Végre fény derült a menzás tea titkára
Nagyon titokban, de tedd fel a kezed, ha te is imádtad a retró menzai teát, jó? Mert ez nagy titok ám, én sem vallom be soha, de muszáj: az volt A TEA. Csupa nagybetűvel.
Az egyetlen, ami miatt végül sajnáltam, hogy véget értek boldog iskolás éveim, hogy nincs többé menza, s nincs többé AZ a tea. Ott ette meg a fene a menza többi elemét: az ehetetlen tokányt, a vizes spenótot vagy az elfőzött tésztát, de a tea, az nagy szerelem volt.
Ha a kérdésemre igennel válaszoltál, rögtön fel is borzolom az emlékeidet, amikor megmutatom ezt a bögrét. Ebben ittuk:
Amikor felnőttem és meglett életem első saját konyhája, az elsők között volt, hogy vásároltam egy igazi, csőrös teáskannát és vagy tízféle teafüvet. Filtereset, szálasat, gyümölcsöset, feketét, zöldet, meg amit épp találtam. Annyit tudtam, hogy a menzai tea fekete teából készül, így ez a típus dominált.
Megfőztem egy adagot: már az illata is keserű lett, amolyan szomorkás – már amennyiben lehet egy teára azt írni, hogy szomorkás. Vagy csak én voltam az? Két percig ázott a filter, majd kiemeltem és a vízben ottmaradt egy nyákos, nyúlós, undormány trutyi, aminek nagyon nem kellett volna ott lennie. Mintha valaki oda fújta volna bele az... na jó, nem is mondom végig a mondatot. Pont olyan volt.
Pont olyan undorító lett, ahogy kinézett. Elkönyveltem, hogy nem tudok teát főzni, de azért még megpróbáltam egy másik fajtájút, aztán egy harmadikat, végül feladtam.
Több évnyi kísérletezés után is csak az undorító, keserű izét sikerült megfőznöm, a fekete tea ráadásul állatira bekoszolta a csodaszép kis kannámat is, ami aztán a kukában végezte. Fel is adtam a teafőzéssel, mígnem össze nem kerültem egy pasival, akinek a szülei Csanádfütyfürüttyön éltek. Direkt nem mondom a település nevét jól, nem feltétlenül szép emlék az az időszak azzal a pasival, meg hol van már az az egész?
Viszont ott, abban az eldugott csongrád megyei faluban, az omladozó vályogházak udvarán zömmel fúrt kutakból merítették a vizet. Ex-anyósék is. Nem ittak belőle, mert volt abban szerintem minden, viszont fürdéshez, mosogatáshoz – no meg teához azért azt a vizet használták.
Kérek-e teát, kérdezte ex-anyós, amikor be lettem mutatva neki. Nem akartam megbántani, hogy én utálom a teát, mert nincs a Földön annál rémesebb ital, úgyhogy elfogadtam. Ugyanolyan filtert húzott elő, ami nálam akkor már évek óta porosodott a szekrényben. Pfúj – gondoltam magamban -, aztán úgy döntöttem, kibírom.
Megfőzte és OLYAN volt. Menzás. Menzásos. Tudod, tök OLYAN! Ott nézett hülyének (városi liba!), amikor megkérdeztem, mutassa már meg, hogyan főzte ezt az isteni teát. Annyit mondott: forró víz, teafilter, két perc, fél citrom, kis cukor, igyad.
Hazamentem, leporoltam a teafilteres dobozt: forró víz, teafilter, két perc, fél citrom, kis cukor – köpd ki, de azonnal. Nyákos-nyúlós-szar..
Egy héttel később ismét nagyon nem nézett még hülyébbnek (életképtelen város liba!), amikor már tollal, jegyzetfüzettel kérdeztem meg, hogyan főzi a teát. Forró víz, teafilter, két perc, fél citrom, blabla. Hazamentem, megcsináltam, öntöttem ki a fenébe.
A következő héttől kétliteres műanyag flakonnal érkeztünk s benne kútvizet vittünk haza Szegedre. Megfőztem a teát és OLYAN lett! Isteni finom!
Aztán a kapcsolat a fickóval véget ért, amiben az egyetlen tragédia az volt, hogy onnantól nem volt bejárásom a büdös vízhez. A pasiról bármikor lemondtam volna, de a teáról már nehezebb volt.
Újabb évek teltek el teátlanul, amikor is immár férjes asszonyként, a Vikivel terhesen bekerültem a Női Klinikára. Az első reggelen nem értettem, a velem egy osztályon fekvő nők, reggelente miért kezdenek el rohamtempóban futni a konyha felé. A tea, a tea! – szuszogta az egyik lány önzetlenül – hozd a bögrédet, ez olyan tea, mint a menzai, isteni finom! A két szülésemnél kétszer 11 napot voltam kórházban, kétszer 11 napig vettem részt futóversenyben (szülések előtt és szülések után is), hogy odaérjek a bögrémmel a TEÁHOZ.
Tudjátok talán, a gyerekeim már 14 és 11 évesek, de menzateát azóta sem tudok készíteni. Az egyre különlegesebb teafajtákban már nagyon jártas vagyok, mit, mennyi ideig kell áztatni, ízesíteni és tényleg nagyon finomakat készítek, de egyik sem menzatea. Egy internetes fórumon viszont megtaláltam a menzatea receptjét – és úgy döntöttem, így élem le az életemet, hogy itthon mégsem készítek ilyet, mert a legfőbb alapanyaga az a tea, ami annyira olcsó és ronda csomagolású, hogy talán nem is tea.
