.

Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:

„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.

Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”

A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:

„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: