HÍREK
A Rovatból

Van, aki csokit hozott ki neki, van, aki szelfizni akart a közmédia előtt sátrazó Hadházy Ákossal

Az ellenzéki képviselő hálózsákkal, mobilvécével vert tanyát a Kunigunda utcában, ahol egy hétig fog sátrazni. Az épületbe továbbra sem engedik be.


Volt, aki csoki vitt ki a közmédia Kunigunda utcai épületéből, és volt, aki egy szelfit készített Hadházy Ákossal, az intézmény ajtaja azonban továbbra is zárva van az ellenzéki képviselő előtt - derül ki a Telex riportjából.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Hadházy pénteken vert sátrat a közmédia épülete előtt, és a tervei szerint egészen november 4-ig fog itt maradni. Erre a napra pedig egy egy demonstrációt is meghirdetett: arra kérte a tiltakozókat, hogy vonjanak élő láncot az épület köré.

Az inspirációt pedig abból a tragikomikus múlt heti jelenetből kapta, amikor az épület előtt fel akart venni egy két perces videót, de a biztonsági őrök annyira megijedtek tőle, hogy minden kaput bezártak - kizárva így az egyik biztonsági őrt, sőt az egyik meghívott vendéget is az épületből.

A képviselő a Telexnek a sátrazás első napján azt mondta, hogy

az akcióval két rövidtávú és konkrét dolgot is szeretne elérni.

Egyrészt, hogy a november 4-re meghirdetett blokádra minél többen jöjjenek majd el. Másrészt, minél több emberhez el akarja juttatni a hírt arról, hogy következő héten bead egy propagandát tiltó törvényjavaslatot. Ez utóbbi kapcsán azonban azt is elmondta, nem gondolja, hogy majd az egyhetes sátrazás miatt megszavazza a parlament a törvényjavaslatát.

A képviselő az akcióját előre bejelentette a rendőrségre is, ahonnan azt az információt kapta, hogy mindig kell embernek lennie a sátornál, máskülönben le kéne azt bontani (és újra bejelenteni). Ezért ő szinte folyamatosan ott lesz, mint elmondta, a nap nagy részét beszélgetésekkel, az éjszakát pedig alvás előtt egy kis munkával tölti majd. A sátorban alvástól nem fél, szerinte az időjárás-jelentés alapján a hőmérséklet neki kedvez. Napi egyszer azért be fog menni a városba egy órára, hogy zuhanyozzon, illetve pótolja a csoki készleteit.

Azért vitt magával egy téli hálózsákot is, illetve egy mobilvécét is rendelt a Kunigunda utcába, hogy azzal se legyen problémája.

Emellett egy asztal is van a sátrában, hogy kényelmesen le lehessen ülni.

„Amikor az ember arról dönt, hogy egy ilyet csináljon, akkor persze tudomásul veszi, hogy a kormánypárti média majd lehülyézi. De én azt gondolom, valahogyan meg kell mutatni, hogy ezt komolyan gondolja az ember és nemcsak egy kommunikációs trükk” - mondta az akciójáról Hadházy. Reakciót a köztévétől nem vár, de ahogy fogalmazott: beszélgetési szándékkal azért többször megpróbál majd bemenni a székházba, hátha valaki fogadja.

Ezt péntek este is megpróbálta, de a Telex beszámolója szerint,

amint lelépett a köztévé és a sátra között húzódó úttestre, a biztonsági őrök már bebújtak az üvegajtók mögé, onnan figyelve, mikor megy tőlük távolabb a képviselő.

„Amint elindulok, bezárják az ajtókat. De volt már olyan, aki hozott ki bentről csokit, meg egy olyan is, aki kijött hozzám egy szelfire” - számolt be a képviselő. Hadházyt azonban nem csak az őrök figyelik bentről, amint megmozdul a székház felé a közétévé két operatőre azonnal követni kezdi kamerákkal. A Telex azonban az állami tévé dolgozóitól azt is megtudta, hogy egyelőre csak este 11-ig veszik Hadházyt, adást viszont eddig úgy néz ki, nem fognak összevágni a nyersanyagból.

Hadházy szombat reggel is bejelentkezett Facebook-oldalán a Kunigunda utcából.

„Fantasztikus reggeli kilátás a Hazugsággyárra. Új nap, új hazugságok készülnek itt, 0-24 órában, három műszakban. Amíg hagyjuk”

- írta a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni” – könnyek között szólalt meg Charlie Kirk özvegye
Erika Kirk szerint férje munkássága folytatódik, és hangja tovább él. A nő gyermekeik előtt veszítette el férjét egy nyilvános vitán.


Erika Kirk könnyek között szólalt meg férje halála után, és élő adásban mondott köszönetet azoknak, akik segíteni próbáltak rajta – írja a BBC. A nő a Turning Point USA központjában, férje üres széke mellett állva beszélt.

Köszönetet mondott az elsősegélynyújtóknak, férje csapatának és a Fehér Háznak is. Beszédében külön kiemelte Donald Trumpot, JD Vance alelnököt és feleségét, Ushát.

„Elnök úr, a férjem nagyon szerette Önt. És tudta, hogy Ön is szereti őt”

– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Vance és felesége elkísérték férje koporsóját Arizonába.

Azt mondta, férje mindenek felett a gyermekeit és őt szerette. „Teljes szívéből. És minden nap biztosított róla, hogy ezt tudjam is.” A nő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogyan magyarázza el közös gyermekeiknek – egy egyéves kisfiúnak és egy hároméves kislánynak – férjük halálát. A kislányának ezt mondta:

„Kicsim, apu nagyon-nagyon szeret téged. Ne aggódj, csak elutazott Jézussal dolgozni.”

Charlie Kirk július 10-én, szerdán halt meg, amikor Orem városában, egy utahi egyetem szabadtéri rendezvényén lelőtték. A támadás idején Erika Kirk és a gyerekek is jelen voltak. A gyanúsított, Tyler Robinson csütörtök este feladta magát, a rendőrség letartóztatta.

Erika Kirk azt mondta:

„A férjem hangját senki sem némíthatja el.” Beszédében így üzent azoknak, akiket felelősnek tartott férje haláláért: „Fogalmatok sincs, milyen tüzet szítottatok fel ebben a feleségben, ennek az özvegynek a kiáltása csataként fog visszhangozni az egész világban. Tudnotok kell: ha szerintetek a férjem küldetése már eddig is erőteljes volt, fogalmatok sincs, mit szabadítottatok el ezzel az egész országban, és az egész világban.”

Azt is elmondta, hogy férje podcastje és egyetemi turnéja folytatódik az ősz folyamán és az elkövetkező években, de részleteket nem árult el.

Charlie Kirk 31 éves volt. Jobboldali aktivistaként ismerték, és több fiatal konzervatívot is megszólított. A Turning Point USA nevű szervezetet 18 évesen alapította. A szervezet a BBC-nek kiadott közleményében azt írta: „Charlie példás férj és tökéletes apa volt. Most mindenek felett azt kérjük, imádkozzanak a Kirk családért, akik felfoghatatlan veszteséget szenvedtek el.”

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy posztumusz elnöki Szabadságérmet adományoz Kirknek, amit az elnök a legmagasabb polgári kitüntetésként adhat ki.

Charlie Kirk a The American Comeback Tour nevű előadássorozat keretében tartott előadást az Utah Valley Egyetemen. A lövöldözés a Prove Me Wrong című vitasorozat egyik állomásán történt, ahol egy kérdésre válaszolt, ami a fegyveres erőszakról és a transznemű emberekről szólt.

Kirk korábban aktívan támogatta Donald Trump MAGA (Make America Great Again) mozgalmát, és segített megszervezni a fiatal választók mozgósítását.

Támogatta a fegyvertartáshoz való jogot, elutasította az abortuszt, kritizálta a transzneműek jogait, és korábban valótlan állításokat tett a koronavírusról. Előadásain gyakran jelentek meg ellenzők és támogatók is.

A 36 éves Erika Kirk üzletasszony, korábban elnyerte a Miss Arizona USA címet. 2018-ban ismerkedett meg Charlie Kirkkel, 2020-ban eljegyezték egymást, majd kevesebb mint egy év múlva összeházasodtak. Erika jelenleg doktori tanulmányokat folytat bibliai témában, egy vallási programot vezet, valamint a Midweek Rise Up podcast házigazdája. Emellett színészként, modellként is dolgozik, és egy vallási témájú ruházati márkát is alapított. A közösségi médiában nem mutatják meg a gyermekeik arcát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Távozott Sulyok Tamás hivatalának kommunikációs igazgatója, aki poloskával illusztrálva nevezte selejtnek a Telexet
Szántó Georginát szeptember 3-án mentették fel a munkavégzés alól. Az elbocsátott kommunikációs vezető korábban szintén a mostani államfő mellett dolgozott, az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt.


Szántó Georgina szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalából – derült ki a Sándor-palota közérdekű adatigénylésre adott válaszából, amiről a Telex számolt be.

A dokumentum szerint a felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.

Szántó korábban évekig az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd követte főnökét, Sulyok Tamást, amikor őt köztársasági elnökké választották.

A helyzet pikantériája, hogy a sajtóban úgy jelent meg a korábbi kommunikációs igazgató, hogy idén márciusban egy Facebook-bejegyzésében egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva a Telexet „Telex-selejtnek” nevezte, ugyanakkor nem válaszolt egyenesen azokra a kérdésekre, amik az államfő nyilvános posztjaira és megszólalásaira vonatkoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jeszenszky Zsolt: Gulyás Márton nem egy rosszindulatú ember, csak szerintem túl sokat veri a farkát, és a sátán, a démonok már megszállták őt egy ideje
A HírTV műsorában több ellenzéki szereplőt is név szerint említett a műsorvezető. Nem sokkal Magyar Péter és mások is reagáltak a kijelentésekre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 13.



A HírTV Komment című műsorában Jeszenszky Zsolt a Charlie Kirk elleni merényletről beszélt, miközben több ismert közéleti szereplőt is megemlített. A jobboldali influenszer szerint, ha Molnár Áron, Puzsér Róbert vagy Gulyás Márton meghalna, sokan a jobboldalon nem lennének szomorúak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem kívánják senki halálát.

Jeszenszky a műsorban azt mondta:

„Mondjuk a Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, a Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy a Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. Bár, megjegyzem, hogy ő nem egy rosszindulatú ember, csak túl sokat veri a farkát, és ezért a démonok megszállták egy ideje. (…) Ezek közül ha valaki meghalna, valószínűleg egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat.”

A műsorban a gyilkosságot megelőzően Charlie Kirk amerikai jobboldali influenszer haláláról volt szó. Jeszenszky szerint a baloldalon sokan örültek a hírnek, amit szerinte „balliberális gyűlölet és kárörvendés” övezett a közösségi médiában. Úgy fogalmazott: „Mi ilyeneket nem csinálunk, és az ellenfeleinket sem akarjuk megölni. Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet, majd ezt jól ki lehet forgatni.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán reagált a történtekre. Azt írta, hogy

„a műsorban öten ültek és az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. Szerinte Jeszenszky Zsoltnak haladéktalanul távoznia kellene a közéletből, a HírTV vezetőinek pedig „csak szimplán szégyellniük” kellene magukat.

Magyar a bejegyzésében arra is kitért, hogy szerinte a kormánypárti politikusok az elmúlt napokban megpróbálták összekötni a Charlie Kirk elleni merényletet a Tisza Párttal. Példaként Orbán Viktor kijelentését említette, aki szerint „akik merényletet imitálnak a színpadon és újságírókat lökdösnek, azok a Charlie Kirk halálához vezető gyűlöletpolitika írmagjait vetik el”.

A Tisza Párt elnöke felidézett egy korábbi miniszterelnöki kijelentést is, amelyben Orbán Viktor így fogalmazott: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.” Magyar ezzel kapcsolatban azt írta: „A miniszterelnök korábban eltaposandó rovarnak nevezte a honfitársait, ahogy a ruandai diktátor is tette a honfitársaival az egymillió halottat követelő népirtás előtt.”

Hozzátette:

„Orbán janicsárjai korábban autóval hajtottak a TISZA önkénteseinek pultjába, megpofoztak egy idős hölgyet, egy másikat pedig rovarirtóval arcon fújtak. Elég volt! Orbán Viktor kérjen bocsánatot a korábbi kijelentéséért és állítsa le a fideszes aggresszorokat!”

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is reagált Charlie Kirk halálára. Kocsis Máté azt írta, hogy itthon is jobb lenne, ha Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel. Szentkirályi Alexandra pedig szintén Magyart támadta a történtek kapcsán. Lázár János is megszólalt, miután egy aszfaltrajzon valaki párhuzamot vont közte és Charlie Kirk között. A miniszter ezt írta: „Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, »műve«.” Majd így zárta bejegyzését: „Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”

(via hvg.hu, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Sufnituningolt futóművel engedték ki a szerelvényt. Az meg kisiklott” – Hadházy Ákos bemutatott egy vizsgálati jegyzőkönyvet
A 2024 nyarán ludas állomásnál történt kisiklás mögött a karbantartási rendszer hibái és a hiányzó alkatrészek álltak a vizsgálat szerint.


Közzétette a 2024 nyarán történt ludas állomási vonatbaleset vizsgálati jegyzőkönyvét Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint

a szerelvényt „házilag sufnituningolt futóművel engedték ki”, amely végül kisiklott. Bejegyzésében azt is írta: „Egy ilyen jelentés esetén minden normális országban lemondana a miniszter. Persze ott felelős miniszterek vannak, nem cinikus batidai bárók.”

A vizsgálati dokumentum szerint a balesetet az okozta, hogy a jármű karbantartásához nem álltak rendelkezésre a szükséges alkatrészek. A MÁV alkatrészellátó rendszere nem tudta biztosítani a szükséges elemeket, ezért a karbantartók ideiglenes megoldásokkal helyettesítették azokat. A jelentésben az áll:

a két motorkocsi tengelyhajtóműveiről hiányzott az eredeti nyomatéktám, és a pótlásként alkalmazott szerkezet az egyik motorkocsin leszakadt, ez vezetett a kisikláshoz.

A baleset 2024. június 24-én történt 21 óra után néhány perccel a Heves vármegyei Ludas állomáson. A két motorkocsiból és három mellékkocsiból álló, utasokat nem szállító szerelvény éppen Szolnokra tartott felújításra. A kisiklás következtében a vonat szétszakadt, mintegy 500 méter hosszan megrongálta a vasúti pályát és a biztosítóberendezést. A károk mértéke elérte a 46 millió forintot.

A vizsgálat megállapította, hogy a jármű futási engedélyét úgy adták ki, hogy az nem rendelkezett megfelelő futásbiztonsági feltételekkel. A járműreszortos úgy engedélyezte a vonat közlekedését, hogy tudta, a nyomatéktám nem felel meg az üzemszerű kialakításnak. A jelentés szerint

„mivel az üzemszerű kialakításnak megfelelő alkatrész nem állt rendelkezésre, elfogadta, hogy attól eltérő műszaki megoldással közlekedik a jármű.” A döntés mögött az a szándék állt, hogy a járművet mindenképpen eljuttassák a felújítás helyszínére.

A jelentés alapján a karbantartási rendszer anyagellátása nem biztosította a szakszerű javításhoz szükséges feltételeket. A karbantartó műhely igényelte a hiányzó nyomatéktámokat, de azok nem voltak raktáron. A megrendelés csak 2024. július 9-én történt meg, az elkészült alkatrészek érkezését pedig 2025 elejére jelezték.

A MÁV-nál egy újabb kisiklás is történt nemrég:

szeptember 13-án reggel a Vácról Balassagyarmatra induló S750-es járat több tengellyel letért a sínről Magyarkút megállóhelyen. Az egyik kocsi félig az árokba dőlt. A balesetben két MÁV-dolgozó könnyebben megsérült.

A vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt azonnali vizsgálatot rendelt el.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk