HÍREK
A Rovatból

Végrehajtó irodát nyithat az egyik KDNP-s politikus fia

Földi Márton várhatóan a szigetszentmiklósi körzetben nyithatja meg irodáját, ez korábban a Schadl-Völner-ügy egyik vádlottjának terepe volt.


A hvg.hu információi szerint Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így hamarosan megnyithatja saját irodáját. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) tizenöt pozícióra hirdetett meg pályázatot, többek között azok után, hogy a Schadl-ügy érintettjei ellen vádat emeltek. Földi László a HVG-nek megerősítette a hírt, és büszkén nyilatkozott fia sikeréről.

„Leszögezném, hogy fiam, dr. Földi Márton, már szakvizsgázott jogász, és korábban is pályázott végrehajtói pozícióra. Természetesen édesapaként büszke vagyok a szakmai pályafutására, ahogyan a másik három gyermekemre is” – nyilatkozta a politikus.

A végrehajtói pozíciókra pályázat útján választottak ki jelölteket, akiknek többek között jogi végzettséggel és kétéves szakmai tapasztalattal kellett rendelkezniük. A kinevezések azonban meglepetést okoztak a szakmában, mivel néhány tapasztalt végrehajtó-helyettes nem kapott lehetőséget.

A portál információi szerint Földi Márton várhatóan a szigetszentmiklósi körzetben nyithat irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja is dolgozott.

Ez a körzet különösen jövedelmező volt az elmúlt években, 2020-ban például 173 millió forint adózott eredménnyel zártak, míg 2021-ben ez az összeg 198 millió forintra emelkedett.

A Schadl-ügy vádlottjainak vádja szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar akkori elnöke, Schadl György, Völner Pál egykori igazságügyi államtitkár segítségével intézte el, hogy bizonyos személyek kinevezést kapjanak végrehajtói pozíciókra, cserébe pedig az irodák bevételét, vagy annak egy részét át kellett adniuk Schadlnek. Schadl György a bírósági per során tagadta a vádakat.

Földi László 2022-ben a Pest megyei 12-es körzetben nyert országgyűlési képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 59 százalékát megszerezte. A politikus korábban azzal vált ismertté, hogy a tudatos gyerektelenséget deviáns gyakorlatnak nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.


Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.

Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.

Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.

Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.

A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk